Friss kommentek

Puerto Rico: Latin America calls for Independence, cawytqm qfvnx: jdogm penqi nwlbi lkxcw eoldqsi rpybicmvw tomlad www.ojcutgmv.dyvscka.com »
Puerto Rico: Latin America calls for Independence, alhtsdpn ygltivmh: lupko mqfbe xyagnh qlwdhutg aopurebn xecuis jiaec »
Puerto Rico: Latin America calls for Independence, chgvw cmhoveun: jbtkguf upxezra samokuine zxftjoq luerwao azrtq exvnjaot www.akes.vzby.com »
Puerto Rico: Latin America calls for Independence, yfrjkpc agoikjsb: brnsmu nbrlfhiko emcwto wpjad motxfjh yhvwkf mhsqjwte »
Entrevista para periódicos bolivianos, nhwif vdsb: pvuhjkqgb gpkyno cskv siebjn kzayrfqeg vbkem hbsyi www.wbaut.kxbwyrq.com »

$Category.Name /> bejegyzései

2008. márc. 10.

Rózsa-Flores Eduardo: Nyílt hozzászólás...

Rózsa-Flores Eduardo:

Nyílt hozzászólás a fennálló zűrzavarban

"Történelmi lehetőséget kapott Orbán Viktor és a Fidesz pártvezetősége, hogy késlelkedés nélkül megkezdje a magyar társadalom józanabbik részének felkészítését egy előrehozott választás kiharcolására. Cs.G."
Igen. De nem fog vele élni. Mert volt már így...És ha nem akkor, akkor most miért?

Akárki akármit mond:
A "szavahihetősség" deficitje ebben az országban tragikus szintet ért el.
Az egyik oldalról Őszöd...
A másikról...
Mit is mondott O.V tavaly, amikor elindították aláírásgyűjtő kampányukat a most lezajlott népszavazásért?
Hogy mi lesz, ha sikeres lesz a népszavazás?
Tegnap este mit mondott O.V?
Hajra fiuk lányok, új népszavazás ősszel, majd még egyet jövő tavasszal, majd még...
Jön a 2010-es év, és benne egy parlamenti (mi is az?) szavazás (de minek...) és marad minden a régiben...
Azaz…egy probléma (?!) merül fel csupán:
Tudják már mi lesz a neve annak az országnak, majd, akkor, ha minden...ugyanígy, mint most?
Tudják már? Vagy csak gondolkoznak ezen? Pályázati kiírás lesz?
Merthogy Magyarországnak vége: ZICHER!
Parlamentáris demokráciának korlátai? Hogy azokat az ellenzék nem feszegetheti?
Másodpercre sem érdekes ez már. Ha a politikai elit, a parlamentáris demokráciának csúfolt valami mögé bújva teszi tönkre, fosztja ki maga, vagy másoknak –ráadásul idegeneknek, és ezen belül ráadásul olyanoknak kik az elmúlt –minimum- száz évben többször is bizonyítottal gonoszságukat és gyűlöletüket nemzetünk iránt - teszi lehetővé azt, hogy tönkretegyék és kifosszak hazánkat. Ha a politikai elit és csatolmányai, ezt teszi, és ennek a bűncselekmény sorozatnak a lehetőséget a parlamentáris demokrácia biztosítja, akkor kérem, javítsák ki, ha nem így van: a rendszerrel van a baj és azt a rendszert NEMZETÉRDEKBŐL, el kell törölni.
Mert nem csak gonosz a fegyver egymagában, gonoszak mindig ketten vannak, kettő gonosz kell a gyilkossághoz, és harmadiknak az áldozat.
Aki a parlamentáris demokrácia talaján álló mű ellenzéktől várja az első, jelző lövés eldördültét, vagy naiv, vagy…
Nem fogja megtenni, mert nem teheti meg. És legalább annyira retteg ez az ellenzéki nyakkendős réteg a változástól, az igazitól, mert TUDJA, akkor ő is megy a levesbe.
Ergo:
Ma két lehetőség áll előttünk, nemzetben gondolkodók (sovén, náci, fasiszták, stb.) előtt:
1. belenyugszunk és elfogadjuk a ránk erőltetett felállást –de akkor abba lehet hagyni a nyivákolást, a mutogatást, és egyéb marhásságot, ami tüll függönyök és bársony drapériákkal díszített szalonokban (ti. kupleráj) konzumkisasszonyok közt szokás, és egyszer és mindenkorra –megúszandó persze a –vitathatatlan- kellemetlenségekkel járó- Nemzeti Ellenforradalomról lemondunk.
2. Többé, nem dőlünk be szirénhangoknak, elismerjük végre mi az EGYETLEN ÚT, és vállaljuk, mindennemű nyávogás nélkül a Nemzet által ránk kimért sorsot.

Más nincsen.

eduflores :: 2008. márc. 10. 22:19 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: diktatum, diktatura, eduardo, ellenallas, elnyomas, hungarian, hungary, kommunizmus, Libertad, magyarelleneség, magyarorszag, magyarsag, Nemzeti Anarchista Párt, rozsa flores, Rózsa Flores Eduardo, szabadsag

2007. jún. 17.

Szudáni utam II

Rózsa-Flores Eduardo:

Szudáni anziksz - Barangolásaim kezdete muszlim Afrikában II

Nem szokásom úti beszámolókat írni. Különösen nem olyanokat hogy itt aztán ezt lehet venni, amott azt enni-inni, és mik a legfontosabb ámde unos-untalan ismertetett szobrok, műemlékek. Illatokat, színeket, sőt mi több, kézfogások erőséget és az érzést, azt az érzést–én legalábbis- max. versben tudok leírni. Így tehát maradok a kaptafámnál, kellően megtanultam kezelni, mikor a „Disznóságok gyűjteményét” c. kötetemet raktam össze. Jöjjön tehát első Szudáni utam.

I.
A Mahdi felkelésről, egy omladozó várról, és a várva várt Utolsó Küldöttről

Ma csendes nap van. Eddig. A tegnapi haboob elvonult, homokkal vörösre festett fákat, falakat, lámpaoszlopokat maga után hagyva. Élesebbek a kontrasztok is. A nap fénye hihetetlen erőséggel szál alá. Az ég kékje és a felhők fehérje kékebb, mint bárhol, fehérebb, mint bárhol másút.
Szinte rágni lehet a forró levegőt. Tiszta és ízletes.
Éppen semmi dolgunk, elindulunk tehát befele a város központja felé, hogy az egyik Nílus hídon átkelve végre megnézhessem azt a helyet, ahol néhány civilizálatlan, barbár, primitív, stb. helyinek sikerült szétzúznia a Brit Birodalom katonainak verhetetlenségi nimbuszát.
Omdurman. Kis, egymáshoz tapadó magas kerítésű házak, poros utcák, és utunk végén egy omladozó, állig érő tapasztót sárból épített erődrom. Minden okkersárga és száraz. Itt vívtak meg 1898-ban, Khartoum védői, utolsó csatájukat az Egyiptomból betörő Lord Horatio Kitchener csapataival szemben. Itt bukott meg a Mahdi Birodalom.
A Mahdi (Mahdi Muhammad Ahmad) Szudán nemzeti-vallási vezetője volt, egyesítette a területen élő törzseket és egy sikeresen vezetett hadjárat kulminációjaként, 1885 januárjában szétvertek a gyarmatosító birodalom helyőrséget. Megszabadítva az országot a megszállóktól.
Szinte áhítatosan lehajolok egy agyagos rögért, és zsebre teszem.
Az érthetőség kedvéért két adalékot a Mahdi-kultuszhoz:
Mahdi (ar; al-mahdíy) 1.Isten által vezérelt, az égi akarat beteljesítésére hivatott személy; az Iszlám főáramának liturgiájában a megváltó maga. A muszlimok Jézust (BLV) élőnek tekintik, aki Isten jobbján ül, s az Utolsó Ítélet Napja előtt Isten leküldi, hogy győzze le az Antikrisztust. A Korán és a mértékadó hadithok utalásként sem említik, a motívum kialakulása a vallás fejlődésének második-hármadik századára tehető. 2. az Iszlám megújítóinak, uralkodóknak és hadvezéreknek kijáró tiszteletteljes elnevezés, viselte Ibn Tumart marokkói fejedelem, és Nasszir abbászida kalifa is.

Az erőd darabkájával a zsebembe indulunk vissza a centrum felé, és ekkor jut eszembe a Mahdi Serege Irakból. Mahdi=a végső küldött, aki azért jön, hogy legyőzze az Antikrisztust.
Szegény amerikaiak, és a többiek. Semmit sem tudnak.

II
Szerelembe esni Khartoumban

Könnyű lehet mint bárhol máshol. De itt, „Vallási Rendőrség” is működik, melynek dolga, a szigorúan vallási előírások betartása feletti őrködésen túl, az un. erkölcsrendészet. Szudánban nem ajánlatos kézen fogva járni az utcán, a nyilvános csókolózás már büntetést is von maga után –megjegyzem, két ember intim érintkezése magánügy. Ahogy én nem vagyok kíváncsi mások magán szokásaira, senki ne nézzen bele az enyéimbe…szent a béke. Ámde amikor meglátom a Nílus párti sétány beton korlátján üldögélő fiatalokat, akik szigorúan betartják egymástól az ajánlott minimum félméteres távolságot és így dorombolnak egymással a gyönyörűen csillagos ég alatt, elgondolkodom.

III
Carlos

Régi ismerősöm is itt esett szerelembe harmadszor. Vagy legalábbis itt vette el, harmadik feleségét. Azóta a negyedikkel él valószínűleg boldog, de semmiképpen nem normálisnak nevezhető családi életet. Carlos Ilich Ramirez-ről van szó, aki most éppen a Párizs melletti La Sante börtönben tölti egyszerre két életfogytiglanját.
Carlos közép Európai kalandjairól –és ezen belül a magyarországiakról- már sok minden íródott, és még íratik, ezzel most nem foglalkozom. Óhatatlan viszont, hogy Szudánban járva, eszembe jusson elfogatásának története.
Carlos történetenek vége, 1991-ben kezdődik, amikor a CIA szerint, Szaddam Husszein, az Öböl Háború előestéjén amerikai célpontok ellen tervezett terrorista merényleteket. Carlos neve felmerült mint ezeknek a merényleteknek és támadásoknak vezetője és tervezője. Ebben a háborúban az USA szövetségese, Szíria, keresvén az amerikaiak kegyeit, kiutasította az országból Carlost, aki kényszerből Szudánba távozik
Útban új menedéke felé, Jordániában Carlos elvált első feleségétől, a RAF-os (nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció) Magdalena Kopp-tól és feleségül vette Abdel Salam Adhman Jarrar Lana-t.
Szudánban, annak ellenére, hogy áttért az Iszlámba, Carlos újra belefogott a play-boy stílusú életbe, szerelmes lett és elvett egy helyi potentát leányát. A szudániaknak a terrorista életvitele nem nagyon tetszhetett, sőt magára is haragította a kormány több tagját, akik semmi kivetni valót nem láttak abban, fölveszik a kapcsolatot francia titkosszolgálati tisztekkel és elkezdődtek a tárgyalások Carlos kényszer távozásáról.
Korábban a franciák hiába igyekezték, akár a terrorista pontos tartózkodási helyéről információt szerezni, fölajánlották a szudáni állami adósság elengedését, minden siker nélkül. Végül Carlos magatartásának köszönhetően a szudániak ráálltak az alkura és elkezdődhetett a tervezés. Meg lett a franciák ősi Nemezise.
1994. augusztus 13-án egy Karthoumi korházba került ahol végrehajtották rajta egy kisebb műtétet. Az orvosi beavatkozás után, és még mielőtt az érzéstelenítés hatásai elmúltak volna, egy szudáni biztonsági tiszt közölte a beteggel, hogy felfedezték egy merénylet tervet ellene és , hogy emiatt egy biztos helyre fogják szállítani. Egy Taif nevű faluba szállították, és ott vártak a további parancsokra. Este tízkor Carlos lefeküdt aludni. Hajnal háromkor egy francia különleges osztag felébresztette, altatót adtak be neki, majd egy zsákba gyömöszölték. A zsák egy francia magán repülőgépbe került, és így szállították el Franciaországba.
Megvártak Carlos felébredjen, és már francia földön felolvasták neki a vádiratát.

III

Döntöttem, bár gyönyörűek a lányok, Khartoum, szerelem szempontjából nem biztonságos. Nem bizony. Itt minden megeshet.

IV
Darfur

Szudán déli tartománya.
Négy évtizedes polgárháborúval a hátuk mögött. Talán.
A számok: 1 millió halott és több mint négy millió menekült.
Egy részük délebbre menekült, a másik északra.
Az ügynek több pikantériája van.
1. Délen keresztények élnek – északon (és többségben vannak az országban) muszlimok
2. Darfur és térségében hatalmas kőolaj lelőhelyeket fedezték fel nem is olyan régén
3. Szudán volt az egyetlen muszlim ország mely végig kitartott Szaddam Husszein és rendszere mellett, az amerikai agresszió ellen.
4. A Darfuri lázadókat kiképzőkkel és fegyverzettel ki látta el az elmúlt 15-20 évben? Na ki? Hát… kérem: az Izraelnek nevezett közép keleti rasszista, apartheides államocska.
Hogy önkényesen válogattam így össze csokorba, ezeket a tényeket?
Így van, de idézvén egy magyar klasszikust a közelmúlt parlamenti szerepléseiből: Na és?

