Rózsa-Flores Eduardo blogja

cionizmus bejegyzései

2008. márc. 7.

Bojkott "izrael" ellen!!!

 

http://latuff-flores.blogspot.com




2007. szept. 9.

Neonáci orosz zsidók Palesztinában

Neonácikat fogtak le a törvénytelen zsidó államban (Izrael)
  
Neonáci csoportot tartóztattak le törvénytelen zsidó államban. A nyolc, 16 és 21 év közötti fiatal mindegyike izraeli állampolgár, a korábbi Szovjetunióból származnak és állítólag bevándorlókat, kábítószerfüggőket és hithű zsidókat támadtak meg - jelentette be az izraeli rendőrség.

 A csoport után egy évig nyomoztak, az első tagot júliusban, az utolsót szeptember 6-án fogták le. A vizsgálat tavaly kezdődött, mikor ismeretlenek horogkereszteket fújtak a Tel-Avivtól keletre található Petah Tikva-i zsinagóga falára. A nyomozást vezető rendőr elmondta: nehéz ugyan elhinni, de igenis élnek olyanok Izraelben, akik neonáci eszmékkel szimpatizálnak. A házkutatások során náci egyenruhákat, Adolf Hitlert ábrázoló képeket és késeket, fegyvereket és TNT-t találtak.

A rendőrség beszámolója szerint a csoport olyanokat vett célba, akik láthatóan túl gyengék voltak az ellenálláshoz. Videó készült arról, ahogy körbevesznek egy zsidó heroinfüggőt, szintén a volt Szovjetunióból. A férfit térdre kényszerítették és bocsánatért kellett könyörögnie az orosz néphez zsidó és narkós mivolta miatt.

A fiatalok a „visszatérés törvénye” alapján vándoroltak a törvénytelen zsidó államba, mely kimondta, hogy bárki kaphat izraeli állampolgárságot, akinek legalább egyik nagyszülője zsidó származású. A Szovjetunió felbomlásakor, 1991-ben százezerszámra telepedtek le szovjet zsidók Izraelben.


Forrás: lanchidradio.hu, FH
(R-F.E.)


Neonáci orosz zsidók palesztinában




2007. júl. 12.

No more war!




2007. jún. 2.

Cionisták minden disznóság mögött!

Rózsa-Flores Eduardo: Exkluzív! Rohadt cionista gazemberek döntöttek romba a World Trade Center-t 2001.9.11-én!!!!

Biztos forrásból tudjuk, megsúgták nekünk!
Postagalamb szállt asztalomra ma késő délután. Meglepődtem. Ő csak nézte a kávés csészémet –gondolom szomjas lehetett szegény. Nagyobb volt a meglepetésem, amikor vékony női hangon megszólalt és kérdezte a nevem. Közölte egy szuper titkos szervezet futára ő, és hogy feladata átadni egy bizalmas üzenetet. Szávai bizonyítására felemelte bal lábat és ekkor vettem észre, a vékonyka lábszárra ráerősített titánium kis kapszulát….

Levettem róla, kitekertem a menetes kupakot és kiszedtem a mini tartályból egy, számomra ismeretlen anyagú tekercset. Elkezdtem olvasni. A galambocska közben, mintha az volna a világ legtermészetesebb dolog a világban, komótosan ámde hangosan szürcsölte kifelé a maradék kávét a csészémből…

Helyszíneket és dátumok hosszú sora volt ráírva a cetlire. Elsőre nem jöttem rá az összefüggésre. De mivelhogy már évek óta egyesek azzal szórakoznak, azt állítják, én volnék, ha nem is a világ, de a Kárpát-medence, vagy még szűkebben csonkapocsolyánk egyik legnagyobb tenoristája, vagy terroristája…mittudomén…készülgettem a témából. Azaz akkurátusan elolvastam sok mindent, az általam ismert nyelveken, a rám „testált” szakmáról.
Így tehát beugrott az összefüggés.
Íme a felsorolt helyszínek tetszőleges sorrendben, ahogyan megmaradtak emlékezetembe –olvasás után meg kellett ennem a cetlit, a galamb utasítására. Közölte náluk, abban a szuper titkos titkos szervezetben így szokás.
Londoni metró merénylet.
Madridi központi pályaudvar.
New Yorki ikertornyok
Bali-i robbantás
Tokyo-i metró
Müncheni mészárlás
Air India 182-es járata
Pan-Am 103-ás járata (Lockerbie)
Mumbai
Buenos Aires
Oklahoma
Sri Lanka
Kenya és Tanzánia (amerikai nagykövetségek)
Második Bali-i robbantás
Stb.
És az összefüggés? Ezeket a disznóságokat, és a többi amire nem emlékszem: MIND az ő művűk! Ez állt a kis cetlin.
Néztem a galambot. A galamb nézett engem.
Azt mondta, ha nem hiszem el, olvassam el a MTI hírét arról mi történt 1976 júniusában az ugandai Entebbe repülőterén. Nyomban bekapcsolta az addig a számomra láthatatlan – a jobb szárnya alatt lógó- kis készüléket. Kiderült, ez egy ultra miniaturizált fax készülék volt. Japán gyártmány persze.
A gép a következő szöveget tartalmazó faxocskát köpött ki magából:

A britek szerint Izrael repülőgép-eltérítésben volt benne

június 1. péntek [MTI]

A brit diplomácia korabeli gyanúja szerint Izrael is benne volt abban a több mint három évtizeddel ezelőtti repülőgép-eltérítési akcióban, amelynek izraeli kommandósok rajtaütése vetett véget az ugandai Entebbe repülőterén. Az Air France repülőgépét 1976 júniusában kerítette hatalmába a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) nevű szervezet egy fegyveres osztaga. Az Airbus az ugandai város repülőterén szállt le, ahol az izraeli és egyéb zsidó utasokat elkülönítették, a többieket szabadon engedték.

A brit országos levéltárból pénteken előkerült egyik korabeli bizalmas diplomáciai átiratban azonban a párizsi brit nagykövetség D.H. Colvin néven azonosított első titkára, meg nem nevezett forrására hivatkozva, azt írta: a PFLP-osztagot az izraeli titkosszolgálat is segítette. A cél a palesztin mozgalom fő áramlatának, a Jasszer Arafat vezette PFSZ-nek a lejáratása lett volna.

Néztem a galambot. A galamb meg engem nézett.
Na? – kérdezte
Mi na? –válaszoltam
Idő kérdése –folytatta- de maga már most tudja, kik álltak-állnak ezek mögött a szörnyűséges rémtettek mögött. Káoszt akarnak. Zűrzavart. És majd jön az illuminált rendjük.
Tessék?
Illuminátus – bocsánat
És? –kérdeztem megint- Mit tegyek ezzel az információval?
Tegye közzé –közölte kurtán
De, bolondnak fognak nézni –fogadkoztam
Ne aggódjon, már annak nézik –szólt a galamb, és mintha egy vigyort véltem volna felfedezni, amúgy kedves pofikáján.
A galamb megköszönte a kávét, több szót nem vesztegelt rám.
És elszállt.
És én is.

(az MTI-hír nem vicc!)




2007. máj. 20.

Iráni anti-USA rajzfilm II




Iráni anti-USA rajzfilm




2007. máj. 4.

kamú nácik

neonáci

Rózsa-Flores Eduardo: A TV2 elővette…
Bácsfy Diánát.
Íme a válaszunk: megalakítjuk a Szerelem Önkéntesei Rohamosztagokat
(SÖR)


Hajra fiúk, hajra lányok! Megszületett agyamban a mentő ötlet! Nincs többé kommunizmus, nincs többé nácizmus!
A kielégítetlenségtől szenvedő pártvezérek és vezérnők boldogítására, mindenki lépjen be a most önszerveződő SÖR alakulatokba.
Kiadós szeretkezésekkel a világbékéért!
Ágycsaták a humanista együttélésért!
Nem kell többé olajos-bűzős fegyver, elég a minden patikában-trafikban olcsón beszerezhető óvszer!

Hogy nem minden esetben szívtipró, Barbie-szépségű a pártvezér vagy vezérnő?
Hogy zavaró a kefebajusz vagy a bibircsókos orr?
Mindenre van megoldás-gyógyír: először hit kell, hit a békében, az egyenlőségben, a testveriségben, másodsorban –ha a hit nem volna elég- ott vannak a technikai segédeszközök: sötét napszemüveg, párna, papírzacskó, és a villanykapcsoló!
Mi lett volna, ha Hitler nem szenved mini pénisz komplexustól?
Mi lett volna, ha Sztálin megtálalja a megfelelő, izmos domináját?
És Rákosi szexisen tar koponyája nem izgatott fel senkit?
Mi lett volna, ha Kádár nem utálatos a perkelt szafttól, ha nem ragja a körmeit, és ha mindez nem hátrányként jelentkezik, és valaki felvállalja tényleges boldogítását?
És ha Pol-Pot, a dél-kelet ázsiai férfiideál kegyeit keresték volna tömegesen az ottani lányok? És….ha önkéntes hőslányok ostromoltak volna a hórihorgas Szabó Albit?
És ha Bácsfy Diánát…Nem. Itt megbukik elméletem. Erre nem tudok mit mondani. Legfeljebb azt, és reménykedem, megtaláljak az utat hozzánk, a Szerelem Önkéntes Rohamosztagaihoz azok, kik annak idején felbérelték, felhasználtak a hol volt, hol nem volt náci leányt és lerójak áldozatukat a szerelem oltárán, megakadályozandó azt, hogy eme förmedvény, kielégítetlenségében, maga alá gyúrjon minket mind, azaz az egész emberiséget.

