Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.
Sört akarok inni
Idegen égen cirkálva
Zuhanó repülésre váltok
Majd ólom és repesz tömeget szórok
A hangyákra alattam
Élvezem az utasok szörnyülködő tekintetét
Mikor megjelenek vadászbombázómmal tőlük pár méterre
Kit érdekel, ha elhagy az asszony
Hazatérve szép előléptetés
És rahedli jutalompénz
Vár rám
De addig
Sétálok az alánk gyűrt városokban
Mint otthon a laktanya udvarán
Berúgok, mint a disznó minden este
Paskolom a seggét minden szép lánynak
A helyi rendőr elfordítja a tekintetét
Mikor a lány barátjának fején összetöröm
Az olcsó whiskys üveget
Különösen
Élvezni akarok és elélvezni
Mikor számolom az idegen országokban legyilkolt
Embereket mintha ez egy videojáték volna
Dombokká állnak, egyik a másikon a
hullák,
A géppuskámmal
Letarolt, szétdarabolt testek
Dupla pont jár a nőkért és a
csecsemőkért
És ha majd a rokonok
Az ártatlanokért reklamálnak
Nagyvonalú kormányom
Oda dob majd nekik
Egy-egy testért néhány dollárt
És rágógumit az árváknak
Imádom, és teljesítem majd
A legabszurdabb parancsokat is
Lövök mindenre és mindenkire
Nincs barát csak ellenség
Majd kapok
bátorságért érdemrendet
Duplán a járulékos veszteségekért
Lobog a csillagos-sávos
Száguldok fent a felhők között
Csak én vagyok szabad
Csak én élek
Az egész világ az ellenségem
Zuhanni, bombázni, megölni
Vár a jutalom.
Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.
—Te devoraré —dijo la pantera.
—Peor para ti —dijo la espada.
(Fenyegetések)
Megeszlek! – szólt a párduc
Annál rosszabb neked- válaszolt a kard
***
“Preocupación”
—No se preocupe. Todo saldrá bien —dijo el Verdugo.
—Eso es lo que me preocupa —respondió el Condenado a muerte.
***
(Aggodalom)
Ne aggódjon. Minden simán fog menni – közölte a hóhér
Ettől féltem – szólt rezignáltan a Halálraítélt
***
HistoriasLas personas cambian, dijo, mirando hacia el horizonte.
A lo lejos se oía el galope de caballos.
Los jinetes eran cuatro. (Történetek)
Változnak az emberek –mondta, a horizontra nézve.
A távolból lovak ügetése hallatszott.Négy volt a lovag.
***
Un lugar lejano, Sulaimaniya.
Hace algunos días recibí un correo de un amigo.
Me proponía que nos concertáramos en oración durante 30 días
por determinados países.
Pensé en el mundo de compasión, de amor y belleza que se
abría ante mis ojos.
¿Y dónde queda este lugar de nombre tan extrano que nos toca
hoy?
Parece nombre de mujer.
Sulaimaniya.
Norte de Irak.
***
(Egy távoli hely: Szulajmanija)
Pár napja levelet kaptam egy barátomtól.
Azt javasolta benne, imában egyesüljünk, és bizonyos
országokért könyörögjünk harminc napon keresztül.
Egy, együttérzés, szeretet és szépséggel teli világ nyílt
meg a szemeim előtt.
És hol is van az a fura nevű hely, melyért ma kellene
imádkozni?
Olyan…mint egy női név.
Szulajmanija.
Észak Irak.
***
Amar
No sólo se ama lo tangible.
La capacidad que tenemos nos hace amar ideas tan complejas
como: patria, Dios o tribu.
Marzo amaneció vestido de verde-blanco-rojo. El pueblo se
prepara con sabores ..y buen vino , olores a flores y música alegre, para
celebrar un ano más de nuestra guerra por la independencia. La gente sale de
sus casas con los días un poco más tibios, los ancianos conversan con sus
nietos, la calle se viste de optimismo.
Cuando ondea la bandera mecida por el viento fresco de una
primavera que se anuncia, algo nos ennoblece.
Tal vez sea la certeza de una libertad heredada por la que
hombres y mujeres lucharon hasta morir.
Eso también es amar. (Szeretni)
Nem csak a tapinthatót szeretjük.
Kepességeink lehetővé teszik, hogy szerethessünk olyan
összetett ideákat, mint Haza, Isten vagy Törzs.
