$Category.Name /> bejegyzései

Versitos tristes (continuación) - Szomorú versikék (folytatás)

X
Cambia a triste el tiempo y
trémulos pasan los días de
Este invierno
En mi soledad
Acaricio mis heridas
Y cuando duermo
No sueño más con ángeles
Que sí con los mortales

/.../ 

Szomorúvá átvált az idő és
múlnak el, remegősek,
a télnek napjai.
Magányomban
sebeimet nyalogatom.
Álmomban, többé már
nem angyalokról álmodom,
de halandókról.

Szomorú versikék - versitos tristes

Versitos tristes

Szomorú versikék

I

De la memoria arranco

Olores y adjuntos a ellos

El sonido

El del jazmin en tu calle

Y tu última palabra

Irrevocable

/…/

Kiszakítva az emlékezetből

Illatok

Hozzájuk adom a

hangot

A jázminé az utcádon

És utolsó szavad.

Visszavonhatatlan.

/Of the memory,

I take Scents

and associates to them

the Sound,

The one of jazmin in your street

and your last Irreversible word/

II

Recuerdo esa primavera definitiva

en Santiago

Llovían flores de los árboles mágicos

Esa tarde

Los demás jugaban tontos juegos

escondidos los dos

tu y yo descubriamos lo nuestro

Era el comienzo del amor

Lo ví en tus ojos

/…/

Emlékemben Santiago

és az a bizonyos tavasz.

Virágeső hullott a tüneményes fákról,

Délután volt.

A többiek bugyuta játékaikat űztek.

Elrejtőzve mi,

Te és én,

Ráakadtunk titkunkra.

A szerelem kezdete volt.

Szemedben láttam.

III

No me queda más

Que dar muerte a los recuerdos

Uno a uno ajusticiados

Yacen bellos pero inmoviles

A ver si conquisto así

una noche silenciosa y

Sin fantasmas

/…/

Nincs más hátra

Mint kivégezni az emlékeim

Egyesével agyonlőve

Fekszenek már, szépek, de mozdulatlanok

Hátha így szerzek magamnak

Egy csöndes és agyrémmentes

Éjszakát

IV

Poco a poco se acaba

la madeja y mi paciencia

Ya no me aguanto y

no aguanto al tiempo

insolente

huecas las palabras

flojas las banderas

miradas que te huyen

y la rabia se diluye

con el agua de la lluvia

que corre por las acequias

/…/

Lassan-lassan vége a gombolyagnak

És türelmemnek is

Nem viselem már el magamat

Sem a pimasz időt

Üresen konganak a szavak

Ernyedt a zászló

Emberek

Szemlesütve mennek el mellettem

És a harag is feloldódik

A csatornákon menekülő vízben

V

Y

Sin embargo

Espero con curiosidad

Despues de cada noche

El nuevo día

/…/

És

mindennek ellenére

kíváncsian várom

Minden éjszaka után

az új napot

VI

Ni yo mismo me entiendo

Sobrevivida una guerra

Con el nuevo milenio encima

Y el aburrimiento

al que me acostumbro

/…/

Én magam sem értem magamat

Túlélve egy háborút

Rajtam az új évezred

és az unalom

Amihez hozzászokom

VII

Son las cuatro de la mañana

en esta parte del mundo.

Aquí todo duerme

y en algun lugar distante

despierto como yo

ese otro corazón.

/…/

Hajnal négy van

A világnak ezen a részen.

Itt már minden alszik

És valamilyen távoli helyen

Ébren mint én

Az a másik szív.

Nostalgia

Después del puñal

La maldita sal sobre

Mi herida

Cae la noche

Manana todo estará nevado

Cabe esperar la primavera.

Nosztalgia

A tőr után

Az átkozott só

Sebemen

Újra itt az éj

Holnap minden havas lesz

Tavaszt kell most várni

VIII

Enfermiza la inspiración

Como la inconsecuente fiebre

Cuando me empeño en disfrutar

Del delirio y ya lo alcanzo

Se va volando raúda

esténtorea la carcajada

sobre los tejados del pueblo

quedo donde siempre

mojado del sudor y del placer

mordiéndome las uñas

y solo.

