Rózsa-Flores Eduardo blogja

afrika bejegyzései

2007. jún. 17.

Szudáni utam II

Rózsa-Flores Eduardo:

Szudáni anziksz - Barangolásaim kezdete muszlim Afrikában II


Nem szokásom úti beszámolókat írni. Különösen nem olyanokat hogy itt aztán ezt lehet venni, amott azt enni-inni, és mik a legfontosabb ámde unos-untalan ismertetett szobrok, műemlékek. Illatokat, színeket, sőt mi több, kézfogások erőséget és az érzést, azt az érzést–én legalábbis- max. versben tudok leírni. Így tehát maradok a kaptafámnál, kellően megtanultam kezelni, mikor a „Disznóságok gyűjteményét” c. kötetemet raktam össze. Jöjjön tehát első Szudáni utam.


 

 

I.
A Mahdi felkelésről, egy omladozó várról, és a várva várt Utolsó Küldöttről

Ma csendes nap van. Eddig. A tegnapi haboob elvonult, homokkal vörösre festett fákat, falakat, lámpaoszlopokat maga után hagyva. Élesebbek a kontrasztok is. A nap fénye hihetetlen erőséggel szál alá. Az ég kékje és a felhők fehérje kékebb, mint bárhol, fehérebb, mint bárhol másút.
Szinte rágni lehet a forró levegőt. Tiszta és ízletes.
Éppen semmi dolgunk, elindulunk tehát befele a város központja felé, hogy az egyik Nílus hídon átkelve végre megnézhessem azt a helyet, ahol néhány civilizálatlan, barbár, primitív, stb. helyinek sikerült szétzúznia a Brit Birodalom katonainak verhetetlenségi nimbuszát.
Omdurman. Kis, egymáshoz tapadó magas kerítésű házak, poros utcák, és utunk végén egy omladozó, állig érő tapasztót sárból épített erődrom. Minden okkersárga és száraz. Itt vívtak meg 1898-ban, Khartoum védői, utolsó csatájukat az Egyiptomból betörő Lord Horatio Kitchener csapataival szemben. Itt bukott meg a Mahdi Birodalom.
A Mahdi (Mahdi Muhammad Ahmad) Szudán nemzeti-vallási vezetője volt, egyesítette a területen élő törzseket és egy sikeresen vezetett hadjárat kulminációjaként, 1885 januárjában szétvertek a gyarmatosító birodalom helyőrséget. Megszabadítva az országot a megszállóktól.
Szinte áhítatosan lehajolok egy agyagos rögért, és zsebre teszem.
Az érthetőség kedvéért két adalékot a Mahdi-kultuszhoz:
Mahdi (ar; al-mahdíy) 1.Isten által vezérelt, az égi akarat beteljesítésére hivatott személy; az Iszlám főáramának liturgiájában a megváltó maga. A muszlimok Jézust (BLV) élőnek tekintik, aki Isten jobbján ül, s az Utolsó Ítélet Napja előtt Isten leküldi, hogy győzze le az Antikrisztust. A Korán és a mértékadó hadithok utalásként sem említik, a motívum kialakulása a vallás fejlődésének második-hármadik századára tehető. 2. az Iszlám megújítóinak, uralkodóknak és hadvezéreknek kijáró tiszteletteljes elnevezés, viselte Ibn Tumart marokkói fejedelem, és Nasszir abbászida kalifa is.

Az erőd darabkájával a zsebembe indulunk vissza a centrum felé, és ekkor jut eszembe a Mahdi Serege Irakból. Mahdi=a végső küldött, aki azért jön, hogy legyőzze az Antikrisztust.
Szegény amerikaiak, és a többiek. Semmit sem tudnak.

II
Szerelembe esni Khartoumban


Könnyű lehet mint bárhol máshol. De itt, „Vallási Rendőrség” is működik, melynek dolga, a szigorúan vallási előírások betartása feletti őrködésen túl, az un. erkölcsrendészet. Szudánban nem ajánlatos kézen fogva járni az utcán, a nyilvános csókolózás már büntetést is von maga után –megjegyzem, két ember intim érintkezése magánügy. Ahogy én nem vagyok kíváncsi mások magán szokásaira, senki ne nézzen bele az enyéimbe…szent a béke. Ámde amikor meglátom a Nílus párti sétány beton korlátján üldögélő fiatalokat, akik szigorúan betartják egymástól az ajánlott minimum félméteres távolságot és így dorombolnak egymással a gyönyörűen csillagos ég alatt, elgondolkodom.