Március zöld-fehér-piros színekbe öltözve ébredt. A falu
jó ízekkel és jó borral, virágillattal, vidám zenével készülődik, függetlenségi
harcunk egy újabb évfordulójára. Az emberek kilépnek a kapukon az egyre langyosabb
napokra. Az öregek unokáikkal beszélgetnek, az utca optimizmust ölt magára.
Mikor zászlónk ringatózik a tavaszt ígérő szellőben,
tüdőnk kitágul, és mintha nemesebbnek éreznénk magunkat.
Lehet, mert bizonyára örökösei vagyunk ama szabadságnak
melyért férfiak és asszonyok harcoltak halálukig.
Ez is szeretni.
***
¿Por qué escribes?
Muchas veces me han planteado esa pregunta.
La misma que le hizo la Revista Littérature en 1919 a cien
escritores franceses: ¿Por qué escribe usted? París 1985. El diario Liberation
dirige de nuevo la misma pregunta a más de 400 escritores repartidos por los
cinco continentes.
Y es la que se plantea a través del tiempo con una cantidad
enorme de respuestas, tantas que tal vez nos aburriríamos de leerlas todas.
Este experimento de aquí más abajo es lo más cercano a lo
que podría ser mi respuesta definitiva:
¿Por qué escribe usted?
Porque el fantasma porque ayer porque hoy:
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás
(Miért írsz?)
Többször tették föl nekem ezt a kérdést.
Hasonlót tett fel száz francia írónak a Littérature című
folyóirat 1919. Ön, miért ír?. 1985 Párizs. A Liberation újra fölteszi a
kérdést 400, a földkerekség öt kontinensen élő íróembernek.
Az idők folyamán óriási válaszfolyam gyűlt össze, annyi a
válasz, hogy halálra unnánk magunkat az olvasástól.
Talán alábbi kísérlet áll a legközelebb a lehetséges
végleges válaszomhoz.
Ön miért ír?
Mert a kísértet mert tegnap mert ma:
Mert hólnap mert igen merthogy nem
Mert a kezdet mert a bestia mert a vég:
Mert a bomba mert a cél mert a kert
Mert góngora mert a föld mert a nap:
Mert szent jános mert a hold mert rimbaud
Mert a tisztás mert a vér mert a papír:
Mert a hús mert a tinta mert a bőr
Mert az éjszaka mert utálom magam mert a fény:
Mert a pokol mert a paradicsom miattad
Mert majdnem semmiért mert a szomj
Mert a szerelem és a kiáltás miatt és mittudomén
A halál miatt mert alig mert jobban
Mert egy szép napon mert mindenki mert talán
***
Derecho a la belleza.
"La fealdad es la madre de la delincuencia".
Siempre he dicho que la Declaración de Derechos Humanos está
incompleta porque falta establecer el derecho a la belleza (A szépséghez való jog)
„a rútság a bűnözés anyja”
Mindig mondom, az Emberi Jogok Nyilatkozata nem teljes,
hiányos: nem állapítják meg benne a szépséghez való jogot.
***
La cita.
Espero en una estación de Metro.
Una cita, espero, solo eso, sin prisa, sin ansiedad.
Una muchacha anota en su PC portátil algunas palabras,
espera al que de pronto llega y su tarde de ilumina, el beso instantáneo, el
mundo que los rodea me excluye.
Y recuerdo a Borges, como siempre, "¿para qué sirve la
poesía? Le preguntaron.
Y él respondió: "¿y para qué sirven los
amaneceres?"
Un poema es este momento definitivo.
Un poema es el presagio de futuro, países que recorreremos,
oraciones listas para ser declaradas en la oscuridad, sin temor ni
ambiguedades. Sí, también un poema puede derrotar el mal.
(Randevú)
Várok a metró egyik állomásán.
Egy randevú. Várok. Semmi más. Sietség és sóvárgás
nélkül.
Egy lány valamit ír a laptopjában, valakire vár aki
hirtelen meg is érkezik. Fényben fürdik a délutánja, az azonnali csók és ki is
vagyok zárva az őket körülölelő világból.
Eszembe jut Borges mint mindig: „Mire jó a költészet
–kérdeztek tőle,
És a virradat? Az mire jó? – válaszolt”
….
Egy vers maga ez a végleges pillanat.
Egy vers, jövőt ígér, országok ahol járni fogunk, a
biztonságos és kétértelműség-mentes sötétben majd elhangzó kész fohászaink.
Igen, egy vers is képes legyőzni a gonoszt.
