|
koponya bejegyzései 
Rózsa Flores Eduardo friss írásai
Rózsa-Flores Eduardo
Tél elején
(két nyelves)
Amenazas
—Te devoraré —dijo la pantera.
—Peor para ti —dijo la espada.
(Fenyegetések)
Megeszlek! – szólt a párduc
Annál rosszabb neked- válaszolt a kard
***
“Preocupación”
—No se preocupe. Todo saldrá bien —dijo el Verdugo.
—Eso es lo que me preocupa —respondió el Condenado a muerte.
***
(Aggodalom)
Ne aggódjon. Minden simán fog menni – közölte a hóhér
Ettől féltem – szólt rezignáltan a Halálraítélt
***
HistoriasLas personas cambian, dijo, mirando hacia el horizonte.
A lo lejos se oía el galope de caballos.
Los jinetes eran cuatro.
(Történetek)
Változnak az emberek –mondta, a horizontra nézve.
A távolból lovak ügetése hallatszott.Négy volt a lovag.
***
Un lugar lejano, Sulaimaniya.
Hace algunos días recibí un correo de un amigo.
Me proponía que nos concertáramos en oración durante 30 días
por determinados países.
Pensé en el mundo de compasión, de amor y belleza que se
abría ante mis ojos.
¿Y dónde queda este lugar de nombre tan extrano que nos toca
hoy?
Parece nombre de mujer.
Sulaimaniya.
Norte de Irak.
***
(Egy távoli hely: Szulajmanija)
Pár napja levelet kaptam egy barátomtól.
Azt javasolta benne, imában egyesüljünk, és bizonyos
országokért könyörögjünk harminc napon keresztül.
Egy, együttérzés, szeretet és szépséggel teli világ nyílt
meg a szemeim előtt.
És hol is van az a fura nevű hely, melyért ma kellene imádkozni?
Olyan…mint egy női név.
Szulajmanija.
Észak Irak.
***
Amar
No sólo se ama lo tangible.
La capacidad que tenemos nos hace amar ideas tan complejas
como: patria, Dios o tribu.
Marzo amaneció vestido de verde-blanco-rojo. El pueblo se
prepara con sabores ..y buen vino , olores a flores y música alegre, para
celebrar un ano más de nuestra guerra por la independencia. La gente sale de
sus casas con los días un poco más tibios, los ancianos conversan con sus
nietos, la calle se viste de optimismo.
Cuando ondea la bandera mecida por el viento fresco de una
primavera que se anuncia, algo nos ennoblece.
Tal vez sea la certeza de una libertad heredada por la que
hombres y mujeres lucharon hasta morir.
Eso también es amar.
(Szeretni)
Nem csak a tapinthatót szeretjük.
Kepességeink lehetővé teszik, hogy szerethessünk olyan
összetett ideákat, mint Haza, Isten vagy Törzs.
Március zöld-fehér-piros színekbe öltözve ébredt. A falu
jó ízekkel és jó borral, virágillattal, vidám zenével készülődik, függetlenségi
harcunk egy újabb évfordulójára. Az emberek kilépnek a kapukon az egyre langyosabb
napokra. Az öregek unokáikkal beszélgetnek, az utca optimizmust ölt magára.
Mikor zászlónk ringatózik a tavaszt ígérő szellőben,
tüdőnk kitágul, és mintha nemesebbnek éreznénk magunkat.
Lehet, mert bizonyára örökösei vagyunk ama szabadságnak
melyért férfiak és asszonyok harcoltak halálukig.
Ez is szeretni.
***
¿Por qué escribes?
Muchas veces me han planteado esa pregunta.
La misma que le hizo la Revista Littérature en 1919 a cien
escritores franceses: ¿Por qué escribe usted? París 1985. El diario Liberation
dirige de nuevo la misma pregunta a más de 400 escritores repartidos por los
cinco continentes.
Y es la que se plantea a través del tiempo con una cantidad
enorme de respuestas, tantas que tal vez nos aburriríamos de leerlas todas.
