Rózsa-Flores Eduardo blogja

$Category.Name /> bejegyzései

2007. szept. 3.

Az együgyű gazda mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű gazda.

Egész életében tett vett, dolgozott keményen, mégsem jutott ötről a
hatra egész életében.

Történt egyszer, hogy észrevette, fogynak a tyúkok a tyúkudvarból. Hiába
próbálta nyakoncsípni a tolvajt, sehogy sem sikerült.

Gondolta, keres magának egy őrzőt, aki megvédi a baromfiakat a
titokzatos tolvajtól.

- Válassz engem. - mondta a kutya. - Jó a szemem, jó az orrom, éles a
fülem. Meghallom, meglátom, megszagolom, ha jön a tolvaj. Akkor majd
sarokba szorítom, hangosan ugatok, és te elfoghatod.

- Válassz inkább engem - mondta a róka. Az én fülem élesebb, az orrom
jobban szagol, a szemem jobban lát, mint ennek itt. - és a kutya felé
bökött.

- Én nem verlek fel ronda ugatással éjjeli álmodból, hanem lefogom
helyetted a tolvajt. Ezt a ronda korcsot meg zavard el, mert ahogy
látom, csak a tyúkjaidra fáj a foga.

Tetszett a gazdának a róka beszéde, meg aztán csinosabbnak is látta,
mint a gubancos szőrű kutyát. Felfogadta hát a sima beszédű vörös komát
a tyúkudvar őrzésére.

Látszólag minden rendben volt, a róka minden reggel tisztelettudóan
jelentette, hogy az éjjel nem történt semmi, mind megvannak a tyúkok,
csak a kutya ugatott hangosan a kerítésen túl.

A gazdának tetszett ez a nyájasság és tisztelet, és megerősítette a
rókát tisztségében, bár mintha tyúkok kevesebben lettek volna, mint
annak előtte.

Történt egy éjjel, hogy a gazdát zaj verte fel éjjeli álmából. Kiszaladt
az udvarra, és látja ám, hogy a róka épp egy tyúk tollát tépdesi
veszettül, és a nyakát próbálja átharapni.

- Mit művelsz ?! - rivallt a gazda a rókára.

A róka azonnal elengedte a tyúkot, és így szólt a gazdához:

- Hazudtam neked. Bizony én fosztogattam az udvarodat, én loptam a
csirkéidet és tyújaidat, én rágtam össze a tojásokat. De csak mostanáig.
Direkt csaptam zajt, hogy meghalld, és gyere ki. Sőt, örülök neki, hogy
most minden kiderült, mert egyébként épp mától vegetáriánus lettem,
megundorodtam a húsevéstől és a hazudozástól, hogy be kellett csapnom
téged.
Amúgy meg a kutya sokkal több csirkét lopott volna, és még jobban
becsapott volna téged. Én csak meg akartalak óvni ettől. Látod, most
igazat beszélek, úgyhogy tarts meg hivatalomban, mert
innentől kezdve már bízhatsz bennem.



2007. júl. 10.

Az erdő - mese

Az Erdő

A Medve egy görbelábú, nagy és piszkos állat volt. De nem volt senki aki jószívűbb lenne mint ő. Sajnos az állatok csak a külsőt vették észre, erre a Medve nagyon mérges lett és kegyetlenül verte szét őket. Lábbal. Ezért az állatok nem nagyon szerettek őt. Jószívű volt. És vicces. És szerette a vicceket. Ezekért a viccekért az állatok meggyűlöltek őt és verték. Nehéz dolog jószívűnek lenni ezen a világon.

A Farkas is görbelábú és piszkos állat volt. és meg gonosz volt és kegyetlen. De az állatok nem gyűlölték őt és nem verték. Mert a Farkas meg kiskorában meghalt. Mert a Medve korábban született mint a Farkas. Jó amikor a Jó győz a Rossz felett.

