Flash mob a Guantanamoban jogtalanul fogva tartott foglyokért
Memento Abu Ghraib-ért
(Budapest, 2008-02-19, 19 h, Kolibri pince)
|
Rózsa-Flores Eduardo blogja
Libertad bejegyzései 
2008. márc. 10.
Rózsa-Flores Eduardo: Nyílt hozzászólás...
|
Rózsa-Flores Eduardo:
Nyílt hozzászólás a fennálló zűrzavarban
|
 
|
Igen. De nem fog vele élni. Mert volt már így...És ha nem akkor, akkor most miért?
Akárki akármit mond:
A "szavahihetősség" deficitje ebben az országban tragikus szintet ért el.
Az egyik oldalról Őszöd...
A másikról...
Mit is mondott O.V tavaly, amikor elindították aláírásgyűjtő kampányukat a most lezajlott népszavazásért?
Hogy mi lesz, ha sikeres lesz a népszavazás?
Tegnap este mit mondott O.V?
Hajra fiuk lányok, új népszavazás ősszel, majd még egyet jövő tavasszal, majd még...
Jön a 2010-es év, és benne egy parlamenti (mi is az?) szavazás (de minek...) és marad minden a régiben...
Azaz…egy probléma (?!) merül fel csupán:
Tudják már mi lesz a neve annak az országnak, majd, akkor, ha minden...ugyanígy, mint most?
Tudják már? Vagy csak gondolkoznak ezen? Pályázati kiírás lesz?
Merthogy Magyarországnak vége: ZICHER!
Parlamentáris demokráciának korlátai? Hogy azokat az ellenzék nem feszegetheti?
Másodpercre sem érdekes ez már. Ha a politikai elit, a parlamentáris demokráciának csúfolt valami mögé bújva teszi tönkre, fosztja ki maga, vagy másoknak –ráadásul idegeneknek, és ezen belül ráadásul olyanoknak kik az elmúlt –minimum- száz évben többször is bizonyítottal gonoszságukat és gyűlöletüket nemzetünk iránt - teszi lehetővé azt, hogy tönkretegyék és kifosszak hazánkat. Ha a politikai elit és csatolmányai, ezt teszi, és ennek a bűncselekmény sorozatnak a lehetőséget a parlamentáris demokrácia biztosítja, akkor kérem, javítsák ki, ha nem így van: a rendszerrel van a baj és azt a rendszert NEMZETÉRDEKBŐL, el kell törölni.
Mert nem csak gonosz a fegyver egymagában, gonoszak mindig ketten vannak, kettő gonosz kell a gyilkossághoz, és harmadiknak az áldozat.
Aki a parlamentáris demokrácia talaján álló mű ellenzéktől várja az első, jelző lövés eldördültét, vagy naiv, vagy…
Nem fogja megtenni, mert nem teheti meg. És legalább annyira retteg ez az ellenzéki nyakkendős réteg a változástól, az igazitól, mert TUDJA, akkor ő is megy a levesbe.
Ergo:
Ma két lehetőség áll előttünk, nemzetben gondolkodók (sovén, náci, fasiszták, stb.) előtt:
1. belenyugszunk és elfogadjuk a ránk erőltetett felállást –de akkor abba lehet hagyni a nyivákolást, a mutogatást, és egyéb marhásságot, ami tüll függönyök és bársony drapériákkal díszített szalonokban (ti. kupleráj) konzumkisasszonyok közt szokás, és egyszer és mindenkorra –megúszandó persze a –vitathatatlan- kellemetlenségekkel járó- Nemzeti Ellenforradalomról lemondunk.
2. Többé, nem dőlünk be szirénhangoknak, elismerjük végre mi az EGYETLEN ÚT, és vállaljuk, mindennemű nyávogás nélkül a Nemzet által ránk kimért sorsot.
Más nincsen.
2008. febr. 20.
Rózsa-Flores Eduardo, költői est - képriport
Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében
Gergő - 2008. február 19.
A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores
Eduardotól új verseskötetének
bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő
nyitott meg. A verseket Mayer Zsolt színművész
olvasta fel, közben
pedig igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.
Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a nagy nap, amikor
először találkozom személyesen Eduardoval, akit a moziba járó közönség
a Chico című filmből
ismerhet, de mint az esten is kiderült, több verseskötet
és könyv is
megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam senkit magam
körül, aki ráért volna egy kis csendességre a Rózsa utcai Kolibri
Pincében,
úgyhogy kénytelen voltam egyedül menni. Nem bántam meg.
Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő török-arab zenéjét,
amihez ugyan egyáltalán nem értek, de Ahmed éneke és az együttes
szerénysége
felébresztett valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is
ismerem Allahot, akkor is
éreztem azt, amire a keresztények azt
mondják, hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a
műsorba Mayer Zsolt, aki a dalok között
halk hangszeres kísérettel
olvasott fel egyet-egyet a 47-ből.
A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így
sajnos nem tudtam jó képeket
készíteni. De szerencsére sokan voltunk.
Amikor a program véget ért, a kötetből
már nem maradt az asztalon.
Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg,
pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó percekben egy igen
komoly hangvételű vers is elhangzott. Amikor ezt megemlítettem neki
(mármint,
hogy a szerelmes témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”
Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.
http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/
2008. febr. 19.
