|
Rózsa-Flores Eduardo blogja
$Category.Name /> bejegyzései 
2007. jún. 25.
Elfelejtettük a politikai foglyokat?
Szabadságot Polgár Tamásnak (Tomcat)
és az alkotmányos diktatúra börtöneiben sinylödő minden politikai fogolynak
Szükségesnek tartjuk az ártatlanul, a neo-konzervativ, neo-bolsevik diktatúra börtöneiben sinylödő minden politikai fogolynak az összeirását, a névsor nyilvanosságra hozatalát.
Érdemes lenne természetesen tisztázni, hogy egyáltalán politikai fogolyként vannak-e a szabadságuktól megfosztva, tudomásunk szerint több tucatnyian.
Egyben követeljük a fogvatartottakkal szemben érvényben lévő, minden megkülönböztetés azonnali megszüntetését.
Kéretik nem elfelejteni, hogy minden előzetes letartóztatásban fogvatartottat megillet az ártatlanság vélelme.
Gyüjtsük össze a neveket, aki ilyenről tud, jelezze a szerkesztőknek (info@jobbik.net)
Ma értük harcolni kötelességünk. Holnap mi következhetünk!
Horváth Ádám
Rózsa-Flores Eduardo
eduflores :: 2007. jún. 25. 15:38 ::
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Információ
:: Címkék: 2007, arulas, beton, borton, diktatum, diktatura, eduardo, ellenallas, elnyomas, felkeles, foglyok, hun, hungarian, hungary, kommunizmus, magyar, magyarsag, szabadsag, valsag
2007. máj. 6.
Rózsa-Flores Eduardo: Magyarok: Itt a világvégének eleje…. Novoszáth Péter:
Az argentin pénzügyi válság anatómiája
...és senki ne mondja azt, nem szóltunk előre
Lassan több mint egy éve, hogy kisebb- nagyobb társaságok, barátaim előtt,
elő szoktam adni –nem éppen saját találmányú- káosz-elméletemet. Miután a
kérdés specifikusan szakmai, eddig pusztán „bölcsész” megközelítésből voltam
képes előadni azt, ami szerintem elkerülhetetlenül közeledik. Pár hónapja, hogy
lavinaszerűen rám ömlik elismert és közismert közgazdasági illetve pénzügyi
elméleti szakemberek és/vagy igazán tekintélyes és tiszteletreméltó a gazdaság
különböző szféráiban magas beosztásban működött tisztességes magyar emberek
részéről, azt, ami az egyszerű halandó, fásultságból, érdektelenségből, hozzá
nem értésből vagy ostobaságból egy kézlegyintéssel el szokta intézni.
Most ne tegyék. Életünk, jövőnkről, illetve a jelenlegi válság kicsúcsosodása,
és a lehetséges kibontakozásról van szó. Az ország gazdasága és pénzügyi
rendszere az összeomlás felé tart. A legoptimistább –azért írók optimistát,
mert minél előbb robban ki a válság, annál gyorsabban lehet majd neki fogni az
újjáépítésnek- elemzők szerint az „elpattanás” még ebben az évben, 5-6 hónapon
belül fog bekövetkezni. Mások, maximum a jövő tavasz elejére teszik a
„dátumot”.
Föl kell készülni és lehet is. Akinek még van félteni való megtakarított pénze,
jobban teszi, ha kiviszi az országból – ezzel is elősegíti egyébként a krízis
kirobbanását, amit ugyebár, nem kell megmagyaráznom „nekünk” miért jó. A
többiek, nekifeszülhetnek a tartós élelmiszergyűjtögetésnek, felkészülhetnek
egy-két hónapra, amikor vagy nem lesz kapható szinte semmi, vagy nem lesz mivel
megvenni azt a keveset, ami a boltokban még meg fog maradni a „roham” után…nem
beszélve nemzeti valutánk teljes elértéktelenedéséről….
Szóval, jöjjön az első bátor szakértői elemzés. Olvassák el gondosan. És adják
tovább….
Novoszáth Péter: Az argentin pénzügyi
válság anatómiája
E cikk megírására több szempont is ösztönzött. Mindenekelőtt az, hogy
tiszteletemet fejezzem ki Járai Zsigmondnak, a Magyar Nemzeti Bank
leköszönt elnökének és azon munkatársainak, akik jelentős szerepet játszottak
és játszanak abban, hogy Magyarországon mind ez ideig nem tört ki még pénzügyi
válság. Holott, amint ez az elemzés is bemutatja számos tekintetben,
például magas szinten állandósult államháztartási hiány, az ország
eladósodottságának mértéke, az egészségügyi, társadalombiztosítási
költségvetés jelentős hiánya, ikerdeficit stb. már elérkeztünk odáig, ahová
Argentína is elérkezett röviddel az ország pénzügyi összeomlása előtt.
Másrészt Magyarország pénzügyi helyzete továbbra is egyre
inkább az összeomláshoz közeledik, mintsem távolodna attól.
Az államháztartás finanszírozási igénye, az ország adósságállománya
és az ezzel együtt járó terhek egyre növekednek.1 Már csak
ezért is fontosak azok a tanulságok, amelyek az Argentínában
bekövetkezett válságból levonhatóak. Az argentin kormány-tisztségviselők
és tanácsadóik az utolsó pillanatokig magabiztosan hirdették, hogy vannak
ugyan kisebb-nagyobb problémák, de az ország helyzete semmiképpen sem
tekinthető válságosnak és az újabb és azután a még újabb intézkedések
hatására már el is indult valójában a gazdaság fellendülése, amit rajtuk
kívül senki sem érzékelt.
Harmadrészt az argentin válság lefolyásának bemutatása
azért is fontos volt számomra, hogy a hallgatóim könnyebben megérthessék,
milyen következményei lehetnek annak, ha egy országban tartós makrogazdasági
egyensúlytalanság alakul ki, és ha egy kormány több egymásnak is ellentmondó,
kellően át nem gondolt intézkedést hoz az egyre mélyülő problémák és
sürgetőbb nehézségek leküzdésére.
Negyedrészt úgy gondolom, hogy az argentin válság azért
is tanulmányozásra érdemes, mivel korábban Argentínát neves nemzetközi pénzügyi
intézmények híres és elismert szakértői és tanácsadói olyan mintaállamnak
tekintették, amely a globalizáció kihívásaira megfelelő válaszokat tudott
adni és példaként állítható más, kevésbé fejlett országok számára (lásd például
Krugman-Obstfeld, 2003, művében).
E tanulmány áttekinti a 2001 decemberében bekövetkezett
argentin válságot előidéző okokat. Ennek keretében elsősorban azokra
a makrogazdasági és társadalmi következményekre, veszélyekre, kockázatokra
kívánom a figyelmet felhívni, amelyek a mindenkori kormányok által
hozott különféle intézkedésekkel együtt járhatnak.
Argentína hosszú évekig egymást követő katonai diktatúrák
irányítása alatt állt, amelyet csupán rövid időre szakított meg demokratikus
kormányzás. Jelentős összegű hiteleket vettek fel az argentin kormányok
ebben az időszakban, amelyek azután különféle befejezetlen projektek,
a Falkland/ Malvin szigetekért folytatott háború és az állam által
átvállalt magánhitelek finanszírozására emésztődtek fel.
