|
guerra bejegyzései 
Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében
A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores
Eduardotól új verseskötetének
bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő
nyitott meg. A verseket Mayer Zsolt színművész
olvasta fel, közben
pedig igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.
Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a nagy nap, amikor
először találkozom személyesen Eduardoval, akit a moziba járó közönség
a Chico című filmből
ismerhet, de mint az esten is kiderült, több verseskötet
és könyv is
megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam senkit magam
körül, aki ráért volna egy kis csendességre a Rózsa utcai Kolibri
Pincében,
úgyhogy kénytelen voltam egyedül menni. Nem bántam meg.
Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő török-arab zenéjét,
amihez ugyan egyáltalán nem értek, de Ahmed éneke és az együttes
szerénysége
felébresztett valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is
ismerem Allahot, akkor is
éreztem azt, amire a keresztények azt
mondják, hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a
műsorba Mayer Zsolt, aki a dalok között
halk hangszeres kísérettel
olvasott fel egyet-egyet a 47-ből.
A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így
sajnos nem tudtam jó képeket
készíteni. De szerencsére sokan voltunk.
Amikor a program véget ért, a kötetből
már nem maradt az asztalon.
Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg,
pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó percekben egy igen
komoly hangvételű vers is elhangzott. Amikor ezt megemlítettem neki
(mármint,
hogy a szerelmes témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”
Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.
http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/
Rózsa-Flores Eduardo:A Becsület Napja
Rózsa-Flores Eduardo:A Becsület Napja. A hősökről megemlékezni hazafias kötelesség!
Szurdokpüspökiben, a Mátra nyugati lankái között, számos német és magyar katona életét áldozta az 1944-es védelmi harcokban.
Az 1945-ös Budapesti kitörés emlékére, önkéntesek rendbe hozták a falu egyik temetőjében található Hősi emlékművet.
2008. Február 11-én, délután 17-órakor, a zagyvaszentjakabi (szurdokpüspöki) temetőben és az alatta emelkedő Szent Jakab templomban megemlékezés volt, amelyen igazán szép számban képviselték magukat a helyi, illetve jobbágyi, tari és pásztói lakosok is. A helyi egyházközségi asszonyok áhítatos éneke és a Magyar Himnusz elhangzása után közös ima következett, majd Rózsa-Flores Eduardo felolvasta beszédét. Ezután Rózsa Márton Zoltán, Wass Albert: Temetőben, című versét olvasta fel.
Az ünnepség alatt, a Nógrád-megyei Magyar Gárdisták álltak díszsorfalat.
A temetői ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, valamint számos résztvevő mécsest is gyújtott.
Bejelentés is elhangzott, miszerint tavasszal, helyi önkéntesek rendbe hozzák a faluban található másik katonai emlékművet és sírhelyet, mely emléket állít a harcokban elesett orosz katonáknak, és amelyben helyi civilek is el vannak hantolva. „Ha elvárjuk, hogy a Don-kanyarnál és máshol eltemetett testvéreink sírját rendbe tartsák és megadják a kellő tiszteletet az elesetteknek, mi sem tehetünk másképp. Példát kell mutatnunk. A halott katona már nem ellenség”
A Becsület Napi megemlékezés a Szent Jakab templomban folytatódott, a II. Világháborúban elesett magyar katonák és helyi lakosok márvány emléktáblája előtt Halász Gergő, gárdista felolvasta Ady Endre: Imádság háború után c. versét.
Az ünnepséget a Székely Himnusz közös éneklése zárta.
