Rózsa-Flores Eduardo blogja

haboru bejegyzései

2008. febr. 20.

Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében

Gergő - 2008. február 19.

00051.jpg

A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores Eduardotól új verseskötetének
bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő nyitott meg. A verseket Mayer Zsolt színművész
olvasta fel, közben pedig igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.

00023.jpg

Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a nagy nap, amikor
először találkozom személyesen Eduardoval, akit a moziba járó közönség
a Chico című filmből ismerhet, de mint az esten is kiderült, több verseskötet
és könyv is megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam senkit magam
körül, aki ráért volna egy kis csendességre a Rózsa utcai Kolibri Pincében,
úgyhogy kénytelen voltam egyedül menni. Nem bántam meg.

00032.jpg

Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő török-arab zenéjét,
amihez ugyan egyáltalán nem értek, de Ahmed éneke és az együttes szerénysége
felébresztett valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is ismerem Allahot, akkor is
éreztem azt, amire a keresztények azt mondják, hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a műsorba Mayer Zsolt, aki a dalok között
halk hangszeres kísérettel olvasott fel egyet-egyet a 47-ből.

00041.jpg

A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így sajnos nem tudtam jó képeket
készíteni. De szerencsére sokan voltunk. Amikor a program véget ért, a kötetből
már nem maradt az asztalon. Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg, pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó percekben egy igen
komoly hangvételű vers is elhangzott. Amikor ezt megemlítettem neki (mármint,
hogy a szerelmes témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”

00012.jpg

Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.

00061.jpg



http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/




2008. febr. 19.

Rózsa-Flores Eduardo a magyar jobboldálról és Koszováról

Rózsa-Flores Eduardo:

A stupid magyar nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalisták esete az albánokkal és Koszova függetlenségével.


Egyszer már keményen felháborodtam, mikor az egyik Becsületnapi megemlékezésen, Pesten, annak apropóján, hogy ugye „fehér nemzetek” meg miegymást, a meghívott kemény vonalas rácok zászlójukat önfeledten lobogtatták a magyar vár utcáin (de voltak ott fehér oroszok, és fehér szlovákok is, hogy miért hiányoztak a vasgárda emlékét ápoló fehér románok a mai napig, nem tudom).

Most, viszont, 48 órája folyik, mint a használt víz a lefolyón, a jobboldali, konzervatív, nacionalista, nemzeti (ha van még használható jelszó, szóljon valaki) médiákból a rácok iránti együttérzés, megértés, sőt szolidaritás az albánok ellenében.
Hát ezek megkergültek? Kérdezte egy fiatal barátom levélben.
Nem – válaszoltam -, szó sincsen róla, csak az kergülhet meg akinek annak előtte a helyén volt meg az esze.
Mert semmiképpen nem nevezhető normális állapotnak, hogy magyarok (és nem állampolgárokra gondolok) bárhol is éljenek a világon –egyesek turbó módra állítva a billentyűzetet az emigrációból osztják az észt, ja, könnyű nékik…irigylésre méltó bátor életük…tisztelet a kivételnek, persze, miszerint mi barmok miért nem állunk ki a szegény rácok mellé, akiket most hasonló sorscsapást ért, mint szerencsétlen nemzetünket Trianonnál.

Kezdjük.
Azért mert mi nem érdemeltük meg –Trianont. A rácok meg nem érdemlik meg Koszovát.
Mert a rácok mindent megtettek azért, hogy az albánok megutáljak őket –és ez a minimum az évtizedes sanyargatásokért. Mert üldözték az albánokat nyelvük használata miatt, kultúrájuk iránti ragaszkodás miatt, példás nemzeti összetartásuk miatt. Mert megölték és eltüntették azokat, akik egy kicsit hangosabban –bátrabban?- mertek kiállni nemzetközösségük jogaiért. Börtön, a kommunista érában Goli Otoki koncentrációs tábor, kínzások, végül száműzetés járt az albánságnak a rossz emlékű Jugoszláviában majd Szerbiában csupán csak azért mert ragaszkodtak nemzeti identitásukhoz, védték ősi közösségi értékeiket.
Jöttek a nyolcvanas-kilencvenes évek. Az albánok szó szerint megunták a sanyargatást, az elnyomást de tudván, a meghatározó nemzetközi tényezőktől nem lehet várni önzetlen segítséget, nem siették el már akkor célul vett függetlenedést. A példás önmegtartoztatás és stratégiai gondolkodás képességéről tették tanúbizonyságot. Megszervezték, szó szerint, párhuzamos államukat. Igazgatás –anyakönyvvezetés, bíróságok-, iskolák, de még az egészségügyi szolgáltatás is a föld alá vonult –fél illegalitásba, és többé albán asszony nem szült „szerb” kórházban, albán gyermek többé nem járt, nem tanult „szerb”iskolában.
Zajlottak közben szépen sorban az újkori balkáni háborúk, Szlovénia, Horvátország, majd Bosznia. És lehetőség nyílt a Jugoszláv majd rác hadseregbe erőszakkal besorozott fiatal albánok tömegeinek, hogy megtanulhassák a fegyverforgatás fortélyait. Tömegesen dezertáltak és álltak át a megtámadottak mellé, Horvátországban és Boszniában. Becsülettel végig harcolták –sokan az életüket is áldozták- a függetlenségi háborúkban. És eljött az idő hogy Koszova felemelje a fejét. Létrehozták a Koszovai Felszabadítási Hadsereget (UCK), és a küzdelem átlépett a fegyveres szakaszába.
Álljunk meg itt egy pillanatra. Sokszor hallom és olvasom, hogy az USA, a CIA segítette, pénzelte az UCK-t. Na és? MI volt az albánok célja? Megszabadulni a rác elnyomástól, és az ENSZ alapokmányában is –minden nemzetnek, nemzeti kisebbségnek biztosított- rögzített önrendelkezési joggal kívántak élni. Hogy ehhez a küzdelemhez, utolsó fázisában szükség volt külső segítségre? Hogy a felajánlott segítséggel éltek is? Ez bűn volna?
Szokás mondani segíts magadon és akkor az Isten is megsegít…
Épp elég vért ontottak addig, épp elég könny hullajtottak az albán asszonyok megölt, eltűntetett, megkínzott férjeik, testvéreik, apjuk után. Jogos és teljes mértékben igazolható lépésként a segítséget elfogadták. Halkan merem csak megkérdezni: mi nem tettük volna ugyanazt?
Felróják az albánoknak azt, hogy teleszülik a környezetüket?
Igaz, csak a tudatlan ostobák nem tudják azt, hogy a helyzet egy 1912-ben a Albán Klánok Szövetsége Prizreni Kongresszuson hozott döntésnek az eredménye. Akkor döntöttek úgy, az albán nemzet vezetői, hogy támogatni fogják, és ezt mindenkinek előírják, a sokgyermekes családokat. Kvótákat határoztak meg, hogy hány gyermekig a falu közössége, hánytól a törzs, hánytól a klán, támogatni köteles a családot… Élelmiszerrel, ruhaneművel, pénzzel. A klánok vezetői arról is döntöttek, támogatják az iskoláztatást, amennyiben a gyermek tehetséges, az alapképzéstől a külföldi egyetemi tanulmányokig…
És működött, és működik…Csak akarni kell?
(Írtam nem rég egy anyagot, Ágyra Magyar! Volt a címe…olvasta, emlékszik még valaki?)

Felróják a koszovái albánoknak a maffiát, a bűnözést… Akik ezt teszik, elfelejtik –szándékosan netán?-, hogy a Koszovai igenis létező szervezett bűnözés, mely behálózta fél-Európát, „nemzeti adó” formájában, melyet becsülettel jutattak haza, vagy adtak át a pénz begyűjtésére kiküldött küldöncöknek, amely támogatta a függetlenségi küzdelmeket, és a kiépített párhuzamos állam intézményeinek a működtetését. Hogy „mocskos” pénzzel? Na és? Hogy nem ildomos finanszírozási módja ez egy függetlenségi harcnak? Röhögnöm kell, és hangosan teszem. A fanyalgó vénkisasszonyaink kezén megremeg a teás csésze az UCK banditák neve hallatán, közben boldogan ágyba mennének velük? Siralmas.
És Koszova független lett. A berlini kongresszus óta érvényes „szabályok” föl lettek rúgva, és új állam született Európában. A lecke föl van adva.
És hogy a magyar mit keres a rác mellett?
Abszurdisztán az új neve országunknak. Ahol abszurd dolgok történnek, és abszurd módon létezik minden benne.
Mert abszurd volt lemondanunk formálisan nemzettestvéreinkről 2004. december 5-én. –Albánia ezt sosem tette.
Mert abszurd az, hogy egyesek, kik nemzeti-jobboldali-konzervatív-nacionalista meg miegymásnak tartják magukat, a rácok ágyába bújnák szüntelen. Idáig bűzlik az igyekvő izzadtságuk.
Csak pár sor még a magyar-rác kapcsolatok történetéből.