Az ország életében jelentős fordulatot hozott
az 1983-as év, amikor demokratikus választások útján Raúl Alfonsint
választották az ország elnökévé. Az új kormány az argentin
gazdaság stabilizálását tűzte ki célul. Ennek érdekében új nemzeti valutát
vezettek be és új hitelek felvétele vált szükségessé. Az állam azonban
képtelenné vált a hitelek kamatainak fizetésére, a gazdaság
összeomlott és az infláció egyre gyorsabban kezdett el nőni és végül
hiperinfláció alakult ki. Az argentin kormány több egymást követő
stabilizációs programot vezetett be az infláció és az egyre magasabb
költségvetési hiány csökkentésére. Ugyanakkor az alapvető költségvetési
problémákat nem sikerült határozottan megoldani és az új programok
általában rövid, ígéretes időszakok után megbuktak. Az argentin infláció
1989- re már a 200%-ot is elérte egy hónapban, amikor utcai zavargások és
a fizetési rendszer összeomlása után Alfonsin elnök hat hónappal
a terminusának lejárta előtt lemondani kényszerült és a peronista
Carlos Menem került helyére az elnöki székbe. Menem elnök kampányát
populista platformról kezdte, de egy gyors fordulattal korábbi ígéreteit
visszavonva a neoliberális washingtoni konszenzus elveinek követői közé
csatlakozott, a kereskedelem liberalizálását, a munkahelyek
deregulációját és az olyan jelentős költséggel működő állami vállalatok,
mint a telekommunikációs, energiaés vízszolgáltató vállalatok
privatizációját kezdte el szorgalmazni.
Domingo Cavalló reformprogramja
Menem elnök radikális intézményi reformok („Plan de
Convertibilidad”) végrehajtásával kívánta letörni a hiperinflációt és
ennek irányítását rendkívül jól képzett, az egyesült államokbeli Harvard
egyetemen végzett gazdasági miniszterére, Domingo Cavallóra bízta. Célként
tűzte ki továbbá, az állam szerepének csökkentését, és a komparatív
előnyökkel kecsegtető termelési ágazatok felfuttatását. Cavalló nagy
elszántsággal fogott neki a reformok végrehajtásának, ennek keretében
jelentős mértékben csökkentette a vámokat és a kormányzati
kiadásokat. Úgy vélték, az inflációt leginkább akkor tudják leküzdeni, ha
megnyitják a piacokat az importáruk előtt, és versenyre késztetik
a belföldi termelőket.
Privatizálták 1992 és 1994 között az állami tulajdonú
cégek legnagyobb részét, azonban a bevételeket nem a már akkor is
jelentős adósságteher csökkentésére fordították. A privatizációt részben
a külső adósság bonjaival finanszírozták, amelyeket ugyan 100%-os értékben
számítottak be, de tényleges piaci értékük 15–30% volt. Ehhez járult hozzá még
az is, hogy a privatizált vállalatokat előtte közpénzeken
felerősítették, illetve a vevőknek bizonyos mértékű nyereséget garantáltak
állami kezességvállalással. Mindezek mellett néhány esetben a privatizáció
eredményessége is megkérdőjelezhető volt (ilyen volt például az argentin
nemzeti légitársaság, az Aerolíneas Argentinas esete az Ibériával,
amikor gyakorlatilag az eszközöket, repülőket elvitték Spanyolországba,
majd az immár „kiürített” céget csődbe vitték). A privatizált cégek
nyereségét külföldre vitték, ami a fizetési mérleg romlása miatt éppen
ellentétes eredményt hozott az eredetileg reméltnél.
A költségvetési hiány, és az állam eladósodottsága
a privatizáció ellenére sem csökkent, pusztán szinten maradt (1992 és 1994
között), mivel a belső fogyasztás növekedését finanszírozták a plusz
bevételekkel. Az adósságállomány ugyan számottevően nem változott ebben
az időszakban, de a költségvetés kiadásai és a kamatterhek
viszont igencsak megemelkedtek.
A reform, az állami beavatkozás fő eszköze mégis
a monetáris politika volt, hiszen a nemzeti valutába vetett hit,
bizalom megalapozása és fenntartása abszolút előnyt élvezett. Ennek jegyében
az argentin nemzeti valutát 10 000 ausztrál = 1 amerikai dollár értéken
a dollárhoz kötötték. Azonban nem álltak meg a nemzeti valuta
értékének rögzítésénél, hanem egy új törvényt hoztak a nemzeti valuta
értékének megőrzése érdekében.
Cavalló reformprogramjának legvakmerőbb komponense éppen ez
az 1991-ben bevezetett konvertibilitási törvény (Ley de Convertibilidad)
volt. Az új konvertibilitási törvény ugyanis megkövetelte, hogy
a monetáris bázist teljes mértékben arannyal vagy konvertibilis valutával
fedezzék. A központi banknak előírta, hogy a forgalomban lévő pénz
mennyiségének megfelelő amerikai dollártartalékot kell képeznie. Ezzel megszűnt
annak a lehetősége, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően
a központi bank a költségvetés hiányát a továbbiakban is
egyszerűen új pénz kibocsátásával fedezze. Egyúttal előírta a fix árfolyam
hosszú távon történő alkalmazását is, annyi módosítással, hogy az ausztrál
helyett ismét a peso lett a nemzeti valuta, amelynek árfolyamát
az amerikai dollárhoz 1:1 arányban rögzítették. Ez a rögzített
árfolyam egészen 2002 januárjáig fennmaradt. Az árfolyam-változtatást
mindenáron el akarták kerülni, az új törvény rendelkezései szerint ehhez
a kongresszus jóváhagyása kellett.
A végrehajtott reformok hatására az infláció
drasztikusan csökkent...
A fix árfolyam-politika mellett az infláció jelentősen
csökkent ugyan, de nem eléggé. Néhány évig még számottevően nagyobb volt, mint
pl. az USA-beli, így a peso reálárfolyama nőtt, az export
versenyképessége csökkent (ráadásul a dollár is erősödött). Ennek
elsősorban az volt az oka, hogy a szolgáltatásokat nem lehetett
importálni, így ezek magas költségei beépültek az exportárakba.
A Cavalló által követett árfolyam-politika ellen szólt az is, hogy
a fő kereskedelmi partnerek (Európa és Brazília) nem a dollárrégióból
kerültek ki.
Cavalló jelentős adóreformokat hajtott végre
a kormányzati bevételek növelésére. A kilencvenes évek elején
a külföldi beruházásokat ösztönző feltételeket teremtettek,
a szabályozás és adórendszer átalakításával, egyszerűsítésével. Bár ez tulajdonképpen
sikeresnek tekinthető, azonban részben a peso reálárfolyama miatt is,
a külkereskedelmi mérleg negatív volt (a hiányt újabb hitelfelvételekkel
kellett ellensúlyozni), és a növekedés a belső fogyasztás bővülésén
alapult (ez természetesen fontos tényezővé vált a későbbi válság
szempontjából is). Az állam a fellendülés érdekében bizonyos
adónemeket csökkentett, illetve megszüntetett, és fő bevételi forrásának
a fogyasztáshoz kötődő áfát tekintette. Ez később igen súlyos következményekkel
járt a hosszan tartó recesszió időszakában, amikor az áruforgalom
drasztikusan lecsökkent.
A végrehajtott reformok hatására az infláció
drasztikusan csökkent az 1989-es 3080%-ról 1990-ben 2314%-ra 1992-ben
17,5%-ra. Ezt követően 1994-től 4% alá, míg 1996-tól 1% alá csökkent,
az árstabilitás megszilárdult, a nemzeti valuta értékét sikerült
megőrizni. Ennek hatására a kamatlábak lecsökkentek és ennek következtében
a beruházások gyors növekedésnek indultak. Az összes beruházás értéke
1990-ben a GDP 14%-át tette ki, 1992-ben már 17%-át és 1998-ban elérte
a GDP 21%-át (Bustelo, 2004).
A rögzített átváltási ráta lehetőséget teremtett
a termelékenység növelésére. Míg a termelékenység a nyolcvanas
években folyamatosan csökkent, addig 1991 és 1998 között az éves növekedési
üteme elérte a 2,1%-ot (Kiguel, 2001).