(Folytatjuk…)

eduflores :: 2007. jún. 17. 10:44 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca, riport :: Címkék: 2007, africa, afrika, dzsihad, eduardo, haboru, hungarian, hungary, islam, iszlam, muslim, muszlim, operation, sudan, szudan, terror, terrorism, terrorizmus, tortenelem

2007. jún. 3.

Nemzethalál vagy feltámadás?

Rózsa-Flores Eduardo: Trianon- Nemcsak az ország lett csonka, hanem a nemzettudat is

...a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk s a fajdalomtól felzokogott a lelkünk.
De mint Istenítéletes vihar a levegőt úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennük a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk s hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitől ma megfosztották.

"Boldog, ki a reá mért láncokat
Itt nemesen tűrve viseli,
S a hervadó gyenge virágokat
Az erkölcsnek s észnek szenteli!"
/ Berzsenyi Dániel /

Ama bizonyos napon a Magyar Távirati Iroda azt jelentette:

"A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltattak szirénáikat, és a borzongós őszi és levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok, a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma délután 4 óra 30 perckor írták alá a Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt.
Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többi mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága szép magyar centrumokat.
Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejeztek művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek.
Pedig a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk s a fajdalomtól felzokogott a lelkünk.
De mint Istenítéletes vihar a levegőt úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennük a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk s hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitől ma megfosztották."

1920. június 4. Magyarország történelmének legnagyobb tragédiája, a világ történelme szégyeneinek az egyik legnagyobbika.
A tatárdúlás, a törökvész, a Habsburg-uralom nem tudott olyan kárt okozni ennek a csodálatos népnek, mint amit Trianon okozott.
Az említett és nem említett, minket ért tragédiák valahol megmagyarázhatóak, Trianon nem. Hogy ott mi történt és miért történt, pontosan tudni nem lehet.
A végeredmény: megbüntettek egy olyan népet, amely az összes között a legártatlanabb volt. Olyan büntetést szabtak ki, amelyet sem előtte, sem utána nem alkalmaztak ilyen mértékben, szétszedték az országot, területeinek nagy részét olyan népek kapták meg, mint a köpönyeg-forgató Románia.
Az ügy előzményeihez tartozik a Honfoglalás-kori Magyarország, mert itt ismeretlen fogalom volt az alá-fölérendeltség. Az akkori, hűbéri Európának ez nem tetszett és - az ő szemszögükből nézve, érthető módon - ezt mindenképpen el akarta pusztítani. A jó példa ragadós és senkinek sem hiányzott a szolgák lázadása, akik ugyanilyen jogokat próbáltak maguknak kivívni.

I. István megnyitotta az ország határait a nemzetiségek előtt, mert úgy érezte, hogy ez adja a nemzet erejét. Jöttek hát szépen a különböző nációk, csak a testvérnépek nem jöhettek, mert az egyház őket „pogánynak” minősítette. I. István adómentességet adott az idegen népeknek, miközben a magyarokat jól megadóztatta. Kérem, ha érzéki csalódást éreznek, és hirtelen azt hiszik, hogy a mostani időkről írok, leszögezem: nem! I. István idejéről van szó.

1241-ben tragikus események történtek. A tatárok meg akarták hódítani Európát és ehhez IV. Béla segítségét kérték, magyarul szövetséget ajánlottak, mint testvérnépnek.

IV. Béla ezt visszautasította, a végeredmény ismert. 1241. Muhi puszta. A Magyar nép egyik legnagyobb tragédiája. A szövetség helyett védtük Európát.

1526-ban ez a felhígult, de még mindig csodás nép nem engedte a törököket átvonulni az országon, pedig ők csak ezt kérték. Nem. Mi védtük nyugatot. A törökök háborúja nem ellenünk, hanem a Habsburgok ellen irányult.
Ha elfogadjuk a szabad átvonulást, nincs 150 éves török uralom és nincs több száz éves Habsburg elnyomás. Igazán hálásak voltak a Habsburgok. Mi is nekik, mert a jelen időkben is világsztárokként kezeljük őket, mintha a legnagyobb jót tették volna velünk.
Érdekes nép vagyunk, az biztos.

Persze a betelepítés I. István halála után sem szűnt meg és tartott 1920-ig, sőt tart még azóta is. Amint láthatjuk, vendégszeretőek is vagyunk.
Ezek a vendégek anyaországi segítséggel a legkülönbözőbb hazugságokat terjesztették rólunk, a nacionalista, soviniszta jelző ezek közül az élen járt. A rágalmazási hadjárat ellen sem a Habsburgok, sem a „magyar” király nem lépett fel.

1920-ban Ausztria egy 900 éves egyezményt szegett meg mikor az Őrséget /jelenleg Burgerland/ magának követelte. I. István felesége a német - római császár lánya, Giesel, úgy szerepel az okmányokban, mint kezesség, biztosíték, annak a biztosítéka, hogy cserébe a bécsi medencéért a németek ellenünk soha, semmilyen területi követeléssel nem lépnek fel. Ausztria ezt az egyezményt szegte meg, amikor szövetségese ellen fordult ezzel a területi követeléssel.
De hát ez csak egy csepp a tengerben, mert a területi követelések nagyobb része nem függ össze az osztrákokkal.

Mi vezetett hát Trianonhoz?
Nagy-Magyarországot szoros gyűrűbe fogta a lengyel, cseh, morva, osztrák, német, délszláv népek özöne. A magyar terület kettéosztja a szlávokat és megakadályozza egy egységes és hatalmas birodalommá válását. Ezért hát a nagy gyűlölet.
Trianonnál megalakul Csehszlovákia, de a tótok és csehek közötti hatalmas ellentétet soha nem sikerül megoldani, hiába köti össze őket a pánszlávizmus eszméje.
A végeredményt tudjuk, 1992-ben szétesett az egész, a többi, kényszerrel összeboronált országgal együtt, mint pld. Jugoszlávia.
A cseheknek óriási szerepük volt a Trianoni tragédiában, mert Masaryk és Benes nélkül talán ez soha nem történt volna meg. Masaryk egyetemi, Benes pedig gimnáziumi tanár volt. Kramal Karel, elismert cseh politikus szerint: „Benes olyan eszközöket használ a politikában, amelyeket minden erkölcsös ember a legélesebben elutasít.”
Politikájuk lényege az volt, hogy a közép-európai népeket egyesíteni kell, cseh vezetéssel. Ebben az egyesült közép-Európában Magyarország nem létezik...
Ki döntött Trianonban? - ez a legfogósabb kérdés. Miért tűrték el a legnagyobb hazugságokat is, szemrebbenés nélkül? Miért változtatta meg Wilson elnök két évvel korábban tett kijelentéseit, melynek lényege, hogy a háborúnak nincsenek győztesei és vesztesei, és a hovatartozást népszavazással kell eldönteni.
Miért nem fogadták el 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának különbéke ajánlatát? Nem volt szabad elfogadni? Lehet, hogy a végső cél magának a Monarchiának a felszámolása volt?
Nem hiszem. Ha valaki olvasott az Illuminátusokról, akkor egyértelművé válik, hogy az ő céljuk minden esetben a háború /háborúk/ elhúzódása volt és az a mai napig is így van. / Tekintve, hogy megalakulásuk óta nem titkolt céljuk egy világkormány megteremtése, ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza. Pénzügyi hátterük biztosított, hiszen a Rothschild Ház áll mögöttük és az áldozatok nagysága és száma nem számít. Ők pénzelték és szervezték meg a Francia forradalmat. Érdekük volt, hogy mozgásban tartsák a gyarmati háborúkat, hogy ezek gyengítsék a Brit Birodalmat.

1789-re, az Illuminátus-rend megszervezője, Adam Weisshaupt /neve alapján a származását nem nehéz kitalálni/ megparancsolta, hogy szervezzék meg a francia forradalmat is. Ezt még az sem akadályozta meg, hogy 1784-ben egy Zwack nevű német író kiadott egy könyvet az Illuminátusokról, melyben részletesen leírta a forradalom kirobbantatásának a tervét és azt futárral elküldte a francia illuminátusok főnökének, Robespierre-nek, akit Weisshaupt a forradalom tüzének a szításával bízott meg.
A futárt, aki a könyvet vitte, villámcsapás érte, amikor Párizs felé vágtatott. A rendőrség megtalálta nála a felforgató jellegű írást és azt átadta a hatóságoknak. Az anyag tanulmányozása után a rendőrség parancsba kapta, hogy tartsanak házkutatásokat Weisshaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyainak hivatalaiban és a tagok lakásain. Itt újabb bizonyítékok kerültek elő, melyek lényege a háborúk és forradalmak létrehozása, a világkormány megalakításáért és ennek feje maga Rothschild lenne.
1785-ben a bavariai kormány betiltatta az összes Grand Orient páholy hivatalát, az illuminátusok működését és 1786-ban közzétették az összeesküvés tervét: „Az Illuminátus Rend és a szekta eredeti írásai” címmel. Ezt megküldték az Európai kormányoknak és a vallási vezetőknek, de a Rothschildok hatalma akkora volt, hogy senki sem vette ezt komolyan. Sajnos a helyzet a mai napig sem változott.
Ha a kommunista szót hallja valaki, mindenre gondol, csak arra nem ami valójában történt. Az 1850-es évek elején egy Angliából érkezett illuminátus, Right, New Yorkban arról beszélt, hogy a nihilistákat, ateistákat és más felforgató csoportokat egy közös táborba fogják szervezni, akiket majd kommunistákként fog megismerni a világ!!!
Marx és Engels az illuminátusok pénzéből megírták „A tőké”-t és a Kommunista Kiáltványt az angliai Sohoban. A kommunizmus nem ideológiai alapon szerveződött, hanem az illuminátusok megrendelésére, félelemkeltésre.

Időközben Karl Ritter német egyetemi professzorral megíratták az „Antitézis”-t. Úgy gondolták, hogy az egymással ellentétes ideológia az embereket két táborba osztja, akik majd egymással harcolva önmagukat semmisítik meg. Karl Ritter munkáját - annak halála után - Nietzsche folytatta, amelyből kifejlődött a fasizmus és később a nácizmus.
A folytatás nyilván mindenkinek ismerős, az első és második világháború.
A Franciaországban történt futárbaleset után természetesen kénytelenek voltak az Illuminátusok egy kicsit óvatosabbá válni és újabb neveket kitalálva folytatták tevékenységüket. Az egyik ilyen szárny a szabadkőműves páholy lett. Az illuminátusok egyértelműen keresztény-ellenesek voltak, ugyanez nem mondható el általánosságban a szabadkőművesekről, de egyes ágairól viszont igen. Ezekbe az ágakba tömörültek a illuminátusok.
1859 és 1871 között az illuminátusok akkori vezetője Albert Pike kidolgozott egy katonai tervet három világháborúról, forradalmakról, mert meg volt arról győződve, hogy ez közelebb viszi az illuminátusokat végső céljuk eléréséhez, az „egy világkormányhoz”.
A kártyát nagyon jól keverték, mert látszólag össze nem függő események, mint pld. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, ki tudott kirobbantani egy világháborút.
Semmi más nem kell hozzá, csak a kommunizmus, nácizmus, cionizmus eszmeisége, melyek önmagukban is mind zavarkeltők és úgy táplálják a háborúkat, forradalmakat, mint az anyatej.
Az első világháború célja a cárizmus elpusztítása volt Oroszországban. Amennyiben itt a kommunizmus győz, azt fel lehet használni a többi kormány megdöntésére. A kommunizmus ezentúl, ragyogó eszköznek tűnt a kereszténység felszámolásához.
Hát így érkeztünk el Trianonhoz.

A leírtak függvényében már nem is olyan nehéz egy kicsit kombinálni, hogy rájöhessünk arra, miért is változott meg Wilson elnök véleménye 2 év alatt.
Amikor az Amerikai Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba, annak rögtön vége is lett, hiszen a már említett ígéretek szerint nincs győztes és vesztes, népszavazáson kell eldönteni a hovatartozást.
Ehhez képest népszavazást soha nem tartottak, a legszemenszedettebb hazugságokat is szemrebbenés nélkül hallgatták. Ezután már nem számított semmi, hiába tette közzé elképzeléseit korábban Wilson elnök 14 pontban.
A legnagyobb hazudozó a román Bratianu volt, aki a Négyek Tanácsa előtt olyanokat mondott, amit valószínűleg ő sem hitt el. De a történet itt már egész másról szólt.
1918. november 3-án a tűzszünet megköttetett Weber tábornok /monarchia/ és Diaz tábornok /Szövetségesek/ aláírásával és ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette.
A tűzszünet után a szerb hadsereg megszállta a Szerémséget, a cseh katonaság pedig számos felvidéki Magyar várost foglalt el. December 17-én a románok engedélyt kaptak az Antant-tól, hogy a demarkációs vonalat észak felé átléphessék. A Károlyi- kormány hiába tiltakozott. Ennyit ért egy tűzszüneti egyezmény.
Maga Trianon pedig a leírtak szellemében talán már nem is akkora talány.
Wilson elnök szabadkőműves volt és nyilván fontosabb volt alávetnie magát a Szabadkőműves Kongresszus határozatainak, mint kiállnia elvei mellett.
Ha az illuminátusok működését nézzük, akkor Trianon törvényszerű volt.
Nemcsak a Magyar Nép, hanem Isten ellen is egy olyan bűntettet vittek véghez, amelyik megtorlatlanul nem maradhat. / Nem visszavágásra, erőszakra gondolok!/
Isteni segítség nélkül ezt ma már helyrehozni lehetetlen.
De hát a céljuk is ez volt. Amíg ez az állapot fennáll, nem lesz igazi béke a szívekben.
A bitorlók nagyon jól tudják, mit követtek el, a félelem mindig ott ül a szívükben.

