A keresett kifejezés:

Mikszáth nap 2007. január 16, Pásztó

| View Show | Create Your Own | Playlist

Mikszáth-nap, a hagyományokhoz hűen 

Ez évben is megrendeztük a hagyományos Mikszáth-napot. A program koszorúzással kezdődött az intézmény előtti Mikszáth szobornál, valamint Csohány Kálmán és Ágasváry Lajos Szentlélek temetőbeli sírjánál. Ezt követően a Teleki László Városi Könyvtár nagytermében került sor a Mikszáth-napi szépprózamondó versenyre. Bevezetőként Rózsa Flores Eduardo költő-publicista (a verseny zsűrijének elnöke) Mikszáth művei - más szemmel című előadását hallgathatták az érdeklődők. A 15 versenyző közül Selmeci Lili bizonyult a legjobb előadónak Orosz Gergely és Füredi Réka előtt. Négy versenyző részesült különdíjban.
A Mikszát-napi tudományos diákköri programok keretében  131 pályaművet és 63 feladatmegoldást adtak be a tanulók. A színvonalas munkák közül 46 részesült díjazásban.

Mikszáth Admin.
http://87.229.6.227/mixat/index.php?option=com_frontpage&Itemid=1 

and...some more of them...

(From my book of poems Devotion)

XXI
 

(To Alex, my dead Portuguese brother)

It rained again yesterday
And the yellow and red leaves
Gleamed on the asphalt
Let me lend you
My eyes brother
The dawn is worth seeing today

XLI

I really don’t know any more
If I’m coming or going,
They say they’re waiting at the corner
Or under the tree,
Or on the bridge,
Or at the cloud on the left,
Or while running with the dog
Along the riverbanks
I’m yelling out loud, perhaps
That deaf and blind Charon can still hear me.
I don’t know if it’s of any use,
There’s so many dead here
And it hurts,
Really hurts, this life without
Answers
And
I don’t know any more
Am I the living?
Or
I am the dead, my brother.

Daisies

The machine gun feeder
Of the third platoon
Came running to tell me
That at the corner of the
Second bunker, there, that
A tiny ray of sunshine can reach
The daisies are already blooming

(This english version of Eduardo Rozsa Flores poems was translated from hungarian by Laszlo Hege, New York)

Some of my poems in english

(From my book of poems Devotion) 

Sniper Alley Sarajevo

Oceans of sin
gushing
On the streets
With determination
From the hill
On the corner
Dead woman
Little puppies are
Licking the milk
Spilled from her breast
 
II

What is war?
Nothing special,
It’s something
In which
Only others die
And always the friendliest,
And the most beautiful comrades.
And this is everything.

XX

Friend…
- how sweet is the word -
You leave and return
On horseback or on foot
Honey and bronze
comrade knight
You’re still there
On hills of bread,
On corners of wheat fields,
In the sugary scent of wine cellars.
I am letting you know
That I’m no longer a volunteer keeper
Of the wind or the roar of the sea,
Everything’s different, has been changed now.
I carry those puddles of your blood
On my boots
And your shots jingle in my ears
And time just keeps passing,
And passing.

XXX

“The War is over!”
I hollered drunk day before yesterday
Staggering on some moist street
Of the Budapest of my lovers.
The War is Not Over
Came the news from the front
“A Portuguese volunteer died last night”
I must never get drunk again.

XXXV
 
After a war describable with the greatest of ease
To honor all tradition
One spends a few nights
Sitting on the edge of the bed
Sleep is at most an experiment
Then
Nothing else remains
But an odd itch on the right leg
And the constant scratching for an imaginary flea

XXXVII

Like butterfly drowned into a glass of milk
Like cloud shot down by a rocket by mistake
Like doves killed in a planned blaze
Like a brimstone and steel struck city
Like bunch of parsley in the hand of the unburied
Like water dribbling away in canals
That’s how my morning good mood escaped
Which I woke up with on your side
My May dawn.

(This english version of Eduardo Rozsa Flores poems was translated from hungarian by Laszlo Hege, New York)

Néhány kép a közelmúltból

A tűzet őrizni kell!