Bácsfy a TV2-ben –érdemes végignézni a videót, ámde témánk szempontjából fontos igazán csak az utolsó más fel perc!
http://tv2.hu/mokka/cikk/140767/




2007. márc. 18.

S megint egy hír margójára...

Rózsa-Flores Eduardo: S megint egy hír margójára...
(Magyarellenes, pesti „entellektüel”, idegenszívű szélsőséges könyvét reklámozza a HírTV)

A szélsőségesen magyarellenes, zsidó származásával kéretlenül is kérkedő író, Spiró György könyvét reklámozza a HírTV honlapja, a hirtv.net a Bookline bannerén keresztül. Védhető lenne a reklám, ha a bannerre kattintva a könyváruház nyitóoldala jelenne meg, de nem. A HírTV - eleget téve hirdetője kérésének - a magyarfóbiás Spiró könyvének bemutatkozó oldalát linkelte be a reklámképhez.

Rózsa-Flores Eduardo:

Sajnállak titeket
Mindig idegenek


Igen, nem gyűlöllek
Sajnállak
Mert ha gyűlölnélek
Magammal is azt tenném

„jütt-ment” vagyok én is
és e Haza befogadott
bár nap mint nap érzem
igazán nem szeret

lehet nem is tud
és nem is csoda
annyi volt itt az árulás már
s a köpönyegforgatás
Bizalmatlanná vált
a magyar ég

Én hazámra nem haragszom
Nem tehetem
Reggel délben este ölel
Hegyeivel, vizeivel simogat, táplál

S a nyelv
Ez, a magyar, jó emberek
mit most használok
A papírt cirógatja
És így a szemem is
És majd a lelkem
És kihez majd eljut
Szavam
Édesen (vagy, mikor-hogy…)
Magyarul.

Sajnállak titeket
Senki és semmiháziak
Nektek a Nap ott fent
Mindegy hol süt
A madarakat sem ismerhetitek
És nem tud hozzátok szólni
A legegyszerűbb mezei virág sem
Színük és illatuk marad mindig idegen.

És nem szólok itt már semmit semmi másról, sorolhatnám mit jelent magyar barát-testvértől kézfogás, vigasztaló szó, közös gondolkodás, ne adja Isten, dühöt nemző, magyar baráttal együtt, a magyarért sírás. Elmagyarázhatnám, de nem vitás: fölösleges, ha nem érzed, mit én mikor a Szózatot éneklem, vagy fölmondom.

Sajnállak, mindig idegen
Nem gyűlöllek,
ám most hangom megemelem
És figyelmeztetlek
- én már csak ilyen vagyok-
Még ha hazám nem is szeret igazán
Bántani őt én nem hagyom

Üzenek innen, a Mátra alól,
És hallja idegen, magyarul, Párizsban,
Londonban s Berlinben:
Csak óvatosan.
A magyart többé ne bántsd!
Ne merd!
Elég!

Van hely széles e világon.
Menj, ha itt neked nem édes a szó, a víz, a nő.
Menj, tágasabb odakint!
Menj, és hallgasd!

Keress magadnak egy helyet
És egy másik, bármilyen nyelvet!.
Az enyémet, az édes magyart
Többé ne kínozd!

(Látóasszony, tűzön járó táltos papoktól, valamint néhány megmaradt szájhagyományból tudom: az Egyetlen, a Legszebb, Legtürelmesebb és Leghatalmasabb Urunk minket szeret. Nagy tud lenni a haragja Ő Neki. És zárásul, paraszt szomszédaim egyikét idézem, aki mondta a minap, hogy ami késik, nem múlik: Igazságosztó, Magyarul Értő, Egy Istenünk előbb utóbb lesújt. És rendet vág. Úgy bizony!)

Fenti irományom válasz és üzenet, ezeknek:

I

Spiró György

"Jönnek"

Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint,
fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? Ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klíma: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyítsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

II


"...én úgy utálom a magyar népet,én ennek a népnek a
kultúráját,karakterét,minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát
utálom...ez a gyűszű méretű ország...ami ebben a kis szar országban
uralkodik...senkiházi magyar,a mocskos,trágyaszagú,magyar száján...."

Regős Péter, a magyar zsidó világszövetség szóvivője.

http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4251