Rózsa-Flores Eduardo a magyar jobboldálról és Koszováról
Rózsa-Flores Eduardo:
A stupid magyar nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalisták esete az albánokkal és Koszova függetlenségével.
Egyszer már keményen felháborodtam, mikor az egyik Becsületnapi megemlékezésen, Pesten, annak apropóján, hogy ugye „fehér nemzetek” meg miegymást, a meghívott kemény vonalas rácok zászlójukat önfeledten lobogtatták a magyar vár utcáin (de voltak ott fehér oroszok, és fehér szlovákok is, hogy miért hiányoztak a vasgárda emlékét ápoló fehér románok a mai napig, nem tudom).
Most, viszont, 48 órája folyik, mint a használt víz a lefolyón, a jobboldali, konzervatív, nacionalista, nemzeti (ha van még használható jelszó, szóljon valaki) médiákból a rácok iránti együttérzés, megértés, sőt szolidaritás az albánok ellenében.
Hát ezek megkergültek? Kérdezte egy fiatal barátom levélben.
Nem – válaszoltam -, szó sincsen róla, csak az kergülhet meg akinek annak előtte a helyén volt meg az esze.
Mert semmiképpen nem nevezhető normális állapotnak, hogy magyarok (és nem állampolgárokra gondolok) bárhol is éljenek a világon –egyesek turbó módra állítva a billentyűzetet az emigrációból osztják az észt, ja, könnyű nékik…irigylésre méltó bátor életük…tisztelet a kivételnek, persze, miszerint mi barmok miért nem állunk ki a szegény rácok mellé, akiket most hasonló sorscsapást ért, mint szerencsétlen nemzetünket Trianonnál.
Kezdjük.
Azért mert mi nem érdemeltük meg –Trianont. A rácok meg nem érdemlik meg Koszovát.
Mert a rácok mindent megtettek azért, hogy az albánok megutáljak őket –és ez a minimum az évtizedes sanyargatásokért. Mert üldözték az albánokat nyelvük használata miatt, kultúrájuk iránti ragaszkodás miatt, példás nemzeti összetartásuk miatt. Mert megölték és eltüntették azokat, akik egy kicsit hangosabban –bátrabban?- mertek kiállni nemzetközösségük jogaiért. Börtön, a kommunista érában Goli Otoki koncentrációs tábor, kínzások, végül száműzetés járt az albánságnak a rossz emlékű Jugoszláviában majd Szerbiában csupán csak azért mert ragaszkodtak nemzeti identitásukhoz, védték ősi közösségi értékeiket.
Jöttek a nyolcvanas-kilencvenes évek. Az albánok szó szerint megunták a sanyargatást, az elnyomást de tudván, a meghatározó nemzetközi tényezőktől nem lehet várni önzetlen segítséget, nem siették el már akkor célul vett függetlenedést. A példás önmegtartoztatás és stratégiai gondolkodás képességéről tették tanúbizonyságot. Megszervezték, szó szerint, párhuzamos államukat. Igazgatás –anyakönyvvezetés, bíróságok-, iskolák, de még az egészségügyi szolgáltatás is a föld alá vonult –fél illegalitásba, és többé albán asszony nem szült „szerb” kórházban, albán gyermek többé nem járt, nem tanult „szerb”iskolában.
Zajlottak közben szépen sorban az újkori balkáni háborúk, Szlovénia, Horvátország, majd Bosznia. És lehetőség nyílt a Jugoszláv majd rác hadseregbe erőszakkal besorozott fiatal albánok tömegeinek, hogy megtanulhassák a fegyverforgatás fortélyait. Tömegesen dezertáltak és álltak át a megtámadottak mellé, Horvátországban és Boszniában. Becsülettel végig harcolták –sokan az életüket is áldozták- a függetlenségi háborúkban. És eljött az idő hogy Koszova felemelje a fejét. Létrehozták a Koszovai Felszabadítási Hadsereget (UCK), és a küzdelem átlépett a fegyveres szakaszába.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Sokszor hallom és olvasom, hogy az USA, a CIA segítette, pénzelte az UCK-t. Na és? MI volt az albánok célja? Megszabadulni a rác elnyomástól, és az ENSZ alapokmányában is –minden nemzetnek, nemzeti kisebbségnek biztosított- rögzített önrendelkezési joggal kívántak élni. Hogy ehhez a küzdelemhez, utolsó fázisában szükség volt külső segítségre? Hogy a felajánlott segítséggel éltek is? Ez bűn volna?
Szokás mondani segíts magadon és akkor az Isten is megsegít…
Épp elég vért ontottak addig, épp elég könny hullajtottak az albán asszonyok megölt, eltűntetett, megkínzott férjeik, testvéreik, apjuk után. Jogos és teljes mértékben igazolható lépésként a segítséget elfogadták. Halkan merem csak megkérdezni: mi nem tettük volna ugyanazt?
Felróják az albánoknak azt, hogy teleszülik a környezetüket?