Regenerálódtak a pénzügyi instrumentumok,
a bankbetétek és a kölcsönök. A bankbetétek nagysága a GDP
8%-át érte el 1991-ben, ugyanakkor 1998-ban már a GDP 26%-át tette ki, míg
a kölcsönök 14%-ról 30%-ra nőttek ugyanezen idő alatt (De La Torre és társai, 2003).
A valutakockázatok csökkenése jelentős mértékben hozzájárult
a tőkebeáramlások, külföldi tőkebefektetések növekedéséhez, amelyek
elsősorban az állami vállalatok és bankok privatizációja során érkeztek az országba.
A külföldi tőkebefektetések nagysága az 1990-es 1,8 milliárd amerikai
dollárról 1996-ban 4,2 milliárd dollárra és 1997-ben 8,1 milliárd dollárra
nőtt. Ugyanakkor a külföldi tőkebeáramlások zöme portfólióbefektetések
formájában (64%-a 1992 és 1998 között), elsősorban kötvényvásárlások útján
érkezett az országba és csupán minimális mértékben került az export
bővítésére.
Fenti tényezők hatására jelentős mértékű GDP-növekedés
következett be, átlagosan évi 6,7 százalékkal növekedett az ország GDP-je
1991 és 1997 között. De ez a kibocsátásemelkedés nem egyenletesen valósult
meg részben a mexikói Tequila-válság hatására (1995-ben a növekedés
hirtelen csökkenésbe fordult) és részben a gazdaság nagymérvű
sebezhetősége, külső sokkhatásokra való kitettsége miatt (az amerikai dollár
1995-től bekövetkezett felértékelődése, a nemzetközi kereskedelemben
alkalmazott árak 1998–99-ben megvalósult esése, a brazil nemzeti valuta
a real drasztikus leértékelése és az euró 2000-es leértékelése, és
jelentős visszaesés következett be.
Az első években sok embernek növekedett
az életszínvonala, ettől kezdve külföldi utazásokra költhettek, import,
fogyasztási cikkeket vásárolhattak, és alacsony kamatlábakon vehettek fel
dollár alapú hiteleket. A szegénység kezdetben, 1990 és 1993 között
jelentősen csökkent, majd 1994 és 1996 között ismét növekedett.
A jövedelem egyenlőtlenség, a Gini koefficiens alapján számítva
1995-től jelentős romlásnak indult.
Cavalló reformprogramjának bukása
Az argentin gazdaság növekedése az ipari szektor
folyamatos zsugorodása mellett ment végbe. Az ipar részaránya a GDP
előállításában 1990-ben még 36% volt, ez a részarány 1999-ben 32%-ra,
2000-ben 28%-ra csökkent.
A fix árfolyamráta olcsóvá tette az importot és
folyamatos és egyre gyorsuló dollár kiáramlást idézett elő a fizetési
mérleg növekvő egyensúlytalansága következtében és jelentős veszteségeket
okozott Argentína ipari infrastruktúrájában is. Végső soron
a munkanélküliség egyre gyorsuló növekedését idézte elő. A munkanélküliségi
ráta az 1990-es 6,7 százalékról 1995-re 15,5%-ra növekedett (Perry és
Servén, 2003).
Összességében tehát a konvertibilitási terv első évei
alatt folytatódó infláció a fix árfolyamráta mellett a nemzeti valuta
éles reálfelértékelődéséhez vezetett. A nemzeti valuta 1990–1995 között
reálértelemben mintegy 30%-kal erősödött. A nemzeti valuta felértékelődése
pedig munkanélküliséghez és növekvő fizetésimérleg-hiányhoz vezetett.
...a korrupció egyre burjánzott.
Az 1994–1995 fordulóján bekövetkezett mexikói válság után
a spekulánsok az argentin valutát támadták meg, és ennek hatására
a hazai kamatok hirtelen megemelkedtek. A kölcsönök váratlanul
megnövekedett terhei miatt az argentin bankok komoly nyomás alá kerültek.
A központi bank azonban a korábban alkalmazott módon
a konvertibilitási törvény miatt nem tudott segíteni. Mivel nem volt
lehetőség arra, hogy a központi bank pesót nyomjon, és végső hitelezőként
a bankoknak juttassa, ezért a kormány külföldről, többek között olyan
intézményektől, mint például a Világbank és az IMF kényszerült
kölcsönöket felvenni.
Időközben a kormányzati kiadások folyamatosan
növekedtek és a korrupció egyre burjánzott. Argentína államadóssága
hatalmas mértékben megnőtt a kilencvenes években és az ország
gazdasága egyáltalán nem mutatott markáns jeleket arra nézve, hogy képes is
lesz azok visszafizetésére. Ennek ellenére a Nemzetközi Valuta Alap (IMF)
újabb és újabb kölcsönök folyósításáról döntött, illetve halasztotta el
a visszafizetés esedékességét. Az ország külső államadóssága
az 1992-es 62,7 milliárd dollárról (a GDP 27%-a) 1998-ra 140,5 milliárd
dollárra nőtt (a GDP 47%-a). Ennek következtében az ország éves adósság
szolgálati kötelezettsége, míg 1993-ban az argentin export 22%-át, addig
1998-ban már az export 64%-át tette ki.
Ezek után a nyugdíjrendszer privatizálásától vártak
további megoldást. A nyugdíjrendszer magánosítása következtében
a kormány bevételei – amivel addig a költségvetés 20–25 százalékát
kitevő nyugdíjkifizetéseket finanszírozta – a magánnyugdíj-pénztárakhoz
áramoltak. A kormány így további hitelfelvételre kényszerült, s az új
hiteleket jelentős részben éppen ezek a magánnyugdíj-pénztárak
biztosították, természetesen nem ingyen. További kérdőjeleket vetett fel, hogy
a magánpénztárak működési költségei kifejezetten magasak voltak,
a dolgozóknak 30%-ot kellett fizetniük adminisztrációs díjként.
Mivel mindezen intézkedések sem hozták meg a várt
eredményeket, így további, nem igazán népszerű lépések váltak szükségessé.
Az áfát 21%- ra emelték, lefaragták az állami kiadásokat, nem
töltötték fel az államilag finanszírozott üres álláshelyeket.
Az árfolyamrendszer stabilitása közben megkérdőjeleződött,
hiszen a központi tartalékok csak az M1-nek megfelelő mennyiségben
álltak rendelkezésre, így ha mindenki egyszerre akarta volna kivenni
dollárbetéteit a bankokból (M2), akkor az ezek fedezetéül szolgáló
tartalékok már nem lettek volna elegendőek. A kilencvenes évek második
felének válságai (mexikói, ázsiai, orosz és különösen a brazil) során
mindig felmerült az egyértelműen felülértékelt peso leértékelésének
lehetősége (legalábbis a befektetőkben), azonban a kormányzat
mindvégig ragaszkodott a fix árfolyam, és a peso-dollár átváltási
arány változatlan fenntartásához.
A válság kitörése
A versenyképesség növeléséhez az árfolyamrendszer
megváltoztatása mellett, ekkor már a fizetéseket kellett volna csökkenteni
(erre azonban csak a válság kitörését követően került sor, részben
az infláció révén (2002-ben kb. 50 százalék volt), de emellett nominálisan
is csökkentek a bérek), azonban ez a belső vásárlóerőt csökkentette
volna, ami addig a növekedés motorja volt. Nem volt meg tehát
a bátorság, a megfelelő elszántság, később esetleg a megfelelően
stabil külső környezet, a gazdasági növekedés motorjának szerepét
a belső fogyasztásról az exportra áthelyezni. Eközben
a jellemzően alacsony feldolgozottsági színvonalú argentin termékek és
természeti erőforrásokon alapuló exportcikkeik iránt stagnált vagy csökkent
a kereslet. Kína például a növényi olajok piacán korábbi vásárlóból
komoly versenytárssá nőtte ki magát ekkorra.