A BECSÜLET NAPJA
(Elhangzott 2008-02-11-én, a Zagyvaszentjakabi (Szurdokpüspöki) temetőben, az elesett német katonák emlékművénél)
A XX. század végén kevés olyan nyilvános megemlékezés, rendezvény akad, amin teljes egyetértéssel és határozottsággal vehet részt az, aki jobboldali beállítottságú embernek vallja magát, és azt komolyan is gondolja. Ám van egy esemény, amelynek emlékezetben tartása - bár történelmi szempontból is kiemelkedő jelentősséggel bír - jóval túlterjed a történelmi szerepén. Mindez a Magyar Apostoli Királyság ellenséges hatalom általi teljes, és a mai napig terjedő hatású elfoglalása előtt történt. Éppen ezért példát mutatva kiemelkedik a mai általánosan elterjedt hazugságok és idiótaságok ingoványos köréből. Ez az esemény az, amikor a kommunista hatalom ellen Budapestet már több hónapja védő sereg maradványai megmutatták, mi a becsülettel és tartással járható és járandó út: soha meg nem alkudva a harc folytatása azzal az ellenséggel szemben, amellyel megalkudni soha nem lehet. Erről a hősi tettről emlékeznek meg a Becsület napján.
A XX. század közepén az ezeréves Magyar Apostoli Királyság gyakorlati fennállása végveszélybe került. A kommunista Szovjetunió vörös hordái 1944. szeptemberére elérték az ország határát. Útjukat Románia augusztus 23-ai árulása könnyítette meg jelentősen.
A magyar és a német csapatok vért, áldozatot nem kímélve harcban álltak a sokszoros túlerőben lévő, még saját parancsnokaik által is vágóhídi barmokként kezelt vörös csapatokkal. Állati hordáik október végére végigrabolva és pusztítva az országot, elérték a fővárost. A német-magyar csapatok a kezdeti bizonytalanságok után védelemre rendezkedtek be azzal, hogy vagy itt állítják meg az ellenséget, vagy sehol, de az önfeláldozó harccal leköthetik az Európát délkelet felől támadó ellenséges erők legnagyobb részét, megakadályozva a szovjetek vészterhes nagyságú térnyerését a kontinensen. A magyarországi harctér kiesése esetén - amiben központi szerepe volt Budapestnek - az angol-amerikai közös erők - mint kisebbik rossz - Európának túl kicsiny hányadát tudták volna hatalmuk alá hajtani. Az így létrejövő rendkívül erős szovjet túlsúly miatt a Szovjetunió kétségkívül egészen más - méghozzá jóval agresszívabb - politikát folytatott volna a II. Világháború után, nem pusztán Ausztria, hanem egész Európa tekintetében. Nem elképzelhetetlen, hogy ezzel a háttérrel hatalmát az Atlanti-óceánig terjesztette volna, a maradék Nyugat-Európában véghezvitt belső bomlasztás vagy külső erőszak által.
Az ostrom Sztálin közvetlen parancsára 1944. október 29-én kezdődött meg. Ekkor a támadás még csak a pesti oldalon folyt, a Malinovszkij vezette 2. Ukrán Front csapatai azonban a túlerejük ellenére nem tudtak komolyabb eredményt elérni. Kellő erő hiányában nem lehetett megakadályozni a Vörös hadsereg átkelését a Dunán és Budapest körülzárását. Ezt a feladatot a Tolbuhin által vezetett 3. Ukrán front hajtotta végre, amely a teljesen védtelen Dél-Dunántúlon szinte akadály nélkül haladt előre. 1944. karácsonyára azonban ez is bekövetkezett, a német-magyar csapatoknak immár körkörös védelemre kellett berendezkedniük. Ám a védőknek sikerült megakadályozni, hogy a kommunista erők november 7-ére elfoglalják a fővárost, ahogy azt azok tervezték, sőt, sem november harmadik, sem december első, sem negyedik hetén sem sikerült bevenni, bár az egyre türelmetlenebb Sztálinnak a küldött ígéretekben ezen időpontokat jelölték meg.