Igaz, csak a tudatlan ostobák nem tudják azt, hogy a helyzet egy 1912-ben a Albán Klánok Szövetsége Prizreni Kongresszuson hozott döntésnek az eredménye. Akkor döntöttek úgy, az albán nemzet vezetői, hogy támogatni fogják, és ezt mindenkinek előírják, a sokgyermekes családokat. Kvótákat határoztak meg, hogy hány gyermekig a falu közössége, hánytól a törzs, hánytól a klán, támogatni köteles a családot… Élelmiszerrel, ruhaneművel, pénzzel. A klánok vezetői arról is döntöttek, támogatják az iskoláztatást, amennyiben a gyermek tehetséges, az alapképzéstől a külföldi egyetemi tanulmányokig…
És működött, és működik…Csak akarni kell?
(Írtam nem rég egy anyagot, Ágyra Magyar! Volt a címe…olvasta, emlékszik még valaki?)
Felróják a koszovái albánoknak a maffiát, a bűnözést… Akik ezt teszik, elfelejtik –szándékosan netán?-, hogy a Koszovai igenis létező szervezett bűnözés, mely behálózta fél-Európát, „nemzeti adó” formájában, melyet becsülettel jutattak haza, vagy adtak át a pénz begyűjtésére kiküldött küldöncöknek, amely támogatta a függetlenségi küzdelmeket, és a kiépített párhuzamos állam intézményeinek a működtetését. Hogy „mocskos” pénzzel? Na és? Hogy nem ildomos finanszírozási módja ez egy függetlenségi harcnak? Röhögnöm kell, és hangosan teszem. A fanyalgó vénkisasszonyaink kezén megremeg a teás csésze az UCK banditák neve hallatán, közben boldogan ágyba mennének velük? Siralmas.
És Koszova független lett. A berlini kongresszus óta érvényes „szabályok” föl lettek rúgva, és új állam született Európában. A lecke föl van adva.
És hogy a magyar mit keres a rác mellett?
Abszurdisztán az új neve országunknak. Ahol abszurd dolgok történnek, és abszurd módon létezik minden benne.
Mert abszurd volt lemondanunk formálisan nemzettestvéreinkről 2004. december 5-én. –Albánia ezt sosem tette.
Mert abszurd az, hogy egyesek, kik nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalista meg miegymásnak tartják magukat, a rácok ágyába bújnák szüntelen. Idáig bűzlik az igyekvő izzadtságuk.
Csak pár sor még a magyar-rác kapcsolatok történetéből.
1848-1849 tele
Zenta
„…lebeszélte Trifkovics szerb őrnagyot arról a szándékáról, hogy a Szent-háromság szobrot emberfejekkel rakja körül, sőt a már feltett öt emberfejet is levette. Az emberfejek nagy halomban álltak már a piactéren…
A mészárlás Zentán két hétig tartott, a halálos áldozatok számát 2 000-2 800 fő közé teszik. Sokakat felakasztottak, agyonvertek, a legtöbb embert csoportokban az alsóvárosi temető táján lévő, úgynevezett dézsma-magazinum mellé vezették ki, és ott lőtték le őket. A lakosok egy részét arra kényszerítették, hogy fegyveres felügyelet mellett a megöltek fejeit levágják, és hogy a levágott fejekkel a Szent-háromság szobrot díszítsék fel…
Ezeken kívül folyamatosan napirenden voltak a súlyos botozások. A botozások Aradszki Samu zentai lakos háza előtt történtek. Ide tömegesen hozták az embereket, és a minimális botütések száma 50-60 volt, aminek következtében sokan megnyomorodtak. Rengeteg asszonyt, leányt és leánygyermeket tömegesen megerőszakoltak…”
1944
„1944 őszén környékünkön aratott a halál. Több ezer ártatlan magyar vesztette életét. Ezek az áldozatok jeltelen tömegsírokban nyugszanak. Sírjaik egyes városokban valamely épület alatt vannak lebetonozva, hogy senki ne találjon rájuk, hogy a gaztettek ne kerüljenek napvilágra. Máshol a dögtemetőkben földelték el őket, mint az állatokat. Ide kerültek a kivégzett csurogi magyarok is, ezernél is többen. Több gödröt kellett nekik kiásni, és nagy helyet foglaltak el.
Mivel a sintérgödröt mégsem betonozhatták le, az ötvenes évek elején még egyszer meggyalázták holtukban az áldozatokat. Egy éjjel összeszedték a csontokat, és kamionokkal a kulai bőrgyárba vitték, hogy a bűncselekmény nyomait eltakarítsák, figyelmen kívül hagyva, hogy nincs tökéletes gaztett, szemtanúk nélkül. A csurogi sintérgödör akkor is, ha a csontok nincsenek ott, édesapáink és rokonaink sírhelye….”
„…szerb szabadcsapatok, fegyveres martalócok szállták meg Adorjánt, a férfiakat összeterelték, majd több mint ötvenüket a Tiszába lőtték.”
„Zombori úti parcellán 170 bajmoki magyart és németet, valamint pacséri, györgyéni, nagyfényi és tavankúti magyar ártatlan embereket végeztek ki. Ma az ártatlan áldozatok parcelláját Akácfának nevezik az emberek, hiszen a szörnyű tett helyét sokáig csak akácfa jelölte. Az említett 170 ártatlan polgáron kívül még egy partizán is itt fejezte be földi pályafutását. Bajmokról a következő napon még vagy 30 magyar embert vittek el Szabadkára, akiket a Zentai úti temetőben végeztek ki.”