Mindeközben a külföldi tőke is egyre drágábban érkezett
az országba, ami tovább növelte a termelési költségeket, és így
csökkentette a versenyképességet. Az 1998 óta elhúzódó recesszió alatt
a befektetők szép lassan kivonultak az országból, miközben
a kormány kemény költségvetési politikával (zéró deficit elve, elsődleges
prioritás az adósság visszafizetése) próbálta a hiányt csökkenteni.
Ez a belső kereslet csökkenéséhez vezetett, miközben az export egyre
inkább versenyképtelenné vált.
A társadalom elszegényedett, a népesség nagyobbik fele
(mintegy 15 millió ember) a szegénységi küszöb alá került (miközben
az ország GDPje meghaladta a 6000 USD/főt). A költségvetésnek
ekkor már kb. 25 százalékát fordították csak az adósság kamatainak
visszafizetésére. Ami 2001- ben már mintegy 15 milliárd dollárra rúgott.
A kormány 2001-ben kényszerpályára került.
A közalkalmazottak fizetését, és az állami nyugdíjakat is csökkenteni
kényszerült, ez a privátszférában is a fizetések csökkenéséhez
vezetett. Az év második felében, amikor a kormány bejelentette
az államkötvények kamatának kvázi egyoldalú csökkentését, megindult
a végképp hitét vesztett lakosság rohama a bankok ellen. Erre
a kormány az ún. „corralito” bevezetésével reagált, ami maximálta
a bankokból felvehető készpénz mennyiségét (átutalni, csekkel fizetni
továbbra is korlátlanul lehetett). A készpénzfelvétel korlátozása
közvetett módon valójában a legszegényebb (bankszámlával nem rendelkező) réteg
számára volt a leginkább rossz hatással, mivel egy jelentős réteg abból
élt, hogy apróbb munkákat (takarítás stb.) végeztek a középosztály
tagjainak, akik készpénzzel fizettek, amire ettől kezdve nem volt lehetőségük.
(Argentínában nincs munkanélküli segély.)
Ezután következett be a 29 halálos áldozattal járó
tüntetéshullám. A kormány tehetetlennek és lassúnak bizonyult (a gyors
történésekre rendszeresen későn, már nem adekvát módon reagált (például
koalíciós tárgyalásokat tervezett, amikor az ellenzék már
elképzelhetetlennek és értelmetlennek tartotta azokat, mivel ekkor már
koalíciós kormányzás bevezetése nem lett volna alkalmas a nép
megnyugtatására).
Argentína 2002 januárjában hivatalosan is bejelentette, hogy
képtelenné vált külső államadósságának visszafizetésére: a négy éve
recesszióban lévő argentin gazdaság a romló külgazdasági feltételek
közepette, a tömeges pénzkimenekítés miatt lecsökkent devizatartalékaival
2001. december vége óta nem tudta visszafizetni esedékes adósságait és azok kamatait.
Argentína 155 milliárd dolláros külföldi államadósság
megfizetésére vált képtelenné – ami a világgazdaság történetének eddigi
legnagyobb szuverén adósságválsága. Argentína ekkor már gyakorlatilag nem
rendelkezett valutatartalékokkal, az argentin kötvényekért
a világpiacon a névérték negyedét adták. Az argentin válság
egyik érdekes, új eleme az, hogy Argentína szuverén (tehát külső állam-)
adósságát alapvetően kereskedelmi bankokkal szemben halmozta föl.
Ezért az argentin válság – természetesen – súlyos
veszélyeket rejtett magában a hitelező magánbankok számára is: érdekes új
elem, hogy ezúttal (szemben a korábbi latin-amerikai adósságválságokkal,
mindenekelőtt az 1982-es adósságválsággal) nem kizárólag egyesült
államokbeli bankok voltak érintettek – számos európai és japán kereskedelmi
bank is részt vett a kilencvenes években az Argentínának szindikált
„megahitelek” folyósításában. A hitelezők mintegy 65 milliárd dollárt
vesztettek az argentin kötvényeken. A legsúlyosabb helyzetbe egyes
spanyol bankok kerültek: az argentin kihelyezéseik esetleges leírása
a spanyol bankrendszer piaci értékének mintegy 10 százalékos csökkenéséhez
vezetett.
A kormány csapdába került...
A termelés 25–30 százalékkal csökkent 2002 első hónapjaiban.
A kormány csapdába került, hiszen szüksége volt a külföld,
az IMF segítségére, azonban az azok által megkövetelt intézkedések
népszerűtlenek voltak, amelyeket képtelenség volt elfogadtatni
a társadalom legnagyobb részével. A sikeres átütemezésnek – minden
korábbi gazdaságtörténeti tapasztalat és a józan közgazdasági gondolkodás
alapján egyaránt – nyilvánvalóan elengedhetetlen feltétele kellett, hogy legyen
a fiskális és monetáris fegyelem megszilárdítása. A kitört zavargások
alapján azonban ez egyáltalán nem tűnt egyszerű feladatnak: márpedig jelentős
költségvetési szigorítás és egyszeri jelentős leértékelés nélkül nem lehetett
adósság-átütemezést remélni. Már a rendezés elhúzódása is súlyos
következményekkel járhatott és a válság további mélyülésével fenyegetett,
növelve ezzel a válság rendezéséért fizetendő gazdasági és társadalmi
árat, s növelve a – felelőtlennek bizonyult – hitelezők veszteségeit, és
a válság következményeinek további Argentínán túlra való eszkalálódásának
veszélyét.
A válság kirobbanásának okai
A neoliberális – a „mainstream” – közgazdaságtan egyik
nagy gyakorlati sikereként szokták emlegetni, hogy Latin-Amerika
a nyolcvanas évek „elvesztegetett évtizede” után, a chicagói iskola
tanácsait megfogadva úgymond „végleg kiemelkedett” a gazdasági-társadalmi
elmaradottságból, perifériális helyzetéből. Az 1994–95-ös mexikói pénzügyi
válságot az IMF villámgyorsan megszervezett 50 milliárdos hitelcsomagja
éppen viharos gyorsasággal elsimította. Amikor a harmadik legnagyobb
latin-amerikai gazdaság esett négyéves recesszióba, amelynek következtében
fizetésképtelenné vált, a világgazdaság történetének legnagyobb
visszafizethetetlen adósságállományát fölhalmozva.
Mindezek után talán érthető, hogy kételkedéssel kell
fogadnunk minden olyan magabiztos kinyilatkoztatást, amely mindennemű gazdasági
problémák megoldására, avagy követendő gazdasági modellként kizárólagosan egy
alternatíva életképességét bizonygatja.
Az argentin válság okaként a szakértők mára számtalan
tényezőt felsorakoztattak: a rögzített valutaátváltási rátát,
az állandósult külkereskedelmi hiányt (11 milliárd peso), az állami
kiadások jelentős növekedését (10 év alatt 100%-kal), az állandósult
költségvetési deficitet (a GDP 6%-a), az államadósság jelentős
növekedését, az argentin gazdaság külső válságokra való kitettségét
(Mexikó, Oroszország, Délkelet-Ázsia, Brazília stb.), jelentős privatizációk
végrehajtását lényegében állami kontroll nélkül, a regresszív
adórendszert, a társadalombiztosítás csődjét,
a külfölditőke-beáramlás hirtelen megállását stb…
Ugyanakkor az argentin válság kirobbanásának alapvető
okairól máig széles körű viták folynak. A mai napig három egymástól
markánsan eltérő megközelítés kristályosodott ki. Az első megközelítés
a legnagyobb jelentőséget a külfölditőke-beáramlások az orosz
válságot követően, 1998 augusztusától történt megállásának tulajdonítja (Calvo
és társai, 2002). A második megközelítés a válság kitöréséért
az árfolyampolitika nem megfelelő karakterét tette felelőssé (Hausmann és
Velasco, 2002 és Perry és Servén, 2003). A harmadik szerint
a válságot a merev árfolyampolitika és a felelőtlen fiskális
politika összeférhetetlensége együttesen okozta (Mussa, 2002).