                                                                                        Adalékok Bauer Sándor történetéhez
Moyses Márton mártíriuma Erdélyben

Máglya-fohász

E négy fal között
csukott szájjal mozdulatlanul
valaki hiszi győzni fog
senki nem lehet egyedül
e négy fal között
kegyetlenül és végeérhetetlen.
Holnap ki menekülne így
Az ifjú istenség halott s mert
rajtunk senki nem segít
hasztalan égetjük el
szent hamvainkat az utca kövén.

Milliók vegetálnak úgy, hogy fogalmuk sincs, hol van Borostyánkő, kik és hol élnek az al-dunai székelyek, kik a palócok, hol van Nagyszőlős, mi volt a Szoboszlay-per, ki volt Moyses Márton, ki volt Bauer Sándor, Mansfeld Péter, Gérecz Attila, kicsoda volt Huszárik Zoltán, Sértő Kálmán, és lehetne sorolni vég nélkül a rendkívül fontos, igazodási pontként is szolgáló ismereteket, pontosabban azok hiányát. Az irodalomtankönyvekben egyszerűen nem létezik Wass Albert, Nyirő Józsefről, Tamási Áronról vagy a közel fél évszázadot meghatározó Szabó Dezsőről pedig egy-két semmitmondó mondat szerepel, ha szerepel egyáltalán.

1969. január 16-án Prágában Jan Palach cseh diák lángralobbantotta magát a Szent Vencel téren. A kórházba szállítás után még három napig küzdöttek életéért az orvosok. Temetésén mintegy nyolcszázezer ember vett részt, kegyelettel adózva a hősnek, aki odadobta fiatal életét tiltakozásul a csehszlovákiai katonai bevonulás, "a baráti segítségnyújtás" és a "normalizációnak" hazudott kommunista megtorlás politikája ellen.

A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, hogy Budapesten négy nappal Jan Palach önégetése után Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló, miután búcsúlevelet írt barátainak és családtagjainak, a Nemzeti Múzeum kertjében, a Petőfi emléktábla közelében felgyújtotta magát.   „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek” ez állt búcsúlevelében…

Félelem és koncepció a Bauer-ügyben

Az alább facsimilében olvasható rendőrségi vizsgálat fennmaradt dokumentumai szerint a lángoló testet eloltó személyek egybehangzóan beszámoltak arról, hogy Bauer Sándor tettével tiltakozott a szovjet megszállás és elnyomás ellen. Dobák László r. törm. jelentése szerint Bauer azt kiáltotta a Múzeumkertben: "azért gyújtom meg magamat, hogy tiltakozzam a szovjet megszállás ellen." A Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Vizsgálati Alosztálya január 22-én kelt határozatában Bauer Sándor tettéről megállapítja: "Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddig beszerzett adatokból az is megállapítható, hogy barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Pártra (sic!) és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra izgatás megállapítására alkalmas kijelentéseket tett." Az édesapjának átadott határozat szerint a halálos ágyán kínok közt vergődő fiút őrizetbe veszik, mivel "szabadlábon hagyása esetén a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bűntett felderítését megnehezítené."

Ettől kezdve gőzerővel folyik a vizsgálat csaknem két hónapon át Bauer Sándor és társai ügyében. Kihallgatták szüleit, tanárait, barátait, iskolatársait, az autószerelő tanműhely vezetőit és szerelőit, mindenkit, aki kapcsolatba került vele. Sem barátai, sem tanárai nem tudhatták azonban, hogy a legfőbb gyanúsított január 23-án hajnalban a Honvéd kórházban elhunyt. Osztályfőnökének kérdésére végül a rendőrség elismerte február 5-én, hogy Sándor meghalt. De minden felvett jegyzőkönyv úgy említi a nevét, mintha még élne. Temetését is szigorú rendőri biztosítással szervezték meg 1969. január 28-án reggel 9-kor a rákoskeresztúri újköztemetőben. Az erre vonatkozó rendőrségi dokumentumból idézzük a korszak paranoiás rettegésére utaló javaslatokat: "Január 27-én 11 h-kor a szülőkkel megbeszélést tartunk a körülmények tisztázása céljából. Amennyiben speciális kívánságuk, kérésük merülne fel, azt azzal a feltétellel fogadjuk el, hogy a temetés csak zárt, szűk körben történhet. Amennyiben a halot (sic!) elhamvasztását kérnék, úgy ezt elősegítjük, miután a továbbiak szempontjából politikailag előnyös... Javasoljuk, hogy zárt koporsóban, az egyik kis helyiségben ravatalozzák fel a temetés előtt fél órával (...) a Temetkezési Vállalat hivatásos búcsúztatója rövid búcsúztatót mondjon, utalva arra, hogy fiatalon, értelmetlenül halt meg, halála tragikusnak és sajnálatosnak tekinthető. (...) Semmiféle olyan körülményre, amely életútját, problémáit érinti, a beszéd nem térhet ki. Fejfája kizárólag a szokásos temetkezési feliratot tartalmazza: név, élt 17 évet."