III
Carlos


Régi ismerősöm is itt esett szerelembe harmadszor. Vagy legalábbis itt vette el, harmadik feleségét. Azóta a negyedikkel él valószínűleg boldog, de semmiképpen nem normálisnak nevezhető családi életet. Carlos Ilich Ramirez-ről van szó, aki most éppen a Párizs melletti La Sante börtönben tölti egyszerre két életfogytiglanját.
Carlos közép Európai kalandjairól –és ezen belül a magyarországiakról- már sok minden íródott, és még íratik, ezzel most nem foglalkozom. Óhatatlan viszont, hogy Szudánban járva, eszembe jusson elfogatásának története.
Carlos történetenek vége, 1991-ben kezdődik, amikor a CIA szerint, Szaddam Husszein, az Öböl Háború előestéjén amerikai célpontok ellen tervezett terrorista merényleteket. Carlos neve felmerült mint ezeknek a merényleteknek és támadásoknak vezetője és tervezője. Ebben a háborúban az USA szövetségese, Szíria, keresvén az amerikaiak kegyeit, kiutasította az országból Carlost, aki kényszerből Szudánba távozik
Útban új menedéke felé, Jordániában Carlos elvált első feleségétől, a RAF-os (nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció) Magdalena Kopp-tól és feleségül vette Abdel Salam Adhman Jarrar Lana-t.
Szudánban, annak ellenére, hogy áttért az Iszlámba, Carlos újra belefogott a play-boy stílusú életbe, szerelmes lett és elvett egy helyi potentát leányát. A szudániaknak a terrorista életvitele nem nagyon tetszhetett, sőt magára is haragította a kormány több tagját, akik semmi kivetni valót nem láttak abban, fölveszik a kapcsolatot francia titkosszolgálati tisztekkel és elkezdődtek a tárgyalások Carlos kényszer távozásáról.
Korábban a franciák hiába igyekezték, akár a terrorista pontos tartózkodási helyéről információt szerezni, fölajánlották a szudáni állami adósság elengedését, minden siker nélkül. Végül Carlos magatartásának köszönhetően a szudániak ráálltak az alkura és elkezdődhetett a tervezés. Meg lett a franciák ősi Nemezise.
1994. augusztus 13-án egy Karthoumi korházba került ahol végrehajtották rajta egy kisebb műtétet. Az orvosi beavatkozás után, és még mielőtt az érzéstelenítés hatásai elmúltak volna, egy szudáni biztonsági tiszt közölte a beteggel, hogy felfedezték egy merénylet tervet ellene és , hogy emiatt egy biztos helyre fogják szállítani. Egy Taif nevű faluba szállították, és ott vártak a további parancsokra. Este tízkor Carlos lefeküdt aludni. Hajnal háromkor egy francia különleges osztag felébresztette, altatót adtak be neki, majd egy zsákba gyömöszölték. A zsák egy francia magán repülőgépbe került, és így szállították el Franciaországba.
Megvártak Carlos felébredjen, és már francia földön felolvasták neki a vádiratát.

III

Döntöttem, bár gyönyörűek a lányok, Khartoum, szerelem szempontjából nem biztonságos. Nem bizony. Itt minden megeshet.

IV
Darfur

Szudán déli tartománya.
Négy évtizedes polgárháborúval a hátuk mögött. Talán.
A számok: 1 millió halott és több mint négy millió menekült.
Egy részük délebbre menekült, a másik északra.
Az ügynek több pikantériája van.
1. Délen keresztények élnek – északon (és többségben vannak az országban) muszlimok
2. Darfur és térségében hatalmas kőolaj lelőhelyeket fedezték fel nem is olyan régén
3. Szudán volt az egyetlen muszlim ország mely végig kitartott Szaddam Husszein és rendszere mellett, az amerikai agresszió ellen.
4. A Darfuri lázadókat kiképzőkkel és fegyverzettel ki látta el az elmúlt 15-20 évben? Na ki? Hát… kérem: az Izraelnek nevezett közép keleti rasszista, apartheides államocska.
Hogy önkényesen válogattam így össze csokorba, ezeket a tényeket?
Így van, de idézvén egy magyar klasszikust a közelmúlt parlamenti szerepléseiből: Na és?