1848-1849 tele
Zenta
„…lebeszélte Trifkovics szerb őrnagyot arról a szándékáról, hogy a Szent-háromság szobrot emberfejekkel rakja körül, sőt a már feltett öt emberfejet is levette. Az emberfejek nagy halomban álltak már a piactéren…
A mészárlás Zentán két hétig tartott, a halálos áldozatok számát 2 000-2 800 fő közé teszik. Sokakat felakasztottak, agyonvertek, a legtöbb embert csoportokban az alsóvárosi temető táján lévő, úgynevezett dézsma-magazinum mellé vezették ki, és ott lőtték le őket. A lakosok egy részét arra kényszerítették, hogy fegyveres felügyelet mellett a megöltek fejeit levágják, és hogy a levágott fejekkel a Szent-háromság szobrot díszítsék fel…

Ezeken kívül folyamatosan napirenden voltak a súlyos botozások. A botozások Aradszki Samu zentai lakos háza előtt történtek. Ide tömegesen hozták az embereket, és a minimális botütések száma 50-60 volt, aminek következtében sokan megnyomorodtak. Rengeteg asszonyt, leányt és leánygyermeket tömegesen megerőszakoltak…”

1944
„1944 őszén környékünkön aratott a halál. Több ezer ártatlan magyar vesztette életét. Ezek az áldozatok jeltelen tömegsírokban nyugszanak. Sírjaik egyes városokban valamely épület alatt vannak lebetonozva, hogy senki ne találjon rájuk, hogy a gaztettek ne kerüljenek napvilágra. Máshol a dögtemetőkben földelték el őket, mint az állatokat. Ide kerültek a kivégzett csurogi magyarok is, ezernél is többen. Több gödröt kellett nekik kiásni, és nagy helyet foglaltak el.

Mivel a sintérgödröt mégsem betonozhatták le, az ötvenes évek elején még egyszer meggyalázták holtukban az áldozatokat. Egy éjjel összeszedték a csontokat, és kamionokkal a kulai bőrgyárba vitték, hogy a bűncselekmény nyomait eltakarítsák, figyelmen kívül hagyva, hogy nincs tökéletes gaztett, szemtanúk nélkül. A csurogi sintérgödör akkor is, ha a csontok nincsenek ott, édesapáink és rokonaink sírhelye….”
„…szerb szabadcsapatok, fegyveres martalócok szállták meg Adorjánt, a férfiakat összeterelték, majd több mint ötvenüket a Tiszába lőtték.”

„Zombori úti parcellán 170 bajmoki magyart és németet, valamint pacséri, györgyéni, nagyfényi és tavankúti magyar ártatlan embereket végeztek ki. Ma az ártatlan áldozatok parcelláját Akácfának nevezik az emberek, hiszen a szörnyű tett helyét sokáig csak akácfa jelölte. Az említett 170 ártatlan polgáron kívül még egy partizán is itt fejezte be földi pályafutását. Bajmokról a következő napon még vagy 30 magyar embert vittek el Szabadkára, akiket a Zentai úti temetőben végeztek ki.”

„Martonoson és Horgoson 1944-ben 60 hívével együtt kivégzett Virág István plébános…”

Csurog ,Temerin, Bácsföldvár-Becse, Martonos, Horgos, Moravica, Újvidék, Zombor, Bezdán, Szenttamás, Bajmok…. Vér és még több vér
És azóta is…
Magyarverésekről hallott itt valaki?

1991
És 1991-92 dél-Baranya és kelet-Szlavónia…
Szentlászló, Kórógy, a baranyai falvak…
Baltával agyonvert emberek, megerőszakolt asszonyok, lányok, férfiak…
Felgyújtott, kirabolt, lerombolt templomok, egész falvak…

És joggal mondom-írom, hogy abszurd az önamnéziába ön-kényszerített vagy csak egyszerűen stupid magyar, aki ezek után ágyba bújik-bújna történelmi mészárosával…

Részemről az öröm, és a büszkeség:
Koszova a második –Horvátország után- ország, és a koszovái albánság a második, szívemnek kedves nemzet, amely életemben szabaddá és függetlenné lett.

Hogy Nemzetemnek Isten milyen sorsot szán?



 

 




2008. febr. 11.

Rózsa-Flores Eduardo:A Becsület Napja

Rózsa-Flores Eduardo:
A Becsület Napja. A hősökről megemlékezni hazafias kötelesség!


Szurdokpüspökiben, a Mátra nyugati lankái között, számos német és magyar katona életét áldozta az 1944-es védelmi harcokban.
Az 1945-ös Budapesti kitörés emlékére, önkéntesek rendbe hozták a falu egyik temetőjében található Hősi emlékművet.
2008. Február 11-én, délután 17-órakor, a zagyvaszentjakabi (szurdokpüspöki) temetőben és az alatta emelkedő Szent Jakab templomban megemlékezés volt, amelyen igazán szép számban képviselték magukat a helyi, illetve jobbágyi, tari és pásztói lakosok is. A helyi egyházközségi asszonyok áhítatos éneke és a Magyar Himnusz elhangzása után közös ima következett, majd Rózsa-Flores Eduardo felolvasta beszédét. Ezután Rózsa Márton Zoltán, Wass Albert: Temetőben, című versét olvasta fel.
Az ünnepség alatt, a Nógrád-megyei Magyar Gárdisták álltak díszsorfalat.
A temetői ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, valamint számos résztvevő mécsest is gyújtott.
Bejelentés is elhangzott, miszerint tavasszal, helyi önkéntesek rendbe hozzák a faluban található másik katonai emlékművet és sírhelyet, mely emléket állít a harcokban elesett orosz katonáknak, és amelyben helyi civilek is el vannak hantolva. „Ha elvárjuk, hogy a Don-kanyarnál és máshol eltemetett testvéreink sírját rendbe tartsák és megadják a kellő tiszteletet az elesetteknek, mi sem tehetünk másképp. Példát kell mutatnunk. A halott katona már nem ellenség”
A Becsület Napi megemlékezés a Szent Jakab templomban folytatódott, a II. Világháborúban elesett magyar katonák és helyi lakosok márvány emléktáblája előtt Halász Gergő, gárdista felolvasta Ady Endre: Imádság háború után c. versét.
Az ünnepséget a Székely Himnusz közös éneklése zárta.


A BECSÜLET NAPJA

(Elhangzott 2008-02-11-én, a Zagyvaszentjakabi (Szurdokpüspöki) temetőben, az elesett német katonák emlékművénél)