***
Walt Whitman escribió:
"Todos dicen: es glorioso ganar una batalla.
Pues yo digo que es tan glorioso perderla.
!Las batallas se pierden con el mismo espíritu que se
ganan!"
Walt Whitman azt írta:
„Mindenkitől azt hallom: mily dicsőséges megnyerni egy
csatát.
Én erre azt mondom, legalább annyira dicsőséges
elveszíteni azt.
Ugyanazzal a lelkesedéssel szenvedünk vereséget, mint
amilyennel győzzünk.”
***
Leyendo a Bukowski
Por cierto, entre mis amigos, lectores algunos, Bukowski no
es muy popular.
Más bien tiene mala prensa, por eso de su vida desordenada y
su lenguaje un tanto procaz.
Pero si se hila fino con las personas, podremos ver la
realidad de lo que son.
Si no es así ¿qué me dices de este fragmento?
...
hay un pájaro azul en mi corazón
que
quiere salir
pero soy duro con él,
le digo quédate ahí dentro, no voy
a permitir que nadie
te vea.
hay un pájaro azul en mi corazón
que quiere salir
pero soy demasiado listo, sólo le dejo salir
a veces por la noche
cuando todo el mundo duerme
le digo ya sé que estás ahí,
no te pongas
triste.
luego lo vuelvo a introducir,
y él canta un poquito
ahí dentro, no le he dejado
morir del todo
y dormimos juntos
así
con nuestro
pacto secreto
y es tan tierno como
para hacer llorar
a un hombre, pero yo no
lloro,
¿lloras tú
(Bukowski-t olvasom…) Meg kell mondjam, barátaim között –mármint azok között is
akik ismerik őt- Bukowski nem túl népszerű. Azt hiszem, rossz sajtója van:
merthogy rendetlen életű, és az enyhén szólván, éles nyelvezete miatt is.
De ha a függöny mögé néznek, megláthatják, megismerhetik
valóságát.
Mit szólsz, olvasó barátom, alábbi részlethez?
…
van egy kék madár szívemben és
ki szeretne repülni
de kemény vagyok vele,
mondom neki: maradj csak ott bent, nem
engedem meg senkinek
hogy láthasson.
van egy kék madár szívemben
ki szeretne repülni
de én,
nagyon ravasz vagyok
néha napján kiengedem
de csak éjszaka
mikor mindenki alszik.
mondom neki
tudom hogy itt vagy
ne légy
szomorú.
majd visszateszem
ő egy kicsit énekelget
ott belül,
nem engedtem
hogy meghaljon teljesen
így alszunk el együtt
titkos paktumunkkal
annyira szeretetteljes
hogy még egy férfi is elsírna magát,
de én nem sírok.
te sírsz?
***
"No existen más que dos razones para escribir: tener
algo que decir y decirlo".
Oscar Wilde
En eso estámos. Lo que no lo entienden por eso nos odian.
„Csak két ok van az íráshoz: hogy legyen mit mondani, és
hogy ki is mondjuk”
Oscar Wilde
Azon vagyunk és tesszük is. Akik nem értik, ezért gyűlölnek.
***
La muerte también lee. Hay un momento singular en la
historia de la humanidad. Un tiempo que todavía no vivimos, pero que llegará,
sin duda. Un día donde la temida, la evitada, la que mira a todos, se olvidará
de los hombres. Un amigo, al que le comento estos versos, ríe divertido.
"Tal vez esté entretenida leyendo", me dice.
En realidad ¿qué sucederá para hacerla huir y se olvide de los nombres de su
bitácora?
“En esos días
buscarán los hombres la muerte, pero no la hallarán.
Ansiarán morir, y la muerte huirá de ellos.”
(Apocalipsis, 9:6)
*
“In those days men
will seek death and will not find it; they will desire to die,
and death will flee from them.”
*
"In quei giorni
la gente cercherà di morire, ma senza riuscirvi, perché la morte non verrà.
Gli uomini desidereranno morire, ma la morte fuggirà via"
*
"Naqueles dias
os homens buscarão a morte, e de modo algum a acharão;
e desejarão morrer, e a morte fugirá deles."
*
"În acele zile,
oamenii vor căuta moartea, şi n'o vor găsi;
vor dori să moară, şi moartea va fugi de ei."
(A halál is olvas)
Létezik egy különleges pillanat
az emberiség történelmében. Egy olyan időben, amelyben még nem élünk, de minden
bizonnyal megérkezik majd. Egy nap mikor a félelmetes, a megkerült, aki
mindenkire rátekint, meg fog feledkezni az emberekről.