(Folytatjuk…)




2007. jún. 2.

Cionisták minden disznóság mögött!

Rózsa-Flores Eduardo: Exkluzív! Rohadt cionista gazemberek döntöttek romba a World Trade Center-t 2001.9.11-én!!!!

Biztos forrásból tudjuk, megsúgták nekünk!
Postagalamb szállt asztalomra ma késő délután. Meglepődtem. Ő csak nézte a kávés csészémet –gondolom szomjas lehetett szegény. Nagyobb volt a meglepetésem, amikor vékony női hangon megszólalt és kérdezte a nevem. Közölte egy szuper titkos szervezet futára ő, és hogy feladata átadni egy bizalmas üzenetet. Szávai bizonyítására felemelte bal lábat és ekkor vettem észre, a vékonyka lábszárra ráerősített titánium kis kapszulát….

Levettem róla, kitekertem a menetes kupakot és kiszedtem a mini tartályból egy, számomra ismeretlen anyagú tekercset. Elkezdtem olvasni. A galambocska közben, mintha az volna a világ legtermészetesebb dolog a világban, komótosan ámde hangosan szürcsölte kifelé a maradék kávét a csészémből…

Helyszíneket és dátumok hosszú sora volt ráírva a cetlire. Elsőre nem jöttem rá az összefüggésre. De mivelhogy már évek óta egyesek azzal szórakoznak, azt állítják, én volnék, ha nem is a világ, de a Kárpát-medence, vagy még szűkebben csonkapocsolyánk egyik legnagyobb tenoristája, vagy terroristája…mittudomén…készülgettem a témából. Azaz akkurátusan elolvastam sok mindent, az általam ismert nyelveken, a rám „testált” szakmáról.
Így tehát beugrott az összefüggés.
Íme a felsorolt helyszínek tetszőleges sorrendben, ahogyan megmaradtak emlékezetembe –olvasás után meg kellett ennem a cetlit, a galamb utasítására. Közölte náluk, abban a szuper titkos titkos szervezetben így szokás.
Londoni metró merénylet.
Madridi központi pályaudvar.
New Yorki ikertornyok
Bali-i robbantás
Tokyo-i metró
Müncheni mészárlás
Air India 182-es járata
Pan-Am 103-ás járata (Lockerbie)
Mumbai
Buenos Aires
Oklahoma
Sri Lanka
Kenya és Tanzánia (amerikai nagykövetségek)
Második Bali-i robbantás
Stb.
És az összefüggés? Ezeket a disznóságokat, és a többi amire nem emlékszem: MIND az ő művűk! Ez állt a kis cetlin.
Néztem a galambot. A galamb nézett engem.
Azt mondta, ha nem hiszem el, olvassam el a MTI hírét arról mi történt 1976 júniusában az ugandai Entebbe repülőterén. Nyomban bekapcsolta az addig a számomra láthatatlan – a jobb szárnya alatt lógó- kis készüléket. Kiderült, ez egy ultra miniaturizált fax készülék volt. Japán gyártmány persze.
A gép a következő szöveget tartalmazó faxocskát köpött ki magából:

A britek szerint Izrael repülőgép-eltérítésben volt benne

június 1. péntek [MTI]

A brit diplomácia korabeli gyanúja szerint Izrael is benne volt abban a több mint három évtizeddel ezelőtti repülőgép-eltérítési akcióban, amelynek izraeli kommandósok rajtaütése vetett véget az ugandai Entebbe repülőterén. Az Air France repülőgépét 1976 júniusában kerítette hatalmába a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezet egy fegyveres osztaga. Az Airbus az ugandai város repülőterén szállt le, ahol az izraeli és egyéb zsidó utasokat elkülönítették, a többieket szabadon engedték.