A védők - akiket német részről Karl-Pfeffer Wildenbruch Obergruppenführer, magyar részről Hindy Iván vezérezredes vezetett - hősies helytállása folytán az ostrom rendkívül hosszan elhúzódott, értékes heteket, ezzel együtt Európában értékes területeket mentve meg a szovjet csapatok elől. Azonban az erős támadások alatt a védősereg száma jelentősen lecsökkent. Pest megmaradt területeit január 18-án fel kellett adni, amikor a vörös hordák már majdnem teljesen elfoglalták a sokszáz éves hagyománnyal rendelkező városrészt. A védelem már csak Budára összpontosult. A város felmentésére indított három német hadművelet is kudarcot vallott. A védők már szinte csak a Várhegyet tartották ellenőrzésük alatt. Február 10-ére az élelem teljesen elfogyott, lőszer már alig volt.
A német-magyar csapatok választhattak: vagy megadják magukat, esetleg harc nélkül lemészárolják őket, vagy kitörnek. A fegyverletétel teljesen érthető lett volna. A három hónapja szinte egyfolytában harcban álló, éhező katonák a teljes kimerültség határán álltak. Ha kitörnek, egy nap alatt kell megtenniük azt a távolságot, amit a szovjet csapatoknak 50 nap alatt sikerült. Mindezt tüzérségi előkészítés és fedezet nélkül, az emeleteken és háztetőkön lévő ellenséges lövészekkel, beásott és mozgó harckocsikkal szemben, csupán egy-két saját harckocsival támogatva úgy, hogy a kézifegyvereikhez is csak pár darab lőszer maradt. Ha megadják magukat, talán egyszer valahogy hazakerülnek, de valószínűleg életben maradnak, hiszen a megszállók "csak" az SS katonákat és a sebesülteket mészárolták le azonnal. De ők nem ezt az utat választották. Ha megadják magukat, annak a hatalomnak a lába elé teszik le a fegyvert, amelynél bestiálisabb még soha, sehol nem fordult elő a történelemben. Hindy Iván szavaival: "A kommunizmus az én szememben és elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt jelentette." Egy ilyen hatalom elé még akkor sem voltak hajlandók letenni a fegyvert, ha a kitörés rendkívüli kockázatokkal járt.
1945. február 11-én este 8 órakor megindult a kitörés. A 43900 katona közül körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a magyarok és a németek, az összlétszám negyedrésze sebesült. Három lépcsőben tervezték végrehajtani a hadműveletet. Az első lépcsőben a jobbszárnyon a 13. páncéloshadosztály, balszárnyon a 8. Florian Geyer SS-hadosztály maradék egységei indultak rohamra. Őket követte a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály, a Feldherrnhalle páncélosgránátos hadosztály maradványai, valamint a magyar egységek. Végül a járóképes sebesültek következtek volna. A főparancsnok és a vezérkar 500 SS katona kíséretében próbálkozott meg a kitöréssel az Ördögárkon keresztül. A vörös csapatok azonban számítottak a kitörésre és az is elképzelhető, hogy a hadműveletet részleteiben elárulták. Három védelmi lépcsőt alakítottak ki. Az első a Széll Kálmán térnél (ma Moszkva tér) volt - erre haladtak a tengelyhatalmak csapatainak fő részei. A házak tetején és felső emeletein elhelyezett géppuskák iszonyatos tüzet zúdítottak a nyugat felé igyekvő katonákra, amelyek kiváló célpontot nyújtottak a fentről tüzelő oroszoknak. Ugyanez történt az Olasz fasorban is (ma Szilágyi Erzsébet fasor), ahol az áttörés szintén rendkívüli véráldozatot követelt, és a fasor végén, a Szent János kórháznál beásott T-34-esek és nehézfegyverek várták a német-magyar csapatokat. Viszonylag könnyen ment az áttörés délnyugat felé, igaz, arra nem is terveztek kitörési útvonalat, Wolff alezredes akkor vezette arra csapatait, amikor már látszottak az Olasz fasor veszélyei. Egyes csapatok a fogaskerekű vonalán igyekeztek nyugat felé, kevés sikerrel - arra található a legtöbb tömegsír. Az Ördögárokban haladó vezérkarnak a jelentős szovjet erőösszpontosítás miatt nem sikerült a kijutás, kénytelenek voltak más kijáratot keresni, Wildenbruch egy budai villában, Hindy a várban esett fogságba. A rendkívüli veszteségek ellenére körülbelül 16 000 embernek sikerült Buda határát elérnie. A csata közben elesett, vagy a kilátástalan helyzetben öngyilkos lett: Schmidhuber tábornok, a 13. páncéloshadosztály parancsnoka, Zehender, a 22. SS-lovashadosztály parancsnoka, Rumohr, a 8. SS-lovashadosztály parancsnoka, Vannay László őrnagy, aki egy önkéntes rohamzászlóaljnak volt a parancsnoka, és a legendás Prónay Pál is.