/…/

Beteges az ihlet

Mint a következetlen láz

Mikor kész vagyok élvezni az

Önkívületet és már utol is érem

Elszáll sebesen

És hangosan

A kacaj

Falum cseréptetői felett

Maradok, és mint mindig

Izzadtságtól és gyönyörtől nedvesen

rágom a körmeim

és magam.

Suicidio

Por el momento se me acabo el

buen humor que aunque impropio

lo extraño

Todo es lejanía, ausencia, recuerdos

agridulces, pálido paisaje que se esfuma

Me aferro a una fragancia

con los ojos cerrados y el corazón en

silencio  me asesino brevemente

con una antigua canción

que me parte el alma

Öngyilkosság

Egyelőre elfogyott a jókedvem mely bár

Hasznavehetetlen

Hiányolom

Távolság lett minden,

hiány, keserédes emlékek,

sápadt tájkép elenyészik.

Kapaszkodom egy illatba

Szemem becsukom

Szívem elhalkul

És hideg elhatározással megölöm magam

Egy régi dallal

Melytől mindig, bizton

meghalok.

IX

Bueno - Malo

Oscuridad - Luz

Un angel creo la tierra con la masa

de los paises de la oscuridad y de la luz

Yo soy de esa mezcla

Y tengo prohibido tocar lo oscuro

Bailo a la luz de la llama pura

-Santo fuego purificador, iluminador -

Y espero el amanecer.

/…/

Jó - Rossz

Sötétség - Fény

Egy angyal a világosság és a sötétség országának

keverékéből alkotta meg a földet.

Én is ilyen keverékből való vagyok

Még az érintése is

tilos nekem annak ami a sötétségből származik

Táncolok a tiszta láng fényénél

- Világító és tisztító szent tűz-

A reggelt várom.

CANCION DE NAVIDAD PARA LOS PUEBLOS POBRES!!

Szurdokpüspöki palóc Himnusz

Szurdokpüspöki palóc Himnusz

Isten áldja meg a magyart,
tartson neve míg a föld tart,
Isten áldja meg a magyart,
tartson neve míg a föld tart,

Paradicsom hazájában,
éljen örök boldogságban,
éljen örök boldogságban.

Töltse békével napjait,
egyezve lássa fiait
tatár, török más ellenség,
minket meg ne rendíthessék
minket meg ne rendíthessék.

Isten áldja meg a magyart,
tartson neve, míg a föld tart,
Isten áldjon meg bennünket,
minden igaz magyar embert,
minden igaz magyar embert.

A dalom*....

Fellegajtó nyitogató
(Népdal)

Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtó-nyitogató - jaj!
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget - jaj!

Ifjúságom így telik el
Ezér' a szívem hasad el - jaj!
Ifjúságom gyöngykoszorú,
Ki elveszti, be szomorú - jaj!

Szabad vónék, nem búsulnék,
Vigasságnak helyet adnék - jaj!
Szép hazámnak rabja vagyok,
Idegenbe' búslakodok - jaj!

Ha még egyszer megláthatnám
Apám házát, kopogtatnám - jaj!
Nem lesz többé soha ilyen,
Belészakad árva szívem - jaj!

*Megjegyzés: ez a népdal, közös dalom, testvéremmel, Á. Laci-val.

La divina tragedia

La divina tragedia
Eduardo Bähr

No hay sorpresa, el viejo dictador sabía lo que hacía.
Llenó de sangre a todo un país; horrorizó a la humanidad
con las peores crueldades desde Las Cruzadas, desde Hitler.
Preparó el escenario de lo que iba a ser, después de su muerte,
la puesta en escena de su entrada triunfal en el Averno.
Visualizó perfectamente el cono invertido de la estructura infernal,
procedió meticulosamente a construir su propia arquitectura de la muerte.
 