A brit országos levéltárból pénteken előkerült egyik korabeli bizalmas diplomáciai átiratban azonban a párizsi brit nagykövetség D.H. Colvin néven azonosított első titkára, meg nem nevezett forrására hivatkozva, azt írta: a PFLP-osztagot az izraeli titkosszolgálat is segítette. A cél a palesztin mozgalom fő áramlatának, a Jasszer Arafat vezette PFSZ-nek a lejáratása lett volna.

Néztem a galambot. A galamb meg engem nézett.
Na? – kérdezte
Mi na? –válaszoltam
Idő kérdése –folytatta- de maga már most tudja, kik álltak-állnak ezek mögött a szörnyűséges rémtettek mögött. Káoszt akarnak. Zűrzavart. És majd jön az illuminált rendjük.
Tessék?
Illuminátus – bocsánat
És? –kérdeztem megint- Mit tegyek ezzel az információval?
Tegye közzé –közölte kurtán
De, bolondnak fognak nézni –fogadkoztam
Ne aggódjon, már annak nézik –szólt a galamb, és mintha egy vigyort véltem volna felfedezni, amúgy kedves pofikáján.
A galamb megköszönte a kávét, több szót nem vesztegelt rám.
És elszállt.
És én is.

(az MTI-hír nem vicc!)




2007. máj. 10.

Első Szudáni utam

Rózsa-Flores Eduardo: Barangolásaim kezdete muszlim Afrikában (Szudán)




Nem szokásom úti beszámolókat írni. Különösen nem olyanokat hogy itt aztán ezt lehet venni, amott azt enni-inni, és mik a legfontosabb ámde unos-untalan ismertetett szobrok, műemlékek. Illatokat, színeket, sőt mi több, kézfogások erőséget és az érzést, azt az érzést–én legalábbis- max. versben tudok leírni.  Így tehát maradok a kaptafámnál, kellően megtanultam kezelni, mikor a „Disznóságok gyűjteményét” c. kötetemet raktam össze. Jöjjön tehát első Szudáni utam.




 
I.
Jól kezdődik. Péntek 13. van. Ferihegyen már csak Népszabadságot kaptam. Elgurul a gép. Előveszem tehát. Az újságot. Két vicc van benne. Az egyik sótlan, szóra sem érdemes. A másik izgalmasabb, kép is jár hozzá. Kis repülőgép összetörve valamelyik Stockholmi parkban…

II.
Elsuhan, miazhogy, száll el mellettem egy, hollófekete majdnem átlátszó ruhaszerűségbe öltözött sejtelmes női csontváz.
Orosz kurva. Ő most az egyik leghíresebb madám az egyik Alexandriai mulatóban- tájékoztat az a kövér lengyel –minden lengyel kövér? Olyanok, mint a bajorok…- akivel pár perccel korábban beszélgetésbe elegyedtünk.
Nem baj, mondom, nem zavar sem az hogy orosz sem az, hogy kurva…
Állítólag megmérgezte a férjét valamiféle skorpió méreggel- erősködik a lengyel.
A nőszemély már messze ringatja magát a távoli WC irányában, azonban a parfüm felhő, amit maga után húz mint halálhozó kígyó átölel, körültekeredik nyakamon, simogatja férfiasságom- és folytatódik haldoklásom most is mikor itt ülök a nemtelen klaviatúrám fölé görnyedve.
Félretéve a minden sarkon leselkedő nemiségről folyó kéretlen eszmefuttatásom, a lényeget írom tovább.
Az ijesztő, de mi tagadás, kellemes illatfelhőben burkolózva, szemem becsukom, és eszembe jut az az összetört „kráznájá mászkvá” üvegecske a moszkvai Lomonoszov liftjen, a 80-as évek elején…és a másnapi vörös téri párádé, nukleáris hordozó rakétákkal…és a találkozó a veteránokkal, és dunsztos üvegekben automatából vásárolt sör valamilyen lakótelepen, és a részeg fetrengés az egyetem előtti parkban. Oh, asszociációk szabadsága, o mohó ifjúságom hova tűntél?
Száll a „krásznájá mászkvá „most is, és én is, éppen Ciprus felett, délre, délre….