Este experimento de aquí más abajo es lo más cercano a lo
que podría ser mi respuesta definitiva:
¿Por qué escribe usted?
porque manana porque sí porque no
Porque el principio porque la bestia porque el fin:
porque la bomba porque el medio porque el jardín
Porque góngora porque la tierra porque el sol:
porque san juan porque la luna porque rimbaud
Porque el claro porque la sangre porque el papel:
porque la carne porque la tinta porque la piel
Porque la noche porque me odio porque la luz:
porque el infierno porque el cielo porque tú
Porque casi porque nada porque la sed
porque el amor porque el grito porque no sé
Porque la muerte porque apenas porque más
porque algún día porque todos porque quizás
(Miért írsz?)
Többször tették föl nekem ezt a kérdést.
Hasonlót tett fel száz francia írónak a Littérature című
folyóirat 1919. Ön, miért ír?. 1985 Párizs. A Liberation újra fölteszi a
kérdést 400, a földkerekség öt kontinensen élő íróembernek.
Az idők folyamán óriási válaszfolyam gyűlt össze, annyi a
válasz, hogy halálra unnánk magunkat az olvasástól.
Talán alábbi kísérlet áll a legközelebb a lehetséges
végleges válaszomhoz.
Mert a kísértet mert tegnap mert ma:
Mert hólnap mert igen merthogy nem
Mert a kezdet mert a bestia mert a vég:
Mert a bomba mert a cél mert a kert
Mert góngora mert a föld mert a nap:
Mert szent jános mert a hold mert rimbaud
Mert a tisztás mert a vér mert a papír:
Mert a hús mert a tinta mert a bőr
Mert az éjszaka mert utálom magam mert a fény:
Mert a pokol mert a paradicsom miattad
Mert majdnem semmiért mert a szomj
Mert a szerelem és a kiáltás miatt és mittudomén
A halál miatt mert alig mert jobban
Mert egy szép napon mert mindenki mert talán
***
Derecho a la belleza.
"La fealdad es la madre de la delincuencia".
Siempre he dicho que la Declaración de Derechos Humanos está
incompleta porque falta establecer el derecho a la belleza
(A szépséghez való jog)
„a rútság a bűnözés anyja”
Mindig mondom, az Emberi Jogok Nyilatkozata nem teljes, hiányos: nem állapítják meg benne a szépséghez való jogot.
***
La cita.
Espero en una estación de Metro.
Una cita, espero, solo eso, sin prisa, sin ansiedad.
Una muchacha anota en su PC portátil algunas palabras,
espera al que de pronto llega y su tarde de ilumina, el beso instantáneo, el
mundo que los rodea me excluye.
Y recuerdo a Borges, como siempre, "¿para qué sirve la
poesía? Le preguntaron.
Y él respondió: "¿y para qué sirven los
amaneceres?"
Un poema es este momento definitivo.
Un poema es el presagio de futuro, países que recorreremos, oraciones listas para ser declaradas en la oscuridad, sin temor ni ambiguedades. Sí, también un poema puede derrotar el mal.
(Randevú)
Várok a metró egyik állomásán.
Egy randevú. Várok. Semmi más. Sietség és sóvárgás
nélkül.
Egy lány valamit ír a laptopjában, valakire vár aki
hirtelen meg is érkezik. Fényben fürdik a délutánja, az azonnali csók és ki is
vagyok zárva az őket körülölelő világból.
Eszembe jut Borges mint mindig: „Mire jó a költészet
–kérdeztek tőle,
És a virradat? Az mire jó? – válaszolt”
….
Egy vers maga ez a végleges pillanat.
Egy vers, jövőt ígér, országok ahol járni fogunk, a
biztonságos és kétértelműség-mentes sötétben majd elhangzó kész fohászaink.
Igen, egy vers is képes legyőzni a gonoszt.
***
Walt Whitman escribió:
"Todos dicen: es glorioso ganar una batalla.
Pues yo digo que es tan glorioso perderla.
!Las batallas se pierden con el mismo espíritu que se
ganan!"
Walt Whitman azt írta:
„Mindenkitől azt hallom: mily dicsőséges megnyerni egy
csatát.