A XX. század végén kevés olyan nyilvános megemlékezés, rendezvény akad, amin teljes egyetértéssel és határozottsággal vehet részt az, aki jobboldali beállítottságú embernek vallja magát, és azt komolyan is gondolja. Ám van egy esemény, amelynek emlékezetben tartása - bár történelmi szempontból is kiemelkedő jelentősséggel bír - jóval túlterjed a történelmi szerepén. Mindez a Magyar Apostoli Királyság ellenséges hatalom általi teljes, és a mai napig terjedő hatású elfoglalása előtt történt. Éppen ezért példát mutatva kiemelkedik a mai általánosan elterjedt hazugságok és idiótaságok ingoványos köréből. Ez az esemény az, amikor a kommunista hatalom ellen Budapestet már több hónapja védő sereg maradványai megmutatták, mi a becsülettel és tartással járható és járandó út: soha meg nem alkudva a harc folytatása azzal az ellenséggel szemben, amellyel megalkudni soha nem lehet. Erről a hősi tettről emlékeznek meg a Becsület napján.
A XX. század közepén az ezeréves Magyar Apostoli Királyság gyakorlati fennállása végveszélybe került. A kommunista Szovjetunió vörös hordái 1944. szeptemberére elérték az ország határát. Útjukat Románia augusztus 23-ai árulása könnyítette meg jelentősen.
A magyar és a német csapatok vért, áldozatot nem kímélve harcban álltak a sokszoros túlerőben lévő, még saját parancsnokaik által is vágóhídi barmokként kezelt vörös csapatokkal. Állati hordáik október végére végigrabolva és pusztítva az országot, elérték a fővárost. A német-magyar csapatok a kezdeti bizonytalanságok után védelemre rendezkedtek be azzal, hogy vagy itt állítják meg az ellenséget, vagy sehol, de az önfeláldozó harccal leköthetik az Európát délkelet felől támadó ellenséges erők legnagyobb részét, megakadályozva a szovjetek vészterhes nagyságú térnyerését a kontinensen. A magyarországi harctér kiesése esetén - amiben központi szerepe volt Budapestnek - az angol-amerikai közös erők - mint kisebbik rossz - Európának túl kicsiny hányadát tudták volna hatalmuk alá hajtani. Az így létrejövő rendkívül erős szovjet túlsúly miatt a Szovjetunió kétségkívül egészen más - méghozzá jóval agresszívabb - politikát folytatott volna a II. Világháború után, nem pusztán Ausztria, hanem egész Európa tekintetében. Nem elképzelhetetlen, hogy ezzel a háttérrel hatalmát az Atlanti-óceánig terjesztette volna, a maradék Nyugat-Európában véghezvitt belső bomlasztás vagy külső erőszak által.
Az ostrom Sztálin közvetlen parancsára 1944. október 29-én kezdődött meg. Ekkor a támadás még csak a pesti oldalon folyt, a Malinovszkij vezette 2. Ukrán Front csapatai azonban a túlerejük ellenére nem tudtak komolyabb eredményt elérni. Kellő erő hiányában nem lehetett megakadályozni a Vörös hadsereg átkelését a Dunán és Budapest körülzárását. Ezt a feladatot a Tolbuhin által vezetett 3. Ukrán front hajtotta végre, amely a teljesen védtelen Dél-Dunántúlon szinte akadály nélkül haladt előre. 1944. karácsonyára azonban ez is bekövetkezett, a német-magyar csapatoknak immár körkörös védelemre kellett berendezkedniük. Ám a védőknek sikerült megakadályozni, hogy a kommunista erők november 7-ére elfoglalják a fővárost, ahogy azt azok tervezték, sőt, sem november harmadik, sem december első, sem negyedik hetén sem sikerült bevenni, bár az egyre türelmetlenebb Sztálinnak a küldött ígéretekben ezen időpontokat jelölték meg.
A védők - akiket német részről Karl-Pfeffer Wildenbruch Obergruppenführer, magyar részről Hindy Iván vezérezredes vezetett - hősies helytállása folytán az ostrom rendkívül hosszan elhúzódott, értékes heteket, ezzel együtt Európában értékes területeket mentve meg a szovjet csapatok elől. Azonban az erős támadások alatt a védősereg száma jelentősen lecsökkent. Pest megmaradt területeit január 18-án fel kellett adni, amikor a vörös hordák már majdnem teljesen elfoglalták a sokszáz éves hagyománnyal rendelkező városrészt. A védelem már csak Budára összpontosult. A város felmentésére indított három német hadművelet is kudarcot vallott. A védők már szinte csak a Várhegyet tartották ellenőrzésük alatt. Február 10-ére az élelem teljesen elfogyott, lőszer már alig volt.
A német-magyar csapatok választhattak: vagy megadják magukat, esetleg harc nélkül lemészárolják őket, vagy kitörnek. A fegyverletétel teljesen érthető lett volna. A három hónapja szinte egyfolytában harcban álló, éhező katonák a teljes kimerültség határán álltak. Ha kitörnek, egy nap alatt kell megtenniük azt a távolságot, amit a szovjet csapatoknak 50 nap alatt sikerült. Mindezt tüzérségi előkészítés és fedezet nélkül, az emeleteken és háztetőkön lévő ellenséges lövészekkel, beásott és mozgó harckocsikkal szemben, csupán egy-két saját harckocsival támogatva úgy, hogy a kézifegyvereikhez is csak pár darab lőszer maradt. Ha megadják magukat, talán egyszer valahogy hazakerülnek, de valószínűleg életben maradnak, hiszen a megszállók "csak" az SS katonákat és a sebesülteket mészárolták le azonnal. De ők nem ezt az utat választották. Ha megadják magukat, annak a hatalomnak a lába elé teszik le a fegyvert, amelynél bestiálisabb még soha, sehol nem fordult elő a történelemben. Hindy Iván szavaival: "A kommunizmus az én szememben és elképzelésemben csak a rablást, a gyilkosságot, és mindenekelőtt a teljes vallástalanságot és ezen túlmenően az erkölcsi fertőt jelentette." Egy ilyen hatalom elé még akkor sem voltak hajlandók letenni a fegyvert, ha a kitörés rendkívüli kockázatokkal járt.
1945. február 11-én este 8 órakor megindult a kitörés. A 43900 katona közül körülbelül fele-fele arányban oszlanak meg a magyarok és a németek, az összlétszám negyedrésze sebesült. Három lépcsőben tervezték végrehajtani a hadműveletet. Az első lépcsőben a jobbszárnyon a 13. páncéloshadosztály, balszárnyon a 8. Florian Geyer SS-hadosztály maradék egységei indultak rohamra. Őket követte a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály, a Feldherrnhalle páncélosgránátos hadosztály maradványai, valamint a magyar egységek. Végül a járóképes sebesültek következtek volna. A főparancsnok és a vezérkar 500 SS katona kíséretében próbálkozott meg a kitöréssel az Ördögárkon keresztül. A vörös csapatok azonban számítottak a kitörésre és az is elképzelhető, hogy a hadműveletet részleteiben elárulták. Három védelmi lépcsőt alakítottak ki. Az első a Széll Kálmán térnél (ma Moszkva tér) volt - erre haladtak a tengelyhatalmak csapatainak fő részei. A házak tetején és felső emeletein elhelyezett géppuskák iszonyatos tüzet zúdítottak a nyugat felé igyekvő katonákra, amelyek kiváló célpontot nyújtottak a fentről tüzelő oroszoknak. Ugyanez történt az Olasz fasorban is (ma Szilágyi Erzsébet fasor), ahol az áttörés szintén rendkívüli véráldozatot követelt, és a fasor végén, a Szent János kórháznál beásott T-34-esek és nehézfegyverek várták a német-magyar csapatokat. Viszonylag könnyen ment az áttörés délnyugat felé, igaz, arra nem is terveztek kitörési útvonalat, Wolff alezredes akkor vezette arra csapatait, amikor már látszottak az Olasz fasor veszélyei. Egyes csapatok a fogaskerekű vonalán igyekeztek nyugat felé, kevés sikerrel - arra található a legtöbb tömegsír. Az Ördögárokban haladó vezérkarnak a jelentős szovjet erőösszpontosítás miatt nem sikerült a kijutás, kénytelenek voltak más kijáratot keresni, Wildenbruch egy budai villában, Hindy a várban esett fogságba. A rendkívüli veszteségek ellenére körülbelül 16 000 embernek sikerült Buda határát elérnie. A csata közben elesett, vagy a kilátástalan helyzetben öngyilkos lett: Schmidhuber tábornok, a 13. páncéloshadosztály parancsnoka, Zehender, a 22. SS-lovashadosztály parancsnoka, Rumohr, a 8. SS-lovashadosztály parancsnoka, Vannay László őrnagy, aki egy önkéntes rohamzászlóaljnak volt a parancsnoka, és a legendás Prónay Pál is.
A Buda határát elérő német-magyar alakulatok kisebb csoportokban próbálták a frontvonalhoz küzdeni magukat. Egy részük nyugat felé haladt, más részük Esztergom irányában próbálta elérni a saját csapatokat. Nehézfegyverzet és páncélosok hiányában azonban nem tudták keresztülverekedni magukat a jól megerősített szovjet csapatokon. Bár az erdők viszonylagos biztonságot nyújtottak a szovjet csapatok és páncélosok elől - csatarepülők ott is támadták őket -, de az erdőkből kiérve semmilyen fedezék nem állt rendelkezésükre. A Budapestet ostromló ellenséges csapatok megfordultak és az áttörőkre vadásztak.
A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat csak kevesen, mintegy 700-an érték el. Közülük legtöbben a Wolff alezredes által vezetett csapatba tartoztak. A sebesültek és pár ezer ember el sem indult - ez utóbbiak nem vállalták a kitörést, de szép számmal voltak köztük olyanok is, akikhez a kitörési parancs el sem ért. Velük együtt a szovjet hadsereg összesen 20 000 foglyot ejtett a harcok során. A többiek valószínűleg mind meghaltak, bár a tömegsírokban csak töredéküket találták meg. Ezek a hősök, akik minden veszély ellenére vállalták a kitörést, és akiknek küzdelmeit vagy siker koronázta, vagy minden igyekezetük ellenére nem tudták elérni saját csapataikat, tettükkel örök példát mutatnak.
1945. február 11-ére emlékezni kötelessége mindenkinek, aki szembehelyezkedve a modern, szinte mindent és mindenkit elborító baloldali szemlélettel, jobboldali embernek, az igazság és a jog szerint ma is fennálló Magyar Apostoli Királyság hívének vallja magát - emlékezve arra, hogy a minden értéket elpusztító sötétséggel szemben semmilyen megalkuvás nem lehetséges.
(K.G-R-F.E)

Wass Albert:
TEMETŐBEN


Éj van. Sötét fenyő-lombok között
Egy bágyadt mécses fénye átszitál.
Száraz koszorú halkan felzörög:
Hozzá-ért a szél, vagy a halál.