Nem véletlen, hogy azóta is minden miniszterelnökünk kijelentette, hogy tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségét. Mindig nyugtatni kell azokat, akik elrabolták földjeinket, megnyomorították népünket, szolgaságba taszították, lassú kínhalálra ítélték.
És természetesen azokat is, akik ennek létrejöttében döntő szerepet vállaltak.
Ezek után érthető, hogy miért van olyan csend e témában. A Holocaustot naponta emlegetjük, naponta hivatkozunk rá, de Trianonról mélységes csend van. Azok, akik a főszerepet játszották, hallgatnak, mintha a legmélyebb igazság vezérelte volna őket a döntés meghozatalában. Biztos vagyok abban, hogy Amerikában a legszélesebb néptömegeknek halvány elképzelésük sincs Trianonról és Wilson elnöknek abban játszott szerepéről. Óvatosan fogalmazva, az amerikai nép nem tartozik a kedvenceim közé, de végigolvasva az illuminátusok tevékenységét, a nagy néptömegek közelebb kerültek a szívemhez, mert ők is csak áldozatok.
A pénz - hatalom. Akinek a kezében van, az a világ ura lehet, ha ügyesen csinálja.
A történelem ismert. Az I. Világháborút követte a második, a világ azóta is forrong.
De hát ez a cél. Az ENSZ megalakult, a szálak kezdenek rendeződni. A világkormány ideája elérhető közelségbe került. Még szítani kell az ellentéteket, állandó forrongásban tartani a világot és a terv megvalósul - ha hagyjuk.
Ez az anyag - melyből az Illuminátus Rend tevékenységét feldolgoztam - 1995 januárjában jelent meg. Azóta történt egy olyan dolog, amelyik nemcsak Amerikát, de világot is megrendítette. 2001. szeptember 11-e, az ikertornyok, a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás. Jelenleg, miközben ezeket a sorokat írom - a világ tiltakozása ellenére - közel kerültünk –Irak után- az Irán elleni támadáshoz.
Kérem gondolják végig, hogy a leírtak alapján mi lehet a mozgató-rugó.

Végezetül tisztáznunk kell, hogy mi várható Trianonnal kapcsolatban. Évekkel ezelőtt láttam egy műsort, amelyben a volt MDF kormány miniszterelnöke beszélt. Trianonnal kapcsolatban azt mondta, hogy a békeszerződés felülvizsgálata most nem időszerű!!!
Hát akkor mikor? - kérdezem én. Az elmúlt 87 évben soha sem volt időszerű, most sem az, akkor mikor? 5 év múlva, 10 év múlva?
Ha így állunk hozzá, akkor lássuk be - sohasem!
Egyszer el kell kezdeni, mert ha nem, akkor tényleg azt kell mondani, hogy sohasem.
Hála Istennek, úgy érzékelem, hogy egyre nagyobb a tábora azoknak, akik változtatni szeretnének. Ezt a gyalázatot meg kell szüntetni és ehhez, amint említettem Isteni segítség kell. De ne felejtsük el, hogy a Jó Isten csak akkor segít, ha mi a saját részünket hozzátesszük!

A remény hal meg utoljára, szokták mondani.

Nostradamus jóslata ezzel kapcsolatban így hangzik:

Az Erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból NYOLCVAN évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységet minden magyaroknak.

/Nostradamus Hungaricus, 90.sz. jóslat./

Bizonyára Önöknek is feltűnt, hogy a nyolcvan év letelt.
Semmi más dolgunk nincs, mint beteljesíteni a jóslatot.
Segíts magadon, az Isten is megsegít!

"Ha sírva is, de vigadunk,
Míg fölragyog magyar napunk,
Míg álmok élnek s zendülnek dalok,
Míg magyarok leszünk mi magyarok!"
/ Juhász Gyula /

(elhangzott Szurdokpüspökiben, 2007. június 3-án délelőtt, az országzászló előtt)

eduflores :: 2007. jún. 3. 15:45 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, diktatum, eduardo, ellenallas, elnyomas, empire, erdely, felkeles, haboru, hungarian, hungary, magyar, magyarsag, megszallas, osszeomlas, rozsa flores, szekelyfold, tortenelem, trianon

2007. jún. 2.

Cionisták minden disznóság mögött!

Rózsa-Flores Eduardo: Exkluzív! Rohadt cionista gazemberek döntöttek romba a World Trade Center-t 2001.9.11-én!!!!

Terrorizmus

Biztos forrásból tudjuk, megsúgták nekünk!
Postagalamb szállt asztalomra ma késő délután. Meglepődtem. Ő csak nézte a kávés csészémet –gondolom szomjas lehetett szegény. Nagyobb volt a meglepetésem, amikor vékony női hangon megszólalt és kérdezte a nevem. Közölte egy szuper titkos szervezet futára ő, és hogy feladata átadni egy bizalmas üzenetet. Szávai bizonyítására felemelte bal lábat és ekkor vettem észre, a vékonyka lábszárra ráerősített titánium kis kapszulát….
Levettem róla, kitekertem a menetes kupakot és kiszedtem a mini tartályból egy, számomra ismeretlen anyagú tekercset. Elkezdtem olvasni. A galambocska közben, mintha az volna a világ legtermészetesebb dolog a világban, komótosan ámde hangosan szürcsölte kifelé a maradék kávét a csészémből…

Helyszíneket és dátumok hosszú sora volt ráírva a cetlire. Elsőre nem jöttem rá az összefüggésre. De mivelhogy már évek óta egyesek azzal szórakoznak, azt állítják, én volnék, ha nem is a világ, de a Kárpát-medence, vagy még szűkebben csonkapocsolyánk egyik legnagyobb tenoristája, vagy terroristája…mittudomén…készülgettem a témából. Azaz akkurátusan elolvastam sok mindent, az általam ismert nyelveken, a rám „testált” szakmáról.
Így tehát beugrott az összefüggés.
Íme a felsorolt helyszínek tetszőleges sorrendben, ahogyan megmaradtak emlékezetembe –olvasás után meg kellett ennem a cetlit, a galamb utasítására. Közölte náluk, abban a szuper titkos titkos szervezetben így szokás.
Londoni metró merénylet.
Madridi központi pályaudvar.
New Yorki ikertornyok
Bali-i robbantás
Tokyo-i metró
Müncheni mészárlás
Air India 182-es járata
Pan-Am 103-ás járata (Lockerbie)
Mumbai
Buenos Aires
Oklahoma
Sri Lanka
Kenya és Tanzánia (amerikai nagykövetségek)
Második Bali-i robbantás
Stb.
És az összefüggés? Ezeket a disznóságokat, és a többi amire nem emlékszem: MIND az ő művűk! Ez állt a kis cetlin.
Néztem a galambot. A galamb nézett engem.
Azt mondta, ha nem hiszem el, olvassam el a MTI hírét arról mi történt 1976 júniusában az ugandai Entebbe repülőterén. Nyomban bekapcsolta az addig a számomra láthatatlan – a jobb szárnya alatt lógó- kis készüléket. Kiderült, ez egy ultra miniaturizált fax készülék volt. Japán gyártmány persze.
A gép a következő szöveget tartalmazó faxocskát köpött ki magából:

A britek szerint Izrael repülőgép-eltérítésben volt benne
június 1. péntek [MTI]

A brit diplomácia korabeli gyanúja szerint Izrael is benne volt abban a több mint három évtizeddel ezelőtti repülőgép-eltérítési akcióban, amelynek izraeli kommandósok rajtaütése vetett véget az ugandai Entebbe repülőterén. Az Air France repülőgépét 1976 júniusában kerítette hatalmába a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezet egy fegyveres osztaga. Az Airbus az ugandai város repülőterén szállt le, ahol az izraeli és egyéb zsidó utasokat elkülönítették, a többieket szabadon engedték.

A brit országos levéltárból pénteken előkerült egyik korabeli bizalmas diplomáciai átiratban azonban a párizsi brit nagykövetség D.H. Colvin néven azonosított első titkára, meg nem nevezett forrására hivatkozva, azt írta: a PFLP-osztagot az izraeli titkosszolgálat is segítette. A cél a palesztin mozgalom fő áramlatának, a Jasszer Arafat vezette PFSZ-nek a lejáratása lett volna.

Néztem a galambot. A galamb meg engem nézett.
Na? – kérdezte
Mi na? –válaszoltam
Idő kérdése –folytatta- de maga már most tudja, kik álltak-állnak ezek mögött a szörnyűséges rémtettek mögött. Káoszt akarnak. Zűrzavart. És majd jön az illuminált rendjük.
Tessék?
Illuminátus – bocsánat
És? –kérdeztem megint- Mit tegyek ezzel az információval?
Tegye közzé –közölte kurtán
De, bolondnak fognak nézni –fogadkoztam
Ne aggódjon, már annak nézik –szólt a galamb, és mintha egy vigyort véltem volna felfedezni, amúgy kedves pofikáján.
A galamb megköszönte a kávét, több szót nem vesztegelt rám.
És elszállt.
És én is.

(az MTI-hír nem vicc!)

eduflores :: 2007. jún. 2. 0:53 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, africa, afrika, cionism, cionizmus, dzsihad, ellenallas, empire, entebbe, haboru, islam, operation, terror, terrorism, terrorizmus, tortenelem, zsido

2007. máj. 10.

Első Szudáni utam

Rózsa-Flores Eduardo: Barangolásaim kezdete muszlim Afrikában (Szudán)

I.
Jól kezdődik. Péntek 13. van. Ferihegyen már csak Népszabadságot kaptam. Elgurul a gép. Előveszem tehát. Az újságot. Két vicc van benne. Az egyik sótlan, szóra sem érdemes. A másik izgalmasabb, kép is jár hozzá. Kis repülőgép összetörve valamelyik Stockholmi parkban…

II.
Elsuhan, miazhogy, száll el mellettem egy, hollófekete majdnem átlátszó ruhaszerűségbe öltözött sejtelmes női csontváz.
Orosz kurva. Ő most az egyik leghíresebb madám az egyik Alexandriai mulatóban- tájékoztat az a kövér lengyel –minden lengyel kövér? Olyanok, mint a bajorok…- akivel pár perccel korábban beszélgetésbe elegyedtünk.
Nem baj, mondom, nem zavar sem az hogy orosz sem az, hogy kurva…
Állítólag megmérgezte a férjét valamiféle skorpió méreggel- erősködik a lengyel.
A nőszemély már messze ringatja magát a távoli WC irányában, azonban a parfüm felhő, amit maga után húz mint halálhozó kígyó átölel, körültekeredik nyakamon, simogatja férfiasságom- és folytatódik haldoklásom most is mikor itt ülök a nemtelen klaviatúrám fölé görnyedve.
Félretéve a minden sarkon leselkedő nemiségről folyó kéretlen eszmefuttatásom, a lényeget írom tovább.
Az ijesztő, de mi tagadás, kellemes illatfelhőben burkolózva, szemem becsukom, és eszembe jut az az összetört „kráznájá mászkvá” üvegecske a moszkvai Lomonoszov liftjen, a 80-as évek elején…és a másnapi vörös téri párádé, nukleáris hordozó rakétákkal…és a találkozó a veteránokkal, és dunsztos üvegekben automatából vásárolt sör valamilyen lakótelepen, és a részeg fetrengés az egyetem előtti parkban. Oh, asszociációk szabadsága, o mohó ifjúságom hova tűntél?
Száll a „krásznájá mászkvá „most is, és én is, éppen Ciprus felett, délre, délre….

III.
Túléltem. Le nem zuhantunk és az orosz madám kairói maliciózus mosolyát is túlélem. Megyünk tovább Karthoum felé. Esemény nem történik. Végig alszom az utat.

IV.
Khartoum

Két hónappal ezelőtt egy krokodil megette a helyi orvosi egyetem dékánjának két éves kisfiát. Csak az egyik cipős lábát találtak meg. A szerencsétlen gyermeknek. Ez csupáncsak azért érdekes mert utazásom alatt valaki az mondta –Oh azok a pesti mindentudó nagyokosok!-, hogy még 68-ban kilőtték volna az utolsó fogas hüllőt. Ennyit erről. Amúgy a CNN ma közölte, az amerikaiak keresik a beavatkozás lehetőségét Szudánban, és egy bombázást sem lehet kizárni. Jól nézzünk ki.
Nem mellesleg az idegesség semmi jelét nem látni a majdnem négymilliós városban. Amúgy az ilyen helyeken szokásos golyószórós dzsipek ott vannak a hidakon, van elég belőlük, Khartoumban, hídból és golyószórós dzsipből, rendőr és sétafikáló katonából is elég van, nekem úgy tűnik. Más, ami arra utálna, hogy itt bármi baj lehet, nem látok.
Szólnak a szálloda recepciójában, legyünk óvatosak, ma, könnyen ránk szakadhat egy kis haboob (homokvihar).