Én erre azt mondom, legalább annyira dicsőséges
elveszíteni azt.
Ugyanazzal a lelkesedéssel szenvedünk vereséget, mint
amilyennel győzzünk.”
***
Leyendo a Bukowski
Por cierto, entre mis amigos, lectores algunos, Bukowski no
es muy popular.
Más bien tiene mala prensa, por eso de su vida desordenada y
su lenguaje un tanto procaz.
Pero si se hila fino con las personas, podremos ver la
realidad de lo que son.
Si no es así ¿qué me dices de este fragmento?
...
hay un pájaro azul en mi corazón
que
quiere salir
pero soy duro con él,
le digo quédate ahí dentro, no voy
a permitir que nadie
te vea.
hay un pájaro azul en mi corazón
que quiere salir
pero soy demasiado listo, sólo le dejo salir
a veces por la noche
cuando todo el mundo duerme
le digo ya sé que estás ahí,
no te pongas
triste.
luego lo vuelvo a introducir,
y él canta un poquito
ahí dentro, no le he dejado
morir del todo
y dormimos juntos
así
con nuestro
pacto secreto
y es tan tierno como
para hacer llorar
a un hombre, pero yo no
lloro,
¿lloras tú
(Bukowski-t olvasom…)
Meg kell mondjam, barátaim között –mármint azok között is
akik ismerik őt- Bukowski nem túl népszerű. Azt hiszem, rossz sajtója van:
merthogy rendetlen életű, és az enyhén szólván, éles nyelvezete miatt is.
De ha a függöny mögé néznek, megláthatják, megismerhetik
valóságát.
Mit szólsz, olvasó barátom, alábbi részlethez?
…
van egy kék madár szívemben és
ki szeretne repülni
de kemény vagyok vele,
mondom neki: maradj csak ott bent, nem
engedem meg senkinek
hogy láthasson.
van egy kék madár szívemben
ki szeretne repülni
de én,
nagyon ravasz vagyok
néha napján kiengedem
de csak éjszaka
mikor mindenki alszik.
mondom neki
tudom hogy itt vagy
ne légy
szomorú.
majd visszateszem
ő egy kicsit énekelget
ott belül,
nem engedtem
hogy meghaljon teljesen
így alszunk el együtt
titkos paktumunkkal
annyira szeretetteljes
hogy még egy férfi is elsírna magát,
de én nem sírok.
te sírsz?
***
"No existen más que dos razones para escribir: tener
algo que decir y decirlo".
En eso estámos. Lo que no lo entienden por eso nos odian.
„Csak két ok van az íráshoz: hogy legyen mit mondani, és
hogy ki is mondjuk”
Oscar Wilde
Azon vagyunk és tesszük is. Akik nem értik, ezért gyűlölnek.
***
La muerte también lee.
Hay un momento singular en la
historia de la humanidad. Un tiempo que todavía no vivimos, pero que llegará,
sin duda. Un día donde la temida, la evitada, la que mira a todos, se olvidará
de los hombres. Un amigo, al que le comento estos versos, ríe divertido.
"Tal vez esté entretenida leyendo", me dice.
En realidad ¿qué sucederá para hacerla huir y se olvide de los nombres de su
bitácora?
“En esos días
buscarán los hombres la muerte, pero no la hallarán.
Ansiarán morir, y la muerte huirá de ellos.”
(Apocalipsis, 9:6)
*
“In those days men
will seek death and will not find it; they will desire to die,
and death will flee from them.”
*
"In quei giorni
la gente cercherà di morire, ma senza riuscirvi, perché la morte non verrà.
Gli uomini desidereranno morire, ma la morte fuggirà via"
*
"Naqueles dias
os homens buscarão a morte, e de modo algum a acharão;
e desejarão morrer, e a morte fugirá deles."
*
"În acele zile,
oamenii vor căuta moartea, şi n'o vor găsi;
vor dori să moară, şi moartea va fugi de ei."
