Nem szokásom úti beszámolókat írni. Különösen nem olyanokat hogy itt aztán ezt lehet venni, amott azt enni-inni, és mik a legfontosabb ámde unos-untalan ismertetett szobrok, műemlékek. Illatokat, színeket, sőt mi több, kézfogások erőséget és az érzést, azt az érzést–én legalábbis- max. versben tudok leírni. Így tehát maradok a kaptafámnál, kellően megtanultam kezelni, mikor a „Disznóságok gyűjteményét” c. kötetemet raktam össze. Jöjjön tehát első Szudáni utam.

I.
A Mahdi felkelésről, egy omladozó várról, és a várva várt Utolsó Küldöttről

Ma csendes nap van. Eddig. A tegnapi haboob elvonult, homokkal vörösre festett fákat, falakat, lámpaoszlopokat maga után hagyva. Élesebbek a kontrasztok is. A nap fénye hihetetlen erőséggel szál alá. Az ég kékje és a felhők fehérje kékebb, mint bárhol, fehérebb, mint bárhol másút.
Szinte rágni lehet a forró levegőt. Tiszta és ízletes.
Éppen semmi dolgunk, elindulunk tehát befele a város központja felé, hogy az egyik Nílus hídon átkelve végre megnézhessem azt a helyet, ahol néhány civilizálatlan, barbár, primitív, stb. helyinek sikerült szétzúznia a Brit Birodalom katonainak verhetetlenségi nimbuszát.
Omdurman. Kis, egymáshoz tapadó magas kerítésű házak, poros utcák, és utunk végén egy omladozó, állig érő tapasztót sárból épített erődrom. Minden okkersárga és száraz. Itt vívtak meg 1898-ban, Khartoum védői, utolsó csatájukat az Egyiptomból betörő Lord Horatio Kitchener csapataival szemben. Itt bukott meg a Mahdi Birodalom.
A Mahdi (Mahdi Muhammad Ahmad) Szudán nemzeti-vallási vezetője volt, egyesítette a területen élő törzseket és egy sikeresen vezetett hadjárat kulminációjaként, 1885 januárjában szétvertek a gyarmatosító birodalom helyőrséget. Megszabadítva az országot a megszállóktól.
Szinte áhítatosan lehajolok egy agyagos rögért, és zsebre teszem.
Az érthetőség kedvéért két adalékot a Mahdi-kultuszhoz:
Mahdi (ar; al-mahdíy) 1.Isten által vezérelt, az égi akarat beteljesítésére hivatott személy; az Iszlám főáramának liturgiájában a megváltó maga. A muszlimok Jézust (BLV) élőnek tekintik, aki Isten jobbján ül, s az Utolsó Ítélet Napja előtt Isten leküldi, hogy győzze le az Antikrisztust. A Korán és a mértékadó hadithok utalásként sem említik, a motívum kialakulása a vallás fejlődésének második-hármadik századára tehető. 2. az Iszlám megújítóinak, uralkodóknak és hadvezéreknek kijáró tiszteletteljes elnevezés, viselte Ibn Tumart marokkói fejedelem, és Nasszir abbászida kalifa is.

Az erőd darabkájával a zsebembe indulunk vissza a centrum felé, és ekkor jut eszembe a Mahdi Serege Irakból. Mahdi=a végső küldött, aki azért jön, hogy legyőzze az Antikrisztust.
Szegény amerikaiak, és a többiek. Semmit sem tudnak.

II
Szerelembe esni Khartoumban

Könnyű lehet mint bárhol máshol. De itt, „Vallási Rendőrség” is működik, melynek dolga, a szigorúan vallási előírások betartása feletti őrködésen túl, az un. erkölcsrendészet. Szudánban nem ajánlatos kézen fogva járni az utcán, a nyilvános csókolózás már büntetést is von maga után –megjegyzem, két ember intim érintkezése magánügy. Ahogy én nem vagyok kíváncsi mások magán szokásaira, senki ne nézzen bele az enyéimbe…szent a béke. Ámde amikor meglátom a Nílus párti sétány beton korlátján üldögélő fiatalokat, akik szigorúan betartják egymástól az ajánlott minimum félméteres távolságot és így dorombolnak egymással a gyönyörűen csillagos ég alatt, elgondolkodom.