A temetés időpontjáról szüleit csak egy nappal a temetés előtt értesítették. A szűk családon kívül senkit nem engedtek a ravatalhoz a temetőben cirkáló egyenruhás és civil rendőrök. A kiürített és hermetikusan lezárt temetőben megjelenteken kívül nem is tudta senki, hogy Magyarország lángoszlopának földi maradványait kísérik utolsó útjára közeli hozzátartozói. A legvidámabb barakk vezetői féltek a temetéstől, szemük előtt lebeghetett a prágai tömegek képe, akik leróhatták kegyeletüket Jan Palach temetésén. A rendőrség a temetésről filmfelvételt készített.

A rendőrségi vizsgálat kezdetén Bauer Sándor mellett terheltté nyilvánították két barátját Berger Istvánt és Sabján Miklóst is. A vizsgálat során tartott házkutatások alkalmával lefoglalták Bauer Sándor búcsúleveleit, füzeteit, játéknyomdáját, egy bajonettet és egy gumibotot. Ezek voltak a tárgyi bizonyítékok. A lefoglalt kéziratokat, füzeteket a vizsgálat lezárása után megsemmisítették.

Barátainak az volt a "bűnük", hogy Bauer Sándorral beszélgetve hallották annak kijelentéseit a szovjet elnyomással kapcsolatban és ezt végül a hatóság "bejelentési kötelezettség elmulasztásának" minősítette. A két tizenhét éves fiút figyelmeztetésben részesítették 1969. március 17-én. Személyüket kutató nyilvántartásba vették, amit csak három év múlva szüntettek meg.

Bauer Sándor ellen a vizsgálatot csak 1969. március 19-én zárták le. A kádári rendőrállam tisztviselői nem tudták bizonyítani az államellenes ellenforradalmi összeesküvés paranoid vádját. Sem felbujtót, sem olyan személyt, aki előre tudott Bauer tervéről nem sikerült felderíteni, ezért e kizárólag politikai tiltakozásnak értékelhető önégetést, visszatérve a Népszabadságban publikált változathoz, öngyilkosságként állították be a későbbiek során. Erre vonatkozóan is szisztematikusan gyűjtöttek adatokat a kihallgatottak körében, és erre utalás történik a boncolási jegyzőkönyvben is.

"Kiegyensúlyozott, vidám fiúnak ismertem"

Arra nézve, hogy milyen ember volt Bauer Sándor két olyan bátor vallomást idézünk, ami cáfolja a hatóság öngyilkossági verzióját: "...kiegyensúlyozott, vidám fiúnak ismertem, édesanyjával nagyon szépen éltek együtt" - mondta el Kóris Erika a kihallgatáson. "Az órákon rendszeresen aktív volt, rendszeresen jelentkezett, és látható volt a felkészültségén, hogy iskolán kívül is foglalkozott az anyaggal, sokat olvasott. Nem emlékszem arra, hogy az iskolán belüli megnyilvánulásaiban bármilyen zavaros, vagy helyesbítésre szoruló megnyilvánulása lett volna" - részlet Szécsányi Oszkár történelemtanár tanúvallomásából.
Osztálytársainak, tanárainak írott búcsúlevelében Bauer Sándor röviden leírta tettének indítékát:

"Mindenkit üdvözlök az osztályban. Minden diákot és tanárt. Azt üzenem eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 16-án gyújtotta fel magát. Így tiltakozom az orosz megszállás ellen! Ne gyűlöljétek az orosz népet, nem az orosz proletariátus nyom el minket, hanem az orosz nacional bolsevik vezetés."