El objetivo era resumir los nueve círculos en uno solo,
su trono y sus dominios. Las cornisas superpuestas del Purgatorio
 le sirvieron para colocar las cabezas cortadas, todavía sangrantes,
como brutales adornos y guías de la ruta de ingreso.

En el Limbo le fue fácil familiarizarse con un animalero de lujuriosos violadores,
glotones de sangre, avaros de la vida de los niños, iracundos asesinos,
herejes recién ingresados a la doctrina nazifascista,
violentos mandamases, usureros del patrimonio nacional, engañadores  ladrones del fisco.

Entabló hermandad con Minotauro
quien lo llevó a conocer lo que desde los 91 años hasta nunca en la eternidad
serían sus más preciadas pertenencias: las defecadas apestosas de la Parca,
la selva sonriente de los suicidas, la cascada de lodo tinto en sangre,
las nueve fosas de los lamentos y los torturados, la escolta de los demonios guardaespaldas,
la clase política de los hipócritas, la fosa de las serpientes envenenadoras,
la cofradía de lameculos y calumniadores, la hermandad de los traidores e infieles.
 
En todo ello reinaría, hasta en las nueve terrazas donde se encuentran los aristócratas esnobistas,
los mediocres intelectuales diletantes, los perezosos burócratas, los torturadores.
Fue su selva umbría y el perfecto camino para llegar a su reinado.

Y cuando estuvo listo,  después mostrarle al mundo entero la verdadera calaña
de su cristiana y romana personalidad, todavía con las garras llenas de sangre,
legó a su familia lo robado al pueblo chileno, hizo lista extensa,
pormenorizada de todos sus crímenes, traicionó por última vez a la humanidad
en el propio día universal de los derechos Humanos, se burló
del cumpleaños de su vieja compañera de fortunios
y zarpó raudo para sus fueros.

Ahora, en plenas honras fúnebres, se supo a ciencia cierta
que Pinochet llegó al Infierno exactamente
21 gramos
antes de patear el balde.

Diciembre 2006, día del suceso.

Emlékezzünk...

Dec. 5

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
                                  Márai Sándor

Ha a hangom elég volna
Ha egyáltalán
Ha megszólalni lennék képes

Dombomra felmegyek
hadd bántson csak a szél.
Sűrű a kőd, poshadt, tejszerű és fanyar
ez a mai magyarországi éjszaka

Elkiáltanám fájdalmam, ha tudnám,
mi fáj igazán, - végül, megszokhattam már,
e kis hazában semmi sem az ami, és
semmi nem lesz aminek lennie illene-,
üvöltenék innen ha
üvölteni tudnék de
nem hagyja el hang torkomat

És nem. Csendben,
csak állok és állok és állok
a dombon, a szélben.
Innen el nem mozdulok.
Ez a sorsom.
Akár még ezer ilyen éjszakát.
Kibírom.

Szufi versek

1
Como pajarillo en el
Jardín de Dios
Así me siento
Durmiendo en tu regazo

/…/
Mint madár Isten kertjében
Így érzem magam
Most, hogy öledben alszom

2
Nunca he estado
en un jardín
tan perfecto

Recorro tus paseos
Y acaricio la flor
Más fragante

/…/
Még sosem jártam
Így hibátlan
kertben

Sétálok ösvényeiden
Simogatom
A legillatosabb virágot

3
Las formas de las vasijas
Son innumerables

El agua es la misma
Para todas ellas

/…/
Az edények lehetséges alakja
Számlálhatatlan

A víz ugyanaz.
Csak a víz.

4
El Arcangel Purpurado
Se sumerge en la noche
Ya no hay colores porque no hay luz
Donde no hay luz no hay sombra
Donde no hay luz no hay nada
Y en esa profunda nada
Sólo el sedoso brillo de tus ojos
El recuerdo es lo que me salva

/…/
A Bíboros Arkangyal
Elmerül az éjszakában.
Megszűnik minden szín
ha nincsen fény.
Hol nincsen fény árnyék sincs.
Hol nincsen fény semmi nincs.
És a végtelen mélységű semmiben
Szemed selyem-fénye,
az emlék ment meg engem

5.