A Buda határát elérő német-magyar alakulatok kisebb csoportokban próbálták a frontvonalhoz küzdeni magukat. Egy részük nyugat felé haladt, más részük Esztergom irányában próbálta elérni a saját csapatokat. Nehézfegyverzet és páncélosok hiányában azonban nem tudták keresztülverekedni magukat a jól megerősített szovjet csapatokon. Bár az erdők viszonylagos biztonságot nyújtottak a szovjet csapatok és páncélosok elől - csatarepülők ott is támadták őket -, de az erdőkből kiérve semmilyen fedezék nem állt rendelkezésükre. A Budapestet ostromló ellenséges csapatok megfordultak és az áttörőkre vadásztak.
A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat csak kevesen, mintegy 700-an érték el. Közülük legtöbben a Wolff alezredes által vezetett csapatba tartoztak. A sebesültek és pár ezer ember el sem indult - ez utóbbiak nem vállalták a kitörést, de szép számmal voltak köztük olyanok is, akikhez a kitörési parancs el sem ért. Velük együtt a szovjet hadsereg összesen 20 000 foglyot ejtett a harcok során. A többiek valószínűleg mind meghaltak, bár a tömegsírokban csak töredéküket találták meg. Ezek a hősök, akik minden veszély ellenére vállalták a kitörést, és akiknek küzdelmeit vagy siker koronázta, vagy minden igyekezetük ellenére nem tudták elérni saját csapataikat, tettükkel örök példát mutatnak.
1945. február 11-ére emlékezni kötelessége mindenkinek, aki szembehelyezkedve a modern, szinte mindent és mindenkit elborító baloldali szemlélettel, jobboldali embernek, az igazság és a jog szerint ma is fennálló Magyar Apostoli Királyság hívének vallja magát - emlékezve arra, hogy a minden értéket elpusztító sötétséggel szemben semmilyen megalkuvás nem lehetséges.
(K.G-R-F.E)
Wass Albert:
TEMETŐBEN
Éj van. Sötét fenyő-lombok között
Egy bágyadt mécses fénye átszitál.
Száraz koszorú halkan felzörög:
Hozzá-ért a szél, vagy a halál.
Árnyak suhannak, lomhán, nesztelen,
Bagolykiáltások huhogva kelnek,
Sápadtan fénylik a hold az égen,
Küklopsz szeme a temetőre mered.
Halott testvérem, itt a hant alatt,
Ki alszol már ki tudja mennyi éve,
Ó mondd, míg fent a sors-szekér halad,
Ott száll babér a mártírok fejére?
Ó mondd, küzdelem-e az élet?
S a célt, a célt láttad-e már?
Vagy minden porrá, semmivé lett,
S végsemmisülés a halál?
Mondd, mért ködös az élet útja?
Mért csábít, ami messzeség?
Vagy az élet homályba futna,
S csak ámítás ott fent, az ég?
Ó mondd, ott lent mindennek vége?
A halál ősi vér-adó?
Vagy csak fáradtság pihenése,
S csak annyi, mint az este szó?
Csend van. A sír nem válaszol. Süket.
S a holt alussza csendes álmait.
A bús fenyő sötéten megremeg,
Egyik bagoly másiknak válaszol.