„Martonoson és Horgoson 1944-ben 60 hívével együtt kivégzett Virág István plébános…”
Csurog ,Temerin, Bácsföldvár-Becse, Martonos, Horgos, Moravica, Újvidék, Zombor, Bezdán, Szenttamás, Bajmok…. Vér és még több vér
És azóta is…
Magyarverésekről hallott itt valaki?
1991
És 1991-92 dél-Baranya és kelet-Szlavónia…
Szentlászló, Kórógy, a baranyai falvak…
Baltával agyonvert emberek, megerőszakolt asszonyok, lányok, férfiak…
Felgyújtott, kirabolt, lerombolt templomok, egész falvak…
És joggal mondom-írom, hogy abszurd az önamnéziába ön-kényszerített vagy csak egyszerűen stupid magyar, aki ezek után ágyba bújik-bújna történelmi mészárosával…
Részemről az öröm, és a büszkeség:
Koszova a második –Horvátország után- ország, és a koszovái albánság a második, szívemnek kedves nemzet, amely életemben szabaddá és függetlenné lett.
Hogy Nemzetemnek Isten milyen sorsot szán?
A stupid magyar nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalisták esete az albánokkal és Koszova függetlenségével.
Egyszer már keményen felháborodtam, mikor az egyik Becsületnapi megemlékezésen, Pesten, annak apropóján, hogy ugye „fehér nemzetek” meg miegymást, a meghívott kemény vonalas rácok zászlójukat önfeledten lobogtatták a magyar vár utcáin (de voltak ott fehér oroszok, és fehér szlovákok is, hogy miért hiányoztak a vasgárda emlékét ápoló fehér románok a mai napig, nem tudom).
Most, viszont, 48 órája folyik, mint a használt víz a lefolyón, a jobboldali, konzervatív, nacionalista, nemzeti (ha van még használható jelszó, szóljon valaki) médiákból a rácok iránti együttérzés, megértés, sőt szolidaritás az albánok ellenében.
Hát ezek megkergültek? Kérdezte egy fiatal barátom levélben.
Nem – válaszoltam -, szó sincsen róla, csak az kergülhet meg akinek annak előtte a helyén volt meg az esze.
Mert semmiképpen nem nevezhető normális állapotnak, hogy magyarok (és nem állampolgárokra gondolok) bárhol is éljenek a világon –egyesek turbó módra állítva a billentyűzetet az emigrációból osztják az észt, ja, könnyű nékik…irigylésre méltó bátor életük…tisztelet a kivételnek, persze, miszerint mi barmok miért nem állunk ki a szegény rácok mellé, akiket most hasonló sorscsapást ért, mint szerencsétlen nemzetünket Trianonnál.
Kezdjük.
Azért mert mi nem érdemeltük meg –Trianont. A rácok meg nem érdemlik meg Koszovát.
Mert a rácok mindent megtettek azért, hogy az albánok megutáljak őket –és ez a minimum az évtizedes sanyargatásokért. Mert üldözték az albánokat nyelvük használata miatt, kultúrájuk iránti ragaszkodás miatt, példás nemzeti összetartásuk miatt. Mert megölték és eltüntették azokat, akik egy kicsit hangosabban –bátrabban?- mertek kiállni nemzetközösségük jogaiért. Börtön, a kommunista érában Goli Otoki koncentrációs tábor, kínzások, végül száműzetés járt az albánságnak a rossz emlékű Jugoszláviában majd Szerbiában csupán csak azért mert ragaszkodtak nemzeti identitásukhoz, védték ősi közösségi értékeiket.
Jöttek a nyolcvanas-kilencvenes évek. Az albánok szó szerint megunták a sanyargatást, az elnyomást de tudván, a meghatározó nemzetközi tényezőktől nem lehet várni önzetlen segítséget, nem siették el már akkor célul vett függetlenedést. A példás önmegtartoztatás és stratégiai gondolkodás képességéről tették tanúbizonyságot. Megszervezték, szó szerint, párhuzamos államukat. Igazgatás –anyakönyvvezetés, bíróságok-, iskolák, de még az egészségügyi szolgáltatás is a föld alá vonult –fél illegalitásba, és többé albán asszony nem szült „szerb” kórházban, albán gyermek többé nem járt, nem tanult „szerb”iskolában.
Zajlottak közben szépen sorban az újkori balkáni háborúk, Szlovénia, Horvátország, majd Bosznia. És lehetőség nyílt a Jugoszláv majd rác hadseregbe erőszakkal besorozott fiatal albánok tömegeinek, hogy megtanulhassák a fegyverforgatás fortélyait. Tömegesen dezertáltak és álltak át a megtámadottak mellé, Horvátországban és Boszniában. Becsülettel végig harcolták –sokan az életüket is áldozták- a függetlenségi háborúkban. És eljött az idő hogy Koszova felemelje a fejét. Létrehozták a Koszovai Felszabadítási Hadsereget (UCK), és a küzdelem átlépett a fegyveres szakaszába.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Sokszor hallom és olvasom, hogy az USA, a CIA segítette, pénzelte az UCK-t. Na és? MI volt az albánok célja? Megszabadulni a rác elnyomástól, és az ENSZ alapokmányában is –minden nemzetnek, nemzeti kisebbségnek biztosított- rögzített önrendelkezési joggal kívántak élni. Hogy ehhez a küzdelemhez, utolsó fázisában szükség volt külső segítségre? Hogy a felajánlott segítséggel éltek is? Ez bűn volna?