Egy barátom, akinek ezeket a
sorokat olvastam, nevetve megjegyezte: Talán el van foglalva, és olvas –mondta.
Tényleg: mitől fog majd elfutni
és megfeledkezni a hajónaplóján lévő nevekről?
Annakokáért
azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és
kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..
(Jelenések, 9:6)
***
Gota
Llueve, llueve y llueve…
Y yo, perdido en el mar de agua
en el patio
busco esa gota. La única y limpia
gota.
De la que se educará una perla
En mi corazón.
(Csepp)
Esik és csak esik.
Fáradhatatlanul esik.
És én, mint elveszve a
tengerben, udvaromban keresem
azt a cseppet. Az egyetlen és
tiszta cseppet.
Lesz belőle gyöngy, talán,
majd,
szívemben.
Rózsa-Flores Eduardo: S megint egy hír margójára... (Magyarellenes, pesti „entellektüel”, idegenszívű szélsőséges könyvét reklámozza a HírTV)
A szélsőségesen magyarellenes, zsidó származásával kéretlenül is kérkedő író,
Spiró György könyvét reklámozza a HírTV honlapja, a hirtv.net a Bookline
bannerén keresztül. Védhető lenne a reklám, ha a bannerre kattintva a
könyváruház nyitóoldala jelenne meg, de nem. A HírTV - eleget téve
hirdetője kérésének - a magyarfóbiás Spiró könyvének bemutatkozó oldalát
linkelte be a reklámképhez.
Rózsa-Flores Eduardo:
Sajnállak titeket
Mindig idegenek
Igen, nem gyűlöllek
Sajnállak
Mert ha gyűlölnélek
Magammal is azt tenném
„jütt-ment” vagyok én is
és e Haza befogadott
bár nap mint nap érzem
igazán nem szeret
lehet nem is tud
és nem is csoda
annyi volt itt az árulás már
s a köpönyegforgatás
Bizalmatlanná vált
a magyar ég
Én hazámra nem haragszom
Nem tehetem
Reggel délben este ölel
Hegyeivel, vizeivel simogat, táplál
S a nyelv
Ez, a magyar, jó emberek
mit most használok
A papírt cirógatja
És így a szemem is
És majd a lelkem
És kihez majd eljut
Szavam
Édesen (vagy, mikor-hogy…)
Magyarul.
Sajnállak titeket
Senki és semmiháziak
Nektek a Nap ott fent
Mindegy hol süt
A madarakat sem ismerhetitek
És nem tud hozzátok szólni
A legegyszerűbb mezei virág sem
Színük és illatuk marad mindig idegen.
És nem szólok itt már semmit semmi másról, sorolhatnám mit jelent magyar barát-testvértől kézfogás, vigasztaló szó, közös gondolkodás, ne adja Isten,
dühöt nemző, magyar baráttal együtt, a magyarért sírás. Elmagyarázhatnám,
de nem vitás: fölösleges, ha nem érzed, mit én mikor a Szózatot éneklem,
vagy fölmondom.
Sajnállak, mindig idegen
Nem gyűlöllek,
ám most hangom megemelem
És figyelmeztetlek
- én már csak ilyen vagyok-
Még ha hazám nem is szeret igazán
Bántani őt én nem hagyom
Üzenek innen, a Mátra alól,
És hallja idegen, magyarul, Párizsban,
Londonban s Berlinben:
Csak óvatosan.
A magyart többé ne bántsd!
Ne merd!
Elég!
Van hely széles e világon.
Menj, ha itt neked nem édes a szó, a víz, a nő.
Menj, tágasabb odakint!
Menj, és hallgasd!
Keress magadnak egy helyet
És egy másik, bármilyen nyelvet!.
Az enyémet, az édes magyart
Többé ne kínozd!
(Látóasszony, tűzön járó táltos papoktól, valamint néhány megmaradt
szájhagyományból tudom: az Egyetlen, a Legszebb, Legtürelmesebb és
Leghatalmasabb Urunk minket szeret. Nagy tud lenni a haragja Ő Neki. És
zárásul, paraszt szomszédaim egyikét idézem, aki mondta a minap, hogy ami
késik, nem múlik: Igazságosztó, Magyarul Értő, Egy Istenünk
előbb utóbb lesújt. És rendet vág.
Úgy bizony!)