III.
Túléltem. Le nem zuhantunk és az orosz madám kairói maliciózus mosolyát is túlélem. Megyünk tovább Karthoum felé. Esemény nem történik. Végig alszom az utat.

IV.
Khartoum



Két hónappal ezelőtt egy krokodil megette a helyi orvosi egyetem dékánjának két éves kisfiát. Csak az egyik cipős lábát találtak meg. A szerencsétlen gyermeknek. Ez csupáncsak azért érdekes mert utazásom alatt valaki az mondta –Oh azok a pesti mindentudó nagyokosok!-, hogy még 68-ban kilőtték volna az utolsó fogas hüllőt. Ennyit erről. Amúgy a CNN ma közölte, az amerikaiak keresik a beavatkozás lehetőségét Szudánban, és egy bombázást sem lehet kizárni. Jól nézzünk ki.
Nem mellesleg az idegesség semmi jelét nem látni a majdnem négymilliós városban. Amúgy az ilyen helyeken szokásos golyószórós dzsipek ott vannak a hidakon, van elég belőlük, Khartoumban, hídból és golyószórós dzsipből, rendőr és sétafikáló katonából is elég van, nekem úgy tűnik. Más, ami arra utálna, hogy itt bármi baj lehet, nem látok.
Szólnak a szálloda recepciójában, legyünk óvatosak, ma, könnyen ránk szakadhat egy kis haboob (homokvihar).

V.
Szúk

Elmászkálok a legközelebbi szúk-rá. Gyönyörű. Leszámítva a sok globalista-imperialista ízléstelen műanyag szart, gyönyörűek az emberek van belőlük annyi, és árnyalataik mint az árúnak a fűszeresek utcában. És az illatok, Istenem, paradicsomi állapot! Keveredik a mangó a guavával, és a minden második boltból áramló tömjén és tömjénkeverékek illatával…
Amúgy botrány! A kínai terjeszkedés itt is érezteti hatását, néha olyan érzésem támad, a pesti józsefvárosi piacban járok… Ha nem volnának itt ezek a mosolygós, kedves emberek untalan, még azt hinne az ember, ki sem mozdult csonkapocsolyából…

VI
Miniszter

Szufi szertartás Khartoumban
Ma az egyik minisztériumban is jártunk. És életem legóriásibb nőjét ismertem meg. Csillogó ébenfa a bőre. Fehéren világító igazgyöngy a foga. És a kezei… Óriási. Két méter magasságból mosolyog ránk, és mint a megbűvölt kígyók mereven állunk ott és vigyorgunk. Ő az egészségügyi miniszter. Elmondja hány új korházat, egészségházat, mozgórendelőt terveznek építeni, szolgálatba állítani a következő félévben, elmondja azt is mire van szükségük, és hogy tudunk e segíteni. Vigyorogva távozunk. Mama Afrika integet az ajtóból. Nekem egy idő után eszembe jut a magyarországi kis törpe doktor, aki eladta-tönkretette korházainkat… Döntök. Ha beteg leszek, Szudánba megyek, Mama Afrika kezébe helyezem magam. Meggyógyít. Ziher.

VII.
Fegyverszállító

Ülök egy pazarul berendezett irodában, a khartoumi repülőtér mellett. Velem szembe, íróasztala mögül mosolyog rám az az ember, aki a legtöbb fegyver szállította az ezer sebből vérző Boszniának. Fölötte az elhunyt Izetbegovics elnök képe lóg a falon. Utoljára Szarajevóban mosolyogtunk egymásra. Akkor éppen a bosnyák külügyminisztériumban jártam átadni azokat a térképeket és fotókat, melyek a magyar-szerb „zöld” határban készítettem barátaimmal az illegálisan de vígan fegyvercsempéző szerbekről. Született is ezután valami tiltakozó jegyzékféle, amit a bosnyákok eljutattak a magyar külügyéreknek. (ezt a történetet teljes egészében nemsokára leírom…).
Eltelt az óta egypár év. Emberem ki lett tiltva több európai országból. Én meg, kelletlen kalandor lettem azok szemében, kiknek az emberi élet védelme, az önrendelkezés és a szabadsághoz való jog csupán lózung. A bizniszben. Lásd a szudáni Darfur körüli cirkuszt. 30 éve tart a polgárháború. Több millió ember halt meg eddig. Az ok? A területen fölfedezett kőolajmezők. Kik fegyverzik-képzik ki a lázadókat?  Természetesen az amerikaiak és a törvénytelen cionista állam. Ennyit erről. Szegény Bosznia. Sem olaj se semmi. Csupáncsak az „iszlám idegen test” Európa szívében. Undorító képmutatás.