Szokás mondani segíts magadon és akkor az Isten is megsegít…
Épp elég vért ontottak addig, épp elég könny hullajtottak az albán asszonyok megölt, eltűntetett, megkínzott férjeik, testvéreik, apjuk után. Jogos és teljes mértékben igazolható lépésként a segítséget elfogadták. Halkan merem csak megkérdezni: mi nem tettük volna ugyanazt?
Felróják az albánoknak azt, hogy teleszülik a környezetüket?
Igaz, csak a tudatlan ostobák nem tudják azt, hogy a helyzet egy 1912-ben a Albán Klánok Szövetsége Prizreni Kongresszuson hozott döntésnek az eredménye. Akkor döntöttek úgy, az albán nemzet vezetői, hogy támogatni fogják, és ezt mindenkinek előírják, a sokgyermekes családokat. Kvótákat határoztak meg, hogy hány gyermekig a falu közössége, hánytól a törzs, hánytól a klán, támogatni köteles a családot… Élelmiszerrel, ruhaneművel, pénzzel. A klánok vezetői arról is döntöttek, támogatják az iskoláztatást, amennyiben a gyermek tehetséges, az alapképzéstől a külföldi egyetemi tanulmányokig…
És működött, és működik…Csak akarni kell?
(Írtam nem rég egy anyagot, Ágyra Magyar! Volt a címe…olvasta, emlékszik még valaki?)
Felróják a koszovái albánoknak a maffiát, a bűnözést… Akik ezt teszik, elfelejtik –szándékosan netán?-, hogy a Koszovai igenis létező szervezett bűnözés, mely behálózta fél-Európát, „nemzeti adó” formájában, melyet becsülettel jutattak haza, vagy adtak át a pénz begyűjtésére kiküldött küldöncöknek, amely támogatta a függetlenségi küzdelmeket, és a kiépített párhuzamos állam intézményeinek a működtetését. Hogy „mocskos” pénzzel? Na és? Hogy nem ildomos finanszírozási módja ez egy függetlenségi harcnak? Röhögnöm kell, és hangosan teszem. A fanyalgó vénkisasszonyaink kezén megremeg a teás csésze az UCK banditák neve hallatán, közben boldogan ágyba mennének velük? Siralmas.
És Koszova független lett. A berlini kongresszus óta érvényes „szabályok” föl lettek rúgva, és új állam született Európában. A lecke föl van adva.
És hogy a magyar mit keres a rác mellett?
Abszurdisztán az új neve országunknak. Ahol abszurd dolgok történnek, és abszurd módon létezik minden benne.
Mert abszurd volt lemondanunk formálisan nemzettestvéreinkről 2004. december 5-én. –Albánia ezt sosem tette.
Mert abszurd az, hogy egyesek, kik nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalista meg miegymásnak tartják magukat, a rácok ágyába bújnák szüntelen. Idáig bűzlik az igyekvő izzadtságuk.
Csak pár sor még a magyar-rác kapcsolatok történetéből.
1848-1849 tele
Zenta
„…lebeszélte Trifkovics szerb őrnagyot arról a szándékáról, hogy a Szent-háromság szobrot emberfejekkel rakja körül, sőt a már feltett öt emberfejet is levette. Az emberfejek nagy halomban álltak már a piactéren…
A mészárlás Zentán két hétig tartott, a halálos áldozatok számát 2 000-2 800 fő közé teszik. Sokakat felakasztottak, agyonvertek, a legtöbb embert csoportokban az alsóvárosi temető táján lévő, úgynevezett dézsma-magazinum mellé vezették ki, és ott lőtték le őket. A lakosok egy részét arra kényszerítették, hogy fegyveres felügyelet mellett a megöltek fejeit levágják, és hogy a levágott fejekkel a Szent-háromság szobrot díszítsék fel…
Ezeken kívül folyamatosan napirenden voltak a súlyos botozások. A botozások Aradszki Samu zentai lakos háza előtt történtek. Ide tömegesen hozták az embereket, és a minimális botütések száma 50-60 volt, aminek következtében sokan megnyomorodtak. Rengeteg asszonyt, leányt és leánygyermeket tömegesen megerőszakoltak…”
1944
„1944 őszén környékünkön aratott a halál. Több ezer ártatlan magyar vesztette életét. Ezek az áldozatok jeltelen tömegsírokban nyugszanak. Sírjaik egyes városokban valamely épület alatt vannak lebetonozva, hogy senki ne találjon rájuk, hogy a gaztettek ne kerüljenek napvilágra. Máshol a dögtemetőkben földelték el őket, mint az állatokat. Ide kerültek a kivégzett csurogi magyarok is, ezernél is többen. Több gödröt kellett nekik kiásni, és nagy helyet foglaltak el.
Mivel a sintérgödröt mégsem betonozhatták le, az ötvenes évek elején még egyszer meggyalázták holtukban az áldozatokat. Egy éjjel összeszedték a csontokat, és kamionokkal a kulai bőrgyárba vitték, hogy a bűncselekmény nyomait eltakarítsák, figyelmen kívül hagyva, hogy nincs tökéletes gaztett, szemtanúk nélkül. A csurogi sintérgödör akkor is, ha a csontok nincsenek ott, édesapáink és rokonaink sírhelye….”