Sueño con el desierto
El único lugar donde
Nada distrae mis sentidos

Sueño con el desierto
con la tibia arena
con el manto estrellado

Sueño con el desierto
Sólo estabamos El
Yo y tu dulce recuerdo

/…/
Álmodom a sivatagról
Az egyetlen hely ott
Semmi nem zavarja érzékeimet

Álmodom a sivatagról
A langyos homokról
A csillagos lepelről

Álmodom a sivatagról
Nincs más csak Ő
én és édes emléked

6

La calma es la presencia

A nyugalom maga a jelenlét

7

La trayectoria de los astros en el cielo
Es algo interno al hombre

El giro del derviche
Nos la acerca.

/…/
A bolygok útja az égben
És zsigereinkben

A dervis keringő tánca
Elhozza nékünk

8

Existen cosas cuyos secretos están velados por un sello
No sabemos qué significan. Por ejemplo ¿qué significa un árbol? O ¿qué significa
una hierba?

/…/
Vannak dolgok. Titkaikat pecsét fátyla őrzi. Értelmük rejtély előttünk.
Mit jelent például egy fa? Vagy, mit jelent egy fűszál?

9

El día que yo me muera
Que nadie me traiga flores
Traigan por favor hierba buena
La de los buenos olores

/…/
Azon a napon, ha meghaltam
Senki ne hozzon virágot
Szíveskedjenek aggófüvet hozni
Azt a jó illatút

10
El rayo y el trueno son lo mismo, es la distancia de nuestra percepción que los separa.

A villám és a dörgés egy és ugyanaz, mi vagyunk távol, ez választja szét.

11
A ambos lados del camino recto el creyente encuentra los frutos con que alimentar
su anhelo de Al-Lâh

Az egyenes út mindkét oldalán a hívő megtalálhatja azokat a gyümölcsöket,
amelyekkel táplálhatja Al-lâh iránti vágyát

12
El ojo del amante no divisa al amado sino a la infinita misericordia de Al-Lâh

A szerető szeme nem szerelmét látja, hanem Al-Lâh végtelen könyörületét

13
Juntos surcamos el cielo
Inmersos en el mar
Siempre rozando
La superficie del espejo

Együtt szeljük át az eget
Merülve a tengerben
Mindig csak súrolva
A tükör felületét

14
Mientras el jinete se centra en la presa que persigue
No existe límite para la mirada del caballo

Míg a lovas szeme az űzött vadra tapad
A ló tekintetének semmi nem szabhat határt

15
Cuando cada pensamiento ocupa su lugar,
Pensar es una danza

Mikor minden gondolat a helyén van,
A gondolkodás egy tánc

16
A cada instante surgen miles de olas,
Sin embargo su agua no disminuye
Ni una gota…y cada gota
Producirá una perla

Minden pillanatban ezer és ezer új hullám születik
Ennek dacára a víz egy cseppet
sem veszít… és minden cseppből
egy-egy gyöngy lesz

(M. Shabistari után szabadon)

17
Ellos llamaron a la oración
A las gentes de todos los lugares
Y lenguas. Ellos éramos nosotros
Con la memoria recuperada.

Ők imára szólították az embereket
Bárhol is éljenek, bármilyen nyelven létezzenek.
Mi voltunk Ők
Visszanyert emlékezettel

18
Aunque somos miles de millones
Los rincones donde late la verdad
Y la belleza están deshabitados

Bár ezer és ezermillió van belőlünk
Azon zugok, hol dobog az igazság
és a szépség, lakatlanok

19
Tenía frente a mi esa noche, una botella del buen vino, derecha y cálida acariciaba mi alma la llama de la candela, cuando de la nada saltó a mis ojos la siguiente frase:
„En la ascensión nocturna (mirach) se le dio a escoger al Profeta Muhammad (saws) entre el vino del éxtasis y la leche del conocimiento, y él escogió la leche”
Demos gracia a Al-Lâh por su infinito humor! Es también por eso que le adoro!