Ma már tudjuk, hogy tűzáldozata visszhangra talált sok ifjú szívben, közülük többen börtönbe kerültek, mert egyik bűnük az volt, hogy 1969-ben egy tégladarabbal kiírták a Múzeumkertben Bauer Sándor nevét. Ott, ahol 2001 februárja óta emléktábla hirdeti a halált megvető bátorság, a hazaszeretet és a szabadságvágy el nem évülő példáját. Bauer Sándor tettével világosságot gyújtott sokak agyában, hogy ne feledjék soha az elnyomás és megfélemlítés eszközeivel élő evilági hatalmakkal az egyén végső kétségbeesésében is szabadon szembeszállhat.

Moyses Márton mártíriuma Erdélyben

Egy évvel Bauer Sándor halála után 1970. február 13-án Erdélyben a Román Kommunista Párt brassói székháza előtt Moyses Márton székely fiatalember máglyája lobbant lángra, tiltakozásul az embertelen romániai kommunizmus ellen. Az 1960-ban hét év börtönre ítélt kolozsvári egyetemistát a tanteremből hurcolták el letartóztatásakor. Nyelvét a börtönben inkább levágta, semhogy a kínvallatások hatására esetleg elárulja társait. Verseit, kéziratait megsemmisítették. Lángoló testét eloltották. Szörnyű fájdalmak között három hónapig élt még. 1970. május 15-én véget értek számára az evilági kínok.

A költő 1970-ben, február 13-án, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, leöntötte benzinnel, és meggyújtotta magát. Az élő fáklyára a közelben ólálkodó szekuritátésok rávetették magukat, és elhurcolták. Megtagadták tőle az orvosi ellátást. Rettenetes kínok között szenvedett hónapokon át, míg május 15-én visszaadta lelkét teremtőjének.
Ha ma Erdélyben megkérdezünk tíz magyar értelmiségit ki volt Moyses Márton, kilencen még nevét sem hallották. Volt osztálytársai közül is sokan csak annyit tudnak, hogy 1956 miatt börtönbe került. Ha Tófalvi Zoltán, jeles erdélyi publicista és 56-kutató nem hozza tudomásunkra az általa több éves munkával feltárt tragikus történetet, akkor a megátalkodottan ember- és magyarellenes romániai kommunizmus eléri célját: miután elrabolta verseit, még a hősi emlékezetet is megtagadja a mártír költőtől.
Mégsem volna helyes, ha közös amnéziánkért kizárólag másokat tennénk felelőssé. A mindenkori magyar nyilvánosságnak, végső soron a magyar nemzetnek, kellene annyi ereje legyen, hogy az igazságért, a szabadságért, a tisztességért - egyszóval a hazáért - életüket áldozó mártírok emlékét megőrizze. Jan Palach tettének híre bejárta a világot, és a döbbenet erejével hatott: megtorpantott egy világbirodalmat. Moyses Márton azonos értékű tettéről még nemzettársai sem tudnak.
Jan Palach mártíriumának emlékét négy évtizeddel később is áldják, még Budapesten is!
Bauer Sándor égő lelkiismeretünk nevét lassan, szégyenletesen lassan, de megismeri a magyarság.
Moyses Márton nevét mártíriuma után harminchét évvel sem ismerik, még Kolozsváron sem!

Ajtó

cúpola - kupola

Versitos tristes (continuación) - Szomorú versikék (folytatás)

X
Cambia a triste el tiempo y
trémulos pasan los días de
Este invierno
En mi soledad
Acaricio mis heridas
Y cuando duermo
No sueño más con ángeles
Que sí con los mortales

/.../ 

Szomorúvá átvált az idő és
múlnak el, remegősek,
a télnek napjai.
Magányomban
sebeimet nyalogatom.
Álmomban, többé már
nem angyalokról álmodom,
de halandókról.

most - ahora 5

most - ahora 4