V.
Szúk

Elmászkálok a legközelebbi szúk-rá. Gyönyörű. Leszámítva a sok globalista-imperialista ízléstelen műanyag szart, gyönyörűek az emberek van belőlük annyi, és árnyalataik mint az árúnak a fűszeresek utcában. És az illatok, Istenem, paradicsomi állapot! Keveredik a mangó a guavával, és a minden második boltból áramló tömjén és tömjénkeverékek illatával…
Amúgy botrány! A kínai terjeszkedés itt is érezteti hatását, néha olyan érzésem támad, a pesti józsefvárosi piacban járok… Ha nem volnának itt ezek a mosolygós, kedves emberek untalan, még azt hinne az ember, ki sem mozdult csonkapocsolyából…

VI
Miniszter

Szufi szertartás Khartoumban

Ma az egyik minisztériumban is jártunk. És életem legóriásibb nőjét ismertem meg. Csillogó ébenfa a bőre. Fehéren világító igazgyöngy a foga. És a kezei… Óriási. Két méter magasságból mosolyog ránk, és mint a megbűvölt kígyók mereven állunk ott és vigyorgunk. Ő az egészségügyi miniszter. Elmondja hány új korházat, egészségházat, mozgórendelőt terveznek építeni, szolgálatba állítani a következő félévben, elmondja azt is mire van szükségük, és hogy tudunk e segíteni. Vigyorogva távozunk. Mama Afrika integet az ajtóból. Nekem egy idő után eszembe jut a magyarországi kis törpe doktor, aki eladta-tönkretette korházainkat… Döntök. Ha beteg leszek, Szudánba megyek, Mama Afrika kezébe helyezem magam. Meggyógyít. Ziher.

VII.
Fegyverszállító

Ülök egy pazarul berendezett irodában, a khartoumi repülőtér mellett. Velem szembe, íróasztala mögül mosolyog rám az az ember, aki a legtöbb fegyver szállította az ezer sebből vérző Boszniának. Fölötte az elhunyt Izetbegovics elnök képe lóg a falon. Utoljára Szarajevóban mosolyogtunk egymásra. Akkor éppen a bosnyák külügyminisztériumban jártam átadni azokat a térképeket és fotókat, melyek a magyar-szerb „zöld” határban készítettem barátaimmal az illegálisan de vígan fegyvercsempéző szerbekről. Született is ezután valami tiltakozó jegyzékféle, amit a bosnyákok eljutattak a magyar külügyéreknek. (ezt a történetet teljes egészében nemsokára leírom…).
Eltelt az óta egypár év. Emberem ki lett tiltva több európai országból. Én meg, kelletlen kalandor lettem azok szemében, kiknek az emberi élet védelme, az önrendelkezés és a szabadsághoz való jog csupán lózung. A bizniszben. Lásd a szudáni Darfur körüli cirkuszt. 30 éve tart a polgárháború. Több millió ember halt meg eddig. Az ok? A területen fölfedezett kőolajmezők. Kik fegyverzik-képzik ki a lázadókat? Természetesen az amerikaiak és a törvénytelen cionista állam. Ennyit erről. Szegény Bosznia. Sem olaj se semmi. Csupáncsak az „iszlám idegen test” Európa szívében. Undorító képmutatás.

VIII.
Homokvihar

Izgalmas, gyönyörű, pazar, lélegzetelállító (szó szerint!) és félelmetes. Jön, beborít és elmegy. A szállodai szobából nézem. Majdnem pánikba esem, mikor látom, hogy a finom vöröses homok az amúgy-nem-kellene-ott-lenniük ablak réseken keresztül szüremlik be a szobába. Gyűlik is szépen. Folyik be, mint a víz. Eszembe jut, pár óra vagy pár nap esetleg, és betölti a szobám, és akkor nekem kampec? Nem tudok kalkulálni, sosem voltam jó a számokkal. De aztán elmegy a vihar. Én ott maradok és nézem, bizalmatlan, a homokfoltokat, kupacokat. Visszajön az adás a TV-be. Közlik éppen, hogy Kairón is átvonult a haboob. Már hat ember meghalt. Kettő megfulladt, a többiek közlekedési balesetekben. Szépen vagyunk. Fránya természet.

IX
Forradalom

Ülök a budin. Megy a hasam valami romlott rántott halféleség miatt. Elmélkedem Szudán, és a saját jövöm fölött. Hirtelen autódudálást, kiáltásokat hallom az utca felől. A dudálás, és az egész zaj ritmikus és egyre sűrűbb. Hoppa! Már megint jókor és jó helyen vagyok, gondolom. Az első dolog, ami eszembe jut, az, hogy kitört a forradalom.
Nadrágot fel, és rohanok ki az erkélyre. Alattam az utcán nagy a tömeg és egyre hangosabbak a kiáltások. Fölhívok valakit. Mi van?- Mi történt?- Forradalom?- Bush rosszul let?-, Nem, nem, –jön a válasz- fociban 2-1-re, legyőztük Nigériát.
Hirtelen elszégyellem magam. Rádöbbenek, még létezik valamiféle normális világ. El kellene mennem szabadságra….

X.
Szandzsák

Évek óta várom a híreket a Szandzsákról. Amikor háborúztunk Horvátországban, amikor kitört a gyalázat Boszniában, majd a Koszovai háború idején…
A hírek most arról szólnak „fundamentalista muszlimok fegyverraktárára bukkant a szerb rendőrség Novi Pazar közelében”.
Ajánlom visszalapozni és visszakeresni milyen jelzőket használt a szerb média Bosznia és Koszova idején., mikor minden lelőtt, lemészárolt gyerek, asszony, aggastyán elvetemült terrorista volt, de minimum muszlim fundamentalista gyilkos.
Emlékszik még valaki Srebrenicára?
A gyalázatos magyarországi média –olvasom az interneten- most is, a szerbek hivatalos propagandáját szajkózza.

XI
Kontinens átfutás

Gordon, brít kormányzó halála

Júniusban folytatom. Írok majd szerelemről. A kék és a fehér Nílusról. A mahdi felkelésről, mikor először a történelemben elvertek a port a gőgös briteken 1885-ben. És utamról a szudáni-etiópiai határtól, Khartoumon keresztül át az egyiptomi határig. Kíséretet kell biztosítanunk egy tíz európai sportolóból (köztük két magyar) útját Szudánon keresztül. A csoport márciusban indult el Fokvárosból, végcéljuk Alexandria. Lehet, oda is elmegyek, és megkeresem az orosz, „krásznája mászkvás” lenge feketeruhás hölgyet….emlékeznek, ugye?

eduflores :: 2007. máj. 10. 14:56 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, africa, afrika, dzsihad, hungarian, hungary, islam, iszlam, magyar, muslim, muszlim, sudan, szudan, szufi

2007. máj. 4.

kamú nácik

neonáci

Rózsa-Flores Eduardo: A TV2 elővette…
Bácsfy Diánát.
Íme a válaszunk: megalakítjuk a Szerelem Önkéntesei Rohamosztagokat
(SÖR)

Hajra fiúk, hajra lányok! Megszületett agyamban a mentő ötlet! Nincs többé kommunizmus, nincs többé nácizmus!
A kielégítetlenségtől szenvedő pártvezérek és vezérnők boldogítására, mindenki lépjen be a most önszerveződő SÖR alakulatokba.
Kiadós szeretkezésekkel a világbékéért!
Ágycsaták a humanista együttélésért!
Nem kell többé olajos-bűzős fegyver, elég a minden patikában-trafikban olcsón beszerezhető óvszer!

Hogy nem minden esetben szívtipró, Barbie-szépségű a pártvezér vagy vezérnő?
Hogy zavaró a kefebajusz vagy a bibircsókos orr?
Mindenre van megoldás-gyógyír: először hit kell, hit a békében, az egyenlőségben, a testveriségben, másodsorban –ha a hit nem volna elég- ott vannak a technikai segédeszközök: sötét napszemüveg, párna, papírzacskó, és a villanykapcsoló!
Mi lett volna, ha Hitler nem szenved mini pénisz komplexustól?
Mi lett volna, ha Sztálin megtálalja a megfelelő, izmos domináját?
És Rákosi szexisen tar koponyája nem izgatott fel senkit?
Mi lett volna, ha Kádár nem utálatos a perkelt szafttól, ha nem ragja a körmeit, és ha mindez nem hátrányként jelentkezik, és valaki felvállalja tényleges boldogítását?
És ha Pol-Pot, a dél-kelet ázsiai férfiideál kegyeit keresték volna tömegesen az ottani lányok? És….ha önkéntes hőslányok ostromoltak volna a hórihorgas Szabó Albit?
És ha Bácsfy Diánát…Nem. Itt megbukik elméletem. Erre nem tudok mit mondani. Legfeljebb azt, és reménykedem, megtaláljak az utat hozzánk, a Szerelem Önkéntes Rohamosztagaihoz azok, kik annak idején felbérelték, felhasználtak a hol volt, hol nem volt náci leányt és lerójak áldozatukat a szerelem oltárán, megakadályozandó azt, hogy eme förmedvény, kielégítetlenségében, maga alá gyúrjon minket mind, azaz az egész emberiséget.

Bácsfy a TV2-ben –érdemes végignézni a videót, ámde témánk szempontjából fontos igazán csak az utolsó más fel perc!
http://tv2.hu/mokka/cikk/140767/

eduflores :: 2007. máj. 4. 23:10 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, arulas, bacsfy, cionizmus, diana, diktatura, ellenallas, elnyomas, gyulolet, kommunizmus, magyar, neonaci, p, tortenelem

Hamlet...Macbeth...kádár

Rózsa-Flores Eduardo: To be or not to be? Nem ez itt a kérdés

Ezekben a feszültségtől terhes pillanatokban, napokban, hetekben, mikor amazok szerint, mi fasiszta, mi az hogy, sőt, neonáci és irredenta disznók, felelősek volnánk-vagyunk mindenféle temetői banzaiért, és mikor a gyilkos védelmébe kelnek, sosem jobb napokat látott, mindenféle bértollnokok, hamarjában eszembe jutott a klasszikus. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy képileg jutott eszembe, majd, hirtelen ez is, szemből támadott a differencia, mármint, hogy ama bizonyos darab nem stimmel, az Hamletra gondolok, merthogy ott a koponya, emlékszik mindenki ugye?

De a koponya, az ott sem volt, a darabban, elő lett kaparva, ha emlékeznek, a temetőből, nem tudom a hányadik színén, és akkor hangzik el ama bizonyos híres mondat, amit nem írom le ide most, mert úgyis mindenki tudja, (ott van jegyzetem címén, a gyengébbek kedvéért!)…és akkor, puff, kongott tompán a vészharang a fejemben…
Koponya?, temető?, itt valami nem passzol…
Más a történet –bár Yoricknak bizony, ebben a történetben is volna dolga, nem is kicsi…
És mint mindig
Most is
Segítségemre sietett jó szellemem
És eszembe jutott:

Macbeth…
Hogy is volt? Idézem:

„Nemsokára azonban történt, hogy Duncan király, kinek két fia volt nejétől, Siward northumberlandi gróf leányától, az idősebbet, kit Malcolmnak hivtak, Cumberland herczegévé tette, hogy ez által utódjává legyen halála után a trónon. Ez nagyon bántotta Macbethet, mert látta, hogy ez intézkedés meghiúsítja reményeit. (Mert az ország régi törvényei szerint ha az, kinek következnie kellett, nem volt elég idős a királyság átvételére, az foglalta el helyét, ki vérségre legközelebb állt hozzá.) Fontolgatni kezdé tehát, hogyan nyerhetné el erőszakkal a királyságot, s azt hivé, helyes oka van a visszavonásra, mert Duncan minden lehetőt megtett, hogy megfoszsza őt minden jogtól és igénytől, melylyel később talán birhatna a koronára…”
És
„Macbeth uralkodása eleinte üdvösnek látszott, de nemsokára megmutatta valódi mivoltát, midőn igazság helyett kegyetlenséget gyakorolt. Mert a lelkiismereti furdalás (mint minden zsarnokot és jogtalan bitorlót) folytonos félelemben tartá, hogy számára is azon kehely készül, melyet ő nyújtott elődjének. A boszorkányok szavai sem mentek ki elméjéből, kik midőn neki igérték a királyságot, azt egyszersmind Banquo ivadékának is megigérték. Meghítta hát Banquot, Fleance nevű fiával, estebédre, melyet számukra készített. Itt Macbeth szándéka szerint mindkettőt rögtöni halálnak kellett érni bizonyos gyilkosok kezétől, kiket e czélra felbérelt, megparancsolván nekik, hogy Banquot és fiát a palotán kívül, midőn házukba visszatérnek, megöljék, nehogy az ő háza rossz hírbe jusson és ő annak idején igazolhassa magát, ha valamivel vádolnák vagy valami gyanú támadna ellene…”
És
„Malcolmhoz érkezve lefesté előtte, mily nagy nyomorba sülyedt Skóczia a zsarnok Macbeth borzasztó kegyetlenségei miatt. Népe azért halálosan gyűlöli és semmit sem kiván oly forrón, mint megszabadulni a rabszolgaság ez elviselhetetlen igájától. Midőn Malcolm hallá Macduff szavait, melyeket fájdalmas hangon monda el, mély sóhajra fakadt hazájának szomorú sorsa fölött, mire Macduff a legkomolyabb szavakkal sürgeté, szabadítsa meg a skót népet ily kegyetlen és vérengző zsarnoktól, minőnek Macbeth annyi tette által mutatta magát. Könnyű feladat lenne ez reá nézve, nemcsak jogára való tekintetből, hanem azért is, mert a nép komolyan kivánkozik bosszút állni a sok kegyetlenségért, melyet Macbeth rossz uralkodása és erőszakoskodásai miatt naponkint szenvedni kénytelen. Ámbár Malcolmot nagyon elszomorítá honának sorsa, melyet Macduff előtte lefestett, mégis félt, hogy Macduff nem becsületes szándékkal beszél, vagy hogy Macbeth küldte őt; azért tovább is ki akarta fürkészni, tetteté magát és így felelt: „Valóban nagyon elszomorít skót hazánk boldogtalansága; de jóllehet őszintén vágyódom, mégsem vagyok rá alkalmas bizonyos gyógyíthatatlan bűnök miatt, melyek fölöttem uralkodnak. Először is oly mértéktelenűl kéjvágyó és érzéki vagyok, hogy ha Skóczia királyává lennék, minden szüzet és asszonyt megbecstelenítnék, úgy hogy mértéktelenségem reátok nézve még elviselhetetlenebb lenne, mint Macbeth véres zsarnoksága.” Erre így felelt Macduff: „Ez mindenesetre igen nagy hiba, mert sok nemes fejedelem és király vesztette el életét és trónját miatta; mindazonáltal elég asszony van Skócziában, és azért kövesd tanácsomat. Légy királylyá, s én oly óvatosan fogom az ügyet vinni, hogy titokban kielégítheted vágyadat a nélkül, hogy valaki észrevenné.” Erre így szólt Malcolm: „A legpénzvágyóbb teremtés vagyok a földön, és ha király lennék, mindenféle útat-módot keresnék földek és javak szerzésére, és a skót nemesek legnagyobb részét hamis vádak által veszélybe dönteném, hogy földjeiket, javaikat és birtokaikat magamávé tegyem. Hagyj tehát ott, a hol vagyok, mert ha az ország királyává lennék, kiolthatatlan kincsvágyam olyan lenne, hogy mostani bajotokat még elviselhetőnek találnátok a határtalan erőszakkal szemben, melyet megjelenésem vinne közétek.” Macduff erre így felelt: „Ez sokkal rosszabb hiba, mint az előbbi, mert a kapzsiság gyökere minden bajnak, és e bűn miatt bukott meg királyaink legnagyobb része. De mégis fogadd tanácsomat s vedd el a koronát; van elég arany és kincs Skócziában, hogy kapzsiságodat kielégítse.” Erre ismét felelt Malcolm: „Továbbá hajlandó vagyok a képmutatásra, hazugságra és a csalás minden más nemére, úgy hogy semmiben sincs annyi örömem, mint elámítni és megcsalni azokat, a kik bizalommal és hittel viseltetnek irántam és szavaim iránt. És ha semmi sem való inkább a fejedelemhez, mint állhatatosság, igazság, hűség és más nemes erények, melyek az őszinteségben gyökereznek, akkor láthatod, mennyire képtelen vagyok én az uralkodásra, és ha van módod minden egyéb bűnöm elfojtására vagy elrejtésére, kérlek, találj módot, hogy ezt is megszűntethesd, mint a többit.” Erre így szólt Macduff: „Ez a legrosszabb valamennyi közt, azért elhagylak és mondom: Oh ti boldogtalan, sajnálatra méltó skótok, kik annyi és oly sokféle bajba sülyedtetek, melyeknek egyike rosszabb a másiknál! Van egy gonosz és átkozott zsarnokotok, ki jog nélkül uralkodik fölöttetek, kegyetlenségével elnyomva titeket; de az, kinek joga van a koronára, oly tele van az angolok minden aljasságával és bűnével, hogy nem méltó a trónra; mert saját vallomása szerint nemcsak kapzsi és kiolthatatlan kéjvágyó, hanem csalfa is, mint az áruló, s egy szavának sem lehet hinni. Isten veled Skóczia! most már örökre száműzöttnek tekintem magamat, vígasztalás és segítség nélkül!” És e szavakkal keserű könyek gördültek végig arczán. Végre, midőn távozni akart, Malcolm visszatartá karjánál fogva és mondá: „Légy nyugodt, Macduff, mert a nevezett bűnök egyikével sem birok, s csak játszottam veled, hogy próbára tegyelek. Mert már többször akart Macbeth ily módon hálójába kerítni; de mennél kevésbbé mutattam hajlandóságot kérésed teljesítésére, annál inkább fogok igyekezni végrehajtásában.” Erre átölelték egymást, kölcsönösen hűséget igértek egymásnak, és tanácskozni kezdtek, hogy lehetne legjobban czélt érniök…”
És a történet vége:
„Malcolm gyorsan üldözé Macbethet és a csata előtti éjjelen a birnanei erdőbe érkezett, s midőn serege ott egy ideig pihent és felüdült, minden embernek megparancsolá, hogy az erdő valamelyik fájáról oly nagy ágat vegyen kezébe, a milyent csak elbírhat, hogy másnap reggel tömör sorban és nem láttatva az ellenség közelébe jussanak… Reggel, midőn Macbeth ily módon látta őket közelegni, először csodálkozott, végre azonban eszébe jutott a jövendölés, melyet sok idő előtt hallott, és hogy most beteljesűl a birnanei erdő vándorlása… Mindamellett csatarendbe állítá embereit és bátorságra inté őket; de midőn ellenségei eldobták az ágakat és Macbeth látta nagy számukat, gyors futásnak eredt, és Macduff nagy gyűlölettel üldözé, míg Lunfannainebe érkezett. Macbeth látva, hogy Macduff szorosan sarkában van, leugrott lováról és mondá: „Mit jelent ez, áruló, hogy ily hiábavaló módon üldözöl, mert az én sorsom nem az, hogy anyaszülte teremtés kezeitől essem el; jer hát és vedd jutalmadat, melyet gonoszságaiddal megérdemeltél.” És ezzel fölemelte kardját, hogy megölje. Macduff azonban leugrott lováról, feléje ment, s kezében tartva a meztelen kardot, így felelt: „Igaz, Macbeth, és most véget fog érni telhetetlen kegyetlenséged. Én vagyok az, ki nem születtem anyámtól, hanem testéből vágtak ki.” Erre hozzálépett és lesújtotta. Azután levágta fejét vállairól, póznára tűzte és Malcolmhoz vitte… Ez volt Macbeth vége, miután tizennégy évig uralkodott Skócziában.”

Nem folytatom…
Ha valakinek van kedve, és az egészet elolvasná, vegye le a polcról, fújja le a port vagy itt áll ez a link:

http://mek.oszk.hu/04500/04585/html/magyar.htm

Végezetül pedig, álljon itt néhány kép
Nem e rútul megcsalt és megerőszakolt kishonunkban készültek, hanem mindenhol, a nagy színpadon.
A függönyök végleg félrehúzva, a bizonyos koponya a mindörökké szomorú herceg kezén, ….és marad a düh, és a sírás…
További szép napot Magyarország, te boldogtalan!
hamlet

eduflores :: 2007. máj. 4. 23:03 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, arulas, diktatura, ellenallas, elnyomas, gyulolet, hungarian, hungary, janos, kadar, kommunizmus, koponya, magyar, magyarsag, megszallas, tortenelem

2007. jan. 20.

A tűzet őrizni kell!

Bauer Sandor Adalékok Bauer Sándor történetéhez
Moyses Márton mártíriuma Erdélyben

Máglya-fohász

E négy fal között
csukott szájjal mozdulatlanul
valaki hiszi győzni fog
senki nem lehet egyedül
e négy fal között
kegyetlenül és végeérhetetlen.
Holnap ki menekülne így
Az ifjú istenség halott s mert
rajtunk senki nem segít
hasztalan égetjük el
szent hamvainkat az utca kövén.

Milliók vegetálnak úgy, hogy fogalmuk sincs, hol van Borostyánkő, kik és hol élnek az al-dunai székelyek, kik a palócok, hol van Nagyszőlős, mi volt a Szoboszlay-per, ki volt Moyses Márton, ki volt Bauer Sándor, Mansfeld Péter, Gérecz Attila, kicsoda volt Huszárik Zoltán, Sértő Kálmán, és lehetne sorolni vég nélkül a rendkívül fontos, igazodási pontként is szolgáló ismereteket, pontosabban azok hiányát. Az irodalomtankönyvekben egyszerűen nem létezik Wass Albert, Nyirő Józsefről, Tamási Áronról vagy a közel fél évszázadot meghatározó Szabó Dezsőről pedig egy-két semmitmondó mondat szerepel, ha szerepel egyáltalán.

1969. január 16-án Prágában Jan Palach cseh diák lángralobbantotta magát a Szent Vencel téren. A kórházba szállítás után még három napig küzdöttek életéért az orvosok. Temetésén mintegy nyolcszázezer ember vett részt, kegyelettel adózva a hősnek, aki odadobta fiatal életét tiltakozásul a csehszlovákiai katonai bevonulás, "a baráti segítségnyújtás" és a "normalizációnak" hazudott kommunista megtorlás politikája ellen.

A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, hogy Budapesten négy nappal Jan Palach önégetése után Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló, miután búcsúlevelet írt barátainak és családtagjainak, a Nemzeti Múzeum kertjében, a Petőfi emléktábla közelében felgyújtotta magát. „Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek” ez állt búcsúlevelében…

Félelem és koncepció a Bauer-ügyben

Az alább facsimilében olvasható rendőrségi vizsgálat fennmaradt dokumentumai szerint a lángoló testet eloltó személyek egybehangzóan beszámoltak arról, hogy Bauer Sándor tettével tiltakozott a szovjet megszállás és elnyomás ellen. Dobák László r. törm. jelentése szerint Bauer azt kiáltotta a Múzeumkertben: "azért gyújtom meg magamat, hogy tiltakozzam a szovjet megszállás ellen." A Budapesti Rendőrfőkapitányság Politikai Vizsgálati Alosztálya január 22-én kelt határozatában Bauer Sándor tettéről megállapítja: "Ezzel az volt a célja, hogy ily módon tiltakozzon a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodása ellen, illetve tiltakozásra másokat is felhívjon. Az eddig beszerzett adatokból az is megállapítható, hogy barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Pártra (sic!) és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra izgatás megállapítására alkalmas kijelentéseket tett." Az édesapjának átadott határozat szerint a halálos ágyán kínok közt vergődő fiút őrizetbe veszik, mivel "szabadlábon hagyása esetén a köznyugalmat zavarná. Továbbá alaposan tartani kell attól, hogy szabadlábon való hagyása esetén a még fel nem derített és ki nem hallgatott személyekkel összebeszélve a bűntett felderítését megnehezítené."

Ettől kezdve gőzerővel folyik a vizsgálat csaknem két hónapon át Bauer Sándor és társai ügyében. Kihallgatták szüleit, tanárait, barátait, iskolatársait, az autószerelő tanműhely vezetőit és szerelőit, mindenkit, aki kapcsolatba került vele. Sem barátai, sem tanárai nem tudhatták azonban, hogy a legfőbb gyanúsított január 23-án hajnalban a Honvéd kórházban elhunyt. Osztályfőnökének kérdésére végül a rendőrség elismerte február 5-én, hogy Sándor meghalt. De minden felvett jegyzőkönyv úgy említi a nevét, mintha még élne. Temetését is szigorú rendőri biztosítással szervezték meg 1969. január 28-án reggel 9-kor a rákoskeresztúri újköztemetőben. Az erre vonatkozó rendőrségi dokumentumból idézzük a korszak paranoiás rettegésére utaló javaslatokat: "Január 27-én 11 h-kor a szülőkkel megbeszélést tartunk a körülmények tisztázása céljából. Amennyiben speciális kívánságuk, kérésük merülne fel, azt azzal a feltétellel fogadjuk el, hogy a temetés csak zárt, szűk körben történhet. Amennyiben a halot (sic!) elhamvasztását kérnék, úgy ezt elősegítjük, miután a továbbiak szempontjából politikailag előnyös... Javasoljuk, hogy zárt koporsóban, az egyik kis helyiségben ravatalozzák fel a temetés előtt fél órával (...) a Temetkezési Vállalat hivatásos búcsúztatója rövid búcsúztatót mondjon, utalva arra, hogy fiatalon, értelmetlenül halt meg, halála tragikusnak és sajnálatosnak tekinthető. (...) Semmiféle olyan körülményre, amely életútját, problémáit érinti, a beszéd nem térhet ki. Fejfája kizárólag a szokásos temetkezési feliratot tartalmazza: név, élt 17 évet."

A temetés időpontjáról szüleit csak egy nappal a temetés előtt értesítették. A szűk családon kívül senkit nem engedtek a ravatalhoz a temetőben cirkáló egyenruhás és civil rendőrök. A kiürített és hermetikusan lezárt temetőben megjelenteken kívül nem is tudta senki, hogy Magyarország lángoszlopának földi maradványait kísérik utolsó útjára közeli hozzátartozói. A legvidámabb barakk vezetői féltek a temetéstől, szemük előtt lebeghetett a prágai tömegek képe, akik leróhatták kegyeletüket Jan Palach temetésén. A rendőrség a temetésről filmfelvételt készített.

A rendőrségi vizsgálat kezdetén Bauer Sándor mellett terheltté nyilvánították két barátját Berger Istvánt és Sabján Miklóst is. A vizsgálat során tartott házkutatások alkalmával lefoglalták Bauer Sándor búcsúleveleit, füzeteit, játéknyomdáját, egy bajonettet és egy gumibotot. Ezek voltak a tárgyi bizonyítékok. A lefoglalt kéziratokat, füzeteket a vizsgálat lezárása után megsemmisítették.

Barátainak az volt a "bűnük", hogy Bauer Sándorral beszélgetve hallották annak kijelentéseit a szovjet elnyomással kapcsolatban és ezt végül a hatóság "bejelentési kötelezettség elmulasztásának" minősítette. A két tizenhét éves fiút figyelmeztetésben részesítették 1969. március 17-én. Személyüket kutató nyilvántartásba vették, amit csak három év múlva szüntettek meg.

Bauer Sándor ellen a vizsgálatot csak 1969. március 19-én zárták le. A kádári rendőrállam tisztviselői nem tudták bizonyítani az államellenes ellenforradalmi összeesküvés paranoid vádját. Sem felbujtót, sem olyan személyt, aki előre tudott Bauer tervéről nem sikerült felderíteni, ezért e kizárólag politikai tiltakozásnak értékelhető önégetést, visszatérve a Népszabadságban publikált változathoz, öngyilkosságként állították be a későbbiek során. Erre vonatkozóan is szisztematikusan gyűjtöttek adatokat a kihallgatottak körében, és erre utalás történik a boncolási jegyzőkönyvben is.

"Kiegyensúlyozott, vidám fiúnak ismertem"

Arra nézve, hogy milyen ember volt Bauer Sándor két olyan bátor vallomást idézünk, ami cáfolja a hatóság öngyilkossági verzióját: "...kiegyensúlyozott, vidám fiúnak ismertem, édesanyjával nagyon szépen éltek együtt" - mondta el Kóris Erika a kihallgatáson. "Az órákon rendszeresen aktív volt, rendszeresen jelentkezett, és látható volt a felkészültségén, hogy iskolán kívül is foglalkozott az anyaggal, sokat olvasott. Nem emlékszem arra, hogy az iskolán belüli megnyilvánulásaiban bármilyen zavaros, vagy helyesbítésre szoruló megnyilvánulása lett volna" - részlet Szécsányi Oszkár történelemtanár tanúvallomásából.
Osztálytársainak, tanárainak írott búcsúlevelében Bauer Sándor röviden leírta tettének indítékát:

"Mindenkit üdvözlök az osztályban. Minden diákot és tanárt. Azt üzenem eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 16-án gyújtotta fel magát. Így tiltakozom az orosz megszállás ellen! Ne gyűlöljétek az orosz népet, nem az orosz proletariátus nyom el minket, hanem az orosz nacional bolsevik vezetés."

Ma már tudjuk, hogy tűzáldozata visszhangra talált sok ifjú szívben, közülük többen börtönbe kerültek, mert egyik bűnük az volt, hogy 1969-ben egy tégladarabbal kiírták a Múzeumkertben Bauer Sándor nevét. Ott, ahol 2001 februárja óta emléktábla hirdeti a halált megvető bátorság, a hazaszeretet és a szabadságvágy el nem évülő példáját. Bauer Sándor tettével világosságot gyújtott sokak agyában, hogy ne feledjék soha az elnyomás és megfélemlítés eszközeivel élő evilági hatalmakkal az egyén végső kétségbeesésében is szabadon szembeszállhat.

Moyses Márton mártíriuma Erdélyben

Egy évvel Bauer Sándor halála után 1970. február 13-án Erdélyben a Román Kommunista Párt brassói székháza előtt Moyses Márton székely fiatalember máglyája lobbant lángra, tiltakozásul az embertelen romániai kommunizmus ellen. Az 1960-ban hét év börtönre ítélt kolozsvári egyetemistát a tanteremből hurcolták el letartóztatásakor. Nyelvét a börtönben inkább levágta, semhogy a kínvallatások hatására esetleg elárulja társait. Verseit, kéziratait megsemmisítették. Lángoló testét eloltották. Szörnyű fájdalmak között három hónapig élt még. 1970. május 15-én véget értek számára az evilági kínok.

A költő 1970-ben, február 13-án, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, leöntötte benzinnel, és meggyújtotta magát. Az élő fáklyára a közelben ólálkodó szekuritátésok rávetették magukat, és elhurcolták. Megtagadták tőle az orvosi ellátást. Rettenetes kínok között szenvedett hónapokon át, míg május 15-én visszaadta lelkét teremtőjének.
Ha ma Erdélyben megkérdezünk tíz magyar értelmiségit ki volt Moyses Márton, kilencen még nevét sem hallották. Volt osztálytársai közül is sokan csak annyit tudnak, hogy 1956 miatt börtönbe került. Ha Tófalvi Zoltán, jeles erdélyi publicista és 56-kutató nem hozza tudomásunkra az általa több éves munkával feltárt tragikus történetet, akkor a megátalkodottan ember- és magyarellenes romániai kommunizmus eléri célját: miután elrabolta verseit, még a hősi emlékezetet is megtagadja a mártír költőtől.
Mégsem volna helyes, ha közös amnéziánkért kizárólag másokat tennénk felelőssé. A mindenkori magyar nyilvánosságnak, végső soron a magyar nemzetnek, kellene annyi ereje legyen, hogy az igazságért, a szabadságért, a tisztességért - egyszóval a hazáért - életüket áldozó mártírok emlékét megőrizze. Jan Palach tettének híre bejárta a világot, és a döbbenet erejével hatott: megtorpantott egy világbirodalmat. Moyses Márton azonos értékű tettéről még nemzettársai sem tudnak.
Jan Palach mártíriumának emlékét négy évtizeddel később is áldják, még Budapesten is!
Bauer Sándor égő lelkiismeretünk nevét lassan, szégyenletesen lassan, de megismeri a magyarság.
Moyses Márton nevét mártíriuma után harminchét évvel sem ismerik, még Kolozsváron sem!

eduflores :: 2007. jan. 20. 14:23 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2007, magyar

2006. dec. 13.

Genetikailag módosított állami terrorizmus

Genetikailag módosított állami terrorizmus

Az országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítására készül, mert az ország GM-mentességének fenntartására formálódó ötpárti koalíció is kevés lehet az EU-val szemben a génmanipulált haszonnövényeket egyelőre távol tartó magyar moratórium fenntartásához. Az új technológia ellenzői szerint a génmanipuláció káros, veszélyes és fölösleges, támogatói szerint viszont a versenyképesség záloga, és forradalmasítani fogja a termelést.
Az Országgyűlés túlnyomó többséggel elfogadta a géntechnológiáról szóló ötpárti határozati javaslatot is.

"Az országgyűlés lehetővé tette, hogy hazánkban génmódosított növényeket termesszenek, de ezt nagyon kemény feltételekhez kötötte, amelyek betartását szigorúan ellenőrzik(?) majd. A többség végül is elfogadta: az Unió szabadpiaci szabályai miatt a teljes tilalom nem lehetséges, inkább a szomszédos gazdák jogainak bővítésével és elválasztó zónák előírásával érdemes korlátozni a génkezelt növények terjedését.

Emellett az összes frakció által támogatott határozatban kérték fel a kormányt: igyekezzen fenntartani egyes kukoricafajták jelenlegi forgalmazási moratóriumát, sőt kiterjeszteni más terményekre is. Több akadémikus hétvégi tiltakozása, akik tudományellenesnek tartják ezeket a döntéseket, nem került szóba.

Korábban ötpárti egyetértéssel bocsátotta általános vitára az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága a géntechnológiáról szóló határozati javaslatot.

Az előterjesztők nevében a szocialista Orosz Sándor hangsúlyozta: indítványuk a magyar agrárgazdaság, az emberi egészség és a környezet védelmét szolgálja. Ángyán József, a mezőgazdasági bizottság fideszes tagja rámutatott: a sorsdöntő kérdésben létrejött megegyezés azt bizonyítja, hogy a politika képes az összefogásra."
(Dr. Selmeczi Gabriella - Fidesz, és Dr. Lukács Tamás - KDNP NEM-mel szavazott, a többi "hon atya" és "hon anya" közönséges hazaáruló és távlati tömeggyilkos!)

Búcsú a GMO-mentes Magyarországtól

Tény mindenesetre az, hogy a génkezelt-módosított vetőmag export a legújabb és leghatásosabb eszköz az amerikaiak vezette globalizációs, újgyarmatosító politikájában. Lásd Irak esetét.

Nem bírok leszokni Irakról. Nem hagynak.

Gyerekkoromban Vietnam miatt utáltam a jenkiket. Azóta mennyi minden történt. Grenada, Szomália, Irak I, Irak II, stb., És mivelhogy emberből vagyok, miért legyek következetes, ha egyszer szubjektív vagyok, Koszováért nemhogy nem haragudtam, egyenesen tapsoltam, mert az, más volt. Az albánoknak teljes szívemmel drukkoltam, ez köztudott. De, e nekem kedves közjáték lezárult, és visszatért minden a régibe. Hála az égnek, újra felszabadultan utálhatom Amerikát.

Döntsenek maguk.

GMO állami terrorizmus

A következő e-mail-t, gyenge fordításban ugyan, de közreadom. Anne Marie Colbin írta, a Natural Gourmet Cooking School-ból (Természetes vagy Bio Ínyenc Szakács Iskola), New York City-ben, és egy nekem nagyon kedves ottani kollega küldte. Az információt enyhén szólva „nehezen hihető”-nek találtam. Leellenőriztem tehát, a truthorfiction.com-on és nem találtam benne. Megjegy.: ezen a címen érdemes kikeresni minden olyan infót, amelyről az ember azt gondolná, valami vicces marha találta ki unatkozó net-ezők szórakoztatására. Ezután kikerestem az eredeti cikkeket az alább említett globális keresőn és úgy tűnt, mind eredeti.

Egyértelmű, hogy a jelenlegi helyzet nem kedvező az irakiaknak, így ők nem utasíthatták el a számukra „ajánlott” GMO (genetikailag modifikált – módosított) vetőmagokat, mint ahogyan korábban több Afrikai ország tette.

„81-es utasítás, 66-os (B) cikkely, kiadva L. Paul Bremer (CFR) az amerikaiak iraki helytartója által: megtilttatik az iraki népnek a saját vetőmag elrakása, elraktározását. Étkezési, élelmezési célból csak bejegyzett magok vethetők, beszerzésűk kizárólag engedélyezett USA szállítóktól (Monsanto) történhet…”

www.globalresearch.ca

GMO állami terrorizmus:

„Az USA kijelenti: az irakiak nem rakhatják el a saját vető magvaikat”

„A Bush-adminisztráció, Irakban bevezetett széleskörű gazdasági átszervezés (economic restructuring) eleméként, az iraki farmereknek többé nincs megengedve a saját termesztésű vetőmag tárolása és használata. A rendelkezés olyan magvakat is érint, melyeket az irakiak maguk szaporították az évszázadok folyamán. Ellenben, kényszerítve lesznek arra, hogy magot szerezzenek be amerikai vállalatoktól (corporations). Ennek a rendelkezésnek a háttérében az áll, hogy az elmúlt években az amerikai multinacionális vállalatoknál óriási olyan mennyiségű vetőmag halmozódott fel melyet ők regisztráltatták (patented) és jelenleg tulajdonukban van sok olyan fajta, amelyet vagy eredetileg is őshonos népek termesztették, vagy fejlesztették ki. Rövid időn belül Irak az új amerikai credo alatt fog élni: Vagy fizetsz a Monsantonak vagy éhen halsz!”

„Az Iraki Koalíció Ideiglenes Hatóságának (CPA) amerikai adminisztrátora, Paul Bremer, hatályon kívül helyezte az eszmei tulajdonról szóló törvényt azért, hogy „kompatíbilissá tegyük az iraki jogrendelkezést a nemzetközileg elfogadott védelmi standarddokkal”. A hatályon kívül helyezet jogszabály, szabályozta az iraki farmerek 97%-kának vetőmag raktározását és használatát. Ez a helyi szokásjoggal is kompatibilis rendelkezés, amely évezredes hagyományokból sarjadt most… törvényen kívül lett helyezve! Helyette, a farmereknek be kell szerezniük egy-egy évre szóló engedélyt amerikai nagyvállalatoktól származó genetikailag módosított (GM) vetőmagvak vásárlására. Ezek a GM magvak őshonos farmerek –mint az irakiak- által nevelt fajtákból származnak, utólag lettek módosítva genetikailag. Az amerikai cégek, a világszerte alkalmazott mezőgazdasági „szabad forrás” elve alapján jutották hozzájuk.”

Iraki törvény a vetőmag beszerzési elvekről, 2004. November, 13. „L. Paul Bremer 81-es számú utasításának, 66-(B) cikkelye alapján, Irak lakosságának megtiltjuk a vetőmag raktározást és csak olyan magvakat vethetnek be élelmezés céljából, melyeket kizárólag bejegyzett, engedélyezett amerikai forgalmazóktól származnak. A cikkely kitér arra is, hogy „a farmereknek tilos újra hasznosítani a védett fajokból származó magvakat, vagy amely olyan fajtákból ered melyet ennek a cikkelynek a 14. fejezetében, C alcikkely, 1. és 2. pontján szerepelnek”.

Az új törvény leírása rendkívül bonyolult jogi csűrés-csavarásban folytatódik. A lényeg az, hogy az irakiaknak minden évben meg kell semmisíteniük a rendelkezésre álló vetőmag állományt, újra nem hasznosíthatják azt, és újabbat kell vásárolniuk a kijelölt engedélyezett forgalmazótól, vagy súlyos pénzbüntetéssel sújthatók és/vagy börtönnel.

http://globalresearch.ca/articles/KHA501A.html
http://magic-city-news.com/article
http://www.rense.com/general62/seeds.htm

Ez volna az amerikai típusú demokráciával érkező szabadság?

Ha nem büdös, akkor műanyag
A GMO-k nem rothadnak.
A polcon qrva jól mutatnak.
Tartósítani nem kell, mert nem tudja lebontani semmi sem. (persze ez túlzás)
A génkezelt (GMO) szar törvényt megszavazó
parlamenti képviselők közönséges tömeggyilkosok!
Kifele Magyarországból a Monsanto-val!
Halál, gyermekeinket és a jövőnkét mérgező multikra!

Ja...és ne egyél szart!
Lázadj fel!

A következő három link közül az első kettő NAGYON FONTOS! Nézd meg és terjeszd!

http://www.themeatrix.com/intl/hungarian/

http://www.themeatrix2.com/hungarian/subtitled/

http://www.moremeatrix.com/

A szakértő nyilatkozik:
http://index.hu/tech/tudomany/darvas5497/
Bucsú a GMO-mentes Magyarországtól:
http://index.hu/tech/tudomany/gmo200/

Viccesek, azaz szemtelen disznók!