VIII.
Homokvihar





























Izgalmas, gyönyörű, pazar, lélegzetelállító (szó szerint!) és félelmetes. Jön, beborít és elmegy. A szállodai szobából nézem. Majdnem pánikba esem, mikor látom, hogy a finom vöröses homok az amúgy-nem-kellene-ott-lenniük ablak réseken keresztül szüremlik be a szobába. Gyűlik is szépen. Folyik be, mint a víz. Eszembe jut, pár óra vagy pár nap esetleg, és betölti a szobám, és akkor nekem kampec? Nem tudok kalkulálni, sosem voltam jó a számokkal. De aztán elmegy a vihar. Én ott maradok és nézem, bizalmatlan, a homokfoltokat, kupacokat. Visszajön az adás a TV-be. Közlik éppen, hogy Kairón is átvonult a haboob. Már hat ember meghalt. Kettő megfulladt, a többiek közlekedési balesetekben. Szépen vagyunk. Fránya természet.

IX
Forradalom


Ülök a budin. Megy a hasam valami romlott rántott halféleség miatt. Elmélkedem Szudán, és a saját jövöm fölött. Hirtelen autódudálást, kiáltásokat hallom az utca felől. A dudálás, és az egész zaj ritmikus és egyre sűrűbb. Hoppa! Már megint jókor és jó helyen vagyok, gondolom. Az első dolog, ami eszembe jut, az, hogy kitört a forradalom.
Nadrágot fel, és rohanok ki az erkélyre. Alattam az utcán nagy a tömeg és egyre hangosabbak a kiáltások. Fölhívok valakit. Mi van?- Mi történt?- Forradalom?- Bush rosszul let?-, Nem, nem, –jön a válasz- fociban 2-1-re, legyőztük Nigériát.
Hirtelen elszégyellem magam. Rádöbbenek, még létezik valamiféle normális világ. El kellene mennem szabadságra….

X.
Szandzsák

Évek óta várom a híreket a Szandzsákról. Amikor háborúztunk Horvátországban, amikor kitört a gyalázat Boszniában, majd a Koszovai háború idején…
A hírek most arról szólnak „fundamentalista muszlimok fegyverraktárára bukkant a szerb rendőrség Novi Pazar közelében”.
Ajánlom visszalapozni és visszakeresni milyen jelzőket használt a szerb média Bosznia és Koszova idején., mikor minden lelőtt, lemészárolt gyerek, asszony, aggastyán elvetemült terrorista volt, de minimum muszlim fundamentalista gyilkos.
Emlékszik még valaki Srebrenicára?
A gyalázatos magyarországi média –olvasom az interneten- most is, a szerbek hivatalos propagandáját szajkózza.

XI
Kontinens átfutás


Gordon, brít kormányzó halála
Júniusban folytatom. Írok majd szerelemről. A kék és a fehér Nílusról.  A mahdi felkelésről, mikor először a történelemben elvertek a port a gőgös briteken 1885-ben. És utamról a szudáni-etiópiai határtól, Khartoumon keresztül át az egyiptomi határig. Kíséretet kell biztosítanunk egy tíz európai sportolóból (köztük két magyar) útját Szudánon keresztül. A csoport márciusban indult el Fokvárosból, végcéljuk Alexandria. Lehet, oda is elmegyek, és megkeresem az orosz, „krásznája mászkvás” lenge feketeruhás hölgyet….emlékeznek, ugye?