Létezik egy különleges pillanat az emberiség történelmében. Egy olyan időben, amelyben még nem élünk, de minden bizonnyal megérkezik majd. Egy nap mikor a félelmetes, a megkerült, aki mindenkire rátekint, meg fog feledkezni az emberekről.
Egy barátom, akinek ezeket a sorokat olvastam, nevetve megjegyezte: Talán el van foglalva, és olvas –mondta.
Tényleg: mitől fog majd elfutni és megfeledkezni a hajónaplóján lévő nevekről?
Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük..
(Jelenések, 9:6)
***
Gota
Llueve, llueve y llueve…
Y yo, perdido en el mar de agua
en el patio
busco esa gota. La única y limpia
gota.
De la que se educará una perla
En mi corazón.
(Csepp)
Esik és csak esik.
Fáradhatatlanul esik.
És én, mint elveszve a
tengerben, udvaromban keresem
azt a cseppet. Az egyetlen és
tiszta cseppet.
Lesz belőle gyöngy, talán,
majd,
szívemben.
2007. december
Hamlet...Macbeth...kádár
Rózsa-Flores Eduardo: To be or not to be? Nem ez itt a kérdésEzekben a feszültségtől terhes pillanatokban, napokban, hetekben, mikor amazok szerint, mi fasiszta, mi az hogy, sőt, neonáci és irredenta disznók, felelősek volnánk-vagyunk mindenféle temetői banzaiért, és mikor a gyilkos védelmébe kelnek, sosem jobb napokat látott, mindenféle bértollnokok, hamarjában eszembe jutott a klasszikus. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy képileg jutott eszembe, majd, hirtelen ez is, szemből támadott a differencia, mármint, hogy ama bizonyos darab nem stimmel, az Hamletra gondolok, merthogy ott a koponya, emlékszik mindenki ugye?
De a koponya, az ott sem volt, a darabban, elő lett kaparva, ha emlékeznek, a temetőből, nem tudom a hányadik színén, és akkor hangzik el ama bizonyos híres mondat, amit nem írom le ide most, mert úgyis mindenki tudja, (ott van jegyzetem címén, a gyengébbek kedvéért!)…és akkor, puff, kongott tompán a vészharang a fejemben…
Koponya?, temető?, itt valami nem passzol…
Más a történet –bár Yoricknak bizony, ebben a történetben is volna dolga, nem is kicsi…
És mint mindig
Most is
Segítségemre sietett jó szellemem
És eszembe jutott:
Macbeth…
Hogy is volt? Idézem:
„Nemsokára azonban történt, hogy Duncan király, kinek két fia volt nejétől, Siward northumberlandi gróf leányától, az idősebbet, kit Malcolmnak hivtak, Cumberland herczegévé tette, hogy ez által utódjává legyen halála után a trónon. Ez nagyon bántotta Macbethet, mert látta, hogy ez intézkedés meghiúsítja reményeit. (Mert az ország régi törvényei szerint ha az, kinek következnie kellett, nem volt elég idős a királyság átvételére, az foglalta el helyét, ki vérségre legközelebb állt hozzá.) Fontolgatni kezdé tehát, hogyan nyerhetné el erőszakkal a királyságot, s azt hivé, helyes oka van a visszavonásra, mert Duncan minden lehetőt megtett, hogy megfoszsza őt minden jogtól és igénytől, melylyel később talán birhatna a koronára…”
És
„Macbeth uralkodása eleinte üdvösnek látszott, de nemsokára megmutatta valódi mivoltát, midőn igazság helyett kegyetlenséget gyakorolt. Mert a lelkiismereti furdalás (mint minden zsarnokot és jogtalan bitorlót) folytonos félelemben tartá, hogy számára is azon kehely készül, melyet ő nyújtott elődjének. A boszorkányok szavai sem mentek ki elméjéből, kik midőn neki igérték a királyságot, azt egyszersmind Banquo ivadékának is megigérték. Meghítta hát Banquot, Fleance nevű fiával, estebédre, melyet számukra készített. Itt Macbeth szándéka szerint mindkettőt rögtöni halálnak kellett érni bizonyos gyilkosok kezétől, kiket e czélra felbérelt, megparancsolván nekik, hogy Banquot és fiát a palotán kívül, midőn házukba visszatérnek, megöljék, nehogy az ő háza rossz hírbe jusson és ő annak idején igazolhassa magát, ha valamivel vádolnák vagy valami gyanú támadna ellene…”
