A
román sajtóban, illetve az onnan informálódó magyarországi lapokban két
alkalommal, legutóbb négy héttel ezelőtt olvashattunk arról, hogy a
székelyföldi autonómia kivívására egy állig felfegyverzett alakulat, a
„székely légió” készül a Hargita-hegységben, élén egy bizonyos Révész
Tiborral, aki sepsiszentgyörgyi származású. A február elején megjelent
– egyébként nevetséges – irományt természetesen „kielemeztük” a Székely
Hírmondó idei ötödik számában, melyben többek közt felmerült
Rózsa-Flores Eduardo, magyar-bolíviai származású, jelenleg
Magyarországon élő író-újságíró neve is, mint – háborús tapasztalatai
okán – Révész fegyvertársa, akinek internetes levélben tettünk fel
néhány kérdést a téma kapcsán.
–A román sajtóban az ön nevét összefüggésbe hozták mind Carlos-szal, a hírhedt venezuelai terroristával, mind a székely légióval. Ki is valójában Rózsa-Flores Eduardo?
– Mindenféle fennhéjázás nélkül állíthatom, eléggé közismert személy vagyok a magyar, illetve egyes külföldi médiák számára. Kis tájékozódás után – például internetes kereső használatával – megállapítható, ki vagyok valójában, mivel foglalkozom. Nem élek titkos életet, több e-mail-címem szintén pillanatok alatt megszerezhető etcetera. Magyarul: sajnálom, de nem vagyok reinkarnációja vagy alteregója sem James Bondnak, sem Superman-nek, sem a „zsákos” embernek… Rambo is távol esik tőlem, sőt... Kilenc évig szerkesztője voltam a Kapu nevű folyóiratnak, eddig hét kötetem jelent meg, tárcákat írtam, jelenleg a www.jobbik.net egyik szerkesztője vagyok. Egy, még ha nem is egyszerű, de normálisnak mondható, hedonista, tehát pocakosodó íróember vagyok. Az egy másik kérdés, hogy van önálló véleményem a világ dolgait illetően, a véleményemet megvédem, ha kell, bármi áron.
–A Révész Tibor által vezetett, dunaújvárosi Székely Légió Sportklubot a román sajtóban nem első alkalommal gyanúsítják már a román állam elleni szervezkedéssel. A mese ezúttal annyiban új, hogy az ön neve is felmerül. Mi a véleménye erről?
– A Ziua-féle marhaságokra rátérve: ilyeneket eddig csak a szerbek írtak rólam előszeretettel, olyan képet festve rólam, hogy komolyan állítom, álmomban elkezdtem félni saját magamtól. Csupán utána kell nézni az életrajzomban, kedves bukaresti kollegák – enyhén szólva siralmasan nevetségesek a leközölt állításaik. Nem tudom, mit értenek „szélsőjobboldali szervezetek” alatt, mindenesetre kijelentem, semmilyen olyan szervezetnek nem vagyok a tagja, melyet akár önkényesen, tetszőlegesen lehetne „szélsőjobboldalinak” titulálni. Nem vagyok vezetője semmilyen szervezetnek, bár igaz, egy rövid ideig, 2006-tól alelnöke vagyok az egyik magyarországi parlamenti párt vidéki szervezetének. Annak a pártnak most is a tagja vagyok. És nem voltam Carlos Illich Ramirez Sanchez tolmácsa. Megjegyzem: nem elhatárolódni kívánok a román napilap cikkében szereplő többi személytől, hiszen ők a barátaim. Ellenkezőleg: szolidaritásomról szeretném biztosítani őket, valamint arról, hogy továbbra is küldeni fogom cikkeimet, tárcáimat, verseimet az általuk szerkesztett internetes portálhoz – www.szekely.tk –, amennyiben igényt tartanak rájuk.
–Apropó Carlos. Ismerte egyáltalán a világhírű terroristát?
– 1960-as születésű vagyok, 15-évesen kerültem Magyarországra, tehát
a „Sakál” magyarországi tartózkodásának időszakában alig 20 éves
voltam. Nem Carlos vett maga mellé, hanem spanyol anyanyelvűként,
kizárólag a szolgálati helyemen – határőr voltam Ferihegyen –,
parancsot teljesítve tényleg többször találkoztam vele. Sajnos nem a
tolmácsa voltam. Sajnos, mert akkor többet tudnék azokról, akik
Magyarországra beengedték. Gondolom, ez mindenkit igazán érdekelne, nem?
–Kalandornak és zsoldosnak nevezték a román napilapban. Vállalja ezeket a „jelzőket”?