Hausmann és Velasco (2002) többek között
a költségvetési pazarlás tézisét kritizálta. Érvelésük szerint
az elsődleges közkiadások nagysága gyakorlatilag állandó maradt, 1993 és
2001 között az argentin GDP 23–24%-át tette ki. Az államháztartási
hiány mértéke 1999-ig nem ért el különösen magas értéket következésképpen, nem
volt nagyobb annál, mint amekkorát a recesszió különben indokolt.
Az államháztartás elsődleges mérlege egyébiránt 1997-ben és 1998-ban még
pozitív is volt. Az államadósság az abszolút értékben jelentős
növekedés ellenére (az 1994-es 86 milliárd amerikai dollárról 148 milliárdra
növekedett 2000-re) nem érte el a maastrichti konvergencia kritérium felső
határértékét ebben a vonatkozásban. Az államadósság az 1993-ban
a GDP 29,5%-át, 1998-ban a GDP 43,3%-át és 2000-ben a GDP
51,3%-át tette ki (Baer és társai, 2002).2
Kétségtelen tény az, hogy az argentin költségvetés
elsődleges egyenlege mindvégig, még a válság kitörésekor is pozitív
maradt. Ugyanakkor az ország adósságállománya és az ezzel járó
kötelezettségek egyre erőteljesebben növekedtek és ezek csökkentésére semmilyen
intézkedés nem történt még akkor sem, amikor erre a befolyt privatizációs
bevételekből még bőséges forrás állt rendelkezésre. Mi több, az ország
felelős vezetői nemcsak, hogy nem csökkentették az ország
adósságállományát és ezzel az adósságszolgálati terhekből származó nyomást
és az ezzel járó kockázatokat, hanem nem is törekedtek erre, sőt éppen
ellenkezőleg, újabb hitelek felvételével még növelték is azt.
Amikor már felismerték az adósságszolgálat
csökkentésének szükségszerűségét, már késő volt, a fizetésképtelenség elkerülése
miatt pedig elkerülhetetlenné vált további hitelek felvétele. Így azután hiába
szindikált az IMF 2000 végén 40 milliárd, majd 2001 tavaszán további 8
milliárd dollár hitelt az argentin gazdaság megsegítésére, mindenekelőtt
a 2001-ben esedékes 22 milliárd dolláros adósságszolgálat teljesítéséhez.
Az argentin költségvetés bevételei és kiadásai (1993–2001,
millió peso)
( a táblazátot lásd az eredetiben: polgariszemle.hu 2007/április)
Az egyre eluralkodó kételyek és bizonytalanság
az ország pénzügyi teljesítőképességét illetően 2001 áprilisától
gyakorlatilag néhány hónap alatt tökéletes bizonyossággá változott arra
vonatkozóan, hogy Argentína képtelen lesz pénzügyi kötelezettségeit
teljesíteni, illetve a nemzeti valutája árfolyamát fenntartani. Ennek
következtében az országkockázat és a valutakockázat gyakorlatilag
néhány hónap alatt olyan szintre került, amely már az ország vezetői
számára kezelhetetlenné vált és a pénzügyi összeomlást elkerülhetetlenné
tette.
Számos hasonlóságot találhatunk az argentin válságot
megelőző gazdasági körülmények alakulása és a jelenlegi magyar gazdasági
helyzet között. Ezek közül mindenekelőtt kettőt emelnék ki. Egyrészt
az argentin kormányokhoz hasonlóan a jelenlegi magyar kormány is jelentősen
alábecsüli az ország adósságszolgálatának jelentőségét
az államháztartás egyenlegének helyreállításában. Másrészt
a jelenlegi magyar kormány is ugyanolyan meggyőződéssel hisz, és bízik
abban, hogy az általa meghirdetett reformok kizárólag sikeresek lehetnek,
és ezért nem vizsgálja más, alternatív megoldási lehetőségek célszerűségét,
a már bevezetett intézkedések hatásait, eredményességét, valamint
egyáltalán nem számol negatív forgatókönyvek bekövetkeztének lehetőségével,
mint például Magyarország konvergenciaprogramja esetében.
Hivatkozások
Baer, W., Elosegui, P. és Gallo, A.(2002): The Achievements
and Failures of Argentina’s Neo-liberal Economic Policies. Oxford Development
Studies, Vol. 30. Num. 1. pp. 63-85. www
Baker, D., Weisbrot, M. (2002): The Role of Social Security
Privatization in Argentina’s Economic Crisis. April 16. 2002. Center for
Economic and Policy Research. www
Bustelo, Pablo (2004): Capital flows and Financial Crises:
A Comparative Analysis of East Asia (1997-98) and Argentina (2001-02).
Complutense University of Madrid. Faculty of Economics. Working Paper,
No-2004-017. October 2004. www
Calvo, G., Izquierdo, A., és Talvi, E. (2002): Sudden Stops,
the Exchange Rate and Fiscal Sustainability: Argentina’s Lessons. Working
Paper. Num. 469. July. Inter-American Development Bank. www
Cibils, Alan (2006): Till Debt to US Part: Lessons from
Argentina’s Experience with the IMF, Debt and Financial Crises. Americas
Program Special Report. September 6, 2006. www
De La Torre,
A., Levy Yeyati, E., Schmukler, S.L. (2003): Living and Dying with Hard Pegs:
The Rise and Fall of Argentina’s Currency Board. Policy Research Working Paper.
Num. 2980. January. World Bank. www
Hausmann, R., Velasco, A. (2002): Hard Money’s Soft
Underbelly: Understanding the Argentine Crisis. Mimeo. July. Kennedy School of
Government – Harvard University, Cambridge, Mass. www
Kiguel, M. (2001): Structural Reforms in Argentina: Success
or Failure. Paper presented at the Conference: Current Issues in Emerging
Market Economies. June. Croatian National Bank. Dubrovnik. www
Krugman, P.R., Obstfeld, M. (2003): Nemzetközi Gazdaságtan.
Panem. Budapest. pp. 784-790
MNB (2007): Tájékoztató az államháztartás és
háztartások pénzügyi számláinak 2006 negyedik negyedévi előzetes adatairól.
Budapest, 2007. február 16. www
Mussa, M. (2002): Argentina and the Fund: From Triumph to
Tragedy. Institute for International Economics, Washington D.C. www
Perry, G., Servén, L. (2003): The Anatomy of a Multiple
Crisis: Why Was Argentina Special and What Can We Learn from It. Policy
Research Working Paper, Num. 3081. June. World Bank. www
1 Az államháztartás szezonálisan
kiigazított nettó finanszírozási igénye (az államháztartási hiány) a pénzügyi
számlák adatai szerint 2006 negyedik negyedévében a GDP 9,8 százalékát érte el,
és ez az előző negyedévhez képest számottevően növekedett. A tavalyi év
egészére nézve az előzetes adatok szerint az államháztartás finanszírozási
igénye a GDP 8,9 százalékát tette ki, az év végén a névértéken számított,
konszolidált bruttó (maastrichti) államadósság a GDP 65,7 százaléka volt (MNB
2007).
2 Összehasonlításul a magyar adósságállomány 2006. negyedik
negyedévében a magyar GDP 65,7%-át tette ki (MNB, 2007).
DR. NOVOSZÁTH PÉTER CSc, főiskolai docens,
Közgazdaságtudományi Intézet, Dunaújvárosi Főiskola.
(peter.novoszath@mail.duf.hu)
Forrás: polgariszemle.hu
eduflores :: 2007. máj. 6. 22:02 ::
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Információ
:: Címkék: 2007, argentina, diktatura, ellenallas, elnyomas, empire, gazdasag, hungarian, hungary, IMF, magyar, magyarsag, megszallas, osszeomlas, tortenelem, valsag, valutaalap, vilagbank
2007. ápr. 1.
www.paxislamica.freeblog.hu
www.magyariszlam.hu
2007. márc. 13.
Felhívás
A gondolat, szólás és írás szabadsága
nevében és védelmében.
A magyarul író költőkhöz, versírókhoz,
és a még olvasni képes és szerető honpolgárokhoz!
A
napokban, márciust írunk, az Úr 2007 esztendejében, az eszement hatalom
erőszakszerveinek képviselői egy szegedi lakásban lefoglaltak és magukkal vittek
–többek között- 1, azaz egy darab verset.
A
hírek nem szólnak verscímről, szerzőről, teret engedve ezzel a legvadabb
találgatásoknak. Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem? Illyés Gyula: Egy mondat a
zsarnokságról? Netán József Attila Szabados dala?
Arról
sincs hír, mi lesz-lett a szerencsétlen vers sorsa. Börtönbe vetik? Miszlikre
tépik? Elégetik?
Emeljük
fel szavunkat, míg nem késő!
Követeljük
az eltüntetett vers azonnali szabadon bocsátását, valamint maradéktalan
beolvasását a Magyar Rádióban!
A
gondolatbűnnel vádolt magyar népet a gondolat rendőrséggel szembeni
ellenállásra hívjuk fel.
Mindenki
tanulja meg kedvenc versét, és azt minél több polgártársának mondja el!
Az
írókat, költőket pedig felszólítjuk, hogy minden elesett, megsemmisült vers
helyett teremjenek újakat!
Rózsa-Flores Eduardo költő
Téglásy György költő
Czakó Gábor író
Belső Jenő Olivér költő
Haraszti Gáborné
Stoffán György író, újságíró
Istenes Attila
Kovács J. István
Haraszti Gábor
Molnár Jolán
2007.
március 10.
U.i.:
Aki jelen felhívásunkkal egyetért, kérjük aláírásával támogassa kezdeményezésünket! (crnelflores@yahoo.com)
Ezt
a felhívást küldje tovább barátainak, ismerőseinek hogy még holnap is szabadon
gondolkozhassunk!
A hír:
Verset foglaltak le a rendőrök a
szegedi házkutatások során
Szegeden is tartottak házkutatást olyan személyeknél, akik rendszeresen részt
vesznek a kormányellenes demonstrációkon. Valamennyiüket előállították, és
órákon keresztül a tüntetések szervezői felől kérdezősködtek a nyomozók.
Egyelőre csak tanúként hallgatták meg őket, bár több számítógépet, engedélyhez
nem kötött légpuskát és egy verset is lefoglaltak lakásaikban.
...a házkutatás során egy gázmaszkot, egy számítógépet, három cd-lemezt és egy
verset is lefoglaltak, előállították, majd négy órás várakoztatás után négy
órán keresztül tanúként hallgatták ki...
MTI-HírTV (2007. március 9.)
eduflores :: 2007. márc. 13. 8:03 ::
még nincsenek kommentek
Kategóriák: Információ
:: Címkék: 2007, diktatura, eduardo, ellenallas, elnyomas, felkeles, hungarian, hungary, magyar, magyarsag, megszallas, rozsa flores, tortenelem, vers
2006. dec. 24.
Puerto Rico: Latin America Calls for Independence as Congress Considers Change
By Juan Antonio Ocasio Rivera
_joboriken@aol.com_ (mailto:joboriken@aol.com)
December 20, 2006
Opinion
(http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Simón_Bolivar.jpg)
Simon Bolivar, the Great Liberator of the Americas, landed in Vieques, Puerto Rico in 1816; Puerto Rico formed part of his dream of regional integration after independence of all Latin American countries were eventually won.
The case of Puerto Rico once again has reached climactic levels of activity and attention around the world, only to be ignored once again by mainstream US media.
In late November, the United States Senate Committee on Energy and Natural Resources, which actually governs American territories like Puerto Rico, held hearings on the political status of the island, with a particular focus on the report issued last year by a White House working group on the issue (_http://nylatinojournal. com/home/ puerto_rico_ x/essay/puerto_ rico_bearing_her_chains_ 3.html_ (http://nylatinojournal.com/home/puerto_rico_x/essay/puerto_rico_bearing_her_chains_3.html) ).
The report outlined some possible permanent status options, namely statehood and independence (which included a sub-option of free association) . It invalidated the usefulness and relevance of Puerto Rico's current status, saying it was a temporary territorial status that eventually had to be changed.
Reducing the issue to the three traditional status options no longer seems to interest some Senators. Instead, this hearing was dominated by the report's contention that Puerto Rico's current status is only temporary, that its creation was not an act of self-determination, and that something must be done to end this territorial status. The report contends that Puerto Rico is merely a territory of the United States and even claims that the US can legally cede or give Puerto Rico to another nation.
Some in Congress are keenly aware that Puerto Rico is a colony and must be decolonized. However, they miss the mark thinking that the people must choose between independence and statehood.
How can one militarily invade a country and then ask its people what they want their future to be while they remain in occupation of that country, having violently and brutally manipulated political public opinion for decades?
Fear and dependency will be the only salient factors in the outcome of that vote, not pride, dignity, and national self interest. While these hearings were occurring, the first International Congress to support Puerto Rican Independence was coming to a close in Panama, the newest
member of the United Nations Security Council. This historic meeting featured government and other political representatives from 30 countries all over the world, with a particularly strong representation from Latin America (_http://www.independ encia.net/ topicos/panama/ cpi_panama_ nov06.html# ingls_ (http://www.independencia.net/topicos/panama/cpi_panama_nov06.html#ingls) ).
The countries of Latin America have now realized and come to terms with the fact that Puerto Rico's inability to gain its national independence and languish in a colonial state is an issue that strikes close to home and is one that is an affront to their own sovereignty. They are finally reclaiming the archipelago as one of their own, the last bastion of colonialism in the hemisphere that needs to be moved towards freedom and democracy. To that end, these leaders and countries have committed themselves to taking a more direct and active role in advocating for and promoting the decolonization of Puerto Rico and in pressuring the United States to allow this to occur.
As part of his opening remarks, the President of Panama, Martin Torrijos, declared, "the full incorporation of Puerto Rico into the family of the Latin American and Caribbean republics has been present for over a century in the discourse of almost all political and ideological trends in our Americas". He remarked as well that "Latin America's dreams of an independent Puerto Rico go back via a moral and cultural debt to Simon Bolivar"
(_http://en.wikipedia .org/wiki/ Simon_Bolivar_ (http://en.wikipedia.org/wiki/Simon_Bolivar) ) and Jose Marti (_http://en.wikipedia .org/wiki/ Jose_Marti_ (http://en.wikipedia.org/wiki/Jose_Marti) ), but that until now the region has not known how to honor that debt, having been absent from that debate all this time. He exclaimed, "Puerto Rico is a Latin American and Caribbean nation" ¦we cannot be indifferent to that discussion nor absent from it. On the contrary, we must be an active part of an adequate solution." He declared as well that "Puerto Rico is the only Latin American nation that remains under colonial rule" and that the solution to this problem is an issue of principle and should be a continental priority. In the end, the Panamanian President expressed the will of the overall Congress by declaring that all of Latin America would offer its good offices, encourage this agreement/solution and be a guarantor of its fulfillment and sustainability.
With all this talk of independence, it is clear that the Senate of the USA still does not understand, naturally as the island's colonial master, that statehood cannot and should never be an option for decolonization. It is wrong morally and it is a violation of international law.