Lomha árnyak suhannak nesztelen.
Egy orgona szól messze, valahol…
Talán esküvő… talán rekviem…
Ady Endre:
IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN
Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.
Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.
Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.
Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.
Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.
American war pilot song
Rózsa-Flores
Eduardo:
Amerikai pilóta dala
Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.
Sört akarok inni
Idegen égen cirkálva
Zuhanó repülésre váltok
Majd ólom és repesz tömeget szórok
A hangyákra alattam
Élvezem az utasok szörnyülködő tekintetét
Mikor megjelenek vadászbombázómmal tőlük pár méterre
Kit érdekel, ha elhagy az asszony
Hazatérve szép előléptetés
És rahedli jutalompénz
Vár rám
De addig
Sétálok az alánk gyűrt városokban
Mint otthon a laktanya udvarán
Berúgok, mint a disznó minden este
Paskolom a seggét minden szép lánynak
A helyi rendőr elfordítja a tekintetét
Mikor a lány barátjának fején összetöröm
Az olcsó whiskys üveget
Különösen
Élvezni akarok és elélvezni
Mikor számolom az idegen országokban legyilkolt
Embereket mintha ez egy videojáték volna
Dombokká állnak, egyik a másikon a
hullák,
A géppuskámmal
Letarolt, szétdarabolt testek
Dupla pont jár a nőkért és a
csecsemőkért
És ha majd a rokonok
Az ártatlanokért reklamálnak
Nagyvonalú kormányom
Oda dob majd nekik
Egy-egy testért néhány dollárt
És rágógumit az árváknak
Imádom, és teljesítem majd
A legabszurdabb parancsokat is
Lövök mindenre és mindenkire
Nincs barát csak ellenség
Majd kapok
bátorságért érdemrendet
Duplán a járulékos veszteségekért
Lobog a csillagos-sávos
Száguldok fent a felhők között
Csak én vagyok szabad
Csak én élek
Az egész világ az ellenségem
Zuhanni, bombázni, megölni
Vár a jutalom.
Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.
2008-02-06
Rózsa Flores Eduardo
Rózsa Flores Eduardo friss írásai
Rózsa-Flores Eduardo
Tél elején
(két nyelves)
Amenazas
—Te devoraré —dijo la pantera.
—Peor para ti —dijo la espada.
(Fenyegetések)
Megeszlek! – szólt a párduc
Annál rosszabb neked- válaszolt a kard
***
“Preocupación”
—No se preocupe. Todo saldrá bien —dijo el Verdugo.
—Eso es lo que me preocupa —respondió el Condenado a muerte.
***
(Aggodalom)
Ne aggódjon. Minden simán fog menni – közölte a hóhér
Ettől féltem – szólt rezignáltan a Halálraítélt
***
HistoriasLas personas cambian, dijo, mirando hacia el horizonte.
A lo lejos se oía el galope de caballos.
Los jinetes eran cuatro.
(Történetek)
Változnak az emberek –mondta, a horizontra nézve.
A távolból lovak ügetése hallatszott.Négy volt a lovag.
***
Un lugar lejano, Sulaimaniya.
Hace algunos días recibí un correo de un amigo.
Me proponía que nos concertáramos en oración durante 30 días
por determinados países.
Pensé en el mundo de compasión, de amor y belleza que se
abría ante mis ojos.
¿Y dónde queda este lugar de nombre tan extrano que nos toca
hoy?
Parece nombre de mujer.
Sulaimaniya.
Norte de Irak.
***
(Egy távoli hely: Szulajmanija)
Pár napja levelet kaptam egy barátomtól.
Azt javasolta benne, imában egyesüljünk, és bizonyos
országokért könyörögjünk harminc napon keresztül.
Egy, együttérzés, szeretet és szépséggel teli világ nyílt
meg a szemeim előtt.
És hol is van az a fura nevű hely, melyért ma kellene imádkozni?
Olyan…mint egy női név.
Szulajmanija.
Észak Irak.