Árnyak suhannak, lomhán, nesztelen,
Bagolykiáltások huhogva kelnek,
Sápadtan fénylik a hold az égen,
Küklopsz szeme a temetőre mered.

Halott testvérem, itt a hant alatt,
Ki alszol már ki tudja mennyi éve,
Ó mondd, míg fent a sors-szekér halad,
Ott száll babér a mártírok fejére?

Ó mondd, küzdelem-e az élet?
S a célt, a célt láttad-e már?
Vagy minden porrá, semmivé lett,
S végsemmisülés a halál?

Mondd, mért ködös az élet útja?
Mért csábít, ami messzeség?
Vagy az élet homályba futna,
S csak ámítás ott fent, az ég?

Ó mondd, ott lent mindennek vége?
A halál ősi vér-adó?
Vagy csak fáradtság pihenése,
S csak annyi, mint az este szó?

Csend van. A sír nem válaszol. Süket.
S a holt alussza csendes álmait.
A bús fenyő sötéten megremeg,

Egyik bagoly másiknak válaszol.
Lomha árnyak suhannak nesztelen.
Egy orgona szól messze, valahol…
Talán esküvő… talán rekviem…

Ady Endre:
IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN


Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látnivalójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.




2008. febr. 6.

American war pilot song


Rózsa-Flores Eduardo:

Amerikai pilóta dala

Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.

Sört akarok inni
Idegen égen cirkálva
Zuhanó repülésre váltok
Majd ólom és repesz tömeget szórok
A hangyákra alattam
Élvezem az utasok szörnyülködő tekintetét
Mikor megjelenek vadászbombázómmal tőlük pár méterre

Kit érdekel, ha elhagy az asszony
Hazatérve szép előléptetés
És rahedli jutalompénz
Vár rám

De addig

Sétálok az alánk gyűrt városokban
Mint otthon a laktanya udvarán
Berúgok, mint a disznó minden este

Paskolom a seggét minden szép lánynak
A helyi rendőr elfordítja a tekintetét
Mikor a lány barátjának fején összetöröm
Az olcsó whiskys üveget

Különösen
Élvezni akarok és elélvezni
Mikor számolom az idegen országokban legyilkolt
Embereket mintha ez egy videojáték volna

Dombokká állnak, egyik a másikon a hullák,
A géppuskámmal
Letarolt, szétdarabolt testek

Dupla pont jár a nőkért és a csecsemőkért
És ha majd a rokonok
Az ártatlanokért reklamálnak
Nagyvonalú kormányom
Oda dob majd nekik
Egy-egy testért néhány dollárt
És rágógumit az árváknak

Imádom, és teljesítem majd
A legabszurdabb parancsokat is
Lövök mindenre és mindenkire
Nincs barát csak ellenség

Majd kapok bátorságért érdemrendet
Duplán a járulékos veszteségekért

Lobog a csillagos-sávos
Száguldok fent a felhők között
Csak én vagyok szabad
Csak én élek
Az egész világ az ellenségem

Zuhanni, bombázni, megölni
Vár a jutalom.

Szeretnék meghalni
És megint amerikaiként újra születni
Igen, igen,
És legyen beütve homlokomra
Hogy Yankee
Mély, véres betűkkel.

2008-02-06




2008. febr. 5.

Rózsa Flores Eduardo

Rózsa-Flores Eduardo


2008. jan. 6.

Rózsa Flores Eduardo friss írásai

Rózsa-Flores Eduardo

Tél elején

(két nyelves)

Amenazas

—Te devoraré —dijo la pantera.
—Peor para ti —dijo la espada.


(Fenyegetések)

Megeszlek! – szólt a párduc
Annál rosszabb neked- válaszolt a kard

***

“Preocupación”

—No se preocupe. Todo saldrá bien —dijo el Verdugo.
—Eso es lo que me preocupa —respondió el Condenado a muerte.

***

(Aggodalom)

Ne aggódjon. Minden simán fog menni – közölte a hóhér
Ettől féltem – szólt rezignáltan a Halálraítélt

***

HistoriasLas personas cambian, dijo, mirando hacia el horizonte.
A lo lejos se oía el galope de caballos.

Los jinetes eran cuatro.
(Történetek)

Változnak az emberek –mondta, a horizontra nézve.
A távolból lovak ügetése hallatszott.
Négy volt a lovag.

***

Un lugar lejano, Sulaimaniya.

Hace algunos días recibí un correo de un amigo.
Me proponía que nos concertáramos en oración durante 30 días por determinados países.
Pensé en el mundo de compasión, de amor y belleza que se abría ante mis ojos.
¿Y dónde queda este lugar de nombre tan extrano que nos toca hoy?

Parece nombre de mujer.

Sulaimaniya.

Norte de Irak.

***

(Egy távoli hely: Szulajmanija)

Pár napja levelet kaptam egy barátomtól.
Azt javasolta benne, imában egyesüljünk, és bizonyos országokért könyörögjünk harminc napon keresztül.
Egy, együttérzés, szeretet és szépséggel teli világ nyílt meg a szemeim előtt.

És hol is van az a fura nevű hely, melyért ma kellene imádkozni?

Olyan…mint egy női név.

Szulajmanija.

Észak Irak.

***

Amar

No sólo se ama lo tangible.
La capacidad que tenemos nos hace amar ideas tan complejas como: patria, Dios o tribu.
Marzo amaneció vestido de verde-blanco-rojo. El pueblo se prepara con sabores ..y buen vino , olores a flores y música alegre, para celebrar un ano más de nuestra guerra por la independencia. La gente sale de sus casas con los días un poco más tibios, los ancianos conversan con sus nietos, la calle se viste de optimismo.

Cuando ondea la bandera mecida por el viento fresco de una primavera que se anuncia, algo nos ennoblece.
Tal vez sea la certeza de una libertad heredada por la que hombres y mujeres lucharon hasta morir.

Eso también es amar.
(Szeretni)

Nem csak a tapinthatót szeretjük.
Kepességeink lehetővé teszik, hogy szerethessünk olyan összetett ideákat, mint Haza, Isten vagy Törzs.
Március zöld-fehér-piros színekbe öltözve ébredt. A falu jó ízekkel és jó borral, virágillattal, vidám zenével készülődik, függetlenségi harcunk egy újabb évfordulójára. Az emberek kilépnek a kapukon az egyre langyosabb napokra. Az öregek unokáikkal beszélgetnek, az utca optimizmust ölt magára.
Mikor zászlónk ringatózik a tavaszt ígérő szellőben, tüdőnk kitágul, és mintha nemesebbnek éreznénk magunkat.
Lehet, mert bizonyára örökösei vagyunk ama szabadságnak melyért férfiak és asszonyok harcoltak halálukig.

Ez is szeretni.

***

¿Por qué escribes?

Muchas veces me han planteado esa pregunta.
La misma que le hizo la Revista Littérature en 1919 a cien escritores franceses: ¿Por qué escribe usted? París 1985. El diario Liberation dirige de nuevo la misma pregunta a más de 400 escritores repartidos por los cinco continentes.
Y es la que se plantea a través del tiempo con una cantidad enorme de respuestas, tantas que tal vez nos aburriríamos de leerlas todas.
Este experimento de aquí más abajo es lo más cercano a lo que podría ser mi respuesta definitiva:

¿Por qué escribe usted?

Porque el fantasma porque ayer porque hoy:
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás

 

(Miért írsz?)

Többször tették föl nekem ezt a kérdést.
Hasonlót tett fel száz francia írónak a Littérature című folyóirat 1919. Ön, miért ír?. 1985 Párizs. A Liberation újra fölteszi a kérdést 400, a földkerekség öt kontinensen élő íróembernek.
Az idők folyamán óriási válaszfolyam gyűlt össze, annyi a válasz, hogy halálra unnánk magunkat az olvasástól.
Talán alábbi kísérlet áll a legközelebb a lehetséges végleges válaszomhoz.