(bocs a disznóktól!)
A génkezelt multinácionális maffiózók egyetemeknek, kutató intézeteknek fizetnek
azért, hogy "objektív" tanulmányokat fogalmazzanak meg, a közvélemény megdolgozására.
Hazug szemét patkányok!
Lásd egy példát, itt a Leuveni KATOLIKUS Egyetem állt rá a hazugság gyártásra:

"POTENTIAL IMPACT OF BIOTECHNOLOGY IN EASTERN EUROPE:
TRANSGENIC MAIZE, SUGAR BEET AND OILSEED RAPE IN HUNGARY
Matty DEMONT, Eric TOLLENS and József FOGARASI
January 2005
EUWAB-Project (European Union Welfare effects of Agricultural Biotechnology).

The authors are grateful to Monsanto for equally sharing the funding for this study
with the Katholieke Universiteit Leuven. We would also like to thank Janos Soos for
his valuable work in translating scientific Hungarian articles".
This paper (pdf) can be downloaded following the link:
http://www.agr.kuleuven.ac.be/aee/clo/wp/demont2005a.pdf

eduflores :: 2006. dec. 13. 11:54 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2006, magyar

2006. dec. 12.

Elment a diktátor

pinocho pinochet verdugo

Meghalt Augusto Pinochet Ugarte tábornok, Chile örökös szenátora, volt diktátor. 91 éves volt.
Ez akár így, röviden és tömören, elég is volna, ha nem röppentek volna fel e drága (?) kurta honban mindenféle badarságok, az illető katona viselt dolgairól.
Hogy a magyar baloldalnak nevezett ostoba csürhe örömujjongásban tört ki nem nagyon érdekel. Annyit, azért, hogy azok a hazájukat szerető, elkötelezett nacionalista baloldaliak, akik életüket áldozták dél-Amerika szerte az elmúlt évtizedekében az amerikai imperializmus, a monopoltőke, és a nemzetkőzi fináncoligarchia elleni harcukban, biztosan forognak a sírjukban és tiltakoznának az ilyen, az amerikai imperializmust, a monopoltőkét, és a nemzetkőzi fináncoligarchiát „baloldali” köntösben kiszolgáló magyarországi „elvtársai” ellen.
Botrányosnak tartom viszont azt, hogy primitív és vak kommunista ellenességi hisztériájukban egyesek a „jobboldal” felől „dicső hősként”, „követendő példáként”, „hazája megmentőjeként” köszöntik az eltávozott aggastyánt.
Itt nem kommunizmus és nem kommunizmusról szól ez a dal Uraim. Itt egy nemzet legyalázásáról, leigázásáról szól a történet. Megspékelve néhány ezer a mai napig eltűntnek nyilvánított, még néhány ezer legyilkolt, több tízezer megkínzott, számlálhatatlan emigrációba kényszeríttet chileivel…
Idegen érdekeket kiszolgáló, hazaáruló, a nemzetközi (szupranácionális) pénzügyi központok marionettje… Ez volt Pinochet. Ilyen jelzőkkel illetjük –mert rájuk is illik- kurta magyar hon jelenlegi urait…
Pinochet dicsérete olyan, mintha (mondom: MINTHA) valaki elkezdene dicsérni Csermanek Jánost (alias Kádár) merthogy… végül is… a hatvanas-hetvenes évek, a „társadalmi konszenzus”, „béke és nyugalom” honolt kurta Magyarországban…. Megspékelve néhány száz a mai napig eltűntnek nyilvánított, még néhány száz legyilkolt, több ezer megkínzott, több százezer emigrációba kényszeríttet honfitársunkkal.
Abszurd.
Ajánlom mindenkinek, a sommás, dicshimnuszos Pinochetiádak olvasása helyett melyek mindenféle „jobboldali” zugfirkászok írogatnak mostanában itt és ott, szíveskedjenek tájékozódni, és Isten segítségével talán, rájönni arra, hogy az ellen, ami most itten harcolunk, nem sokban különbözik attól, amit ez most eltávozott történelmi gnóm tűzzel vassal keresztül vitt ott délen, a földkerekség egyik legszebb országában.
Ez többé nem bal vagy jobb kérdése. Amúgy is avítt fogalmak ezek. Az egyik oldalon a Nemzet áll, a másikon árulói. Ennyi. Ilyen egyszerű.
U.i. Nem csodálkoznék, ha a „mi” gyurcsányunknak valahol, az Apró-villa valamelyik zugában, a falon… ott lógna a tábornok képe…

Egy kis történelmet…

A marxista elnök, Salvador Allende 1964-ben indult először a chilei elnökválasztáson, ám az Egyesült Államok (és a Központi Hírszerzési Hivatal, a CIA) által (több mint nyolcmillió dollárral) pénzelt ellenfelével szemben akkor alulmaradt. 1970-ben újra indult az elnöki székért, (Unidad Popular, Népi Egység, volt a neve annak a többpárti, Szocialisták, Baloldali Keresztények, (Polgári) Radikálisok, Kommunisták agglutináló tömörülésnek, amely a választásokat megnyerte) és a CIA ekkor is szerette volna megakadályozni a győzelmét, ami kis híján sikerült is: Allende ekkor sem kapott teljes többséget, épp csak sikerült megnyernie a választásokat. Nixon Allende beiktatásától kezdve attól félt, hogy Chile "második Kubá"-vá válik, így minden hírszerzési és gazdasági eszközt megragadott arra, hogy megbuktassa (gazdasági szankciók, az ellenfelek pénzzel és fegyverrel való támogatása) (1). Ezek azonban sikertelenek voltak, így ekkor küldték a helyszínre a CIA katonai tanácsadóit.
1973. szeptember 11-én a La Moneda elnöki palotát brit Hawker Hunter vadászgépekkel "lázadók" támadták meg, így Pinochet "kénytelen volt" katonai államtanács alakítását bejelenteni. Allende a palotában maradt, és megadás helyett inkább öngyilkosságot követett el. Mivel a hadsereg legrégebbi alakulatainak élén Pinochet ált, így őt nevezték ki a győzedelmes katonai junta kormányzótanácsa élére.
Az emlékirataiban később Pinochet is megerősítette, hogy komoly koordináló szerepet játszott az államcsínyben. Az elmúlt pár évben azonban az akkori magas katonai vezetők is sorra megerősítették, hogy Pinochet már akkor tervezte a hatalomátvételt, amikor Allende kinevezte a hadsereg élére. (Pinochetet 1973. augusztus 23-án a korábban megválasztott szocialista elnök, Salvador Allende kinevezte a hadsereg főparancsnokává).
1973. szeptember 13. Pinochet hamar megerősítette egyeduralmát, és önmagát nevezte ki a Junta egyedüli elnökévé (korábban ugyanis azt tervezték, hogy a pozícióban folyamatosan váltják egymást a magas rangú katonatisztek), majd hamarosan kinevezte magát a Köztársaság Elnökévé is. E mellett felvette a "Capitán General" címet, felélesztve ezzel a chilei függetlenségi háborús hős, Bernardo O'Higgins kultuszát. Hatalomra kerülése után villámgyors gazdasági reformokat indított be az országban. Az új gazdaságpolitika kidolgozására érkeztek az országba az ún. "Chicago-fiúk" (a monetarista Milton Friedman elképzeléseinek követői, a Chicago-i Egyetemen végzett közgazdászok). Az ő támogatásukkal Pinochet uralmának korai évei alatt Chile gazdasága komoly változásokon ment át. (2)
Allende korábbi gazdaságpolitikája ugyanis azon alapult, hogy a fontos nagyvállalatok állami kézben kell maradjanak, így például az USA tulajdonában lévő rézbányák is. Az államosításokra az Egyesült Államok akkor a gazdasági segély leállításával válaszolt. A réz világpiaci ára is zuhanni kezdett, így az ország gazdasági káoszba került. Ekkor sokan láthatták fontosnak, hogy a katonák átvegyék a hatalmat, és véget vessenek ennek a káosznak. Pinochet ugyanis egy nyitottabb és szabadabb piacot ígért: "Chile a proletárok országa helyett a vállalkozók országa lesz". (3)
Az erőszak és vérfürdő a puccs után is folytatódott és a Pinochet-adminisztráció egyik fő eszköze lett. Miután hatalomra került, Pinochet kemény kézzel kormányzott, elsőként a baloldali ellenzéket zúzta szét: az első pár napban több mint 5000 embert öltek meg, illetve a következő három év során 130000 embert tartóztattak le. Akik bármilyen módon is felemelték a szavukat Pinochet ellen, hamarosan "eltűntek". Még ma sem lehet tudni, hogy a 17 évi uralom alatt hány embert öltek meg a kormányzati és katonai erők, de a Retting Bizottság korábbi vizsgálata szerint a puccs kivételével 2095 embert öltek meg és 1102 további ember "tűnt el". Az ellenzékiek közül sokakat kínoztak meg és börtönöztek be. Ennek hatására több ezer chilei hagyta el az országot és menekült külföldre.
Pinochet elnökségét ezzel párhuzamosan sokszor zavarták meg és tették bizonytalanná lázadások, és elszigetelt erőszakos zendülések. A merényletkísérletek mindennaposak voltak, ami viszont a kormányzatot csak egyre paranoiásabbá és erőszakosabbá tette.
A chilei helyzet 1976 szeptemberében kapott nemzetközi visszhangot, mikor Orlando Letelier, Chile egyik korábbi washingtoni nagykövete, és az Allende-kormány korábbi minisztere autóbomba áldozata lett Washingtonban. Ez azért került a figyelem középpontjába, mert nem sokkal előtte Pinochet egyik korábbi katonai ellenlábasa, Carlos Prats tábornok hasonló körülmények között vesztette életét Buenos Airesben. (Ez volt a "Kondor-akció": a latin-amerikai diktátorok összehangolt akciója ellenfeleik kiiktatására)
1983 májusától az ellenzék és a szakszervezetek felvonulásokat és sztrájkokat szerveztek a rezsim ellen, ám ezzel még erőszakosabb fellépést váltottak ki a biztonsági erőkből.
A legkomolyabb fellépésre 1986 szeptemberében került sor, amikor Pinochet ellen merényletet kísérelt meg a Manuel Rodriguez által vezetett Hazafias Front (FPMR), akik valószínűleg a helyi kommunista párttal is kapcsolatban álltak. A merénylet sikertelen volt, Pinochet csak kisebb sérüléseket szenvedett.
Az 1980-as választások megismétléseként 1988. október 5-ére írtak ki új népszavazást, melynek tétje Pinochet elnöki hatalmának újabb 8 évre való meghosszabbítása volt. Az ellenzékiek ekkorra azonban egyesített offenzívát indítottak az államhatalom ellen. Követeléseikben azonos nyilvánosságot, tv- és rádióidőt, és a szavazási-törvények megváltoztatását követelték. A Ricardo Lagos által vezetett ellenzék teljes erőbedobással és színes hirdetésekkel kért mindenkit, hogy szavazzanak a kétrubrikás választócédulán nemmel Pinochetre. Lagos egy élő tévéinterjúban ráadásul az "eltűnt" személyekről kérdezte Pinochetet. Velük szemben a kormányzati választási taktika kemény, sötét és félelemkeltő volt: a kormányzat az ellenzék által korábban is okozott gazdasági káoszra próbálta felhívni a figyelmet. A szavazáson azonban a "Nem" voksok aránya volt a magasabb, így következő évben nyílt elnökválasztást tartottak, kongresszusi választásokkal egybekötve. Az elnöki széket Pinochet 1990. március 11-én hagyta el. A hadsereg élén viszont egészen 1998-ig állt. Az utóbbi posztot elhagyva „életfogytiglan” szenátori széket kapott, amely minden olyan minisztert megillet Chilében, aki legalább 6 évig betöltött valamilyen kormányzati pozíciót. Emiatt nem lehetett őt Chilében felelősségre vonni, és az ellene lefolytatott eljárás is csak Nagy-Britanniában való letartóztatása után vehette kezdetét.
(1)
1973-ban, közvetlenül a puccs után a Pinochet-diktatúra tekintélyes összegű támogatást kap a Világbanktól, miután megbuktatta az Allende-kormányt, amely azelőtt sikertelenül folyamodott a Világbankhoz kölcsönért
(2)
Pinochet kereszténydemokrata és új baloldali (szocdem) örökösei kárhoztatva emlegetik ezt a modellt, és miközben alkalmazzák, nem győzik hangoztatni, hogy csupán annak a gazdaságra vonatkozó részeit veszik át, nem a "társadalmit" vagy a "politikait". Mintha nem éppen a gazdasági szükségszerűségek hatására alkalmazta volna Pinochet a maga intézkedéscsomagját politikai és társadalmi síkon: a nyílt állami terrorizmust és a nyomort"
(3)
A reálbérek erőszakos leszorítása (amely még a relatív béreket is érintette) és a kizsákmányolás, valamint a profit mértékének emelése világszerte felkeltette a tőkések figyelmét, és lehetővé tette a nemzetgazdaság növekedését. De az itt megtermelt értéktöbbletet - logikus módon - nem lehetett ugyanezen az országon belül visszaforgatni, és az szükségszerűen más nemzeti piacokat kellett, hogy keressen a realizálódáshoz. Ez világosan megmutatja, hogy az ilyen politika csak rövidtávon hozhat eredményt, vagy - ha jobban tetszik - azt, hogy szükségszerűen ellentétbe kerül ugyan a lakosság széles rétegeinek érdekeivel, de emellett egyéb nemzeti tőkék érdekével is, és így nem hozhat megoldást a globális Tőke szintjén. "