***
Amar
No sólo se ama lo tangible.
La capacidad que tenemos nos hace amar ideas tan complejas
como: patria, Dios o tribu.
Marzo amaneció vestido de verde-blanco-rojo. El pueblo se
prepara con sabores ..y buen vino , olores a flores y música alegre, para
celebrar un ano más de nuestra guerra por la independencia. La gente sale de
sus casas con los días un poco más tibios, los ancianos conversan con sus
nietos, la calle se viste de optimismo.
Cuando ondea la bandera mecida por el viento fresco de una
primavera que se anuncia, algo nos ennoblece.
Tal vez sea la certeza de una libertad heredada por la que
hombres y mujeres lucharon hasta morir.
Eso también es amar.
(Szeretni)
Nem csak a tapinthatót szeretjük.
Kepességeink lehetővé teszik, hogy szerethessünk olyan
összetett ideákat, mint Haza, Isten vagy Törzs.
Március zöld-fehér-piros színekbe öltözve ébredt. A falu
jó ízekkel és jó borral, virágillattal, vidám zenével készülődik, függetlenségi
harcunk egy újabb évfordulójára. Az emberek kilépnek a kapukon az egyre langyosabb
napokra. Az öregek unokáikkal beszélgetnek, az utca optimizmust ölt magára.
Mikor zászlónk ringatózik a tavaszt ígérő szellőben,
tüdőnk kitágul, és mintha nemesebbnek éreznénk magunkat.
Lehet, mert bizonyára örökösei vagyunk ama szabadságnak
melyért férfiak és asszonyok harcoltak halálukig.
Ez is szeretni.
***
¿Por qué escribes?
Muchas veces me han planteado esa pregunta.
La misma que le hizo la Revista Littérature en 1919 a cien
escritores franceses: ¿Por qué escribe usted? París 1985. El diario Liberation
dirige de nuevo la misma pregunta a más de 400 escritores repartidos por los
cinco continentes.
Y es la que se plantea a través del tiempo con una cantidad
enorme de respuestas, tantas que tal vez nos aburriríamos de leerlas todas.
Este experimento de aquí más abajo es lo más cercano a lo
que podría ser mi respuesta definitiva:
¿Por qué escribe usted?
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás
(Miért írsz?)
Többször tették föl nekem ezt a kérdést.
Hasonlót tett fel száz francia írónak a Littérature című
folyóirat 1919. Ön, miért ír?. 1985 Párizs. A Liberation újra fölteszi a
kérdést 400, a földkerekség öt kontinensen élő íróembernek.
Az idők folyamán óriási válaszfolyam gyűlt össze, annyi a
válasz, hogy halálra unnánk magunkat az olvasástól.
Talán alábbi kísérlet áll a legközelebb a lehetséges
végleges válaszomhoz.
Mert a kísértet mert tegnap mert ma:
Mert hólnap mert igen merthogy nem
Mert a kezdet mert a bestia mert a vég:
Mert a bomba mert a cél mert a kert
Mert góngora mert a föld mert a nap:
Mert szent jános mert a hold mert rimbaud
Mert a tisztás mert a vér mert a papír:
Mert a hús mert a tinta mert a bőr
Mert az éjszaka mert utálom magam mert a fény:
Mert a pokol mert a paradicsom miattad
Mert majdnem semmiért mert a szomj
Mert a szerelem és a kiáltás miatt és mittudomén
A halál miatt mert alig mert jobban
Mert egy szép napon mert mindenki mert talán
***
Derecho a la belleza.
"La fealdad es la madre de la delincuencia".
Siempre he dicho que la Declaración de Derechos Humanos está
incompleta porque falta establecer el derecho a la belleza
(A szépséghez való jog)
„a rútság a bűnözés anyja”
Mindig mondom, az Emberi Jogok Nyilatkozata nem teljes, hiányos: nem állapítják meg benne a szépséghez való jogot.
***
La cita.
Espero en una estación de Metro.