The only true decolonization is the reversal of the act of violent colonization and conquest and that is freedom and independence. Independence is an inalienable right and to think that there could possibly be any legitimacy in a colonized people surrendering that right under any circumstance is not only abominable, but in this case criminal.
To rest totally upon the public opinion of the electorate in Puerto Rico is erroneous and would be a tragic mistake. Ours is a people who have experienced the following violations, indicative of the brutality and abusive nature of colonialism: the forced and secretive sterilization of 30% of Puerto Rican women, the experimentation on Puerto Rican lands and forest with Agent Orange and other biological weapons, the test on Puerto Ricans lands of radioactive depleted uranium weapons, the highly brutal campaigns of repression against the independence movement, including surveillance, harassment, incarceration, bombings, torture, assassinations, and interference in electoral processes (designed to undermine any support for any change in the status quo), the attempted cultural genocide via our educational system, the forced migration of millions of Puerto Ricans to the US, the illegal expropriation of lands by the military for weapons storage and target practice all over the island but especially on Culebra and Vieques leading to human suffering and cancer and severe environmental destruction, the unjust incarceration of our freedom fighters/political prisoners, and the inexcusable political neglect that is part and parcel of the current Commonwealth system that leaves our people powerless to enact any meaningful policy initiatives to combat the very serious social ills present on the island.
The violence and manipulation engaged on against the people has produced the division that we witness today and the fear and dependency also seen today. As our movement works to overcome those colonially-manufact ured dynamics, the rest of Latin America is moving towards self-determination and multi-national unity. Latin America will not allow Puerto Rico to be swallowed up by the United States. Congress will likely be and has historically been reluctant to incorporate a true Latin American nation with a history of violent nationalist struggle into their midst, especially now that the Latin American bloc of nations has formally expressed its consideration of Puerto Rico as a sister nation and called for her independence.
Additionally, Puerto Ricans both on the island and in the US will fiercely resist statehood as they have historically resisted the immoral and demoralizing powerless status of colonialism known as the Commonwealth, a colonialism that the UN has classified as a crime and an impediment to world peace.
As Latin America moves to reclaim her forgotten sister nation, the US Senate engages in futile and unnecessary banter in its own chambers. The hearing is a case in point for Puerto Rican anti-colonialists which highlight their inability to make status changes unless authorized by Congress. The hearing is an exercise in seeking permission to become who we want to become, and the Senate will grant or not grant that permission, while the FBI continues to scare us into confusion with its violent attacks on the independence movement.
This is a recipe for disaster and embarrassment. The Senate should recognize the harm done to Puerto Rico and in particular to its political pubic opinion and begin a process of rectifying the economic dependence they fostered in order to facilitate a transition towards sovereignty.
They could conceivably work in partnership with this Latin American Congress for Puerto Rico's Independence and with the UN's Decolonization Committee to move this process forward, showing good faith, responsibility, and thus highlight international collaboration and diplomacy at work. Let us remember that this Committee has consistently called for the US to initiate self-determination and independence for the island since the 1970s.
In an ideal world, the Senate and the Executive would also free the remaining Puerto Rican Political prisoners (_http://www.proliber tadweb.com/ index.html_ (http://www.prolibertadweb.com/index.html) ) and order their secret police, the FBI, to cease all repression against the independence movement. Actually, under UN guidelines, the US should completely pull out of the island and allow the UN to oversee the Decolonization process so the people can freely make a decision without coercion. They could do these things. Or they can continue to be viewed as bulwarks of colonialism, of imperialism, arrogant in their rejection of law and order, abusive and indifferent to the human rights of the people they so often violently attack and invade. They will continue to feel the verbal assault that has accompanied their disastrous foreign policies and a new pressure from a recently reborn Latin American bloc of nations. To do otherwise, to push for a vote between independence and statehood or even a vote between independence, statehood, and Commonwealth, would be a waste of time that would:
- be manipulated by the dominant political parties in Puerto Rico with their lobbyists in Washington and with their histories of corruption, all with an eye toward remaining in power of local government and its budget
- further stratify and divide the people and an electorate traumatized by violence, political repression, and hunger - and enamored by federal grants, credit, and consumerism.
The result would be a pathetic display of circus-like competition with no option winning a clear overwhelming majority. Then Congress would again blame our division for their inaction, again shirking responsibility for the actions of its government in the terrorizing and division of Puerto Rico.
Freedom and democracy must reign in Puerto Rico. Choosing between freedom and continued colonialism (Commonwealth) and entrenched colonialism (statehood) is not democracy. Statehood for Puerto Rico would still be a colonial status, because it would mean annexing an entire nation after having invaded it.
Statehood is not decolonization; it is the final stage of American colonialism and an inherently brutal and violent act.
The historic Latin American Congress is indeed an advance for the liberation of the island, as was the recent meeting of the Movement of Non-Aligned Nations, which also fully declared its support for Puerto Rico's self-determination and independence.
While the Senate lines its pockets with Puerto Rican taxpayer money (even though island residents don't pay federal taxes), the archipelago languishes in a powerless colonial condition that prevents it from addressing its very serious issues of violent crime, drug trade, immigration, economic dependence and growth, environmental destruction, land use and development, drug and alcohol addiction, education, natural resource use and protection, and family violence and mental health.
It is time for America to think outside the box and see independence as the only true empowering option. It is also time for Puerto Ricans to shed the self-defeating artificial fears which have taught them that independence means starvation and failure.
Congressional release of the territory would not be a colonial act. It would be an act of reconciliation and an act that would validate the heroic struggle of the Puerto Rican freedom movement and of basic international human rights.
For freedom lovers around the world, it would mean the consummation of the dreams of the great liberator Simon Bolivar, who 180 years ago held a summit in Panama to promote his vision of an integrated nation of Latin American countries. This great nation included Puerto Rico in its vision. It is what the progressive governments of Latin America are talking about today, and it is what the US Senate will be forced to deal with tomorrow.
They have a chance now to make it right, if they truly believe in freedom and democracy. To do otherwise would be to further disgrace themselves, their people, and the ideals which framed their Republic.
------------ --------- --------- --------- --------- --------- -
Check out: _www.september23. org_ (http://www.september23.org/)
"Hacer es la mejor manera de decir" - Jose Martí
"I have been frequently asked if i believed i would see the independence of my country. Systematically i answer that i have already seen it. Whoever fights with all he has for the independence of Puerto Rico lives independence, is free, is sovereign, is independent, as all our people will be on the day of victory." - Comandante Juan Antonio Corretjer (1908-1985), September 23, 1978
"Nosotros iremos hacia el sol de la libertad o hacia la muerte; y si morimos, nuestra causa seguira viviendo. Otros nos seguirán." - Augusto Sandino
2006. dec. 9.