Előttem volt, azon az éjszakán, egy üveg jófajta bor, egyenes és meleg, simogatta lelkemet, a gyertya lángja. Hirtelen a semmiből szemem elé ugrott a mondat:
„Az éjszakai mennybemenetelkor (mirach) Mohamed Próféta (saws) választás elé lett állítva.. Egy pohárban az eksztázis borát egy másikban a tudás tejét kínálták fel neki, ő a tejet választotta”
Al-lâh-nak legyen hála végtelen humoráért! Ezért is imádom Őt!

20
Más vale perder hoy una batalla, que llorar eternamente por el combate nunca iniciado

Jobb elveszíteni egy csatát ma, mint örökkön-örökké az el sem kezdett harc miatt siránkozni

21
Fuego
La salamandra no se quema. Lleva sobre sí la humedad profunda de la tierra y sobrevive a la combustión de la luz entre las cenizas. El fuego purifica hasta donde alcanza, hasta el mismo borde del agua.

Tűz
A szalamander nem éghet el. Magán hordozza a föld mély nedvességét és túléli a fény halálát a hamuban. A tűz addig tisztít, míg terjedhet, egészen a víz határáig.

22
Espera
Tiene tiempo quien no maldice al tiempo.

Türelem
Ideje annak van, aki nem átkozza az időt

23
Desierto
Es el paisaje que debemos de tener en mente cada vez que hablemos del Islam y de sus orígenes. En él las cosas comienzan a desvalorizarse, porque no hay referencias firmes.
El hombre se encuentra perdido y busca seguridades. Pero sólo tiene la inmensidad como referencia. Y se somete a ella sin condiciones. Este sometimiento de todo a su Señor hace posible que allí cada ser humano manifieste su sentido, su significado especial. Y puesto que la inseguridad es la ley del desierto, dependes exclusivamente de la asabiya, del ‘vínculo tribal de solidaridad’, es decir, del amor entre los hombres como la única posibilidad de supervivencia.
La Umma es la comunidad que se forjó en el desierto, en el espacio infinito de Al-lâh ·Uno·.

Sivatag
Ez a táj kell jusson eszünkbe mindig mikor az Iszlámról, és eredetéről beszélünk. Benne a dolgok lassan értéktelenné válnak. Többe nincsen szilárd viszonyítási lehetőség. Az ember elveszettnek érzi magát, és kapaszkodót keres. De egyetlen viszonyítási lehetősége a végtelen. És feltétel nélkül átadja magát neki. Ott, minden alá van rendelve Ura akaratának, és ez teszi lehetővé azt, hogy minden emberi lény kinyilváníthassa értelmét, különleges jelentését. És merthogy a bizonytalanság a sivatag törvénye, kizárólag az aszabijjatól, a „törzsi szolidaritási köteléktől” függsz, azaz az emberek egymás iránti szeretetétől, mint a túlélés egyetlen lehetősége.
Az Umma a közösség, amely a sivatagban forrt össze azzá. Al-lâh ·az Egyetlen· végtelen térében.

24
Era noche entrada y profunda
Y yo con el Divino Octavianus*
soñaba

Dormía el emperador bello y jóven
Al pie de su cama sentado
Un ángel de jazmin y eucalipto fragante

Me desperté con la dulce sonrisa de
Aggripa*
Entrada ya la mañana
de su espada el brillo del sol
me bañaba

Éjnek évadján
Az Isteni Octavianus*-szal
Álmodtam

Aludt a szépséges ifjú császár
Az ágy szélénél jázmin és eukaliptusz illatú
angyal ült

Aggripa**
édes mosolyával ébredtem
Reggel
kardjáról sütött rám a nap

*Imperator Caesari Divi Filius Augustus
**Marcus Vespasianus