Una cita, espero, solo eso, sin prisa, sin ansiedad.
Una muchacha anota en su PC portátil algunas palabras,
espera al que de pronto llega y su tarde de ilumina, el beso instantáneo, el
mundo que los rodea me excluye.
Y recuerdo a Borges, como siempre, "¿para qué sirve la
poesía? Le preguntaron.
Y él respondió: "¿y para qué sirven los
amaneceres?"
Un poema es este momento definitivo.
Un poema es el presagio de futuro, países que recorreremos, oraciones listas para ser declaradas en la oscuridad, sin temor ni ambiguedades. Sí, también un poema puede derrotar el mal.
(Randevú)
Várok a metró egyik állomásán.
Egy randevú. Várok. Semmi más. Sietség és sóvárgás
nélkül.
Egy lány valamit ír a laptopjában, valakire vár aki
hirtelen meg is érkezik. Fényben fürdik a délutánja, az azonnali csók és ki is
vagyok zárva az őket körülölelő világból.
Eszembe jut Borges mint mindig: „Mire jó a költészet
–kérdeztek tőle,
És a virradat? Az mire jó? – válaszolt”
….
Egy vers maga ez a végleges pillanat.
Egy vers, jövőt ígér, országok ahol járni fogunk, a
biztonságos és kétértelműség-mentes sötétben majd elhangzó kész fohászaink.
Igen, egy vers is képes legyőzni a gonoszt.
***
Walt Whitman escribió:
"Todos dicen: es glorioso ganar una batalla.
Pues yo digo que es tan glorioso perderla.
!Las batallas se pierden con el mismo espíritu que se
ganan!"
Walt Whitman azt írta:
„Mindenkitől azt hallom: mily dicsőséges megnyerni egy
csatát.
Én erre azt mondom, legalább annyira dicsőséges
elveszíteni azt.
Ugyanazzal a lelkesedéssel szenvedünk vereséget, mint
amilyennel győzzünk.”
***
Leyendo a Bukowski
Por cierto, entre mis amigos, lectores algunos, Bukowski no
es muy popular.
Más bien tiene mala prensa, por eso de su vida desordenada y
su lenguaje un tanto procaz.
Pero si se hila fino con las personas, podremos ver la
realidad de lo que son.
Si no es así ¿qué me dices de este fragmento?
...
hay un pájaro azul en mi corazón
que
quiere salir
pero soy duro con él,
le digo quédate ahí dentro, no voy
a permitir que nadie
te vea.
hay un pájaro azul en mi corazón
que quiere salir
pero soy demasiado listo, sólo le dejo salir
a veces por la noche
cuando todo el mundo duerme
le digo ya sé que estás ahí,
no te pongas
triste.
luego lo vuelvo a introducir,
y él canta un poquito
ahí dentro, no le he dejado
morir del todo
y dormimos juntos
así
con nuestro
pacto secreto
y es tan tierno como
para hacer llorar
a un hombre, pero yo no
lloro,
¿lloras tú
(Bukowski-t olvasom…)
Meg kell mondjam, barátaim között –mármint azok között is
akik ismerik őt- Bukowski nem túl népszerű. Azt hiszem, rossz sajtója van:
merthogy rendetlen életű, és az enyhén szólván, éles nyelvezete miatt is.
De ha a függöny mögé néznek, megláthatják, megismerhetik
valóságát.
Mit szólsz, olvasó barátom, alábbi részlethez?
…
van egy kék madár szívemben és
ki szeretne repülni
de kemény vagyok vele,
mondom neki: maradj csak ott bent, nem
engedem meg senkinek
hogy láthasson.
van egy kék madár szívemben
ki szeretne repülni
de én,
nagyon ravasz vagyok
néha napján kiengedem
de csak éjszaka
mikor mindenki alszik.
mondom neki
tudom hogy itt vagy
ne légy
szomorú.
majd visszateszem
ő egy kicsit énekelget
ott belül,
nem engedtem
hogy meghaljon teljesen
így alszunk el együtt
titkos paktumunkkal
annyira szeretetteljes
hogy még egy férfi is elsírna magát,
de én nem sírok.
te sírsz?