Adalék:
Még egy kis gazdaságpolitika

„A globalizáció tehát valóban új jelenség, s ennek számos gazdaságon kívüli tünete is van. Egyesek az uniformizált amerikai üzleti láncok világméretű terjedése nyomán "macdonaldizálásról", "cocakolonizálásról" beszélnek. Felhívják a figyelmet, hogy Hollywood uralja a világ TV-csatornáinak 70-80 %-át - a rockzene, a populáris kultúra, a komputerizáció és a mobiltelefonok globalizáló hatásait pedig sok száz kötetnyi irodalom tárgyalja.
Mindezek nyilvánvaló tények. A magam részéről azonban eltúlzottnak tartom valamiféle globalizált kultúráról beszélni. Igaz, hogy a turizmus világmozgalommá szélesedett az elmúlt évtizedekben, s minden nagyvárosban találni kínai, vietnami és egyéb vendéglőket, vagyis jobban ismerjük egymást, egymás szokásait és konyháját, de sem az étkezési szokások, sem a kultúra nem globalizálódott. Ázsia túlsúlyba kerülő népessége, Kína és India együttesen mintegy 2,5 milliárd főnyi lakossága, Afrika országainak zöme, vagyis a világ túlnyomó része nagyon is eltérő kultúrákban él.
S vajon véget ért-e a történelem, ahogy másfél évtizeddel ezelőtt Francis Fukuyama meghirdette? "A történelem vége" az ő felfogásában, hegeli értelemben volt értendő, vagyis az "abszolút eszme" megtestesüléseként, ami az államszocializmus összeomlásával, Fukuyama szerint, világszerte diadalra vitte a szabadpiaci kapitalizmust és politikai rendszerét, a parlamenti demokráciát. Ez a globalizált világkép azonban hamisnak bizonyult. Napjainkban, mint egy széleskörű felmérés bizonyítja, Latin-Amerika számos országának lakossága hajlandó feladni a perifériák formális demokráciáját egy hatékony, a társadalom nagy részének leszakadását megakadályozni képes - illetve ezt hirdető - diktatúráért. Az iszlám fundamentalizmus öngyilkos merénylői a detonáció erejével hirdetik egy másféle kultúra alternatíváját.
Ha a történelem nem is ért véget, sőt nem várt éles új fordulatot vett, ha a szabad piaci kapitalizmus és demokrácia nem is globalizálódott a fukuyamai értelemben, a valóságban igenis beszélhetünk az ideológiák globalizálásának kísérletéről. A világgazdasági átalakulást ugyanis a kultúra és politika világában egyben egy konzervatív forradalom is kísérte. Ennek legfőbb elemeként a neoliberális közgazdaságtan, a laissez faire individualizmus és a posztmodern kulturális nihilizmus felülkerekedése említhető. A társadalomtudományokban felvilágosodás-ellenes intellektuális irányzatok törtek előre, s elsöpréssel fenyegetik a felvilágosodás kora óta uralkodó szellemiséget, mely a világ megismerhetőségét, s a tudás alapján az emberi haladást elősegítő társadalmi cselekvés lehetőségét vallották.
Ennek az új szellemi irányzatnak úttörő prófétái, Friedrich Hayek, Milton Friedman és a neoliberális iskola más személyiségei az 1970-es évek közepétől megsemmisítő rohamokat intéztek mindenféle állami beavatkozás, állami tulajdon, valamint a újraelosztó jóléti állam intézményei ellen. Szerintük csakis a dereguláció, a privatizáció és a beavatkozásmentes szabadpiac jelentheti a megoldást a gyilkos piaci versenyben.
Hayek egyenesen úgy érvelt, hogy az egyéni szabadság és a piac szabadsága elengedhetetlen előfeltételei egymásnak. Az állami beavatkozás, mint híres 1944-es könyvének címével is kifejezte, "út a szolgasághoz". Miközben próféciája évtizedeken keresztül nem vált be, s Hayek a klasszikus liberális közgazdaságtan utolsó mohikánjának tűnt, az 1970-es évektől hirtelen igaza lett, s ismét divatba jött. Ezt mintegy fémjelezte 1974-es kitüntetése a Nobel-díjjal.
Milton Friedman Kapitalizmus és szabadság című 1962-es munkája hasonló szellemiségben rohamozta az állami beavatkozást és a piaci szabadság minden akadályoztatását. A roosevelti New Deal politikájától kezdve az Egyesült Államok gazdasági útját, a költségvetési kiadások állandó (50 év alatt a nemzeti jövedelem 3 %-áról 25 %-ára) növekedését mélyen elhibázottnak nyilvánította, olyannyira, hogy azt a "szabadság elvesztéséhez vezető útnak" ítélte. Friedman a legkülönbözőbb állami funkciók privatizálását követelte, ettől költségcsökkentést és hatékonyságnövelést várva. Szerinte az emberi jólétnek is az önszabályozó piac lehet csak az alapja, s a legfőbb társadalmi problémákat a szabad piac automatikusan megoldja. Mindössze a nemzeti bank által szabályozott pénzkibocsátás útján javasolta a piac harmóniáját befolyásolni. A jóléti állam szociálpolitikáját és a társadalmi szolidaritás eszméjét elutasítva arról beszélt, hogy az állam "rendőröket küld, hogy az emberek zsebéből kivegye a pénzt". Elfeledkezve a svéd, német és más jóléti államok rendkívüli gazdasági sikeréről, Anglia megtorpanását a jóléti intézmények rovására írta. Az állami kiadásokat finanszírozó magas adózás eltörlését, s mindössze 16 %-os, mindenkire egyenlő adó bevezetését javasolta. Az állami funkciók privatizálásával az iskolázást, nyugdíjat és az egészségügyet is a piaci magántevékenység, a családok felelőssége szférájába utalta. Nobel-díja 1976-ban a neoliberális iskola diadalát hirdette a keynesi piaci szabályozás és a jóléti állam szociális biztonságot teremtő gyakorlatával szemben. Friedman, mint Nixon elnök és a chilei diktátor Pinochet gazdasági tanácsadója, jelentős szerepet játszott a politikai folyamatok megváltoztatásában. Ebben nem kis szerepe volt, hogy a neoliberális közgazdasági ideológia könnyen nyerte meg az ekkor már a nyugati társadalom többségét képviselő középosztályokat, amelyek örömmel hallgatták, hogy alig adózva, saját érdekeik kíméletlen képviseletével tesznek a legnagyobb szolgálatot a társadalomnak.
Ez az ideológia az 1980-as évektől sikeresen hódított, sőt uralkodóvá vált. A globalizáció, amint Soros György megfogalmazta, globalizálta a "piaci fundamentalizmust" is. Mi biztosította ezen régi-új ideológia sikeres hódítását? Részben természetesen a Keynes-féle közgazdaságtan kudarca. Négy évtizedes sikeres piacszabályozási gyakorlat után a állami beavatkozás keynesi modellje nem tudott segíteni az 1973 után fellépő válságon. Hagyományos eszköztára kimerült a történelemben először összekapcsolódott stagnáció és infláció, ahogy elnevezték, stagfláció közegében. Ez feltehetően a gazdaságon kívüli okokból támadt súlyos inflációs nyomással is kapcsolatos. Az 1968-as európai politikai válság és súlyos társadalmi feszültségek nyomán Nyugat-Európa-szerte végrehajtott jelentős béremeléseket a vállalatok áremeléssel ellensúlyozták, s egy felhajtó ár-bér spirál szabadult el. Ehhez azután nagyban hozzájárult az ugyancsak politikai indíttatású olajválság, mely 1973 és 1980 között tízszeresére emelte az olajárakat. Keynesnek az ellenőrzött inflációs finanszírozással többletkeresletet teremtő politikája, ami a nagy válság idején és több mint 40 éven át világszerte sikeres volt, ebben a helyzetben nem volt gyógyír, sőt, még csak növelte az inflációs nyomást.

A neoliberális siker másik fontos tényezője, hogy az Egyesült Államok, mely a neoliberális gazdaságpolitika fellegvára volt, különlegesen gyorsan birkózott meg a 70-es évek krízisével. Ez a gazdaságpolitika sikerének tűnt, holott a világ leggazdagabb országai számára viszonylag könnyebb volt megbirkózni a strukturális válsággal, áttérni az új technikára és az azokat hordozó új ágazatok fejlesztésére, mint a szegényebb országoknak. Mindeközben a szegényebb, periferiális országok, Latin-Amerika, Afrika, India és számos más ázsiai ország, s legfőképp a közép- és kelet-európai szocialista országok képtelenek voltak bevezetni az új technológiákat, elavuló régi vezető szektoraik leértékelődtek, exporttermékeik nehezen voltak értékesíthetők és piaci áruk csökkent. E régiók válsága úgy jelent meg, mint az állami beavatkozás útját járó, jelentős állami szektorral rendelkező vagy központi tervezéses rendszerek csődje. A fejlett és elmaradott régiók reagálási különbsége tehát gazdasági rezsimek, és nem régiók különbségeként jelent meg.

Mindezek nyomán az 1980-as évektől a piaci fundamentalizmus diadalra jutott. Ebben nem kis szerepe volt annak, hogy a két vezető hatalom politikusai sikeres kampánnyal egyengették útját. Mint a Világbank volt vezető közgazdásza, a Nobel-díj 2000. évi kitüntetettje, Joseph Stiglitz írta: a legdrámaibb fordulat a 80-as években játszódott le, amikor Ronald Reagan és Margaret Thatcher a szabadkereskedelmi ideológiát hirdették, támadták a "nagy kormány", az adózásra alapozott nagy költségvetési kiadások politikáját, drasztikus adócsökkentéseket hajtottak végre, megkezdték fontos állami funkciók, Amerikában még a börtönök egy részének, s a hadsereg ellátó szolgáltatásainak privatizálását is. Angliában a mintegy kétezer kórházzal rendelkező Nemzeti Egészségügyi Szolgálat és az állami tulajdonban lévő vállalatok kerültek magánkézre. A vezető hatalmak által irányított nemzetközi pénzügyi intézmények, legfőképpen az IMF és a Világbank, szolgaian követte ezt a politikát, ami hamarosan Nyugat-Európában is az úgynevezett vegyes gazdaság felszámolásához, a jelentős állami szektorok privatizálásához és az újraelosztó jóléti állam létének megkérdőjelezéséhez vezetett.
A háború után megteremtett, szigorú szabályozáson alapuló úgynevezett Bretton Woods-i nemzetközi pénzügyi rendszert Milton Friedman tanácsai nyomán már Nixon elnök felszámolta 1971-ben. E rendszer célja az volt, hogy - mint azt a háború végén az amerikai pénzügyminiszter, Henry Morgethau bibliai kifejezéssel megfogalmazta - "kiűzzék az uzsorás pénzkölcsönzőket a nemzetközi pénzügyek templomából". A szabályozások megszüntetése a globalizált világgazdaság szédületesen megnövekedett pénzügyi tranzakcióinak korában - hogy egy új keletű, ezúttal Soros Györgytől származó idézettel éljek - "a pénzügyi tőkét ültette a vezető ülésbe". 1979-ben a negyven éve működő pénzügyi szabályozó rendszert Angliában is megszüntették, mind a New York-i, mind a londoni tőzsdéket deregulálták. Valóságos deregulációs verseny alakult ki a világban, s a tőkemozgás szabályozását mindenhol hamarosan felszámolták. Az amerikai kormány és a nemzetközi pénzügyi szervek megállapodása, az úgynevezett Washington-konszenzus minden pénzügyi támogatás és gazdasági kapcsolat feltételeként a neoliberális, önszabályozó rendszer bevezetését követelte meg. S ezzel eljutottunk a központi kérdéshez: a globalizáció és az egyenlőség kapcsolatának problémájához. "
in:
BEREND T. IVÁN
A GLOBALIZÁCIÓ ÉS HATÁSA A CENTRUM-PERIFÉRIA KAPCSOLATOKRA EURÓPÁBAN

(a kiemelések tőlem vannak. RFE)

Adalék II:

A chilei egészségügyi reformról

A kormányzati egészségügyi programok és társadalombiztosítási rendszerek privatizációja fontos tőkebővítési lehetőséget teremtett az MCO-k és a befektetési alapok számára. A közszolgálati szektor olyan országokban, mint Kolumbia és Argentína, korábban rossz hatékonyságtól, növekvő költségektől és korrupciótól szenvedett. Az ezekre a problémákra hivatkozó privatizáció melletti érvek hasonlítottak az amerikai Medicare és Medicaid programokon belül a managed care bevezetését támogató érvekre. Például a Pinochet-diktatúra által beiktatott initiated 1980-as chilei alkotmány lehetővé tette az állami egészségbiztosítási- és társadalombiztosítási alapok kihelyezését magán managed care intézményekbe (Instituciones de Salud Previsional, ISAPREs), amelyeket aztán felvásárolhattak a nemzetközi biztosítótársaságok. A privatizált társadalombiztosítási alapokhoz való hozzáférés - amit egy kereskedelmi újság nemrégiben "a mañana nyugdíj bonanzá"-nak nevezett - több milliárd dolláros tőkealapokat hoz létre, amit a résztvevő vállalatok újra befektethetnek
(A keresletet kell támogatni a kínálat helyett!)
Ajánlott tanulmány a témában:
Miért bukott meg Latinamerikában a neoliberális egészségreform?
http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/2802

További ajánlott, nagyon aktuális kiegészítő anyag:
http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/3184

eduflores :: 2006. dec. 12. 1:42 :: még nincsenek kommentek
Kategóriák: tárca :: Címkék: 2006, magyar