A Nyúl is gonosz és kegyetlen állat volt. És meg nagyon gyáva. Ezért nem csinált senkinek semmi rosszat. De őt akkor is erősen verték. Mert a Rosszat meg kell büntetni.

A Varjú is gonosz volt és kegyetlen. Nem verte az állatokat, mert nem volt keze. őt sem verték, mert nem tudtak elérni. Egyszer ráesett a fa. Bosszúból

Ezután az állatok egész hónapon át nem vizeltek a fákra. Nyúlra vizeltek. A nyúl megfázott és meghalt. Mindenki tudta, hogy Varjú a hibás. De senki se tudta elérni, mert nem tudtak kiszedni a fa alól. Néha a Rossz büntetlen marad.

A vakond kicsi volt és vak. A Vakond nem volt gonosz. Ő egyszerűen jól végezte a munkáját. Ő ásta alá azt a fát, amely ráesett a Varjura. Ezt senki se tudta meg, és ezért nem verték meg. Egyáltalán, őt ritkán verték. Inkább ijesztgették. De ez nehéz dolog volt, mert vak volt és nem látta, hogy ijesztgetik. Amikor az állatoknak nem sikerült őt megijeszteni, az állatok nagyon szomorúak voltak. És ezért verték a Medvét. Mert nagyon szomorúak voltak. Egyszer a Medve is meg akarta ijeszteni a Vakondot, de nem sikerült. A Vakond nem félt. Mert a Medve megölte őt. Véletlenül. A medve egy görbelábú és piszkos állat volt. És az állatok kegyetlenül megvertek őt. Pedig ő csak viccelni akart. Rossz, ha a vicceidet senki se érti.

A Róka nagyon ravasz volt. Bárkit képes volt átverni. Néha sikerült, és akkor nem verték. De néha nem sikerült, és akkor az egész erdővel verték őt. És akkor mar nem tudott átverni senki. Mert nagyon nehéz bárkit is átverni, ha épp vernek. Egyszer halálra verték. Mert a csalás mindig kiderül.

A Vaddisznó nagy volt és erős. Mindenki felt tőle. Ezért csak közösen, egész erdővel verték őt. Vagy egyszerűen csak dobálták bele a köveket. A Vaddisznó ezt nagyon nem szerette. És egyszer eldugta az erdő összes kövét. Ezért ott nagyon-nagyon elverték. Többet nem rejtegette a köveket.

A Süni kicsi volt és szúrós. Szúrt. Nem volt gonosz, csak tüskésen született. Ezért őt csak a hasán ütötték. A Süni ezt nem szerette, és ezért lenyiratkozott és mindig kopasz volt. És akkor ugyanúgy verték őt, mint a többieket. Nehéz dolog vállalni a másságot.

A Borz ugyanolyan volt mint a Nyúl. Csak nagyon büdös volt. És ezért csak úgy verték, hogy betekerték egy zacskóba. Egyszer a Borznak szülinapja volt. A bulira mindenkit meghívott, mert minél több ajándékot akart magának. Az állatok egy műanyag zacskót ajándékoztak neki. És meg is verték. A Borz megfulladt. Ugyanabban a zacskóban temettek el, de olyan büdös volt, hogy a Másik Erdőbe temették el. Aztán jöttek a Másik Erdő lakói, és mindenkit nagyon megvertek. Mert nekik nem tetszett a döglött Borz szaga. Szomszédokkal jóban kell lenni.

A Hörcsög is szerette az ajándékokat. Meg gazdag is volt. Ha néha osztozna, akkor talán nem is vernék olyan erősen. De nagyon kapzsi volt. Ezért erősen verték. És akkor kényszerből kellett osztoznia. És akkor sírt. A gazdagok is sírnak.

Az Oroszlán volt az állatok királya. A királyokat nem illik verni. Ez egy Törvény. De az állatok mar rég leszartak a törvényt. Az állatok az Oroszlánt is verték. Csak úgy.

Mert ez egy olyan erdő volt.