„…szerb szabadcsapatok, fegyveres martalócok szállták meg Adorjánt, a férfiakat összeterelték, majd több mint ötvenüket a Tiszába lőtték.”
„Zombori úti parcellán 170 bajmoki magyart és németet, valamint pacséri, györgyéni, nagyfényi és tavankúti magyar ártatlan embereket végeztek ki. Ma az ártatlan áldozatok parcelláját Akácfának nevezik az emberek, hiszen a szörnyű tett helyét sokáig csak akácfa jelölte. Az említett 170 ártatlan polgáron kívül még egy partizán is itt fejezte be földi pályafutását. Bajmokról a következő napon még vagy 30 magyar embert vittek el Szabadkára, akiket a Zentai úti temetőben végeztek ki.”
„Martonoson és Horgoson 1944-ben 60 hívével együtt kivégzett Virág István plébános…”
Csurog ,Temerin, Bácsföldvár-Becse, Martonos, Horgos, Moravica, Újvidék, Zombor, Bezdán, Szenttamás, Bajmok…. Vér és még több vér
És azóta is…
Magyarverésekről hallott itt valaki?
1991
És 1991-92 dél-Baranya és kelet-Szlavónia…
Szentlászló, Kórógy, a baranyai falvak…
Baltával agyonvert emberek, megerőszakolt asszonyok, lányok, férfiak…
Felgyújtott, kirabolt, lerombolt templomok, egész falvak…
És joggal mondom-írom, hogy abszurd az önamnéziába ön-kényszerített vagy csak egyszerűen stupid magyar, aki ezek után ágyba bújik-bújna történelmi mészárosával…
Részemről az öröm, és a büszkeség:
Koszova a második –Horvátország után- ország, és a koszovái albánság a második, szívemnek kedves nemzet, amely életemben szabaddá és függetlenné lett.
Hogy Nemzetemnek Isten milyen sorsot szán?
2008. jan. 27.
Jobbik MP bemutatkozás verseskötettel
Jobbik MP bemutatkozás Bátonyterenyén verseskötet bemutatóval egybekötve2008. január 26-án délután a Szélkakas Fogadóban, Bátonyterenyén, könyvbemutatóval egybekötött Politikai fórum zajlott.
Rózsa Flores Eduardo 47 szufi vers c. új verses kötetét Szabó Zsolt költő-tanár ismertette a népes közönséggel.
Közreműködött Rózsa Márton Zoltán aki hitelesen tolmácsolta Rózsa-Flores, nemzetünk jelenlegi helyzete ihlette, néhány versét.
A könyvbemutató után Palotai Szilárd, a Jobbik MP Nógrád megyei szervezője felkérte
Vona Gábor elnököt és Bíber József alelnököt a meghirdetett fórumhoz tartsak meg a nyitó előadásukat. A két igen kimért, de nem ezért kíméletlenül aktuális bevezető után maga a fórúm következett.
Palotai Szilárd emelkedett záró szavai után Rózsa-Flores dedikálta az új kötetet az érdeklődőknek.
(x – K.K. FIB) - További képek a: http://eduflores60.spaces.live.com/blog/cns!E8352C3ACC1B8A5B!2365.entry
2008. jan. 6.
Rózsa Flores Eduardo friss írásai
Rózsa-Flores Eduardo
Tél elején
(két nyelves)
Amenazas
—Te devoraré —dijo la pantera.
—Peor para ti —dijo la espada.
(Fenyegetések)
Megeszlek! – szólt a párduc
Annál rosszabb neked- válaszolt a kard
***
“Preocupación”
—No se preocupe. Todo saldrá bien —dijo el Verdugo.
—Eso es lo que me preocupa —respondió el Condenado a muerte.
***
(Aggodalom)
Ne aggódjon. Minden simán fog menni – közölte a hóhér
Ettől féltem – szólt rezignáltan a Halálraítélt
***
HistoriasLas personas cambian, dijo, mirando hacia el horizonte.
A lo lejos se oía el galope de caballos.
Los jinetes eran cuatro.
(Történetek)
Változnak az emberek –mondta, a horizontra nézve.
A távolból lovak ügetése hallatszott.Négy volt a lovag.
***
Un lugar lejano, Sulaimaniya.
Hace algunos días recibí un correo de un amigo.
Me proponía que nos concertáramos en oración durante 30 días
por determinados países.
Pensé en el mundo de compasión, de amor y belleza que se
abría ante mis ojos.
¿Y dónde queda este lugar de nombre tan extrano que nos toca
hoy?
Parece nombre de mujer.
Sulaimaniya.
Norte de Irak.
***
(Egy távoli hely: Szulajmanija)
Pár napja levelet kaptam egy barátomtól.
Azt javasolta benne, imában egyesüljünk, és bizonyos
országokért könyörögjünk harminc napon keresztül.
Egy, együttérzés, szeretet és szépséggel teli világ nyílt
meg a szemeim előtt.
És hol is van az a fura nevű hely, melyért ma kellene imádkozni?
Olyan…mint egy női név.
Szulajmanija.
Észak Irak.
***
Amar
No sólo se ama lo tangible.
La capacidad que tenemos nos hace amar ideas tan complejas
como: patria, Dios o tribu.