Ön miért ír?

Mert a kísértet mert tegnap mert ma:
Mert hólnap mert igen merthogy nem
Mert a kezdet mert a bestia mert a vég:
Mert a bomba mert a cél mert a kert
Mert góngora mert a föld mert a nap:
Mert szent jános mert a hold mert rimbaud
Mert a tisztás mert a vér mert a papír:
Mert a hús mert a tinta mert a bőr
Mert az éjszaka mert utálom magam mert a fény:
Mert a pokol mert a paradicsom miattad
Mert majdnem semmiért mert a szomj
Mert a szerelem és a kiáltás miatt és mittudomén
A halál miatt mert alig mert jobban
Mert egy szép napon mert mindenki mert talán

 

***

Derecho a la belleza.

"La fealdad es la madre de la delincuencia".

Siempre he dicho que la Declaración de Derechos Humanos está incompleta porque falta establecer el derecho a la belleza
(A szépséghez való jog)

„a rútság a bűnözés anyja”

Mindig mondom, az Emberi Jogok Nyilatkozata nem teljes, hiányos: nem állapítják meg benne a szépséghez való jogot.

***

La cita.

Espero en una estación de Metro.
Una cita, espero, solo eso, sin prisa, sin ansiedad.
Una muchacha anota en su PC portátil algunas palabras, espera al que de pronto llega y su tarde de ilumina, el beso instantáneo, el mundo que los rodea me excluye.
Y recuerdo a Borges, como siempre, "¿para qué sirve la poesía? Le preguntaron.
Y él respondió: "¿y para qué sirven los amaneceres?"

Un poema es este momento definitivo.

Un poema es el presagio de futuro, países que recorreremos, oraciones listas para ser declaradas en la oscuridad, sin temor ni ambiguedades. Sí, también un poema puede derrotar el mal.


(Randevú)

Várok a metró egyik állomásán.
Egy randevú. Várok. Semmi más. Sietség és sóvárgás nélkül.
Egy lány valamit ír a laptopjában, valakire vár aki hirtelen meg is érkezik. Fényben fürdik a délutánja, az azonnali csók és ki is vagyok zárva az őket körülölelő világból.
Eszembe jut Borges mint mindig: „Mire jó a költészet –kérdeztek tőle,

És a virradat? Az mire jó? – válaszolt”

….

Egy vers maga ez a végleges pillanat.
Egy vers, jövőt ígér, országok ahol járni fogunk, a biztonságos és kétértelműség-mentes sötétben majd elhangzó kész fohászaink.
Igen, egy vers is képes legyőzni a gonoszt.

***

Walt Whitman escribió:

"Todos dicen: es glorioso ganar una batalla.
Pues yo digo que es tan glorioso perderla.
!Las batallas se pierden con el mismo espíritu que se ganan!"


Walt Whitman azt írta:

„Mindenkitől azt hallom: mily dicsőséges megnyerni egy csatát.
Én erre azt mondom, legalább annyira dicsőséges elveszíteni azt.
Ugyanazzal a lelkesedéssel szenvedünk vereséget, mint amilyennel győzzünk.”

***

Leyendo a Bukowski

Por cierto, entre mis amigos, lectores algunos, Bukowski no es muy popular.
Más bien tiene mala prensa, por eso de su vida desordenada y su lenguaje un tanto procaz.
Pero si se hila fino con las personas, podremos ver la realidad de lo que son.

Si no es así ¿qué me dices de este fragmento?

...

hay un pájaro azul en mi corazón
que
quiere salir
pero soy duro con él,
le digo quédate ahí dentro, no voy
a permitir que nadie
te vea.

hay un pájaro azul en mi corazón
que quiere salir
pero soy demasiado listo, sólo le dejo salir
a veces por la noche
cuando todo el mundo duerme
le digo ya sé que estás ahí,
no te pongas
triste.

luego lo vuelvo a introducir,
y él canta un poquito
ahí dentro, no le he dejado
morir del todo
y dormimos juntos
así
con nuestro
pacto secreto
y es tan tierno como
para hacer llorar
a un hombre, pero yo no
lloro,

¿lloras tú

 

(Bukowski-t olvasom…)
Meg kell mondjam, barátaim között –mármint azok között is akik ismerik őt- Bukowski nem túl népszerű. Azt hiszem, rossz sajtója van: merthogy rendetlen életű, és az enyhén szólván, éles nyelvezete miatt is.
De ha a függöny mögé néznek, megláthatják, megismerhetik valóságát.

Mit szólsz, olvasó barátom, alábbi részlethez?

van egy kék madár szívemben és
ki szeretne repülni
de kemény vagyok vele,
mondom neki: maradj csak ott bent, nem
engedem meg senkinek
hogy láthasson.

van egy kék madár szívemben
ki szeretne repülni
de én,
nagyon ravasz vagyok
néha napján kiengedem
de csak éjszaka
mikor mindenki alszik.
mondom neki
tudom hogy itt vagy
ne légy
szomorú.

majd visszateszem
ő egy kicsit énekelget
ott belül,
nem engedtem
hogy meghaljon teljesen
így alszunk el együtt
titkos paktumunkkal
annyira szeretetteljes
hogy még egy férfi is elsírna magát,
de én nem sírok.

te sírsz?

 

***

"No existen más que dos razones para escribir: tener algo que decir y decirlo".

Oscar Wilde

En eso estámos. Lo que no lo entienden por eso nos odian.

 

„Csak két ok van az íráshoz: hogy legyen mit mondani, és hogy ki is mondjuk”

Oscar Wilde

Azon vagyunk és tesszük is. Akik nem értik, ezért gyűlölnek.

***

La muerte también lee.
Hay un momento singular en la historia de la humanidad. Un tiempo que todavía no vivimos, pero que llegará, sin duda. Un día donde la temida, la evitada, la que mira a todos, se olvidará de los hombres. Un amigo, al que le comento estos versos, ríe divertido. "Tal vez esté entretenida leyendo", me dice.
En realidad ¿qué sucederá para hacerla huir y se olvide de los nombres de su bitácora?


“En esos días buscarán los hombres la muerte, pero no la hallarán.
Ansiarán morir, y la muerte huirá de ellos.”

(Apocalipsis, 9:6)

*

“In those days men will seek death and will not find it; they will desire to die,
and death will flee from them.”

*

"In quei giorni la gente cercherà di morire, ma senza riuscirvi, perché la morte non verrà.
Gli uomini desidereranno morire, ma la morte fuggirà via"

*

"Naqueles dias os homens buscarão a morte, e de modo algum a acharão;
e desejarão morrer, e a morte fugirá deles."

*

"În acele zile, oamenii vor căuta moartea, şi n'o vor găsi;
vor dori să moară, şi moartea va fugi de ei."

 

 

(A halál is olvas)

 

Létezik egy különleges pillanat az emberiség történelmében. Egy olyan időben, amelyben még nem élünk, de minden bizonnyal megérkezik majd. Egy nap mikor a félelmetes, a megkerült, aki mindenkire rátekint, meg fog feledkezni az emberekről.

Egy barátom, akinek ezeket a sorokat olvastam, nevetve megjegyezte: Talán el van foglalva, és olvas –mondta.

Tényleg: mitől fog majd elfutni és megfeledkezni a hajónaplóján lévő nevekről?

 

Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..

(Jelenések, 9:6)

***

Gota

Llueve, llueve y llueve…
Y yo, perdido en el mar de agua en el patio
busco esa gota. La única y limpia gota.
De la que se educará una perla
En mi corazón.


(Csepp)


Esik és csak esik.
Fáradhatatlanul esik.
És én, mint elveszve a tengerben, udvaromban keresem
azt a cseppet. Az egyetlen és tiszta cseppet.
Lesz belőle gyöngy, talán, majd,
szívemben.

 

2007. december


2007. szept. 4.

Good Morning Tchétchénia


Akli D chante "Good Morning Tchétchénia"
Video
Envoyé par wat sur wat.tv



2007. júl. 12.

No more war!




2007. jún. 17.

Szudáni utam II

Rózsa-Flores Eduardo:

Szudáni anziksz - Barangolásaim kezdete muszlim Afrikában II


Nem szokásom úti beszámolókat írni. Különösen nem olyanokat hogy itt aztán ezt lehet venni, amott azt enni-inni, és mik a legfontosabb ámde unos-untalan ismertetett szobrok, műemlékek. Illatokat, színeket, sőt mi több, kézfogások erőséget és az érzést, azt az érzést–én legalábbis- max. versben tudok leírni. Így tehát maradok a kaptafámnál, kellően megtanultam kezelni, mikor a „Disznóságok gyűjteményét” c. kötetemet raktam össze. Jöjjön tehát első Szudáni utam.