És
„Malcolmhoz érkezve lefesté előtte, mily nagy nyomorba sülyedt Skóczia a zsarnok Macbeth borzasztó kegyetlenségei miatt. Népe azért halálosan gyűlöli és semmit sem kiván oly forrón, mint megszabadulni a rabszolgaság ez elviselhetetlen igájától. Midőn Malcolm hallá Macduff szavait, melyeket fájdalmas hangon monda el, mély sóhajra fakadt hazájának szomorú sorsa fölött, mire Macduff a legkomolyabb szavakkal sürgeté, szabadítsa meg a skót népet ily kegyetlen és vérengző zsarnoktól, minőnek Macbeth annyi tette által mutatta magát. Könnyű feladat lenne ez reá nézve, nemcsak jogára való tekintetből, hanem azért is, mert a nép komolyan kivánkozik bosszút állni a sok kegyetlenségért, melyet Macbeth rossz uralkodása és erőszakoskodásai miatt naponkint szenvedni kénytelen. Ámbár Malcolmot nagyon elszomorítá honának sorsa, melyet Macduff előtte lefestett, mégis félt, hogy Macduff nem becsületes szándékkal beszél, vagy hogy Macbeth küldte őt; azért tovább is ki akarta fürkészni, tetteté magát és így felelt: „Valóban nagyon elszomorít skót hazánk boldogtalansága; de jóllehet őszintén vágyódom, mégsem vagyok rá alkalmas bizonyos gyógyíthatatlan bűnök miatt, melyek fölöttem uralkodnak. Először is oly mértéktelenűl kéjvágyó és érzéki vagyok, hogy ha Skóczia királyává lennék, minden szüzet és asszonyt megbecstelenítnék, úgy hogy mértéktelenségem reátok nézve még elviselhetetlenebb lenne, mint Macbeth véres zsarnoksága.” Erre így felelt Macduff: „Ez mindenesetre igen nagy hiba, mert sok nemes fejedelem és király vesztette el életét és trónját miatta; mindazonáltal elég asszony van Skócziában, és azért kövesd tanácsomat. Légy királylyá, s én oly óvatosan fogom az ügyet vinni, hogy titokban kielégítheted vágyadat a nélkül, hogy valaki észrevenné.” Erre így szólt Malcolm: „A legpénzvágyóbb teremtés vagyok a földön, és ha király lennék, mindenféle útat-módot keresnék földek és javak szerzésére, és a skót nemesek legnagyobb részét hamis vádak által veszélybe dönteném, hogy földjeiket, javaikat és birtokaikat magamávé tegyem. Hagyj tehát ott, a hol vagyok, mert ha az ország királyává lennék, kiolthatatlan kincsvágyam olyan lenne, hogy mostani bajotokat még elviselhetőnek találnátok a határtalan erőszakkal szemben, melyet megjelenésem vinne közétek.” Macduff erre így felelt: „Ez sokkal rosszabb hiba, mint az előbbi, mert a kapzsiság gyökere minden bajnak, és e bűn miatt bukott meg királyaink legnagyobb része. De mégis fogadd tanácsomat s vedd el a koronát; van elég arany és kincs Skócziában, hogy kapzsiságodat kielégítse.” Erre ismét felelt Malcolm: „Továbbá hajlandó vagyok a képmutatásra, hazugságra és a csalás minden más nemére, úgy hogy semmiben sincs annyi örömem, mint elámítni és megcsalni azokat, a kik bizalommal és hittel viseltetnek irántam és szavaim iránt. És ha semmi sem való inkább a fejedelemhez, mint állhatatosság, igazság, hűség és más nemes erények, melyek az őszinteségben gyökereznek, akkor láthatod, mennyire