III
Carlos

Régi ismerősöm is itt esett szerelembe harmadszor. Vagy legalábbis itt vette el, harmadik feleségét. Azóta a negyedikkel él valószínűleg boldog, de semmiképpen nem normálisnak nevezhető családi életet. Carlos Ilich Ramirez-ről van szó, aki most éppen a Párizs melletti La Sante börtönben tölti egyszerre két életfogytiglanját.
Carlos közép Európai kalandjairól –és ezen belül a magyarországiakról- már sok minden íródott, és még íratik, ezzel most nem foglalkozom. Óhatatlan viszont, hogy Szudánban járva, eszembe jusson elfogatásának története.
Carlos történetenek vége, 1991-ben kezdődik, amikor a CIA szerint, Szaddam Husszein, az Öböl Háború előestéjén amerikai célpontok ellen tervezett terrorista merényleteket. Carlos neve felmerült mint ezeknek a merényleteknek és támadásoknak vezetője és tervezője. Ebben a háborúban az USA szövetségese, Szíria, keresvén az amerikaiak kegyeit, kiutasította az országból Carlost, aki kényszerből Szudánba távozik
Útban új menedéke felé, Jordániában Carlos elvált első feleségétől, a RAF-os (nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció) Magdalena Kopp-tól és feleségül vette Abdel Salam Adhman Jarrar Lana-t.
Szudánban, annak ellenére, hogy áttért az Iszlámba, Carlos újra belefogott a play-boy stílusú életbe, szerelmes lett és elvett egy helyi potentát leányát. A szudániaknak a terrorista életvitele nem nagyon tetszhetett, sőt magára is haragította a kormány több tagját, akik semmi kivetni valót nem láttak abban, fölveszik a kapcsolatot francia titkosszolgálati tisztekkel és elkezdődtek a tárgyalások Carlos kényszer távozásáról.
Korábban a franciák hiába igyekezték, akár a terrorista pontos tartózkodási helyéről információt szerezni, fölajánlották a szudáni állami adósság elengedését, minden siker nélkül. Végül Carlos magatartásának köszönhetően a szudániak ráálltak az alkura és elkezdődhetett a tervezés. Meg lett a franciák ősi Nemezise.
1994. augusztus 13-án egy Karthoumi korházba került ahol végrehajtották rajta egy kisebb műtétet. Az orvosi beavatkozás után, és még mielőtt az érzéstelenítés hatásai elmúltak volna, egy szudáni biztonsági tiszt közölte a beteggel, hogy felfedezték egy merénylet tervet ellene és , hogy emiatt egy biztos helyre fogják szállítani. Egy Taif nevű faluba szállították, és ott vártak a további parancsokra. Este tízkor Carlos lefeküdt aludni. Hajnal háromkor egy francia különleges osztag felébresztette, altatót adtak be neki, majd egy zsákba gyömöszölték. A zsák egy francia magán repülőgépbe került, és így szállították el Franciaországba.
Megvártak Carlos felébredjen, és már francia földön felolvasták neki a vádiratát.

III

Döntöttem, bár gyönyörűek a lányok, Khartoum, szerelem szempontjából nem biztonságos. Nem bizony. Itt minden megeshet.

IV
Darfur

Szudán déli tartománya.
Négy évtizedes polgárháborúval a hátuk mögött. Talán.
A számok: 1 millió halott és több mint négy millió menekült.
Egy részük délebbre menekült, a másik északra.
Az ügynek több pikantériája van.
1. Délen keresztények élnek – északon (és többségben vannak az országban) muszlimok
2. Darfur és térségében hatalmas kőolaj lelőhelyeket fedezték fel nem is olyan régén
3. Szudán volt az egyetlen muszlim ország mely végig kitartott Szaddam Husszein és rendszere mellett, az amerikai agresszió ellen.
4. A Darfuri lázadókat kiképzőkkel és fegyverzettel ki látta el az elmúlt 15-20 évben? Na ki? Hát… kérem: az Izraelnek nevezett közép keleti rasszista, apartheides államocska.
Hogy önkényesen válogattam így össze csokorba, ezeket a tényeket?
Így van, de idézvén egy magyar klasszikust a közelmúlt parlamenti szerepléseiből: Na és?

(Folytatjuk…)