 

 

I.
A Mahdi felkelésről, egy omladozó várról, és a várva várt Utolsó Küldöttről

Ma csendes nap van. Eddig. A tegnapi haboob elvonult, homokkal vörösre festett fákat, falakat, lámpaoszlopokat maga után hagyva. Élesebbek a kontrasztok is. A nap fénye hihetetlen erőséggel szál alá. Az ég kékje és a felhők fehérje kékebb, mint bárhol, fehérebb, mint bárhol másút.
Szinte rágni lehet a forró levegőt. Tiszta és ízletes.
Éppen semmi dolgunk, elindulunk tehát befele a város központja felé, hogy az egyik Nílus hídon átkelve végre megnézhessem azt a helyet, ahol néhány civilizálatlan, barbár, primitív, stb. helyinek sikerült szétzúznia a Brit Birodalom katonainak verhetetlenségi nimbuszát.
Omdurman. Kis, egymáshoz tapadó magas kerítésű házak, poros utcák, és utunk végén egy omladozó, állig érő tapasztót sárból épített erődrom. Minden okkersárga és száraz. Itt vívtak meg 1898-ban, Khartoum védői, utolsó csatájukat az Egyiptomból betörő Lord Horatio Kitchener csapataival szemben. Itt bukott meg a Mahdi Birodalom.
A Mahdi (Mahdi Muhammad Ahmad) Szudán nemzeti-vallási vezetője volt, egyesítette a területen élő törzseket és egy sikeresen vezetett hadjárat kulminációjaként, 1885 januárjában szétvertek a gyarmatosító birodalom helyőrséget. Megszabadítva az országot a megszállóktól.
Szinte áhítatosan lehajolok egy agyagos rögért, és zsebre teszem.
Az érthetőség kedvéért két adalékot a Mahdi-kultuszhoz:
Mahdi (ar; al-mahdíy) 1.Isten által vezérelt, az égi akarat beteljesítésére hivatott személy; az Iszlám főáramának liturgiájában a megváltó maga. A muszlimok Jézust (BLV) élőnek tekintik, aki Isten jobbján ül, s az Utolsó Ítélet Napja előtt Isten leküldi, hogy győzze le az Antikrisztust. A Korán és a mértékadó hadithok utalásként sem említik, a motívum kialakulása a vallás fejlődésének második-hármadik századára tehető. 2. az Iszlám megújítóinak, uralkodóknak és hadvezéreknek kijáró tiszteletteljes elnevezés, viselte Ibn Tumart marokkói fejedelem, és Nasszir abbászida kalifa is.

Az erőd darabkájával a zsebembe indulunk vissza a centrum felé, és ekkor jut eszembe a Mahdi Serege Irakból. Mahdi=a végső küldött, aki azért jön, hogy legyőzze az Antikrisztust.
Szegény amerikaiak, és a többiek. Semmit sem tudnak.

II
Szerelembe esni Khartoumban


Könnyű lehet mint bárhol máshol. De itt, „Vallási Rendőrség” is működik, melynek dolga, a szigorúan vallási előírások betartása feletti őrködésen túl, az un. erkölcsrendészet. Szudánban nem ajánlatos kézen fogva járni az utcán, a nyilvános csókolózás már büntetést is von maga után –megjegyzem, két ember intim érintkezése magánügy. Ahogy én nem vagyok kíváncsi mások magán szokásaira, senki ne nézzen bele az enyéimbe…szent a béke. Ámde amikor meglátom a Nílus párti sétány beton korlátján üldögélő fiatalokat, akik szigorúan betartják egymástól az ajánlott minimum félméteres távolságot és így dorombolnak egymással a gyönyörűen csillagos ég alatt, elgondolkodom.

III
Carlos


Régi ismerősöm is itt esett szerelembe harmadszor. Vagy legalábbis itt vette el, harmadik feleségét. Azóta a negyedikkel él valószínűleg boldog, de semmiképpen nem normálisnak nevezhető családi életet. Carlos Ilich Ramirez-ről van szó, aki most éppen a Párizs melletti La Sante börtönben tölti egyszerre két életfogytiglanját.
Carlos közép Európai kalandjairól –és ezen belül a magyarországiakról- már sok minden íródott, és még íratik, ezzel most nem foglalkozom. Óhatatlan viszont, hogy Szudánban járva, eszembe jusson elfogatásának története.
Carlos történetenek vége, 1991-ben kezdődik, amikor a CIA szerint, Szaddam Husszein, az Öböl Háború előestéjén amerikai célpontok ellen tervezett terrorista merényleteket. Carlos neve felmerült mint ezeknek a merényleteknek és támadásoknak vezetője és tervezője. Ebben a háborúban az USA szövetségese, Szíria, keresvén az amerikaiak kegyeit, kiutasította az országból Carlost, aki kényszerből Szudánba távozik
Útban új menedéke felé, Jordániában Carlos elvált első feleségétől, a RAF-os (nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció) Magdalena Kopp-tól és feleségül vette Abdel Salam Adhman Jarrar Lana-t.
Szudánban, annak ellenére, hogy áttért az Iszlámba, Carlos újra belefogott a play-boy stílusú életbe, szerelmes lett és elvett egy helyi potentát leányát. A szudániaknak a terrorista életvitele nem nagyon tetszhetett, sőt magára is haragította a kormány több tagját, akik semmi kivetni valót nem láttak abban, fölveszik a kapcsolatot francia titkosszolgálati tisztekkel és elkezdődtek a tárgyalások Carlos kényszer távozásáról.
Korábban a franciák hiába igyekezték, akár a terrorista pontos tartózkodási helyéről információt szerezni, fölajánlották a szudáni állami adósság elengedését, minden siker nélkül. Végül Carlos magatartásának köszönhetően a szudániak ráálltak az alkura és elkezdődhetett a tervezés. Meg lett a franciák ősi Nemezise.
1994. augusztus 13-án egy Karthoumi korházba került ahol végrehajtották rajta egy kisebb műtétet. Az orvosi beavatkozás után, és még mielőtt az érzéstelenítés hatásai elmúltak volna, egy szudáni biztonsági tiszt közölte a beteggel, hogy felfedezték egy merénylet tervet ellene és , hogy emiatt egy biztos helyre fogják szállítani. Egy Taif nevű faluba szállították, és ott vártak a további parancsokra. Este tízkor Carlos lefeküdt aludni. Hajnal háromkor egy francia különleges osztag felébresztette, altatót adtak be neki, majd egy zsákba gyömöszölték. A zsák egy francia magán repülőgépbe került, és így szállították el Franciaországba.
Megvártak Carlos felébredjen, és már francia földön felolvasták neki a vádiratát.

III

Döntöttem, bár gyönyörűek a lányok, Khartoum, szerelem szempontjából nem biztonságos. Nem bizony. Itt minden megeshet.

IV
Darfur

Szudán déli tartománya.
Négy évtizedes polgárháborúval a hátuk mögött. Talán.
A számok: 1 millió halott és több mint négy millió menekült.
Egy részük délebbre menekült, a másik északra.
Az ügynek több pikantériája van.
1. Délen keresztények élnek – északon (és többségben vannak az országban) muszlimok
2. Darfur és térségében hatalmas kőolaj lelőhelyeket fedezték fel nem is olyan régén
3. Szudán volt az egyetlen muszlim ország mely végig kitartott Szaddam Husszein és rendszere mellett, az amerikai agresszió ellen.
4. A Darfuri lázadókat kiképzőkkel és fegyverzettel ki látta el az elmúlt 15-20 évben? Na ki? Hát… kérem: az Izraelnek nevezett közép keleti rasszista, apartheides államocska.
Hogy önkényesen válogattam így össze csokorba, ezeket a tényeket?
Így van, de idézvén egy magyar klasszikust a közelmúlt parlamenti szerepléseiből: Na és?

(Folytatjuk…)




2007. jún. 3.

Nemzethalál vagy feltámadás?

Rózsa-Flores Eduardo: Trianon- Nemcsak az ország lett csonka, hanem a nemzettudat is

...a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk s a fajdalomtól felzokogott a lelkünk.
De mint Istenítéletes vihar a levegőt úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennük a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk s hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitől ma megfosztották.