Fenti irományom válasz és üzenet, ezeknek:
I
Spiró György
"Jönnek"
Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? Ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.
II
"...én úgy utálom a magyar népet,én ennek a népnek a
kultúráját,karakterét,minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát
utálom...ez a gyűszű méretű ország...ami ebben a kis szar országban
uralkodik...senkiházi magyar,a mocskos,trágyaszagú,magyar száján...."
Regős Péter, a magyar zsidó világszövetség szóvivője.
Rózsa-Flores Eduardo: Mai magyarországi hír margójára
"...a házkutatás során egy gázmaszkot, egy számítógépet, három cd-lemezt és egy verset is lefoglaltak, előállították, majd négy órás várakoztatás után négy órán keresztül tanúként hallgatták ki...."
Eltűnt egy magyar vers
Eltűntetik majd a költőt is
Petőfi? Ady? József?
Te? Én?
Ki jön ezután? Mi még?
Ég a papír 457 Fahrenheiten
Nürnbergben a téren
Szép rendes és szabályos máglyán
Szegeden és pesten barbár körtáncot jár
A bunkósság.
Elégetni a verset
Költő kezét levágni
Mondó nyelvét kitépni
Forró ólmot öntsetek
Minden fülbe
Eltűnt ma este egy magyar vers
Előállították, letartoztatták
Bilincsbe verve viszik
Titokban
Ne lássa senki
Ne tudjon róla senki
Ne olvassa többé senki
Mi jön még ezután?
Ha nem nyílnak meg a hegyek
Ha nem ömlik ki minden víz
Ha nem szárad ki minden fa
Ne kelljen föl többé a Nap
Hűljön ki minden csillag
Asszonyaik mind meddők legyenek
Kihallgatásra viszik
Láncra verve
Letartóztatva
Ma este eltűnt egy vers.
A hír:
Verset foglaltak le a rendőrök a szegedi házkutatások során
Szegeden is tartottak házkutatást olyan személyeknél, akik rendszeresen részt vesznek a kormányellenes demonstrációkon. Valamennyiüket előállították, és órákon keresztül a tüntetések szervezői felől kérdezősködtek a nyomozók. Egyelőre csak tanúként hallgatták meg őket, bár több számítógépet, engedélyhez nem kötött légpuskát és egy verset is lefoglaltak lakásaikban.
...a házkutatás során egy gázmaszkot, egy számítógépet, három cd-lemezt és egy verset is lefoglaltak, előállították, majd négy órás várakoztatás után négy órán keresztül tanúként hallgatták ki...
A megszállók által megerőszakolt, megalázott, bemocskolt magyar anyák, lányok emlékére.
1945. február, 13 -2007. február, 13
Szörnyűség, rendellenesség, irtózat, abnormitás, borzalom,
iszony, embertelenség, kegyetlenség, utálat, rémület, rettenet,
félelem….
Mennyi szó…mennyi kiáltás….és nem elég…semmi sem elég…sem a szó,
kiáltani a fájdalmat, sem a víz, –vagy a tűz!- lemosni a gyalázatot!
Semmi sem kötelező. Sem jónak, sem rossznak lenni. Adott, mindenesetre a választási lehetőség.
Ők, döntöttek. Akik „felszabadították”, inkább felszabdaltak-dúlták
testünket-lelkünket. És akik azóta folytatják, ilyen olyan mundérban,
ilyen olyan köntösben, ilyen vagy olyan név-cím alatt…
Tengernyi fájdalom ez az ország, nemzetünk ellen elkövetett tengernyi bűnben fuldokolnak álmaink…
Vannak még álmaink? Lehetnek meg egészséges vágyaink? Vagy a bosszú,
mint repedt-rekedt harang kongása örökké már csak búgni-zengeni fog a
Kárpátok fölött?
Ideje lenne már…
Ideje volna nekünk megtenni…értük, magunkért, az utánunk jövőkért, azt
mit ember kíván, és mi fölött az Egy Isten bizonyosan elnéz majd.
Imádni nem tudjuk a JÓT ha közben belsőnket rágja a gyűlölet, a bosszú…
Engedjük el. Hadd repüljön. Hadd borítsa be világunkat. Hadd törölje a gyalázatot!
Tegyük meg amit meg kell tenni végre már!
Csak szépen
csöndben maradni
pszt
simogatom fejedet
a sötétben is látom szemeid
ne kérdezz semmit
csitt
nyugodj meg
melegem van
ugye, kicsi angyalom nem fázol?