http://elmounstruario.com/aportes/perrosrabiosos_libano_pt1.htm
http://budapestriots.blogspot.com/2006/09/players.html
http://returning.livejournal.com/
http://www.vjesnik.hr/html/2001/07/25/Clanak.asp?r=tem&c=2
http://www.mediaindo.co.id/berita.asp?id=56929
http://www.hhrf.org/magyarszo/arhiva/2004/aug/16/main.php?l=muvelodes.htm
http://www.mozgofilms.com/People/Eduardo.html
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=z_get_topic&f=2&t=001530&m=000000
http://us.imdb.com/title/tt0251636/
http://us.imdb.com/name/nm1016514/
http://www.lostiempos.com/oh/21-08-05/act.php
http://www.ejfelkapitany.hu/chico.htm
http://www.hollywoodreporter.com/hr/search/imdb_index.jsp?page=/title/tt0361618/
http://www.amazon.com/gp/product/customer-reviews/B0009OUBJM/ref=cm_cr_dp_pt/105-3235514-7460434?ie=UTF8&n=130&s=dvd
http://www.geocities.com/firka2003/chico.html
http://www.kinoeye.org/01/02/horton02.php
http://www.mozgofilms.com/eduardo-bio.html
http://www.grancine.net/estrenos_detalle.php?id_pelicula=284
http://www.maxima-film.hr/eng/produkcija.php
http://www.bahia.hu:2000/arhivcikkek.phtml?id=56&cikkid=1935
http://www.woodstockfilmfestival.com/press/releases/Sept_2002_newadditions.htm
http://www.timeout.com/film/69142.html
http://www.3sat.de/3sat.php?http://www.3sat.de/film/woche/63035/index.html
http://www.arthouse-films.com/tov42303030394f55424a4d.html
http://www.cinemafoundation.com/free02/fff02_chico.html
http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kga/0/5514/chico.html
http://www.artfilm.sk/history/film2002/chico.html
http://www.deutsches-filminstitut.de/goeast_2002/content/deutsch/filme/chico_eng.htm
http://hirporta.hu/?hir=9594
http://216.109.125.130/search/cache?ei=UTF-8&p=eduardo+r%C3%B3zsa+flores&fr=slv1-ccle&u=www.budapestsun.com/full_story.asp%3FArticleID%3D%7BDADB23A2D3FB11D3BA3F004F49089EA2%7D%26From%3DNews&w=eduardo+al%3Ar%C3%B3zsa+flores&d=ZQ2OFZIFN06e&icp=1&.intl=us
http://hungary.vene.to/node/785
http://axel.hu/cikk/axel.hu/15620
http://www.cinemafoundation.com/free02/deutsch/fff02_de_chico.html
http://www.cinematheque.bc.ca/hungary.html
http://www.hungarianquarterly.com/no156/156.html
http://www.premierpark.hu/cikk.php?cikk=1002742
http://www.odeon.hu/kat.phtml?id=5007
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/eduardo0113/
http://www.kvn.hr/pretrazivanje/abecednopoautoruISPIS.asp?id=18727
http://paszto.fidelitas.hu/linkek.htm
http://www.hokkento.szeged.hu/0406/mappa/flores.htm
http://www.cinebel.be/fr/film/13335-Chico.htm
http://www.tv2.hu/cikk/1571/
http://www.ofdb.de/view.php?page=film&fid=24145
http://www.zdf.de/ZDFde/inhalt/1/0,1872,2030209,00.html
http://www.zdf.de/ZDFde/inhalt/30/0,1872,2030206,00.html
http://www.kepmas.hu/list.php?konyvtar=admin/data/00000001/_fix/00000004/_fix/00000012&id=0
http://www.cooperativa.cl/p4_noticias/antialone.html?page=http://www.cooperativa.cl/p4_noticias/site/artic/20021023/pags/20021023164000.html
http://www.artfilm.sk/history/film2002/s_chico.html
http://www.magyar.film.hu/printcikk.ivy?artid=6fec084b-3fc2-4a4b-8c1b-79248237df64
http://www.webradio.hu/index.php?option=com_staticxt&staticfile=/szeged/mozi/filmek/chico.htm
http://www.filmweb.pl/Filthy+War++The+2007+o+filmie,Film,id=112956
http://lyukasora.terasz.hu/index.php?id=lyukasora&page=cikk&cikk_id=5414&rovat_id=220
http://www.poetasdelmundo.com/verInfo_europa.asp?ID=1067
http://www.courrierinternational.com/article.asp?obj_id=13405
http://tv.digitalfernsehen.de/filmanzeige.php?filmid=Chico
http://www.moviemeter.nl/film/24663
http://dosya.hurriyetim.com.tr/filmfestivali/filmler.asp?id=152
http://www.owlpages.com/cgi-bin/shop.cgi?Operation=ItemSearch&SearchIndex=DVD&Director=Ibolya+Fekete
http://www.cspv.hu/cspv_film/_info.html?film_id=00486
http://www.radio.cz/es/articulo/1209/limit
http://www.cfn.cz/detail_film.php?24189
http://www.cspv.hu/cspv_film/_info.html?film_id=1120
http://www.c3.hu/scripta/filmvilag/0202/hirsch.htm
http://www.naprolnapra.hu/?id=3672
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=36844&i_city_id=3372&i_county_id=-1
http://216.109.125.130/search/cache?ei=UTF-8&p=eduardo+r%C3%B3zsa+flores&fr=slv1-ccle&u=www.hhrf.org/rmsz/98szep/r980904t.htm&w=eduardo+al%3Ar%C3%B3zsa+flores&d=MUehiJIFN4gF&icp=1&.intl=us
http://szeszak.tvn.hu/Rozsa%20Flores%20Eduardo/Tavaszi%20vegyes.htm
http://szeszak.tvn.hu/Rozsa%20Flores%20Eduardo/Nyar_Szentlaszlo.htm
http://216.109.125.130/search/cache?ei=UTF-8&p=eduardo+r%C3%B3zsa+flores&fr=slv1-ccle&u=www.dunantulinaplo.hu/index.php%3Fapps%3Dcikk%26d%3D2006-11-20%26r%3D9%26c%3D558946&w=eduardo+al%3Ar%C3%B3zsa+flores&d=A9gJFZIFN6Qv&icp=1&.intl=us
http://www.tuzraktar.hu/medialisterek.html
http://www.magyar.film.hu/object.2EE678F9-822B-487A-8093-5C78ED9235E0.ivy
http://87.229.6.227/mixat/index.php?option=com_content&task=view&id=6
http://w3.externet.hu/~tavlatok/5505media.htm
http://www.ars.pl/wydarzenia/filmy_wegierskie.html
http://www.antiszemitizmus.hu/magyariszlam.htm
http://www.oik.hu/ujkonyvek/20051/spanyol.htm
http://epa.oszk.hu/00000/00004/00013/lap.htm
http://www.compunet.hu/szentlaszlo/habkon.htm
http://western.blogol.hu/?perm=480603
http://www.nol.hu/kultura/cikk/401975/
http://www.mmka.hu/object.6FF1F1F6-3878-4C8C-B3C8-F6EB44282CAB.ivy
http://www.vasvar.hu/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=34458&nyelv=0
http://www.elle.hu/article.php?id=76
http://www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20040908&rub=prnt11024225415&cl=102160
http://www.okorszem.hu/hazai/@10
http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.02/22.html
http://www.szdsz.hu/forum/index.php?s=5942c6f68d77809781077fc50cb88ede&showtopic=210&st=260&p=23742&#entry23742
http://www.lelkiismeret88.hu/about1094.html
http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=MUBIRALAT0203&article=2003-0103-0019-42KHPB
http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.09.30/1003.html
http://www.rockszerda.hu/index.php?pid=koz&id=000306
http://harleqin.elte.hu/~webdiak/csutdu/u0503.htm
http://elmounstruario.com/articulos/poesiasufi.htm
http://66.218.71.231/language/translation/translatedPage.php?tt=url&text=http%3a//elmounstruario.com/articulos/poesiasufi.htm&lp=es_en&.intl=us&fr=slv1-ccle
http://www.eletforma.hu/?r=344
http://www.kinopoisk.ru/level/1/id_film/18967/
http://www.nemenyi.net/reszletes.asp?MainID=1&HirID=14385&ScreenM=2
http://www.bilgi.edu.tr/sinema/showMovieFull.asp?id=228&list=1&r=10%2F23%2F2006+3%3A02%3A54+AM
http://www.juratus.elte.hu/19_02/filmsz.htm
http://movies2.nytimes.com/gst/movies/movie.html?v_id=250501
http://www.mozgovilag.hu/2002/03/marc23.htm
http://www.radicalparty.org/history/chron/1990_2s.htm
|