Marzo amaneció vestido de verde-blanco-rojo. El pueblo se
prepara con sabores ..y buen vino , olores a flores y música alegre, para
celebrar un ano más de nuestra guerra por la independencia. La gente sale de
sus casas con los días un poco más tibios, los ancianos conversan con sus
nietos, la calle se viste de optimismo.
Cuando ondea la bandera mecida por el viento fresco de una
primavera que se anuncia, algo nos ennoblece.
Tal vez sea la certeza de una libertad heredada por la que
hombres y mujeres lucharon hasta morir.
Eso también es amar.
(Szeretni)
Nem csak a tapinthatót szeretjük.
Kepességeink lehetővé teszik, hogy szerethessünk olyan
összetett ideákat, mint Haza, Isten vagy Törzs.
Március zöld-fehér-piros színekbe öltözve ébredt. A falu
jó ízekkel és jó borral, virágillattal, vidám zenével készülődik, függetlenségi
harcunk egy újabb évfordulójára. Az emberek kilépnek a kapukon az egyre langyosabb
napokra. Az öregek unokáikkal beszélgetnek, az utca optimizmust ölt magára.
Mikor zászlónk ringatózik a tavaszt ígérő szellőben,
tüdőnk kitágul, és mintha nemesebbnek éreznénk magunkat.
Lehet, mert bizonyára örökösei vagyunk ama szabadságnak
melyért férfiak és asszonyok harcoltak halálukig.
Ez is szeretni.
***
¿Por qué escribes?
Muchas veces me han planteado esa pregunta.
La misma que le hizo la Revista Littérature en 1919 a cien
escritores franceses: ¿Por qué escribe usted? París 1985. El diario Liberation
dirige de nuevo la misma pregunta a más de 400 escritores repartidos por los
cinco continentes.
Y es la que se plantea a través del tiempo con una cantidad
enorme de respuestas, tantas que tal vez nos aburriríamos de leerlas todas.
Este experimento de aquí más abajo es lo más cercano a lo
que podría ser mi respuesta definitiva:
¿Por qué escribe usted?
Porque el fantasma porque ayer porque hoy:
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás
(Miért írsz?)
Többször tették föl nekem ezt a kérdést.
Hasonlót tett fel száz francia írónak a Littérature című
folyóirat 1919. Ön, miért ír?. 1985 Párizs. A Liberation újra fölteszi a
kérdést 400, a földkerekség öt kontinensen élő íróembernek.
Az idők folyamán óriási válaszfolyam gyűlt össze, annyi a
válasz, hogy halálra unnánk magunkat az olvasástól.
Talán alábbi kísérlet áll a legközelebb a lehetséges
végleges válaszomhoz.
Ön miért ír?
Mert a kísértet mert tegnap mert ma:
Mert hólnap mert igen merthogy nem
Mert a kezdet mert a bestia mert a vég:
Mert a bomba mert a cél mert a kert
Mert góngora mert a föld mert a nap:
Mert szent jános mert a hold mert rimbaud
Mert a tisztás mert a vér mert a papír:
Mert a hús mert a tinta mert a bőr
Mert az éjszaka mert utálom magam mert a fény:
Mert a pokol mert a paradicsom miattad
Mert majdnem semmiért mert a szomj
Mert a szerelem és a kiáltás miatt és mittudomén
A halál miatt mert alig mert jobban
Mert egy szép napon mert mindenki mert talán
***
Derecho a la belleza.
"La fealdad es la madre de la delincuencia".
Siempre he dicho que la Declaración de Derechos Humanos está
incompleta porque falta establecer el derecho a la belleza
(A szépséghez való jog)
„a rútság a bűnözés anyja”
Mindig mondom, az Emberi Jogok Nyilatkozata nem teljes, hiányos: nem állapítják meg benne a szépséghez való jogot.
***
La cita.
Espero en una estación de Metro.
Una cita, espero, solo eso, sin prisa, sin ansiedad.
Una muchacha anota en su PC portátil algunas palabras,
espera al que de pronto llega y su tarde de ilumina, el beso instantáneo, el
mundo que los rodea me excluye.
Y recuerdo a Borges, como siempre, "¿para qué sirve la
poesía? Le preguntaron.
Y él respondió: "¿y para qué sirven los
amaneceres?"
Un poema es este momento definitivo.
Un poema es el presagio de futuro, países que recorreremos, oraciones listas para ser declaradas en la oscuridad, sin temor ni ambiguedades. Sí, también un poema puede derrotar el mal.
(Randevú)
Várok a metró egyik állomásán.
Egy randevú. Várok. Semmi más. Sietség és sóvárgás
nélkül.
Egy lány valamit ír a laptopjában, valakire vár aki
hirtelen meg is érkezik. Fényben fürdik a délutánja, az azonnali csók és ki is
vagyok zárva az őket körülölelő világból.
Eszembe jut Borges mint mindig: „Mire jó a költészet
–kérdeztek tőle,
És a virradat? Az mire jó? – válaszolt”
….
Egy vers maga ez a végleges pillanat.
Egy vers, jövőt ígér, országok ahol járni fogunk, a
biztonságos és kétértelműség-mentes sötétben majd elhangzó kész fohászaink.
Igen, egy vers is képes legyőzni a gonoszt.
***
Walt Whitman escribió:
"Todos dicen: es glorioso ganar una batalla.