képtelen vagyok én az uralkodásra, és ha van módod minden egyéb bűnöm elfojtására vagy elrejtésére, kérlek, találj módot, hogy ezt is megszűntethesd, mint a többit.” Erre így szólt Macduff: „Ez a legrosszabb valamennyi közt, azért elhagylak és mondom: Oh ti boldogtalan, sajnálatra méltó skótok, kik annyi és oly sokféle bajba sülyedtetek, melyeknek egyike rosszabb a másiknál! Van egy gonosz és átkozott zsarnokotok, ki jog nélkül uralkodik fölöttetek, kegyetlenségével elnyomva titeket; de az, kinek joga van a koronára, oly tele van az angolok minden aljasságával és bűnével, hogy nem méltó a trónra; mert saját vallomása szerint nemcsak kapzsi és kiolthatatlan kéjvágyó, hanem csalfa is, mint az áruló, s egy szavának sem lehet hinni. Isten veled Skóczia! most már örökre száműzöttnek tekintem magamat, vígasztalás és segítség nélkül!” És e szavakkal keserű könyek gördültek végig arczán. Végre, midőn távozni akart, Malcolm visszatartá karjánál fogva és mondá: „Légy nyugodt, Macduff, mert a nevezett bűnök egyikével sem birok, s csak játszottam veled, hogy próbára tegyelek. Mert már többször akart Macbeth ily módon hálójába kerítni; de mennél kevésbbé mutattam hajlandóságot kérésed teljesítésére, annál inkább fogok igyekezni végrehajtásában.” Erre átölelték egymást, kölcsönösen hűséget igértek egymásnak, és tanácskozni kezdtek, hogy lehetne legjobban czélt érniök…”
És a történet vége:
„Malcolm gyorsan üldözé Macbethet és a csata előtti éjjelen a birnanei erdőbe érkezett, s midőn serege ott egy ideig pihent és felüdült, minden embernek megparancsolá, hogy az erdő valamelyik fájáról oly nagy ágat vegyen kezébe, a milyent csak elbírhat, hogy másnap reggel tömör sorban és nem láttatva az ellenség közelébe jussanak… Reggel, midőn Macbeth ily módon látta őket közelegni, először csodálkozott, végre azonban eszébe jutott a jövendölés, melyet sok idő előtt hallott, és hogy most beteljesűl a birnanei erdő vándorlása… Mindamellett csatarendbe állítá embereit és bátorságra inté őket; de midőn ellenségei eldobták az ágakat és Macbeth látta nagy számukat, gyors futásnak eredt, és Macduff nagy gyűlölettel üldözé, míg Lunfannainebe érkezett. Macbeth látva, hogy Macduff szorosan sarkában van, leugrott lováról és mondá: „Mit jelent ez, áruló, hogy ily hiábavaló módon üldözöl, mert az én sorsom nem az, hogy anyaszülte teremtés kezeitől essem el; jer hát és vedd jutalmadat, melyet gonoszságaiddal megérdemeltél.” És ezzel fölemelte kardját, hogy megölje. Macduff azonban leugrott lováról, feléje ment, s kezében tartva a meztelen kardot, így felelt: „Igaz, Macbeth, és most véget fog érni telhetetlen kegyetlenséged. Én vagyok az, ki nem születtem anyámtól, hanem testéből vágtak ki.” Erre hozzálépett és lesújtotta. Azután levágta fejét vállairól, póznára tűzte és Malcolmhoz vitte… Ez volt Macbeth vége, miután tizennégy évig uralkodott Skócziában.”
Nem folytatom…
Ha valakinek van kedve, és az egészet elolvasná, vegye le a polcról, fújja le a port vagy itt áll ez a link:
http://mek.oszk.hu/04500/04585/html/magyar.htm
Végezetül pedig, álljon itt néhány kép
Nem e rútul megcsalt és megerőszakolt kishonunkban készültek, hanem mindenhol, a nagy színpadon.
A függönyök végleg félrehúzva, a bizonyos koponya a mindörökké szomorú herceg kezén, ….és marad a düh, és a sírás…
További szép napot Magyarország, te boldogtalan!