– Azért, mert 1991 augusztusában felmondtam a spanyol napilapnak és a
BBC World Service-nek, melynek tudósítója, azaz újságírója voltam, és
beálltam a Horvát Nemzeti Gárdába, önkéntesnek; azért mert hónapokon
keresztül, amíg lehetett, részt vettem az Árpád-kori, magyarok lakta
Szentlászló védelmében? És mert azután is maradtam Horvátországban, és
az elnyomott baranyai magyarokkal vállvetve harcoltam a megszálló szerb
csetnikek ellen? Ezért lennék kalandor? Miről beszélnek? Annyit az
előbbi témához, hogy ha bárhol, bármikor, bárkik bántják a magyar
testvéreimet, sanyargatni merészelik őket, nyilvánvaló – s gondolom, ez
így normális és természetes –, hogy kiállok értük.
– Járt már Székelyföldön?
– Jártam sokszor, és boldogan megyek, amikor csak tehetem. Székelyföld nekem Magyarország, különösen 2004. december 5-e óta. Bár itt itthon vagyok, nálatok viszont OTTHON.
Kérdezett: Gyergyai Csaba
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A horvát hadsereg ezredese
Rózsa-Flores
Eduardo 1960. március 31-én született a bolíviai Santa Cruz-ban. Apja,
Rózsa György, zsidó származású festőművész, egyetemi tanár 1948-ban
hagyta el Magyarországot; anyja, Nelly Flores Arias spanyol származású
tanár. Rózsa-Flores 1972-ig Bolíviában, majd 1973 végéig Chilében
folytatja tanulmányait, a Pinochet-féle katonai hatalomátvétel után a
család útja Svédországba vezet, ahol 1973-75 között politikai
menekültként élnek.
1975-ben apja a hazatelepülés mellett dönt, a család Magyarországra
költözik. Flores a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizik
1979-ben, majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkezik. Három
évvel később a leszerelését kéri, és 1984-ben a Budapesti Eötvös Loránd
Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára felvételizik; 1989-ben
szerez diplomát.
1984-től különböző külföldi hírügynökségek tudósítójaként dolgozik,
1988-tól a La Vanguardia spanyol napilapnak is, amelynek különleges
tudósítójaként 1991 júniusában az akkori Jugoszláviába, Horvátország
fővárosába, Zágrábba érkezik. A La Vanguardia mellett folyamatosan
tudósít a BBC World Service brit rádióadó spanyol nyelvű adásainak is.
1991. augusztus 28-án Eszéken első külföldi önkéntesként jelentkezik a
Horvát Nemzeti Gárda soraiba. Részt vesz Szentlászló védelmében és a
szeptemberi eszéki csatákban, majd szeptember végén újra Szentlászlóba
küldik, ahol megszervezi az Első Nemzetközi Egységet (PIV). Vukovár is
állomása Flores frontszolgálatának. Egységét Szentlászló evakuálása és
eleste után Eszékre helyezik vissza, ahol a front különböző
szektoraiban harcol 1992 nyarának végéig. Közben Flores az akkor már a
Különleges Erők parancsnokaként megkapja a horvát állampolgárságot, és
Franjo Tudjman horvát elnök őrnaggyá lépteti elő. 1993-ban ezredesi
rendfokozatot kap. Front-tevékenysége alatt háromszor sebesült meg.
Rózsa-Floresnek 1994-től hét verseskötete jelent meg Magyarországon, és szerepelt már filmben is.
Ki is az a Carlos, avagy közismertebb nevén: Sakál?
Iljics Ramirez Sanchez, alias Carlos, a Sakál a 70-es, 80-as évek
sztárterroristája. 1949-ben született Venezuelában. Caracasban,
Londonban, majd Moszkvában tanul egyetemen. Végiglátogatja az arab
országokat, végül egy palesztin terrorista felkészítő táborban köt ki,
ahol évfolyamelsőként végez. Első akcióját Londonban egyedül követi el,
lelövi Ed Seiff milliomost, az angol Cionista Szövetség alelnökét.
Bombákkal folytatja, de miután Angliában forrósodni kezd lába alatt a
talaj, átköltözik Párizsba. Legnagyobb dobását ’75-ben, a
kőolajexportáló országok szervezetének székházában, az olajminiszterek
nemzetközi ülésén követi el Bécsben, ahol felfegyverzett
terroristacsoport élén hetven túszt ejt el.
Carlos ezután igazi playboyként él, néha „szívességeket tesz
Kadhafinak, Szaddám Huszeinnek, Honeckernek vagy éppen Ceauşescunak. A
hetvenes évek közepén Magyarországon nyaldossa sebeit, így a magyar
kommunista kormány nyíltan megszeg minden olyan nemzetközi egyezményt,
amelynek célja a terrorizmus elleni harc volt. Tejben-vajban fürösztik
a világ legkeresettebb bűnözőjét, lehetővé téve a halálos akcióit. A
80-as évek vége felé azonban az ő ideje is lejár. Egymásután utasítják
ki olyan országok is, mint Irak és Líbia. Végül Szudánban köt ki, ahol
az ország vezetői egyszerűen „eladják” a francia titkosszolgálatnak.
2000-ben életfogytiglanra ítélik a francia fővárosban.
Forrás: Székely Hírmondó