"Boldog, ki a reá mért láncokat
Itt nemesen tűrve viseli,
S a hervadó gyenge virágokat
Az erkölcsnek s észnek szenteli!"
/ Berzsenyi Dániel /

Ama bizonyos napon a Magyar Távirati Iroda azt jelentette:

"A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltattak szirénáikat, és a borzongós őszi és levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok, a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma délután 4 óra 30 perckor írták alá a Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt.
Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többi mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága szép magyar centrumokat.
Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejeztek művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek.
Pedig a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk s a fajdalomtól felzokogott a lelkünk.
De mint Istenítéletes vihar a levegőt úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennük a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk s hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitől ma megfosztották."

1920. június 4. Magyarország történelmének legnagyobb tragédiája, a világ történelme szégyeneinek az egyik legnagyobbika.
A tatárdúlás, a törökvész, a Habsburg-uralom nem tudott olyan kárt okozni  ennek a csodálatos népnek, mint amit Trianon okozott.
Az említett és nem említett, minket ért tragédiák valahol megmagyarázhatóak, Trianon nem. Hogy ott mi történt és miért történt, pontosan tudni nem lehet.
A végeredmény: megbüntettek egy olyan népet, amely az összes között a legártatlanabb volt. Olyan büntetést szabtak ki, amelyet sem előtte, sem utána nem alkalmaztak ilyen mértékben, szétszedték az országot, területeinek nagy részét olyan népek kapták meg, mint a köpönyeg-forgató Románia.
Az ügy előzményeihez tartozik a Honfoglalás-kori Magyarország, mert itt ismeretlen fogalom volt az alá-fölérendeltség. Az akkori, hűbéri Európának ez nem tetszett és - az ő szemszögükből nézve, érthető módon - ezt mindenképpen el akarta pusztítani. A jó példa ragadós és senkinek sem hiányzott a szolgák lázadása, akik ugyanilyen jogokat próbáltak maguknak kivívni.

I. István megnyitotta az ország határait a nemzetiségek előtt, mert úgy érezte, hogy ez adja a nemzet erejét. Jöttek hát szépen a különböző nációk, csak a testvérnépek nem jöhettek, mert az egyház őket „pogánynak” minősítette. I. István adómentességet adott az idegen népeknek, miközben a magyarokat jól megadóztatta. Kérem, ha érzéki csalódást éreznek, és hirtelen azt hiszik, hogy a mostani időkről írok, leszögezem: nem! I. István idejéről van szó.

1241-ben tragikus események történtek. A tatárok meg akarták hódítani Európát és ehhez IV. Béla segítségét kérték, magyarul szövetséget ajánlottak, mint  testvérnépnek.

IV. Béla ezt visszautasította, a végeredmény ismert. 1241.  Muhi puszta. A Magyar nép egyik legnagyobb tragédiája. A szövetség helyett védtük Európát.

1526-ban ez a felhígult, de még mindig csodás nép nem engedte a törököket átvonulni az országon, pedig ők csak ezt kérték. Nem. Mi védtük nyugatot. A törökök háborúja nem ellenünk, hanem a Habsburgok ellen irányult.
Ha elfogadjuk a szabad átvonulást, nincs 150 éves török uralom és nincs több száz éves Habsburg elnyomás. Igazán hálásak voltak a Habsburgok. Mi is nekik, mert a jelen időkben is világsztárokként kezeljük őket, mintha a legnagyobb jót tették volna velünk.
Érdekes nép vagyunk, az biztos.

Persze a betelepítés I. István halála után sem szűnt meg és tartott 1920-ig, sőt tart még azóta is. Amint láthatjuk, vendégszeretőek is vagyunk.
Ezek a vendégek anyaországi segítséggel a legkülönbözőbb hazugságokat terjesztették rólunk, a nacionalista, soviniszta jelző ezek közül az élen járt. A rágalmazási hadjárat ellen sem a Habsburgok, sem a „magyar” király nem lépett fel.

1920-ban Ausztria egy 900 éves egyezményt szegett meg mikor az Őrséget /jelenleg Burgerland/ magának követelte. I. István felesége a német - római császár lánya, Giesel, úgy szerepel az okmányokban, mint kezesség, biztosíték, annak a biztosítéka, hogy cserébe a bécsi medencéért a németek ellenünk soha, semmilyen területi követeléssel nem lépnek fel. Ausztria ezt az egyezményt szegte meg, amikor szövetségese ellen fordult ezzel a területi követeléssel.
De hát ez csak egy csepp a tengerben, mert a területi követelések nagyobb része nem függ össze az osztrákokkal.

Mi vezetett hát Trianonhoz?
Nagy-Magyarországot szoros gyűrűbe fogta a lengyel, cseh, morva, osztrák, német, délszláv népek özöne. A magyar terület kettéosztja a szlávokat és megakadályozza egy egységes és hatalmas birodalommá válását. Ezért hát a nagy gyűlölet.
Trianonnál megalakul Csehszlovákia, de a tótok és csehek közötti hatalmas ellentétet soha nem sikerül megoldani, hiába köti össze őket a pánszlávizmus eszméje.
A végeredményt tudjuk, 1992-ben szétesett az egész, a többi, kényszerrel összeboronált országgal együtt, mint pld. Jugoszlávia.
A cseheknek óriási szerepük volt a Trianoni tragédiában, mert  Masaryk  és Benes nélkül talán ez soha nem történt volna meg. Masaryk egyetemi, Benes pedig gimnáziumi tanár volt. Kramal Karel, elismert cseh politikus szerint: „Benes olyan eszközöket használ a politikában, amelyeket minden erkölcsös ember a legélesebben elutasít.”
Politikájuk lényege az volt, hogy a közép-európai népeket egyesíteni kell, cseh vezetéssel. Ebben az egyesült közép-Európában Magyarország nem létezik...
Ki döntött Trianonban? - ez a legfogósabb kérdés. Miért tűrték el a legnagyobb hazugságokat is, szemrebbenés nélkül? Miért változtatta meg Wilson elnök két évvel korábban tett kijelentéseit, melynek lényege, hogy a háborúnak nincsenek győztesei és vesztesei, és a hovatartozást népszavazással kell eldönteni.
Miért nem fogadták el 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodójának különbéke ajánlatát? Nem volt szabad elfogadni? Lehet, hogy a végső cél magának a Monarchiának a felszámolása volt?
Nem hiszem. Ha valaki olvasott az Illuminátusokról, akkor egyértelművé válik, hogy az ő céljuk minden esetben a háború  /háborúk/ elhúzódása volt és az a mai napig is így van. / Tekintve, hogy megalakulásuk óta nem titkolt céljuk  egy világkormány megteremtése, ennek érdekében semmitől sem riadnak vissza. Pénzügyi hátterük  biztosított, hiszen a Rothschild Ház áll mögöttük és az áldozatok nagysága és száma nem számít. Ők pénzelték és szervezték meg a Francia forradalmat. Érdekük volt, hogy mozgásban tartsák a gyarmati háborúkat, hogy ezek gyengítsék a Brit Birodalmat.

1789-re, az Illuminátus-rend megszervezője, Adam  Weisshaupt  /neve alapján a származását nem nehéz kitalálni/ megparancsolta, hogy szervezzék meg a francia forradalmat is.   Ezt még az sem akadályozta meg, hogy  1784-ben egy Zwack nevű német író kiadott egy könyvet az Illuminátusokról, melyben részletesen leírta a forradalom kirobbantatásának a tervét és azt futárral elküldte a francia illuminátusok főnökének, Robespierre-nek, akit Weisshaupt a forradalom tüzének a szításával bízott meg.
A futárt, aki a könyvet vitte, villámcsapás érte, amikor Párizs felé vágtatott. A rendőrség megtalálta nála a felforgató jellegű írást és azt átadta a hatóságoknak. Az anyag tanulmányozása után a rendőrség parancsba kapta, hogy tartsanak házkutatásokat Weisshaupt újonnan szervezett Grand Orient páholyainak hivatalaiban és a tagok lakásain. Itt újabb bizonyítékok kerültek elő, melyek lényege a háborúk és forradalmak létrehozása, a világkormány megalakításáért és ennek feje maga Rothschild lenne.
1785-ben a bavariai kormány betiltatta az összes Grand Orient páholy hivatalát, az illuminátusok működését és 1786-ban közzétették az összeesküvés tervét: „Az Illuminátus Rend és a szekta eredeti írásai” címmel. Ezt megküldték az Európai kormányoknak és a vallási vezetőknek, de a Rothschildok hatalma akkora volt, hogy senki sem vette ezt komolyan. Sajnos a helyzet a mai napig sem változott.
Ha a kommunista szót hallja valaki, mindenre gondol, csak arra nem ami valójában történt. Az 1850-es évek elején egy Angliából érkezett illuminátus, Right, New Yorkban arról beszélt, hogy a nihilistákat, ateistákat és más felforgató csoportokat egy közös táborba fogják szervezni, akiket majd kommunistákként fog megismerni a világ!!!
Marx és Engels az illuminátusok pénzéből megírták  „A tőké”-t és a Kommunista Kiáltványt az angliai Sohoban.  A kommunizmus nem ideológiai alapon szerveződött, hanem az illuminátusok megrendelésére, félelemkeltésre.