érzem őket
ne félj
melletted maradok
esküszöm
jönnek
ne mozogj
igen
a papa visszajön
tényleg
nem tudom mikor
visszajön.
már itt vannak
el kellett volna mennünk
mondták.
a szomszédok is elmentek.
mindenki
nincs többé senki itt és sehol
csak te Istenem
Segíts!
Mit akarnak
bűzlenek
félek
Én nem védekezek
hadd vigyenek
csináljanak velem amit akarnak
csak őt ne bántsák
barackvirág
őzike szeműt
Istenem nem látok
Fáj
Fáj
Fáj
Szép a tenger a tenger szép szép szép a tenger és az eső
jaj
az eső
barack virág
mi lesz velem
a tenger tenger
fáj
folytatják
csak folytatják
nem látlak
hol vagy?
elbújtál?
tengeresővirágbarackkicsikém
istenistenistenisten
nem látok
már semmit sem érzek csak fáradt vagyok mikor megyünk újra a tengerhez
vagy csak a hegyekhez hol a széllel táncol az olajfa és még a kő is
édes mint a szád kedvesem
jaj istenem
meghalnék én
nemszabadnemszabadnemszabadnem
elmentek?
nem mozdulok
hol vagy kicsi aranyszálam őzikém?
még nem szabad mozdulnom
csönd
VIZET
éget
égek
dühös tenger tüzes kő mozog bennem
jaj
jaj
jaj
M O S A K O D N I
nem megy
segíts Istenem
rám ragadt tapad a szenny
kicsikém
k i c s i k é m!!!
jaj
fáradt vagyok
nagyon
aludni
Istenem
aludni
aludni
aludni
benned
Istenem
most
és mindörökre
Ámen
1995, Bosznia
(a Hűség c. verses kötetemből. Kiadó: Magyar Kapu Alapítvány, 1999)
It rained again yesterday
And the yellow and red leaves
Gleamed on the asphalt
Let me lend you
My eyes brother
The dawn is worth seeing today
XLI
I really don’t know any more
If I’m coming or going,
They say they’re waiting at the corner
Or under the tree,
Or on the bridge,
Or at the cloud on the left,
Or while running with the dog
Along the riverbanks
I’m yelling out loud, perhaps
That deaf and blind Charon can still hear me.
I don’t know if it’s of any use,
There’s so many dead here
And it hurts,
Really hurts, this life without
Answers
And
I don’t know any more
Am I the living?
Or
I am the dead, my brother.
Daisies
The machine gun feeder
Of the third platoon
Came running to tell me
That at the corner of the
Second bunker, there, that
A tiny ray of sunshine can reach
The daisies are already blooming
(This english version of Eduardo Rozsa Flores poems was translated from hungarian by Laszlo Hege, New York)
Oceans of sin
gushing
On the streets
With determination
From the hill
On the corner
Dead woman
Little puppies are
Licking the milk
Spilled from her breast
II
What is war?
Nothing special,
It’s something
In which
Only others die
And always the friendliest,
And the most beautiful comrades.
And this is everything.
XX
Friend…
- how sweet is the word -
You leave and return
On horseback or on foot
Honey and bronze
comrade knight
You’re still there
On hills of bread,
On corners of wheat fields,
In the sugary scent of wine cellars.
I am letting you know
That I’m no longer a volunteer keeper
Of the wind or the roar of the sea,
Everything’s different, has been changed now.
I carry those puddles of your blood
On my boots
And your shots jingle in my ears
And time just keeps passing,
And passing.
XXX
“The War is over!”
I hollered drunk day before yesterday
Staggering on some moist street
Of the Budapest of my lovers.
The War is Not Over
Came the news from the front
“A Portuguese volunteer died last night”
I must never get drunk again.
XXXV
After a war describable with the greatest of ease
To honor all tradition
One spends a few nights
Sitting on the edge of the bed
Sleep is at most an experiment
Then
Nothing else remains
But an odd itch on the right leg
And the constant scratching for an imaginary flea
XXXVII
Like butterfly drowned into a glass of milk
Like cloud shot down by a rocket by mistake
Like doves killed in a planned blaze
Like a brimstone and steel struck city
Like bunch of parsley in the hand of the unburied
Like water dribbling away in canals
That’s how my morning good mood escaped
Which I woke up with on your side
My May dawn.
(This english version of Eduardo Rozsa Flores poems was translated from hungarian by Laszlo Hege, New York)