Pues yo digo que es tan glorioso perderla.
!Las batallas se pierden con el mismo espíritu que se
ganan!"
Walt Whitman azt írta:
„Mindenkitől azt hallom: mily dicsőséges megnyerni egy
csatát.
Én erre azt mondom, legalább annyira dicsőséges
elveszíteni azt.
Ugyanazzal a lelkesedéssel szenvedünk vereséget, mint
amilyennel győzzünk.”
***
Leyendo a Bukowski
Por cierto, entre mis amigos, lectores algunos, Bukowski no
es muy popular.
Más bien tiene mala prensa, por eso de su vida desordenada y
su lenguaje un tanto procaz.
Pero si se hila fino con las personas, podremos ver la
realidad de lo que son.
Si no es así ¿qué me dices de este fragmento?
...
hay un pájaro azul en mi corazón
que
quiere salir
pero soy duro con él,
le digo quédate ahí dentro, no voy
a permitir que nadie
te vea.
hay un pájaro azul en mi corazón
que quiere salir
pero soy demasiado listo, sólo le dejo salir
a veces por la noche
cuando todo el mundo duerme
le digo ya sé que estás ahí,
no te pongas
triste.
luego lo vuelvo a introducir,
y él canta un poquito
ahí dentro, no le he dejado
morir del todo
y dormimos juntos
así
con nuestro
pacto secreto
y es tan tierno como
para hacer llorar
a un hombre, pero yo no
lloro,
¿lloras tú
(Bukowski-t olvasom…)
Meg kell mondjam, barátaim között –mármint azok között is
akik ismerik őt- Bukowski nem túl népszerű. Azt hiszem, rossz sajtója van:
merthogy rendetlen életű, és az enyhén szólván, éles nyelvezete miatt is.
De ha a függöny mögé néznek, megláthatják, megismerhetik
valóságát.
Mit szólsz, olvasó barátom, alábbi részlethez?
…
van egy kék madár szívemben és
ki szeretne repülni
de kemény vagyok vele,
mondom neki: maradj csak ott bent, nem
engedem meg senkinek
hogy láthasson.
van egy kék madár szívemben
ki szeretne repülni
de én,
nagyon ravasz vagyok
néha napján kiengedem
de csak éjszaka
mikor mindenki alszik.
mondom neki
tudom hogy itt vagy
ne légy
szomorú.
majd visszateszem
ő egy kicsit énekelget
ott belül,
nem engedtem
hogy meghaljon teljesen
így alszunk el együtt
titkos paktumunkkal
annyira szeretetteljes
hogy még egy férfi is elsírna magát,
de én nem sírok.
te sírsz?
***
"No existen más que dos razones para escribir: tener
algo que decir y decirlo".
Oscar Wilde
En eso estámos. Lo que no lo entienden por eso nos odian.
„Csak két ok van az íráshoz: hogy legyen mit mondani, és
hogy ki is mondjuk”
Oscar Wilde
Azon vagyunk és tesszük is. Akik nem értik, ezért gyűlölnek.
***
La muerte también lee.
Hay un momento singular en la
historia de la humanidad. Un tiempo que todavía no vivimos, pero que llegará,
sin duda. Un día donde la temida, la evitada, la que mira a todos, se olvidará
de los hombres. Un amigo, al que le comento estos versos, ríe divertido.
"Tal vez esté entretenida leyendo", me dice.
En realidad ¿qué sucederá para hacerla huir y se olvide de los nombres de su
bitácora?
“En esos días
buscarán los hombres la muerte, pero no la hallarán.
Ansiarán morir, y la muerte huirá de ellos.”
(Apocalipsis, 9:6)
*
“In those days men
will seek death and will not find it; they will desire to die,
and death will flee from them.”
*
"In quei giorni
la gente cercherà di morire, ma senza riuscirvi, perché la morte non verrà.
Gli uomini desidereranno morire, ma la morte fuggirà via"
*
"Naqueles dias
os homens buscarão a morte, e de modo algum a acharão;
e desejarão morrer, e a morte fugirá deles."
*
"În acele zile,
oamenii vor căuta moartea, şi n'o vor găsi;
vor dori să moară, şi moartea va fugi de ei."
(A halál is olvas)
Létezik egy különleges pillanat az emberiség történelmében. Egy olyan időben, amelyben még nem élünk, de minden bizonnyal megérkezik majd. Egy nap mikor a félelmetes, a megkerült, aki mindenkire rátekint, meg fog feledkezni az emberekről.
Egy barátom, akinek ezeket a sorokat olvastam, nevetve megjegyezte: Talán el van foglalva, és olvas –mondta.
Tényleg: mitől fog majd elfutni és megfeledkezni a hajónaplóján lévő nevekről?
Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..
(Jelenések, 9:6)
***
Gota
Llueve, llueve y llueve…
Y yo, perdido en el mar de agua
en el patio
busco esa gota. La única y limpia
gota.
De la que se educará una perla
En mi corazón.
(Csepp)
Esik és csak esik.
Fáradhatatlanul esik.
És én, mint elveszve a
tengerben, udvaromban keresem
azt a cseppet. Az egyetlen és
tiszta cseppet.
Lesz belőle gyöngy, talán,
majd,
szívemben.
2007. december
2007. szept. 4.
Good Morning Tchétchénia
2007. júl. 30.