Időközben  Karl Ritter német egyetemi professzorral megíratták az „Antitézis”-t. Úgy gondolták, hogy az egymással ellentétes ideológia az embereket két táborba osztja, akik majd egymással harcolva önmagukat semmisítik meg. Karl Ritter munkáját - annak halála után - Nietzsche folytatta, amelyből kifejlődött a fasizmus és később a nácizmus.
A folytatás nyilván mindenkinek ismerős, az első és második világháború.
A Franciaországban történt futárbaleset után természetesen kénytelenek voltak az Illuminátusok egy kicsit óvatosabbá válni és újabb neveket kitalálva folytatták tevékenységüket. Az egyik ilyen szárny a szabadkőműves páholy lett. Az illuminátusok egyértelműen keresztény-ellenesek voltak, ugyanez nem mondható el általánosságban a szabadkőművesekről, de egyes ágairól viszont igen. Ezekbe az ágakba tömörültek a illuminátusok.
1859 és 1871 között az illuminátusok akkori vezetője Albert Pike kidolgozott egy katonai tervet három világháborúról, forradalmakról, mert meg volt arról győződve, hogy ez közelebb viszi az illuminátusokat végső céljuk eléréséhez, az „egy világkormányhoz”.
A kártyát nagyon jól keverték, mert látszólag össze nem függő események, mint pld. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása, ki tudott kirobbantani egy világháborút.
Semmi más nem kell hozzá, csak a kommunizmus, nácizmus, cionizmus eszmeisége, melyek önmagukban is mind zavarkeltők és úgy táplálják a háborúkat, forradalmakat, mint az anyatej.
Az első világháború célja a cárizmus elpusztítása volt Oroszországban. Amennyiben itt a kommunizmus győz, azt fel lehet használni a többi kormány megdöntésére. A kommunizmus ezentúl, ragyogó eszköznek tűnt a kereszténység felszámolásához.
Hát így érkeztünk el Trianonhoz.

A leírtak függvényében már nem is olyan nehéz egy kicsit kombinálni, hogy rájöhessünk arra, miért is változott meg Wilson elnök véleménye 2 év alatt.
Amikor az Amerikai Egyesült Államok belépett az I. Világháborúba, annak rögtön vége is lett, hiszen a már említett ígéretek szerint nincs győztes és vesztes, népszavazáson kell eldönteni a hovatartozást.
Ehhez képest népszavazást soha nem tartottak, a legszemenszedettebb hazugságokat is szemrebbenés nélkül hallgatták. Ezután már nem számított semmi, hiába tette közzé elképzeléseit korábban Wilson elnök 14 pontban.
A legnagyobb hazudozó a román Bratianu volt, aki a Négyek Tanácsa előtt olyanokat mondott, amit valószínűleg ő sem hitt el. De a történet itt már egész másról szólt.
1918. november 3-án a tűzszünet megköttetett Weber tábornok /monarchia/ és Diaz tábornok /Szövetségesek/ aláírásával és ez Magyarország részéről a háború befejezését jelentette.
A tűzszünet után a szerb hadsereg megszállta a Szerémséget, a cseh katonaság pedig számos felvidéki Magyar várost foglalt el. December 17-én a románok engedélyt kaptak az Antant-tól, hogy a demarkációs vonalat észak  felé átléphessék.  A Károlyi- kormány hiába tiltakozott. Ennyit ért egy tűzszüneti egyezmény.
Maga Trianon pedig a leírtak szellemében talán már nem is akkora talány.
Wilson elnök szabadkőműves volt és nyilván fontosabb volt alávetnie magát a Szabadkőműves Kongresszus határozatainak, mint kiállnia elvei mellett.
Ha az illuminátusok működését nézzük, akkor Trianon törvényszerű volt.
Nemcsak a Magyar Nép, hanem Isten ellen is egy olyan bűntettet  vittek véghez, amelyik megtorlatlanul nem maradhat. / Nem visszavágásra, erőszakra gondolok!/
Isteni segítség nélkül ezt ma már helyrehozni lehetetlen.
De hát a céljuk is ez volt. Amíg ez az állapot fennáll, nem lesz igazi béke a szívekben.
A bitorlók nagyon jól tudják, mit követtek el, a félelem mindig ott ül a szívükben.

Nem véletlen, hogy azóta is minden miniszterelnökünk kijelentette, hogy tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségét. Mindig nyugtatni kell azokat, akik elrabolták földjeinket, megnyomorították népünket, szolgaságba taszították, lassú kínhalálra ítélték.
És természetesen azokat is, akik ennek létrejöttében döntő szerepet vállaltak.
Ezek után érthető, hogy miért van olyan csend e témában. A Holocaustot naponta emlegetjük, naponta hivatkozunk rá, de Trianonról mélységes csend van. Azok, akik a főszerepet játszották, hallgatnak, mintha a legmélyebb igazság vezérelte volna őket a döntés meghozatalában. Biztos vagyok abban, hogy Amerikában a legszélesebb néptömegeknek halvány elképzelésük sincs Trianonról és Wilson elnöknek abban játszott szerepéről. Óvatosan fogalmazva, az amerikai nép nem tartozik a kedvenceim közé, de végigolvasva az illuminátusok tevékenységét, a nagy néptömegek közelebb kerültek a szívemhez, mert ők is csak áldozatok.
A pénz - hatalom. Akinek a kezében van, az a világ ura lehet, ha ügyesen csinálja.
A történelem ismert. Az I. Világháborút követte a második, a világ azóta is forrong.
De hát ez a cél. Az ENSZ megalakult, a szálak kezdenek rendeződni. A világkormány ideája elérhető közelségbe került. Még szítani kell az ellentéteket, állandó forrongásban tartani a világot és a terv megvalósul - ha hagyjuk.
Ez az anyag - melyből az Illuminátus Rend tevékenységét  feldolgoztam - 1995 januárjában jelent meg. Azóta történt egy olyan dolog, amelyik nemcsak Amerikát, de világot is megrendítette. 2001. szeptember 11-e, az ikertornyok, a Világkereskedelmi Központ elleni terrortámadás. Jelenleg, miközben ezeket a sorokat írom - a világ tiltakozása ellenére - közel kerültünk –Irak után- az Irán elleni támadáshoz.
Kérem gondolják végig, hogy a leírtak alapján mi lehet a mozgató-rugó.

Végezetül tisztáznunk kell, hogy mi várható Trianonnal kapcsolatban. Évekkel ezelőtt láttam egy műsort, amelyben a volt MDF kormány miniszterelnöke beszélt. Trianonnal kapcsolatban azt mondta, hogy a békeszerződés felülvizsgálata most nem időszerű!!!
Hát akkor mikor? - kérdezem én. Az elmúlt 87 évben soha sem volt időszerű, most sem az, akkor mikor? 5 év múlva, 10 év múlva?
Ha így állunk hozzá, akkor lássuk be - sohasem!
Egyszer el kell kezdeni, mert ha nem, akkor tényleg azt kell mondani, hogy sohasem.
Hála Istennek, úgy érzékelem, hogy egyre nagyobb a tábora azoknak, akik változtatni szeretnének. Ezt a gyalázatot meg kell szüntetni és ehhez, amint említettem Isteni segítség kell. De ne felejtsük el, hogy a Jó Isten csak akkor segít, ha mi a saját részünket hozzátesszük!

A remény hal meg utoljára, szokták mondani.

Nostradamus jóslata ezzel kapcsolatban így hangzik:

Az Erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból NYOLCVAN évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységet minden magyaroknak.

 /Nostradamus Hungaricus, 90.sz. jóslat./

Bizonyára Önöknek is feltűnt, hogy a nyolcvan év letelt.
Semmi más dolgunk nincs, mint beteljesíteni a jóslatot.
Segíts magadon, az Isten is megsegít!

"Ha sírva is, de vigadunk,
Míg fölragyog magyar napunk,
Míg álmok élnek s zendülnek dalok,
Míg magyarok leszünk mi magyarok!"
/ Juhász Gyula /

(elhangzott Szurdokpüspökiben, 2007. június 3-án délelőtt, az országzászló előtt)




Régebbiek | Végére »