***
"No existen más que dos razones para escribir: tener
algo que decir y decirlo".
En eso estámos. Lo que no lo entienden por eso nos odian.
„Csak két ok van az íráshoz: hogy legyen mit mondani, és
hogy ki is mondjuk”
Oscar Wilde
Azon vagyunk és tesszük is. Akik nem értik, ezért gyűlölnek.
***
La muerte también lee.
Hay un momento singular en la
historia de la humanidad. Un tiempo que todavía no vivimos, pero que llegará,
sin duda. Un día donde la temida, la evitada, la que mira a todos, se olvidará
de los hombres. Un amigo, al que le comento estos versos, ríe divertido.
"Tal vez esté entretenida leyendo", me dice.
En realidad ¿qué sucederá para hacerla huir y se olvide de los nombres de su
bitácora?
“En esos días
buscarán los hombres la muerte, pero no la hallarán.
Ansiarán morir, y la muerte huirá de ellos.”
(Apocalipsis, 9:6)
*
“In those days men
will seek death and will not find it; they will desire to die,
and death will flee from them.”
*
"In quei giorni
la gente cercherà di morire, ma senza riuscirvi, perché la morte non verrà.
Gli uomini desidereranno morire, ma la morte fuggirà via"
*
"Naqueles dias
os homens buscarão a morte, e de modo algum a acharão;
e desejarão morrer, e a morte fugirá deles."
*
"În acele zile,
oamenii vor căuta moartea, şi n'o vor găsi;
vor dori să moară, şi moartea va fugi de ei."
Létezik egy különleges pillanat az emberiség történelmében. Egy olyan időben, amelyben még nem élünk, de minden bizonnyal megérkezik majd. Egy nap mikor a félelmetes, a megkerült, aki mindenkire rátekint, meg fog feledkezni az emberekről.
Egy barátom, akinek ezeket a sorokat olvastam, nevetve megjegyezte: Talán el van foglalva, és olvas –mondta.
Tényleg: mitől fog majd elfutni és megfeledkezni a hajónaplóján lévő nevekről?
Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..
(Jelenések, 9:6)
***
Gota
Llueve, llueve y llueve…
Y yo, perdido en el mar de agua
en el patio
busco esa gota. La única y limpia
gota.
De la que se educará una perla
En mi corazón.
(Csepp)
Esik és csak esik.
Fáradhatatlanul esik.
És én, mint elveszve a
tengerben, udvaromban keresem
azt a cseppet. Az egyetlen és
tiszta cseppet.
Lesz belőle gyöngy, talán,
majd,
szívemben.
2007. december
Good Morning Tchétchénia
Polgárháború Bolivíában?
Polgárháború Bolíviában?
Figyelem! Mindenkihez!
Kérem mindenkinek a segítségét:
A narkó-maffia és a neo-liberális Soros György által támogatott rasszista, naci szellemiségű „indián” származású bolíviai elnök és pártja, a MAS (Mozgalom a Szocializmusért), agressziót készítenek szülővárosom Santa Cruz de la Sierra ellen. Az okokról már röviden egy korábbi bejegyzésben tájékoztatást próbáltam adni. Alábbi linken, spanyol nyelven, bő háttér anyag található, aki teheti, olvassa el, aki teheti, terjessze! Napokon belül az angol verzió is elkészül, amelynek megjelenéséről azonnal tájékoztatást fogok nyújtani.
Állítsuk meg a „fehéreket” gyűlölő „nációnál-szocialista” indiánokat. Ellenkező esetben beláthatatlan következményű polgárháború törhet ki szülőhazámba! Köszönöm a segítséget és a támogatást!
Éljen a szabadság! Éljen az autonóm Santa Cruz de la Sierra!
Rózsa-Flores Eduardo
A link: